Bocsi, tényleg összekevertelek és ezúton elnézést kérek Suzukitól is persze. Pedig ő is írt nekem és adott jó tanácsokat.
Nem ismerem az utazási irodák belső világát, de nekem úgy tűnik, hogy a népszerű nyaralóhelyeken először a nyugat-európai utazási irodák foglalásait részesítik előnyben, utána jönnek a magyarok. Azok meg olyan szállásokat kapnak, amik már nem nincsenek annyira jó helyen, nem olyan szépek, jó felszereltségűek, stb. Ez abból is látszik, hogy a magyar utazási irodák által ajánlott legtöbb szálloda, apartman, stúdió a különféle szigetek honlapjain fel sincs tüntetve, mint esetleges jó szálláslehetőség. A másik szempont pedig szerintem az ár, az iroda előnyös áron lefoglalja, és jó kis hasznot rátéve értékesíti nekünk. Ez persze az én teóriám csak, de a tavalyi szállásunk ennek ékes példája volt. Van valaki esetleg, aki másképp tudja?
Vojandi
Nem is kell keresned miattam a térképet, majd én keresgélek, köszönöm! Már eddig is sokat segítettél. A nudi nem zavar, és ha olyan jó hosszú a part Agia Anna-n és utána, igazán el fogunk férni a Naxos-i nyaralókkal együtt. Görögországban egyébként ez az egyik dolog a sok közül, ami tetszik, hogy nem kerítik el partrészeket, mint Nyugat-Európában olyan sok helyen, hiszen a tenger és a part mindenkié. (És ha a homodűnék mögül megjelenik kézen fogva Brad Pitt George Clooney-val, az már csak hab a tortán lesz )
Naxos várostól délre előbb van Ag. Prokopios, utána jön Agia Anna.
Bottakati,
ugyan, semmi probléma, előfordul az ilyesmi, az írások összemosódnak az emberben, főleg, ha sokat olvas egyszerre.
Szálláshelyek:
már az előző hsz-omban is arra utaltam, hogy szerintem nem a görögök döntenek ebben, hanem az utazási iroda, és inkább az ő saruknak érzem ezt az egész kialakult helyzetet. A görög szállásadónak szerintem édesmindegy, hogy milyen nemzetiség lakik a tengerre néző szobájában, ha kifizeti az árát. Amikor én egyénileg foglalok, akkor még sosem ért amiatt hátrány, hogy magyar vagyok. (Az igaz, hogy nagyon oda kell figyelni, mert ha az ember külön nem köti ki, hogy melyik szobát kéri, akkor úgy gondolják, hogy úgyis mindegy neki, és kérdés nélkül beteszik az előnytelenebb adottságúba, a jobbakba meg gondolom, olyanokat tesznek, akik szóltak, hogy milyet szeretnének. )
Az utazási iroda szerintem jó tárgyalási helyzetben van, amikor egy szezonra előre sok szobát lefoglal egy adott szálláshelyen és nagyon csodálkoznék, ha nem kötné ki előre, hogy neki pontosan melyik szobák kellenek. De én inkább azt gyanítom, hogy a magyar irodák eleve a legolcsóbb szobákat kérik, hogy az útjaikat ennyivel is olcsóbban adhassák /legyünk jóindulatúak, a másik lehetőség ugye, hogy ezzel is több hasznot tudjanak zsebre tenni... /.
Persze amikor a vendég megérkezik, ő csak azt látja, hogy ő kapja a rosszabbat, a nyugat-európai meg a jobbat. Az utazási iroda meg csak a vállát vonogatja, hogy a szobabeosztásba neki nincs beleszólása. Ez szerintem csak annyiban lehet igaz, hogy azon belül, amit ő lefoglalt, esetleg már ott helyben dől el a beosztás. De ugye, ha egyetlen tengerre nézőt sem foglalt pl., akkor hiába bízik abban az ember, hogy majd ő olyat fog kapni.
Haspók,
Egyetértek mind veled, mind a többiekkel a tapasztalatok fórumban leírtakkal kapcsolatban. A görögnek tényleg tök mindegy, ki lakik ott, csak kapjon érte pénzt. Nem akarok nagyon off lenni, de tény, hogy pl a magyar utazási irodák által Naxos-on ajánlott szállások színvonalban elmaradnak azoktól, amiket saját szervezésben találhatsz és kb ugyanannyira jön ki egy hét. (Ugyanez igaz volt tavaly Kefalónián, a mi szállásunknál rosszabbat egész Lassi-ban nem láttunk, viszont bementünk néhány közeli apartmanházba és csak tátottuk a szánkat a színvonaltól, majd számoltunk és pont ugyanannyi volt EUR/fő/éj, mint amit mi fizettünk).
