Azért biztosan találtok megfelelő helyet jövőre is H.apci!
Ugye nem voltam félreérthető? Semmi bajom Thassos-szal, csak magunkkal! Kiöregedtünk néhány dologból, és élkényelmesedtünk, de ezzel már nem tudunk mit kezdeni (meg minek is arra a kis időre ). Jövőre a körutazás Finnországgal a középpontban a főszereplő, és hogy ez mellett Görögország még belefér-e és hogyan, az kérdés.
Nem, teljesen egyértelmű voltál.
Szerintem szíve joga mindenkinek eldönteni, hogy mi a jó neki. Nincs ezzel semmi baj.
Off: Hááát, éppen Finnország sem lehet rossz, ha engem kérdezel.
Nem tudom, hogy az "Egyéb utazásaink" topicban tett korábbi bejegyzésemet olvastad-e; akkor még azt hittem, hogy szeptemberben - Finnország után - irány Thassos.
Szia Hapci!
Először is a képeid nagyon szépek,tetszenek! Én még nem voltam ezen a szigeten ,de jövőre a célom( minden álmom )az, hogy ide eljuthassak! Mindent megteszek azért ,hogy láthassam azt a szépséget ,amit a tieddel együtt a fényképek nem tudnak visszaadni.Én azok az emberek közé tartozom ,akik egyszerű körülmények között is jól érzik magukat akár legyen ez egy apartman vagy egy kemping.Sőt számomra az a jó ,ha minden másabb mint a megszokott.Kényelmes ágy,komfort vesz körül az év kb.még 342 napján.A lényeg számomra az utazás ,hogy lássak, hogy gyönyörködjek,hogy átéljem azt a sok mindent amit az utazások során élményként érnek.És ha egy évben eljutok arra a helyre ahová akartam ,már az is nagy boldogsággal tölt el! Szóval nekem az is csúcs szuper lesz, ha két hétre el tudok menni a gyerekeimmel erre a szigetre,ekkor már elégedett ember leszek. Norcsi

Örülök, hogy így van, és használjatok is ki minden percet arra, hogy utazzatok, minél többet lássatok! Oltsd be minél előbb gyermekeidet is, ahogy én is tettem; ma már túltesznek rajtam az utazásban, nem tudom őket követni ( a "kicsi" most jött haza két hét után a Seychelle-szigetekről. ) Talán láttad a korábbi bejegyzésem is:
h.apci írta:
Csak egy kicsi off még... A Te korodban nem igazán érdekelt minket sem a szállás; aludtunk a pincétől a padlásig (ez komoly!) mindenhol, s volt hogy reggelre befagyott a víz a lavórban a szobánkban, csak hogy utazhassunk (busszal, vonattal, sokszor éjjel) és lássunk minél többet. A viszonyok is mások voltak igaz...
Tartson minél tovább ez a fajta tűrőképességetek! Csak irigykedni tudok...
Nem olvastam a korábbi bejegyzésedet, de ígérem, pótolom.
Azért neked megsúgom, hogy jövőre valószínű mi sem Thassos-t vesszük célba, ha lesz lehetőségünk utazni.
Nagyon tetszett, megszerettük, de két nyáron egymás után itt voltunk és beindult nálam a vezérhangya. Az, amelyik nem hagy nyugodni, és folyton azzal traktál hogy mennyi szép hely van még, ahol nem jártál...
Kedves Mindenki!
Végre volt egy kis időm, feltöltöttem az idei képeket. Elérhető az új albumom Thassos-ról. Amint időm engedi, címeket is kapnak a képek.
D.
Nos, megpróbáltam hamar feliratokat kreálni a képekhez.
Ha valakinek pontosabb infóra lenne szüksége a képek készítését illetően, írja meg és megpróbálom előcsiholni a memóriámból.
D.
Mariesből Kastróba földút vezet, egy-két helyen köves/kavicsos, de elég jól járható - szerintem gyalog is. Különösebben meredek szakaszok sincsenek, néhol van egy kis emelkedő. Aki jó kondiban van és bírja a gyaloglást, szerintem bevállalhatja.
De: útközben egyetlen emberrel nem találkoztunk a két település között, gyakorlatilag a kövekre felfestett (néha nem túl egyértelmű) útjelzés alapján lehet tájékozódni.
Kisvasút: Nem a hagyományos sínen közlekedőre kell gondolni, hanem a turistáknak kitalált motorizált közúton közlekedő változatra. (Itthon is több nagyvárosban üzemel városnéző célzattal.) Skala Potamia - Potamia - Panagia - Golden Beach útvonalon közlekedik, egyszer láttuk "elrobogni", de nem próbáltuk ki (korábban máshol már igen).
Köszi az infót, természetesen nem az út minőségére vonatkozott a kérdésem, hanem a tájékozódásra és a km-hosszra. Ha szerinted időben teljesíthető a túra, és nem tévedhetünk el, akkor az nekem már elég
Sziasztok szeretnék kérdezni tölletek Tavaly jártam THSSOSON már harmadszor de mint mindig most is elfelejtetem megkérdezni egy étel nevét.Scala potamiban a Koralli éteremben adják piritos kenyérrel valami vaj szerü izé nagyon finom és ha valaki tudná hogy mi ez a nevét vagy esetleg a receptjét nagyon megköszöném ha nem akkor jövöre ugy is kideritem