Lehet, hogy a viharos közelmúlt az oka a bizalmatlanságnak? Nem tudom. De hát ezek az emberek a turistákból akarnak megélni! Érdekük lenne éppen úgy mint a görögöknek, hogy az emberek vissza akarjanak térni. Persze nagyon sokan mennek Horvátországba, hisz közel van és mégis csak tenger. Van ismerõsöm aki csakis ide megy, nem tudom meggyõzni, hogy mennyivel jobb Görögország, bár volt már kinn és jólérezte magát. Inkább fizet kétszer annyit és odamegy. Ez van, õ tudja mi a jó neki. Én is tudom mit akarok ott még megnézni, de csak annak szépsége érdekel, tudom nem találom meg azt a hangulatot ami Görögországban képes hosszú idõre feltölteni. Ez pedig ebben a rohanó, önzõ világunkban nekem nagyon fontos.
Nekem az egyik nagyon közeli rokonom jár minden évben az Adriára. Õ szereti, pedig sok helyen járt már, sokkal távolabbi partokon. Görögországban is volt, de nem vágyik vissza.
Horvátország pedig évrõl evre drágább. A nénikém egy évvel korábban járt ugyanott, ahol tavaly mi kezdtük. Amikor összehasonlítottuk az árakat, kiderült, hogy majdnem a duplájára emelkedtek
Nekem nem fontos,hogy visszamenjek. Görögország tökéletesen megfelel. Ott igazán sok erõt merítek a következõ nyaralásig.
Nekem is az egyik ismerõseink most jöttek haza Görögországból. Nagyon tetszett nekik, de õk is azt mondták, hogy nagyon messze van, ezért inkább Horvátországba mennek jövõre.
Én inkább bevállalom a kényelmetlen hosszú utat, de nem mindegy, hogy hol nyaralok. Engem valamiért Horváthország nem is igazán vonz.
EGy hétvégére szétnéznék szívesen, de nyaralni nem nyaralnék ott. Akármennyire is közelebb van, valahogy nem vonz magához úgy, mint Görögország.
Mi idén ott akartunk tölteni egy hosszú hétvégét pünkösdkor, de az idõjárás nem engedte. Ebbõl is látszik, hogy még odafenn is tudják, hogy semmi keresnivalóm Horvátországban.
Andra!
Hányat alszol még a nagy útig Nekem már csak 32-t kell
Hát a fenes se tudja. Az én legjobb barátnõmmel egütt byaraltunk kétszer Görögben, de 5 éve csak Horvátországba jár, arra esküszik, meg egy másik barátom is. Utóbbi Horvátországban volt életében elõször külföldön, és az idén õ is már ötödször megy vissza, nem is kar más helyeket megismerni. Szóval biztosan van ott is valami, ami másokat megfog, de engem nem. Hasonlóképp gondolom, mint ti: Biztosan fogk még menni, de akkor kulturális körutazás lesza cél, aztán annyi.
Látod, látod, az égiek se akarják, hogy hûtlen legyél Görögországhoz.
Ha a ma estét is számolom (márpedig sajna számolni kell ), akkor már "csak" 7-et kell alukálnom. Bár, amilyen hõség van a lakásban, nem is tudok aludni, lehet, hogy a felével is ugyan oda lyukadok majd ki.
Nem hiszed el, de már úgy, de úgy be vagyok zsongva, mint valami kisgyerek.
A tiétek még odébb van, de majd meglátod milyen gyorsan elrepül az idõ.
Nekem a kisfiam már nyaralt a Horvát tengerpartnál is, de azt mondta, hogy nem jó a partja. Kavicsos, köves, neki is inkább Görögország jön be. Azt mondta, hogy nagyon szép hely Horvátország is, de Görögország jobb. Anyja fia.
Amúgy képek alapján nem mondom, hogy rossz hely. Ott is vannak szép helyek, biztos, de valamiért még sem vonz.
Hiányzik az a VALAMI, tudod?
Én nagyon ridegnek találom a környezetet. Fent a hegyekben viszont nagyon kedves emberekkel találkoztam. Õk még tudnak mosolyogni, de a tengerparton egyetlen helyi sem engedett el még egy halovány mosolyt sem. Naponta 3-4 alkalommal mész be a boltba egy héten keresztül, akkor is úgy néznek rád, mintha most járnál ott elõször.
Amikor egy görög boltba bemegyek, elõször udvariasak, de távolság tartók, másodszorra már úgy fogadnak mintha évek óta ott vásárolnál. Ha valahol a turizmusból élnek, akkor a görög hozzáállás a helyénvaló.
Mindig az a bajom, hogy rekord sebességgel rohannak az évek, de ilyenkor ólom lábakon cammognak az órák is, nemhogy a napok.
