Még nem döntöttem el, de valószínű, hogy az Alexandra lesz. Egyébként tegnap voltam az utazási irodában és próbáltam információt szerezni az apartmanokról, de nem igazán sikerült. Annyit azért mondtak, hogy az irodák kevesebb apartmant foglaltak idén mint a korábbi években, ezért nem tudják most megjósólni, milyen akciók várhatóak. Szerintem hétfőn megyek lefoglalni, de addig még rágódok rajta egy kicsit (Gradakia lehet még esetleg).
Tegnap este láttam a TV-ben, hogy panaszkodnak a görög szállodatulajdonosok és vendéglátósok a forgalom elmaradása miatt. Azt nyilatkozták, hogy kedvezményekkel próbálják élénkíteni a forgalmat.
Lefoglatam a szállást Kfaloniara http://www.stellavineyard.gr/ . Remélem mindne oké lesz:-). Autóval vágunk neki mert a sziget után lesz 2 nap Attén és környéke program is. 2009.06.08-2009.06.18 közt leszünk a szigeten.
Már csak egy dologgal nem boldogulok az pedig a kompjárat Kefalonia-ra.
Hol leheten kideríteni , hogy vannak a kompjáratok? Kell foglalni előre, vagy beesem Lefkadán a kikötőbe és megveszem akövetkezőre?
Tervezük, hogy egy egy napra át kompozunk Zaknyntos-ra és Ithaka-ra
Köszi a segítséget.
06.08. án gondoltam Vassiliki -ból (Lefkadarol) Fiskardo-ba
18.án vissza fele léne, vagy mivel úgy is Atténba megyünk lehet érdemesebb lene Sami-ból Astakos ba menni ?
De minden egyébb szóba jöhet mert rugalmas még az útiterv.
Mi előző nap Samiban kirándultunk és megvettük a jegyet a másnapi kompra. Ebben nem igazán tudok okosat mondani, azt tudom, hogy augusztus végén voltunk és jól tettük, hogy megvettük, mert marha sokan voltak a kompon. Júniusban sem hiszem, hogy kevesen lesznek.