Nagyon friss "hozzászóló" vagyok, már, ha szabad így neveznem magam
Keresgéltem már pár helyen, de nem igazán jártam sikerrel, azaz nem találkoztam olyan bejegyzéssel, ami megadta volna a választ a kérdéseimre. Tehát a felállás: tavalyi nyaralásom alkalmával - jó magyar lányhoz illően- megismerkedtem egy görög férfival. Kapcsolatunk (lassan egy éve) azóta is tart. Volt már nálam itt, Budapesten, én is többször jártam nála. Tervezgetjük a közös jövőt, ami természetesen görögországi élet lenne. És itt jön a számomra -nem elhanyagolható- probléma, vagyis, hogy semmit sem tudok a görögországi asszonyok helyzetéről, szerepéről a társadalomban. Érdekelne, hogy hogyan élik meg mindennapjaikat mind a görög, mind a görögországi magyar asszonyok.
Aki tudna információkkal, tapasztalatokkal szolgálni, legyen kedves írjon.
Köszönöm mindenkinek
Ahogy Ágni is írta: nincs tiltás. Amikor kijöttem, az elején nagyon nehéz volt márcsak megértenem is, hogyan képesek a nők "állandóan" otthon ülni, és sokat háborogtam, hogy én márpedig megyek jobbról-balra, balról-jobbra. A falunkról nyilatkozva: vannak olyan kávézók, ahol valóban leginkább férfiak vannak, de én is nyugodtan beülhetek. Nekem viszont ma már eszembe sem jut, hogy a sok férfi közé egyedüli nőként beüljek. Nem azért, mert nem tudnék hozzászólni a horgász-, foci-, és egyéb férfitémákhoz, hanem, mert ezeket az órákat vagy magamra fordítom, vagy én is inkább barátnőzök, esetleg találok itthoni tennivalót. Vannak olyan kávézók, ahová viszont együtt járunk a párommal, vagy igenis beülnek a nők a barátnőikkel.
Viszont itt létezik egy nap, amikor a nők "buliznak" a férfiak (elvben) otthon maradnak a gyerkőcökkel (de házimunkát nem különösebben végeznek). Ez a nap pedig március 8., nőnap.
Kedves Ágni! Ευκαριστώ παρα πολύ a kielégítő bő tájékoztatást.Az Aeolus-ék meg fizessenek be egy északi görög falusi utazásra. De az Aeolus-os hölgyeknek ki is kell írni , hogy nem nem ajánlott, TILOS BEMENNI! amíg ilyeneket írogatnak.No ez csak vicc volt .Nem akarom én Őket megsérteni.A pospektusuk minden évben nagyon szép megújuló. Nem úgy mint másoknál,nagy irodáknál is,hogy csak "átjavítják az évszámot" Gondolok arra például, hogy nincs új szép tájkép bennük, azaz nem cserélik.De viszont nem sikerül az Aeolus-nál valami jó Utolsó Pillanatos utat megcsípni Zantéra Busszal julius elejére.Nem adják olcsóbban,még ha következő heti üresen levő apartmanról is van szó.
Köszönöm mégegyszer a tájékoztatásodat.Okosabb lettem.
Szia,
kösz a szép szavakat. Nehéz elmagyarázni valakinek aki nem itt él az kafenio jelentését. Itt ahol én élek sem járnak a nők a kafenióba, oda csak a férfiak és különösen az idősebbek. De nem azért nem járnak a nők, mert "nem szabad"! Valóban nem illendő, de ez sehol máshol szerintem, hogy beüljön egy asszony egy olyan helyre ahol többnyire férfiak üldögélnek, végülis mi keresnivalója ott (faluhelyről beszélek!)? Nyaranta, mikor a kafenió a teraszon van, a fiatalabb nők közül többen beülnek egy kávéra, miközben a közelben lévő játszótéren lesik a gyerekeiket. Na de úgy ahogy a férfiak, csak semmi cél nélkül senki ember lányának nem jut eszébe beülni, hisz mindig van más munka, vagy ha éppen valahol lazítani akarnak, bizonyosan nem bolondok egy füstös, férfihangtól zajos helyet választani erre. Inkább nagyon is örülnek, hogy végre van egy kis szabadidő és összeülnek valamelyik házban egyet fecsegni, olyan dolgokról, ami nem férfiak fülének való. A falubeli kafenio nem csak kávéház:komplex funkcióval rendelkezik, amolyan klubházszerűség, itt beszélik meg a férfiak az ügyes bajos dolgaikat, a politikát, a meccseket, esetleg itt keresnek napszámost nyáron a földeken lévő munkákra. Szóval azt akarom érzékeltetni, hogy egyszerűen az élet alakította így, hogy az a férfiak helye, a kutya sem tiltja, hogy mi is beüljünk, de én biztos nem kívánkozom oda, főleg télen:)
Kedves Ágni!
