Végre ismét valaki, akinek az írása megdobogtatja a szívemet, igen én is szeretem Paraliát, és eddig is más országban nyüzsgös helyen voltunk.
Kell a késõ estig mászkálás, a bámészkodás, engem nagyon kikapcsol.
Ami még fontos, tényleg jó kiinduló hely, nagyon sok látnivalóhoz.
Idén én sem fogom kihagyni, lehet minden este ott fogunk kikötni Makriból.
Én kétszer voltam már Parálián, igaz mindkétszer utószezonban, nagyon jól éreztem magam. A tengerpart ilyenkor már kevésbé zsúfolt, és a hangos német, orosz, lengyel turistákkal sem találkoztunk, amivel elõtte ijesztgettek minket a parália ellenesek. A Nikos apartamant (egy másik topicban már leírtam) nem ajánlom, túl koszosnak találtam (penészes fürdõ, a konyhasarokban több éves odaszáradt olaj stb.).
A Paráliára utazóknak ajánlom, hogy szánjanak egy napot hogy kiránduljanak Makrigialosra, útbaejtve a sólepárlót, ami a két település között van. Mi robogóval mentük át, útközben iszapfürdõztünk a sólepárlóban, majd átmentünk Makrigialosra, aminek sokkal inkább görög falu jellege van, igaz már kezdik felfedezni a turisták. Érdemes megnézni, ha van rá idõtök. Robogóval érdemes a környéket bebarangolni, az Olymposra is azzal mentünk fel, így egyénileg olyan helyekre jutottunk el, ahova szervezett programokat nem indítanak.
Era
Sok szó esett már arról, mennyire nyüzsgõ Parália este. Sajnos az én képeim nem adják vissza ezt, de hoztam képeslapot, és gondoltam felteszem, a látvány miatt.
És napközben, amikor mindenki vagy a parton ül, vagy valahol a környéken kirándul, és csendes a fõutca.
Megnéztem a katalógusokban a Manost és úgy rémlik, hogy abba az utcában van, ahol én is voltam tavaly. Kivülrõl rendezett, és szépen felújított appartmanok, szállodák vannak, de sajnos belülrõl nem tudok róla semmit mondani.
Tavaly mi a debreceniekkel, és a hatvaniakkal voltunk többnyire együtt. A debreceniekre jobban emlékszem, õk a Panorámával voltak kint, remélem jól írom, és jó volt a szállásuk. A hatvaniak mással voltak kisebb utazási irodával, de õk nagyon kifogták, de nem a Manos volt az biztos. Õk a másik végénben voltak elhelyezve Parálián.
A diszkóról sajnos nem készült fényképem, valahogy oda nem vittem el, mi a cocusba voltunk, egyszer, az idegenvezetõ azt ajánlotta, de itt olvastam a másik kettõ sokkal jobb.
Koromnál fogva én szívesebben ültem a tavernában, és beszélgettem a többiekkel.
Köszi az infokat. A Manost és az Alasitast néztem ki, de azt hiszem inkább a Manost választom (persze csak ha lesz még ott hely. (nekem az a lényeg hogy közel legyen a kp-hoz meg a parthoz.)
Én a sok közül az Apollon travelt néztem, az appartman kinézetével kapcsolatosan, de délután átnézem a többi katalógust is, hátha még találok valamit róla. A neten a belsõ részt, nem mutatják az odalukon.
Köszi. Felnagyítani nem tudtam,de így is látszik naggyából belülrõl is. Az a baj hogy az összes iroda honlapján egy kép van az is kívülrõl. Ha még találsz a katalógusaidban azt megköszönöm ha idecsatolod.
Sajnos az én meglévõ katalógusaimban nem találtam több irodát, amelyik ide vinné a vendégeit. Lehet a nagyobbak közül csak õk szerveznek ide szállást.
Sok szerencsét a szállás foglalásával, remélem sikerül abba az idõpontba mennetek amikor szeretnétek. Néhány negatív hozzászólás volt Parália mellett, úgye tudjátok mire is számíthatok???
Beteszek ide egy linket, néhány szálloda, és appartman telefonszámát találjátok rajta, aki esetleg nem szervezetten akarna Paralán megszállni, pár éjszakára, vagy esetleg többre.
Szia Kriszta!!
Köszi a segítséget. persze hogy tudom hogy mire számítsak. Nekem szimpatikus Paralia a leírtak alapján. Persze vannak akik fikázzák, de persze õk is megtehetnék hogy nem mennek oda. (miért nem informálódtak jobban mielõtt elindultak).
Meg amugy sem kell egyész végig ott lenni. Mi el akarunk menni a Meteorákhoz, az Olymposra, Thesszalonikibe meg a Waterlandbe is. Szóval lesz elég program.
Meg elsõ görög uticélnak sztem tökéletes lesz. Csak az idõ legyen jó.
Még egyszer kössz az infokat!