Ezt nagyon sajnálom hogy igy sikerült ,én csak vicceltem a hóval pingvinekkel, de hogy még jegesmedve is .Ki gondol júliusban ilyen idõre .De azért remélem kiettétek õket a gatyájukból ,jutott azér valami jó is? A képek igy is nagyon szépek,ha ez vigasz,itthon is hideg volt,és még lesz is.
Köszi az együttérzést, de most tényleg semmi sem jött ösze. Nem voltam megelégedve a szálláshelyünkkel és a kajával sem. Egy okkal több, hogy otthagytuk az egészet. Nehéz lenne az okát pontosan megfogalmazni, sok apróságból áll össze a kép, ezeket egy oldalon fel tudnám sorolni. Egyenként egyik sem ügy, de ennyi együtt már kiverte a biztosítékot nálam. A környék gyönyörû; nagyon sajnáltuk otthagyni, de ez volt a racionális döntés. Még jó, hogy az egy heti foglalás ellenére nem szóltak egy szót sem, hogy két éjszaka után távoztunk. Vártam, de akkor rájuk zúditottam volna az összes kifogásom, így viszont barátsággal váltunk el.
Tudtam, hogy rizikót vállalok ezzel az úttal, mert ha az Alpok felhõs, akkor nem ér semmit, az esõ meg egyenesen dráma; nem látszanak a hegyek. Ezért ütemeztem júliusra, de ma már idõjárásügyileg szép lehetsz, de okos nem! Így viszont most van néhány szép felhõs képem az alpokról!
Szia H.apci!
St. Martint nem miattad meséltem el olyan pontosan, mert azért azt tudom, hogy pár napja beszéltünk róla hanem mert más is olvassa a fórumot és sokaknak fogalmuk sincs az osztrák helyekrõl, szóval, hogy tudják betájolni.
Nagyon nagy "kört" tettetek meg, ilyen kevés idõ alatt. A Brennert sjnálhatod. Én nem jártam még sok hágóban, de az egyik leglélegzetelálítóbb ez. Az régi Brenner-úton mentetek vagy az autópályán? Az utóbbiról jó idõben sem látni semmit, mert túl magasan fut és a szalagkorlát is nagyon magas. A lenti úton nagy élmény az Europa-Brücke környéke. Sajnos ezt a fránya rossz idõt nem lehet szabályozni. Már két korábbi utunk tönkretette és félek, hogy most sem javul az idõ. Tegnap pl. egy napra hõség volt, ma megint szkad és hideg van.
Azt nem tudtam, hogy egy hetet foglaltatok és hamarabb eljöttetek.
Mi 2005-ben és tavaly voltunk így, hogy júliusra vettünk ki egy hét szabit és végig szakadt az esõ. Igazából oloyan 3 éve itt nem is volt mát nyár, mert minidg csak pár napig van napsütés. Lassan már megérik, hogy valahova délebbre költözzünk
Sziasztok!
Nincs kedvetek Bécsbe jönni december 13-án szombaton? Ára 5.275,- Ft mindenestül, plusz esetleg biztosítás (ajánlott) és egyéb költségek (belépők pl.)? Ha igen, akkor a Dias Zeusnál tudtok érdeklődni és jelentkezni is! Várunk szeretettel!
Bécs elég közel van, saját autóval nagyon olcsó, főleg ha 4-en megyünk.
Illetve vonat odavissza 29 euro, és ebben bennevan 4 napra a Bécsi bkv-n való ingyenes utazás korlátlanul
Te a DiasZeusnál dolgozol? Mert akkor lenne pár kérdésem, ha nem baj, de nem Béccsel kapcsolatban
Kedves Barátaim!
Négy napot töltöttünk az adventi fényekkel, a forraltbor és forró puncs illatával átitatott osztrák fővárosban.
Készítettünk jónéhány képet a gyönyörű különleges hangulatú helyről. Ezzel kívánunk mindenkinek boldog , békés, áldott karácsonyt minden kedves fórumtársnak.
Josza és Cilla http://picasaweb.google.hu/sz.cilla/BCs?authkey=YQ1QcKIIza4&feat=directlink