Voltam az oldaladon.Nagyon tetszett.Hozzászolásodat az írásomhoz el tudom fogadni.Én sem nagyon tudtam hinni benne ahogy annak idején olvastam.Esetleg az idősebb generációnál tudnám elképzelni.Hogy nő nem teheti be a lábát a kávézókba gondolom az sem lehet valós.Szóval ezt csak azért éreztem hihetőnek mert a fotókon a nyugdíjas bácsik ülnek a kávézók előtt és mintha asszonyokat nem lehetne a képeken látni.De olyan aranyos lenne ez a szokás.Az oldaladdal kapcsolatban annyit ,hogy néhány görög ételt még biztos kipróbálok elkészíteni. A családom kevence a Baklavám de készítettem már Lukumadeszt ,és valami érdekes de nagyon finom grízes sütit amit halvának is neveztek.Halvát hoztunk Görögországból,de az valahogy más volt.Görögország csodálatos.Ahol te élsz most már 3 éve szép lehet. Arrafelé csak átutazóban jártunk amikor Tolóban nyaraltunk 2004-ben pont akkor amikor a görögök nyertek foci EB-t és közelében Skiathos szigetén 1998-ban fakultatív kiránduláson Paráliáról. Kívánok Jó Egészséget Sok Boldogságot és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet.
Hát Aeolusék is rég nem jártak a görög falukban:) Most a fiatal asszonyokat allig tudják kordában tartani, ez amiről írsz a századelőn biztos érvényes volt
Egy északi görög falusi szokás:
Január 8-án az úgynevezett Asszonystop!
Στις οκτώ Ιανουαριου ΓΥΝΑΙΚΡΑΤΕΙΑ !
Faluhelyeken az év egészében a férfiak munka előtt és után a kávézóban*Καφενιο* töltik idejüket.IDE AZ ASSZONYOK NEM TEHETIK BE A LÁBUKAT!
De van egy nap az évben január 8-a, amikor az ASSZONYOK LÁTOGATJÁK MEG EZEKET A KÖZÖSSÉGI HELYEKET, ÉS A FÉRFIAK OTTHON VÉGZIK A HÁZIMUNKÁT.
Forrás: ha jól emlékszem az AEOLUS iroda prospektusa.
Valóban nagyon sokszor érzek nagy keserûséget, mert tényleg nem errõl álmodoztam. A Josza2 által írtakon kicsit elmosolyodtam (nem rosszindulatból), mert a "tenger kékjébõl kibukkanó fehér sziklán álló, jóképû macsó görög legény..." idõnként albán, ami önmagában nem baj, hisz közöttük is vannak rendesek. A probléma az, hogy görögöknek adják ki magukat a turistalányok körében. Hogyan vagyunk a párommal? Nehézkesen, mert itt nõtt fel, azokat a példákat tartja helyesnek, amiket látott, ezért nehezen hajlandó megnyitni a buksiját az új felé. Igazán boldogoknak nem mondhatnám magunkat, de szerelem, szeretet létezik köztünk. Ami az Õ hibája, hogy folyamatos kényszerûséget érez férfiasságának az én lehurrogásom általi bizonygatására, ami pedig az én hibám, hogy folyamatos kényszerûséget érzek a véleményem kimondására. Mono válaszára reagálva: Õk is emberek, hibákkal, vétkekkel, amit én elfogadok, én is ember vagyok, én is hibázok, és csak azt szerettem volna, hogy ezt Õk is lássák be. Kevesen ugyan, de vannak barátaim, mostmár igyekszem csak rájuk koncentrálni - hiba, mert nem adok lehetõséget másoknak arra, hogy esetleg általuk bõvíthessem a pozitív tapasztalatok tárházát -. Egyetértek HJudittal, színlelés, rosszindulat, gerinctelenség, képmutatás mindenhol létezik. Sõt sokszor gondolkodom azon is, hogy talán én is rosszindulatú vagyok, mert bezártam magam egy környezetbe, nem igazán vagyok hajlandó nyitni mások felé, viszont ítélkezem, anélkül, hogy mégtöbb tapasztalatot szereznék. Sartin rengeteg magyar van. Kb. 20 fõre tehetõ a folyamatosan itt élõk száma. Azonban elkeserítõ, hogy épp a magyarok kezdtek ki még akkor, amikor esetleg még a nevemet sem tudták, vagy ugyan tudták, de arcot nem azonosítottak hozzá. 