Szebb témára visszatérve: végignéztem Naxos kiemelt strandjait és egyik csábítóbb, mint a másik. Ahogy nézegetem a szigetről a leírásokat, igazad lesz, a sziget főbb városai és falvai, nevezetességei talán 2 napos motorozással bejárhatóak, akkor marad 1 nap kompozás Parosra ott is körülnézni és még 2 nap passzív pihenés a parton. Úgy látom, maga a főváros sem olyan nagy, néhány órás sétával bejárható. Egyébként a Lonely Planet-ben olvastam, hogy a szigetnek csak 18 ezer körüli lakosa van.
Szia
Bottakati
Nekünk azért lesz jó, mert tavaly Krétán voltunk, ahol nagyon nagyok a távolságok, és ahhoz viszonyítva ezeken a kis szigeteken minden olyan közelinek tűnik majd. Nem kell sehová sem 100 km-eket utazni, sokkal több idő marad így egy napon belül minden másra.
Igen, az Agia Annától kezdődő délre fekvő partok nagyon szépek, remélem, meg tudjuk majd nézni mindegyiket és minél többet ki is próbálunk majd! Nekem nagyon tetszik végig a Plaka azokkal a homokdűnékkel... és hogy sehol egy napernyő, alig van ott ember... eszményi helynek tűnik!
Agia Annától délre horro az út!!! Legalábbis 2004-ben az volt. Egy keskeny, hatalmas lyukakkal teli, csak félig meddig aszfaltozott út volt. A legtöbb partra mi sajnos nem bírtunk lemenni, mert a kis robogón ketten ülve nem bírtuk semmi, sem a robogó a borzalmas hepehupát.
Ez nem jó hír... tavaly óta félek a hepehupás földutaktól... Mi kocsival leszünk ugyan, de azért egy szép simára aszfaltozott utat jobban el tudnék viselni...
Nem földutak voltak, hanem olyan vékonyan leaszfaltozott út, amiből ha kikopik az aszfalt, akkor hatalmas holdkráter-lyukak lesznek benne és abban meggyűlik a salak....illetve volt egy, azzal a hosszú dűnés parttal párhuzamosan futó út, na az olyan földút volt...
Július végén, még négy hónap! Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Arra én is kíváncsi vagyok, hogy melyik szigetről mit gondolok majd utólag, ill. lesz-e olyan, amelyikre visszavágyunk majd. (Én nem vagyok alapból olyan nagyon visszavágyós, az új mindig jobban vonz. De Krétára a kimaradt részek miatt visszamennék. Különben is, ha nyugdíjas leszek, egy görög szigeten szeretnék éldegélni, úgyhogy addig alaposan fel kell deríteni, hogy melyik sziget is lenne erre a célra a legmegfelelőbb. )
A www.naxosnet.com/info/islandroutes.htm oldalon az összes déli beach-ről részletesen írnak (távolság Naxos városától, útviszonyok, javasolt útvonal a fővárosból, és általános info). Felül a Welcome to Naxos Island sorban pedig a gördülősávban ki lehet választani azt a strandot, várost, stb. amelyik érdekel és ott képekkel még részletesebb infók vannak.
Haspók, nekem is az az álmom, hogy nyugdíjasként egy görög szigeten éljek, ehhez már csak kb két évtizedet kell dolgoznom és marha jó EUR nyugdíj kell. És én is azon vagyok jó régóta, hogy megtaláljam a legmegfelelőbbet. De most egyelőre várom, hogy legalább Naxosra eljusssak.
Megnézem majd ezt az oldalt is, én nagyon szeretem az ilyen tematikus oldalakat, ahol fel vannak sorolva a strandok és a városok, van róluk részletes leírás stb. Pl. a greeka oldalát szoktam gyakran nézegetni, itt az összes sziget strandjairól és városáról vannak leírások, képek, egy csomónál 360 fokos kép is van, szóval jó sokat lehet nézelődni.
Szerintem ha valaki nem turistaként él ott kint, akkor lényegesen többet nem költ, mint itthon, én ezért gondolom kivitelezhetőnek ezt az egyelőre még csak nagyon halvány ötletet.
Csak egy zavar: az Apollon által hirdetett Agia Anna apartman hotelről viszont nagyon keves képes és írásos infót találtam, kicsit rossz, hogy nem tudom, pontosan hol van az üdülőfalun belül. Valszeg nem véletlen, hogy ide utaztatnak?