Nos a mondat kb úgy hangzik, hogy "tudna egy kis árengedményt adni?"
Nekem eddig mindig bejött és nagy mosoly és vékonyabban fogó ceruza volt az eredménye
Én is jártam többször is Stavrosban és csak egy helyen voltak morcosak az eladók, a főúton a benzinkút után valamelyik üzletben idősebb emberek voltak az eladók és bizony ők olyanok voltak, mint a pokróc. De szerencsére nem ez a jellemző. Én Sartiban vettem egy aranyláncot és abból is kaptam kb 40 EUR engedményt... meg ki tudja még mennyi mindent. Marmarasban elhoztunk egy szép kis ikont 12 EUR helyett 8 EUR-ért. Persze vannak üzletek, pl az ajéndék boltok ahol fix árak vannak, de ha sok dolgot veszel akkor esetleg ott is meg lehet próbálni.
Sajnos az sem mindegy hogy egy helyre mennyi magyar jár, mert bizony néhány honfitársunk igen csak le tudja rontani a rólunk kialakult jó képet, ugyanis a görögök alapjáraton szeretik a magyarokat...
De akkor idén sok sikert Sartiban és bízom benne, hogy most nem lesznek kellemetlen élmények Néhány sután elejtett görög szó vagy mondat csodát tud tenni
Sartin mi is betértünk egy ékszerboltba, hogy a fiamak vegyünk egy medált. Nézegettük, beszélgettünk, amikor megkérdezte a tulaj, hogy magyarok vagyunk? Azonnal közölte is velünk, hogy akkor nekünk kedvezmány jár.
Görögországban általános az, hogy a "kis" boltokban alkudozni kell! A görög árus már megtudja különböztetni a különböző nációkat (úgy hogy még nem is ért mit mondunk), és ilyenkor kérdez rá, hogy magyarok vagyunk. Ha szlovákok, vagy románok lennénk akkor is adna kedvezményt, csak mi is kedvesek legyünk velük!
Szió! Ne aggódj biztos elbír,mivel télen fát szállít ami jóval nehezebb.Mi felmentünk az erdőn keresztül egész magasra,fantasztikus a panoráma,sütöttünk kolbászt,ettünk ittunk és nagyon jól éreztük magunkat,szerintem kihagyhatatlan,ne ijedj majd meg,az öszvér csak a gazdájának fogad szót,a frász tört ki mikor a sziklánál kiállt a szélre és lenézett,gazdija csak csettintett és oké volt minden.Szóval ne hagyd ki!
Én hallottam egy vicces sztorit a szamaragolással kapcsolatban. Szépen ment a túra kacskaringós ösvényeken erre, sziklákon arra, el messzire, aztán az ominózus sütögetéses ivászat alkalmával a szamárvezető úgy berúgott, hogy gondolta ő most biza lepihen kicsit és jól elaludt. A túrázók meg nem tudtak semmit csinálni, mivel a szamarak csak rá hallgatnak, hát ott várták, míg kialussza magát és mehetnek haza
Megint a Sarti beach-be megyünk, csak most bungalóba.
Tud valaki valami infót mondani a bungalóról?
Mi az elmúlt két évben a főépületben voltunk, a bungalókat csak kívülről láttuk.
...valaki kérdezett erről és én azt írtam, hogy biztosan az is jó lehet, ezért is választottuk mi is
Ha olvassa apartman tulajdonos az oldalt, mi július 01-13 ig keresünk egymás melletti apartmant
2-2 személy részére. Privát utazunk. Várjuk az ajánlatokat!)
Hát több módja is van, kocsival vagy robogóval pár perc az út. Gyalog (!) bár az elég megterhelő, de pl. én már voltam így is. És vannak néhányan akik szerveznek oda is ilyen kis mikrobusszal fuvarozást. Pl. a középső buszparkolónál ahogy lekanyarodnál a Macedonia club felé, na ott a sarki épületben ha keresel egy srácot akit Martin Schrödernek hívnak, ő is el tud vinni, (tavaly 6€ volt a tarifája) meg szerintem utazási irodák is csinálnak ilyet 5€ körüli áron. Grand Tours (nekik a kirendeltségük a part menti kajáldáknál a Sala koktélbárral majdnem szemben van) vagy a Sithon is lehet vállal ilyet, de kérdezz rá esetleg akiknél megszálltok,mert lehet akár ők is meg tudják szervezni. Van ilyen.
A narancspart közel van, bár gyalog fárasztó lehet a túra, főleg visszafelé.
Úgy emlékszem az ottani irodák szerveznek oda fuvart (legalábbis a Taousanis iroda szrvezett) Érdeklődjetek valamelyik helyi irodában.
Mi kalózhajós ( Maria Natasa ) kirándulás közben jártunk ott, egy kis időre ott is kikötnek. Csodálatos hely,de a part nekem nagyon zsúfolt. Kb. 1 órát voltunk ott, de annyi bőven elég volt.