2 magyar barátnõm van (akik jártak már itt, biztos ismerik is õket: Móni, a sötét hajú, gyönyörû világító kék szemû lány a George Pub-ból, és Kriszti a Relax Pizzéria magyar tulajdonoshölgyének lánya). Sok itteni magyar lányt csak a köszönés szintjén ismerek, mert elég volt a csalódásokból (tudom, ez hiba). S végül Ágni soraira reagálnék: Tudom, hogy általánosítottam, azzal is tisztában vagyok, hogy nem szabadna. Sajnos itt az ágyból-ágyba vándorlás és a gyerekverés (persze nem a fejét, mert ott látszik, a fenekét) is jelenség. Egyetértek azzal, hogy fontos, honnan jöttem, és hová kerültem. Ez az én esetemben elég összetett. A szüleim egyszerû, vidéki emberek, akik házasságkötésük után, bízva abban, hogy gyerekeik többre viszik majd, Budapestre költöztek. Rengeteget dolgoztak, nekünk mindent megadtak, amire futotta (nem panaszkodhatok). Idõsebb nõvérem tanult nõ, kisebbik nõvérem nem érzett különösebb késztetést a tanulásra, de mindenhez hozzá tud szólni, ami az érdeklõdési körébe tartozik, mert rengeteget olvasott. Én magam pedig szeretek olvasni, és a fõiskoláig jutottam, amit buta módon nem fejeztem be (bár itt semmire sem mennék a papírjaimmal). A párom családja egyszerû, vidéki család, ahol nyitottabb szellemmel csupán az idõsebbik huga rendelkezik. Ezek után, amikor én szeretném a véleményem a bár iskolapadban szerzett tudásom alapján elmondani, jobb, ha megpróbálok hallgatni. Bár, hozzáteszem mûveltebb (nem idevalósi) társaságában szeret velem kérkedni a párom, és többször megkérdezi: "Te mit gondolsz errõl"?, amikor pedig a társaság kisebb vita után ugyan, de elismerõen bólogat, büszkén kihúzza magát. Itthon azonban sosincs igazam. Mindenesetre rengeteg dolgot megtanultam, és ez jó! Sokat okultam, és megtanultam örülni az igazán apró dolgoknak is. Törekszem arra, hogy megértsem, elfogadjam, vagy legalább megpróbáljak együtt élni a szokásaikkal. Az pedig igazán üdítõleg hatott rám, hogy Ágni azt írta, ez nem mindenhol jelenség. Talán visszaadja a görögökbe vetett hitem. Köszönöm a biztató szavakat, a hozzászólásokat, mert hiszem azt, hogy ezekbõl a megnyilvánulásokból is tanulhatok.
Látom Angica sorai felkavarták a port. Azért Angica, kicsit általánosítottál. Én nem ismerek egyáltalán olyan görög nõt aki a szeretõje és férje ágya között ugrabugrálna, sem olyat aki kint édesgeti a gyerekét és bent veri. Nagyon fontos honnan jöttél és hová kerültél. Ha intellektuell családból származol és belekerültél egy poros kis falusi életbe, egy parasztcsaládba, ahol lehet még az iskolát sem végezték el az idõsebbek, akkor el tudom képzelni, mennyire nehéz, elviselhetetlen az egész. Ha viszont ugyanolyan környezetbõl kb. ugyanolyanba érkeztél, akkor idõvel meg lehet szokni.
