Sziasztok!
Én még találok 60, sőt 40 ezres jegyet is. Biztosan nagyon függ, hogy hova és mikor, de az biztos, hogy az idén nem a legbarátságosabb árakkal dolgoznak.
Én is nagyon gondolkodom, hogy mi legyen az idei nyárral, de van egy nagyon kedves utazásszervező ismerősöm, talán lehet majd náluk az idén is csak repjegyet venni charterjáratra, és ha szerencsém van olcsóbb lesz, mint a wizz.
De mindenképpen kinézek az utazási kiállításra is, hátha akad valami a horgomra
Hát, hogy nagy szám-e? Én már volt, hogy ott helyben döntöttem el egy hirtelen ötlettől és egy nagyon jó ajánlatnak köszönhetően, hogy hova megyek nyaralni.
Kedvezményeket mindig kínálnak, és van, ami csak azokon a napokon érvényes, bár ezen ajánlatok száma, hogy „csak ma, csak most” egyre kevesebb, inkább kitolják még egy jó pár napra, vagy hétre.
A prospektusok tekintetében van mindenféle, szállások, látnivalók, adott régió saját kiadványai és persze az utazási irodáké.
Sajátszervezésű szálláskínálatok is mindig vannak. És végül is, minden egy helyen van, illetve a felmerülő kérdésekre pedig azonnali válaszok stb.
ÉS ne feledd , idén Görögország a díszvendég, biztos jobban kitesznek magukért.
mit ajánlotok, hogyan juthatnék el Budapestről Athénba, aug.19-én du, vagy 20.-án egész nap, ill, szept. 5-én vagy 6.-án vissza ? Nem gong, ha át kell szállni, vagy esetleg 5-10 órát várni, vagy esetleg egy éjszakát eltölteni valahol. Előre is köszi a segítséget !
Augusztus 19 vagy 20, 9:50-kor indul Budapestről, Athénba 16:40-re érkezik meg. (A gép megáll Zürich-ben, és pár óra múlva indul el, azért ilyen későn érkezik Athénba.
Athénból Budapestre szept. 5-én indul 06:40-kor, Budapestre 14:00-ra érkezik meg (ismételten Zürich-i megállással)
AEGEAN AIR
Bécs-Athén-Bécs
Aug. 19 vagy 20, és vissza szept 5-én. Összesen 196,65 euro
ALITALIA (olasz légitársaság)
Bp-Athén aug. 19. 06:30 (13:20-kor érkezik meg Athénba)
Athén-Bp szept. 4. 18:25 (23:30ra érkezik Bp-re)
Rómában megáll a gép, de egy-két óra múlva indul is tovább)
Igen, sajnos elég drágák a jegyek. Ami közvetlen lenne, az horror, ami átszállásos, az jó lenne, csak mivel összesen 4x repülsz, ettől magas az ár
Bp-Athén Autóbusszal 35 ezer Ft odavissza. Vagy inkább repülni akartok? Csakmert rá kell számolni, hogyha bőröndöt visztek, akkor az egy társasággal odavissza kb. 5000-6000 Ft.
Amit még olcsón láttam, az Milánó-Mykonos. Huszonvalamennyi euro az út, EASYJETTEL, érdemes megnézni, és onnan közelebb is van Santorini, kevesebb a kompköltség.
Én is néztem ezt az Athénos dologt Milos miatt, ráadásul szepember első hetében, akkor olcsóbbak a jegyek is, de még úgy is olyan összegre jött ki, hogy jobban járok, ha befizetek egy másik szép szigetre utazási irodánál.
Amit még ajánlani tudok, az Wizzair-el Krétára (nem tudom hogy abban az időpontban épp mennyi, de kb.50 ezer Ft), és Budapestről megy átszállás nélkül, és onnan kompolni Milosra vagy Santorinire. Talán árban jól is kijöhet a többihez képest.
Még ha a pelikan.hu -n beírod amit szeretnél, kidob a Lufthansatól egy ötvenvalahányezres tételt. Viszont ha felmegyek a Lufthansa oldalára, akkor meg már nem. A pelikan turistaosztályt ír, szerintem nézd meg azt is, mégiscsak közvetlen járat az is
Nekem a Pelikán is csak egy nyolcvan-valahányezres ajánlatot ad a Lufthansától Bp-Athénra, viszont amit fent írtál Mykonos vonatkozásában, az kb. úgy néz ki elsőre, hogy Bp-Mykonos 70 000/fő. Ez azért már barátságosabb... Most már csak Mykonosról kellene valahogy eljutnom Santorinire ill. Milosra...a továbbiakban, azt hiszem a kompos topicban folytatom...