Maximálisan egyet értek az elõttem szólóval, 4-5 szendvics szerintem elég fejenként (eddigi tapasztalat: nekem 3/4, a barátomnak 4/5), pláne, ha az ember elõtte reggelizik! Mi fejenként 1,5 l innivalót szoktunk vinni (ásványvizet, meg valami cukrosat), és ebbõl általában maradni is szokott,mivel a ritka megállások miatt igyekszünk minél kevesebbet inni.
Meg mellette kekszet vagy muffint és/vagy valami gyümölcsöt! Volt már olyan is hazafelé úton, hogy joghurtot csomagoltam (persze azt még a délután folyamán megettük), és a görög joghurtok olyan finomak Van 2 kis hûtõtáskánk, ami belefér 1 hátizsákba, így a hideg üdítõ meg a szendvicstartósítás kérdése is meg van oldva Bár igaz, hogy mi csak ketten vagyunk!
§
Az irodákról: mi egyszer voltunk az Apollonnal Toroniban, meg egyszer a Panorama Tourssal Bulgáriában.
A sofõrök korrektek és kedvesek voltak, egész gyorsan odaértünk, bár tavaly elromlott a légkondi még valahol Szerbiában, és másnap Thesszalonikiben próbálták megjavítani, így 4 órát a városban töltöttünk, szerencsére a Fehértoronynál tettek ki minket, így legalább is mi (meg jó pár utastársunk úgy fogta fel, mint egy ingyen fakultatív kirándulást, ráadásul Toroniban a szállásra sem kellett várni, hanem azonnal elfoglalhattuk!hazafelé a macedón-szerb határon volt egy kis fennakadás, de hát az meg nem a sofõrök hibája volt, hogy 5 km-s kocsi és buszsor állt elõttünk!
A Filmekkel egyik évben nem volt szerncsénk, sikerült megnézni a Szuperhekus kutyabõrbent, illetve egy fantasztikus Jackie Chan vígjátékot! Dehát nem a film kedvéért szálltunk buszra és az élmények mindenért kárpótoltak!
Sziasztok!
Köszi a szendvicses tanácsokat, akkor visszaveszek az adagból. Holnap mi is indulunk!!!Hurrá! Ja, és 36C' van Görögbe!
Mindenkinek kellemes utazást és nagyon jó nyaralást kívánok!!!
En szemely szerint napi 3-4 liter folyadekot megszoktam inni. Masfel literrel meg utazaskor sem ernem be. Szal mint ahogy elottem irtak mar mindenki ismeri a sajat adagjat es annak megfeleloen erdemes csomagolni. 4/5 szendvics szerintem is eleg. Foleg hogy reggel mikor odaertek ehettek mar finom gyrost is
Kár ezen vitázni, mindenkinek más az adagja. Van aki pl. az izgalomtól alig tud enni egész úton. Én saját tapasztalatot írtam le.
A szendviccsel az a gáz, hogy másnapra ehetetlen, nekünk a husi jó szolgálatot tett elsõ nap.....vacsiig, mert aztán irányt vettünk a kedvenc éttermünkbe.
Jó utat!
Buszozás során is sokat kell inni!!!! Mert a sok üléstõl a keringés lelessul, a lábakban pamg a vér, hát ha még nem isztok és besûrûsödik. Gondolom, egy trombózis senkinek sem hiányzik. Aki visszeres és hajlamos erre, annak javasolok az utazás elõtti 3 napon és az utazás napján 1-1 negyed Aspirin tablettát bevenni. Ez kicsit "higítja" a vért. Túlzásba nem szabad vinni. Tehét egy tablettát négy napra felosztva!
Ha kiszálltok pihenõn sokat mozogjatok, fussatok egy kört a busz körül és ha egymagatok vagytok az ülésen pár percig, akkor feküdjetek keresztbe és emeljétek fel a lábatokat, tekerjetek egy kört.
Én ezeket szoktam alkalmazni.
Én,ha tehettem igyekeztem megmozgatni a lábaimat, de nagyon fájt már fõleg a visszaúton. Be is dagat, olyan volt a lábam , mint az elefántnak.
Jövõre kipróbálom amit írtál!
Sziasztok!
Az utazás alatt nekünk is a rántott és a sült hús vált be a legjobban. Na meg persze egy adag csokis-meggyes muffin, amit majd hétfõn reggel, indulás elõtt fogok sütni. Ja! És egy jó nagy termosz kávé!
TréfaRépa!
Még tegnap kérdezted a sofõröket, hogy mit értek bunkóság alatt...
Az egész stílusuk enyhén szólva kiábrándító volt. Lekezelõen beszéltek mindenkivel, és egyszerûen egy kedves mondatuk nem volt hozzánk!
Mi is Apollonnal utaztunk tavaly, nálunk nem volt gond a sofõrökkel. A transzferjáraton is kedvesek voltak, kifelé volt kicsit ideges az egyikük, hogy az elsõ kompot elérjük (sikerült), de õ sem volt bunkó. Visszafelé sem volt gáz egyikük sem. (A filmekre már nem emlékszem, mit néztünk).
Mondjuk egyik évben mi is mentünk olyan busszal, ahol gyerekek is utaztak, akkor az õ kedvükért néztük a Harry Potter elsõ részét.
D.
Mi is Apollonnal mentünk tavaly és odafelé nagyon-nagyon rendes, jópofa sofõrök voltak, visszafelé már nem voltak annyira szimpik, de õk sem voltak bunkók, csak nem voltak olyanok, mint a másikak. Film téren odafelé a De ja vou-t (nem tudom hogy írják helyesen) vetítették, meg vmi bugyuta vígjátékot, vissza felé már nem emlékszem. Idén is velük megyünk, én elégedett vagyok velül összességében.
Sziasztok!
Érdeklõdnék Aeolus-busszal Kapcsolatban./hazafelé jövünk busszal/
Utazott már valaki velük?
Szinte csak Apollon és Grand Tours-t látok a fórumon.
Köszi,Macsosz
Sziasztok ! Mi 99-ben utaztunk a Debreceni Panorama tours buszával. Ami vagy vártak egymásra valahol vagy éppen gyorsszervizt tartottak. Elsõnek a klima adtam meg magát. A sofõrõkrõl, a hideg sört és a friss kávét duplája áron adták mint a benzinkútak shopjában. ( volt is forgalom csökkenés amikor a párommal visszatértünk a benzinkútról és újságoltuk a tapasztalatot. Nos ekkor megfogadtam, csak autóval.