A barátokat is meg lehet válogatni, de ehhez persze az ember párjának az igényessége is szükséges. Itt is vannak mûvelt, jóérzésû emberek, csak rájuk kell találni. Én is jelenleg egy kis faluban élek, ahol értelemszerûen nagyon nehéz kapcsolatokat ápolnom, mert én más közegben nõttem fel, habár vidéken. Azonban ápolom kapcsolatomat azokkal az Athéni barátainkkal, akiket akkor ismertünk meg amikor ott éltünk, valamint még pár olyan emberrel akik itt vidéken laknak, tõlünk kicsit messzebre. Van közöttük mûvész, tanárember, stb. Csak rájuk kell találni. Amennyire én tudom Halkikidik elég elmaradott vidék, fõleg mentalitás dolgában. így ha párod ott nõtt fel, talán nincs alkalmad más tipusú embereket megismerni, azonban ne add fel, igyekezz magad köré olyanokat gyûjteni, akiknek társasága üdítõ felszusszannás a mindennapok harcában. Nagyon sok magyar nõ él ott a környéken, ha itt nem is találsz rájuk, nézz be a Nõk Lapja fórumán a Görögországban élõ magyarok topicba, ott nagyon sok boldog és megelégedett asszonnyal is találkozhatsz. Én drukkolok neked.
Kedves Agnica!
Nekem is ott a szerelmem, ahol a Tiéd....csak az enyém maga Sarti -egyelõre. Mert máshol még nem nyaraltam Görögországban.
Komolyra fordítva a szót, sajnálom, hogy nagyon messze vannak a hétköznapjaid attól a - talán - álomvilágtól, amit nyilván elképzeltél magadnak, amikor kitelepültél.
Tõlem tavaly kérdezte meg elõször a nagylányom (most 17 éves), hogy mit szólnék hozzá, ha majd egyszer egy "idegen" nemzetbélivel hozná össze a sors. Nyilván nincs olyan szülõ, aki örülne, ha a gyereke több száz km-re élne tõle, de még akkor is nagyon nehéz, ha a mi hazánkban él együtt egy más anyanyelvû - más kultúrában felnõtt - emberrel. Minden párkapcsolatban sok-sok kompromisszumra van szükség, akkor pedig hatványozottan, ha a mindennapi kommunikáció nyelve sem az anyanyelvünk....
Biztosan van sok olyan dolog is, amit az ott - Görögországban - élõ emberek látnak egy "idegenben" furcsának, szokatlannak, elítélendõnek. és azt sem szabad elfelejteni, hogy nálunk Magyarországon is sok színleléssel, rosszindulattal lehet találkozni, képmutatásért, gerinctelenségért sem kell messzire mennünk.
Én úgy tudom, van Sartin néhány odatelepült magyar lány - asszony. Vannak ilyen ismerõseid? Talán akkor könnyebb lehet megbírkózni a nehézségekkel, ha van kivel megosztani..... Egy ilyen "ismerõs" 2006-ban a Paradise tavernában dolgozó pincér fiú felesége, egy pécsi lány (õ maga meg talán a George's hotelban dolgozott), úgy három-négy éves gyerkõcük is van...
Hamarjában ezek jutottak eszembe, kérlek, ne vedd tolakodásnak a soraimat, hátha segítek vele.
Kívánok Neked sok-sok türelmet és kitartást, ami remélem meghozza majd a gyümölcsét.....
Szia Angica,
Elég kemény dolgokat írsz,de én is úgy gondolom,ha huzamosabb idõt tölt ott az ember közöttük,akkor rájön hogy õk is csak emberek,és úgyanúgy vétkeznek mint a többi ember,természetesen az erényeik melett.Szóval nem minden arany ami fénylik,ez az igazság.
Viszont nekik ott a tenger....ami nekünk nincs.
A párodddal jól megvagytok, vagy vele szemben hasonló csalódottság van benned?
Szerintem sem könnyû ez a helyzet, hiszen teljesen más kultúra, más a nõk szerepe, helyzete ott, mint nálunk.De ha a pároddal igazán boldog vagy akkor küzdj és ne add fel .
Nincs beírva úticél.
Válasz a #58548. hsz-ra
. A falubeli kafenio nem csak kávéház:komplex funkcióval rendelkezik, amolyan klubházszerűség, itt beszélik meg a férfiak az ügyes bajos dolgaikat, a politikát, a meccseket, esetleg itt keresnek napszámost nyáron a földeken lévő munkákra. Szóval azt akarom érzékeltetni, hogy egyszerűen az élet alakította így, hogy az a férfiak helye, a kutya sem tiltja, hogy mi is beüljünk, de én biztos nem kívánkozom oda, főleg télen:)