A tenger mellett ezt a hõséget is jobban lehet bírni. Fõleg, hogy ott nem kell a munkahelyeden fõni. Nekem itthon van az irodám, de lehet, hogy gyorsabb lenne, ha be kellene járnom valahova. Azzal is telne az idõ. Itt van, hogy a gyermekeimen kívül senki sem nyitja rám az ajtót. Mindenki nyaral, vagy a földeken dolgozik. Így nagyon uncsi
Mindegy. Veled számolom a napokat. Így a mi utazásunk is egyre közelebb lesz.
Én is jártam pár helyen már életemben, de Görögország a szívem csücske. Horváto.-ba is megyünk szinte minden évben búvárkodni, arra tökéletesen jó (bár évrõl-évre drágább), de egyáltalán nem nõtt hozzám az az ország. Spanyolországba is voltam, de nekem az se jött be. Az Adriánál még azt is megkockáztatom, hogy a vize nem olyan szép, mint Görögo. bármelyik részén, ahol eddig jártam...
Ismerõs az érzés. Eddig még nekem is csak-csak eltelt az idõ, de ez az utolsó hét egyensen vánszorog.
Ennyibõl rossz neked, hogy otthon van az irodád, mert egyedül nem telik olyan gyorsan az idõ. Na de azért vagyunk mi itt.
Bár én munkahelyen dolgozok, nem otthon, de egész nap egyedül vagyok én is, hasonló cipõben járok, mint te. Ráadásul nem tudom hova tüntek az emberek, de olyan nagy a csend, hogy csak csodálkozok. Ez egyrészt jó, mert az agyam már úgy is a nyaraláson jár, másrészrõl viszont rossz, mert így, hogy nincs sok munkám, még lassabban telik az idõ. Ráadásul ezt az iszonyú hõséget most már egyre kevésbé birom elviselni, úgyhogy nekem kész megváltás lesz, ha végre már elindulok a tengerhez.
Aranyos vagy nagyon, hogy velem együtt számolsz. Ha hazajöttem, akkor meg én számolok veled.
Azzal meg én fogok közelebb kerülni a jövõ évi nyaralásomhoz.
Mennyien mondták már ezt! Mármint, hogy szépek, szépek azok az országok is, de valahogy Görögország az igazi.
Hát én még nem jártam se Horvátországban, se Spanyolországban. Nem mondom, hogy nem szeretném egyszer ezeket a helyeket is megnézni, de amíg egy évben (legjobb esetben is) csak egyszer tudok nyaralni, addig nincs rájuk idõm.
Na de majd, ha egyszer nyerek a lottón.....
Tényleg nagyon örülök, hogy Ti itt vagytok Reggel elsõ dolgom, hogy benézzek a fórumra, valyon mi történt az éjszaka.
Napközben is állandóan nyitva az oldal, két feladat közt bele kukkantok.
A környezetemben sokan nyaralnak Bulgáriában. Olcsón, jót kapnak. A férjem évek óta nyaggat, hogy mi is menjünk egyik évben oda. Még gyerek volt amikor ott járt. Azt hiszem egy próbát megér. Már a békesség kedvéért is
Ismerek olyat, aki évekig G.o.-ba járt, aztán rátalált Bulgáriára. Azt mondja, hogy egy átlagos görög nyaralás áráért, ott fullon vannak. De tõlük nem igazán hallottam, hogy milyen szép hely, és mennyire várják a következõt.
Mint már fenntebb említettem, ha sátorban kellene lennem (akár kenyéren és vizen), akkor is olyan helyen akarok nyaralni, ami bizserget a szívem táján, amikor eszembe jut. Nekem Görögország termeli a boldogság hormont. Most nem jut eszembe mi is a neve.
Horvátországban is vannak fantasztikus helyek,nem csak kavicsos,köves partok pl Rab szigeten Lopar ahol homokos a tenger,lassan mélyül teljesen ideális part 'csupán' a mentalitással van probléma.A horvátok az idei évre elérték,hogy a számlát tételesen meg kell nézni mert átvágnak mindenkit ott ahol tudnak.Évrõl-évre magasabbak az árak egy fél literes kóla 800!!Ft,egy korsó sör 600 ft!!!,Bacardi2000ft!!Röhej komolyan.Pár évvel ezelõtt még rendszeresen jártunk de ahogy kezdték a magyarok felkapni az országot úgy tûnt el a vendégszeretet.A görögök nyomába nem érnek és ha így folytatják a magyarok nem fognak járni Horvátba.Spanyol nekem bejött,szeretik a túristákat de valamiért megint görögnél kötöttünk ki.