Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a dícsérõ szavakat. Jólesett nagyon!! Másodszor pihentünk Hévízen, de tényleg annyi látnivaló van a közelben, amit autóval könnyen el lehet érni, hogy talán még jövõre is útrakelünk abba az irányba. De ez még nem eldöntött tény! Viszont mindenkinek ajánlom a Balaton környékét, hiszen gyönyörû és rengeteg látnivaló van arrafelé, ez Andi írásaiból is kiderül.
Most utólag már bánom kicsit, mert a tavalyival érdemesebb lett volna kezdeni, és úgy az ideit, de átnézem és lehet, hogy azt is felrakom ide, legfeljebb fordított sorrendben olvassátok el!?
Andi! Még másodszor is érdekes volt elolvasni a beszámolóidat. Én is köszönöm neked is!!!
És tényleg jó lenne olvasni még több beszámolót, hiszen biztos sokan kirándulunk itthoni vidékeken is!?
Nagyon örültem a Hévíz és környéke beszámolódnak. Mi évek óta járunk Hévízre gyógyászati céllal, de mindíg csak egy hétre tudtunk menni, így ilyen tartalmas kirándulásokra a kezelések mellett még nem volt idõnk. Jövõre már rá fogunk érni mindenre (!), akkor hasznát veszem az általad írtaknak, köszönöm.
szepeva
Andi!
Örültem a te beszámolódnak is, ezer éve nem jártam a Balatonnál. Ill. nem igaz, pár éve vittem az osztályomat pár napra, nos õk imádták. Hát én..... Gyerek koromban minden nyáron kb. 1 hónapot nyaraltam ott (2+2 hetet), aztán hosszú szünet következett, másfelé vágytam. Az a pár alkalom amikor oda kerültem arra az idõszakra esett amikor a vízminõség hagyott némi kívánnivalót maga után (és szépen fogalmaztam). De most a te szemeden keresztül sokkal vonzóbbnak tünt a dolog. Ha másnem már ezért is megérte elolvasni.
Magyarország 2005. Május 30- júnus 5.
Szilvásvárad – Balaton, 2. rész
A Hortobágyi kiruccanás után egyet megint Budapesten alszunk anyunál, és egy ki-és bepakolás után másnap reggel a Balatonhoz indulunk. A már elõzõekben emlegetett szocializmus-kori vállalati üdülõk egyike, ahol gyerekkori nyaraimat töltöttem, Balatonszárszón volt. A gyár (ahol anyu dolgozott) privatizálása után a nyaralókat eladta. A szárszói nyaralókat a gyár régi dolgozói közül vették meg és felújították. Anyu még jóban van az egyik ilyen volt kolléganõjével, aki minden további nélkül odaadta nekünk a nyaraló kulcsait. Délre érkezünk Szárszóra. A nyaralóra – így több, mit 20 év távlatából – nem ismerek rá. Csak a hosszú stégre, 100 mely a sûrû nádas közt vezet a tó vizéhez, annak képe még mindig erõsen él bennem. Nevezhetjük ezt az egész magyarországi körutazást részemrõl akár egy nosztalgiautazásnak is. (E beszámoló kedvéért elõkerestem egy 30évvel ezelõtti képet is innen.)
A szállásunk szuper, kicsi de otthonos és a nagy udvar a lényeg nekünk, ahol esténként kiülhetünk majd egy sör mellé beszélgetni. Egy órán belül megérkeznek barátaink is, akiket két éve ismertünk meg a korzikai nyaraláson. Lejöttek hozzánk a mai napra. Kimegyünk együtt a hosszú stég végére. Itt nincs igazi vízpart, mert mindenhol széles sávban, sûrû nádas van. A stég kiszélesített végén lehet napozni. Fürdünk, napozunk, élvezzük rég nem látott barátaink társaságát. Majd egy-két óra elteltével elmegyünk a közeli büfék egyikéhez ebédelni. A réges-régen áhított hekk mennyei élvezetet nyújt, majd palacsinta és még fagyi is. Utána alig bírunk mozdulni. Visszamegyünk a nyaralónkhoz és hosszan beszélgetünk, majd õk este visszamennek Budapestre, mi pedig az erõsen szeles idõben elmegyünk Siófokra egy kellemes esti sétára. Az idõ lehûlt, de reméljük, holnap ismét szép lesz.
Másnap rossz idõre ébredünk. Így elindulunk kirándulni. Szárszóról nyugat felé indulunk. A közelben van Szántódpuszta. Ha nem jártunk volna a Hortobágyon, akkor a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ (nyaralóházak, kiállítások, akvárium, Ménes-csárda és Öreg-csárda, lovasbemutatók, kocsikázás, kutyavásár, Jakab-napi vásár...) megtekintését is programba vettük volna, de így most inkább valami mást szeretnénk látni. Elsõként Balatonbogláron állunk meg. A jelentõs bortermelõ város egy bazalttufa vulkán oldalába épült, ahol egy vaskori település maradványait lehet megtekinteni. Ezt meg is találjuk, miközben sétálunk, már csepereg az esõ. A közelben vannak az ún. „kék és vörös színû” kápolnák is. Boglár után Fonyódon állunk meg, ahol állítólag a Balaton legszebb mólóját építették. Erre ki is sétálunk és pontosan a badacsonyi tanúhegyekre látunk rá. Ezek láttán abszolút hihetõvé és elképzelhetõvé válik az itteni egykori vulkanikus mûködés.
Balatonszentgyörgynél megkeressük a Csillagvárat. Remekül ki van táblázva az odavezetõ kanyargós út. A Csillagvárat Festetics László építtette és csodálatosan fel van újítva és minden helyiségében a hajdani végvári vitézek hétköznapjait bemutató panoptikum látható. Nagyon élethû és nagyon tetszik minden. Az idõ közben egyre rosszabb, mi pedig Hévízen kötünk ki, ahol a tavat még sosem láttam. Úgy döntünk, hogy ebben az idõben nyugodtan fürdõzhetünk, így megvesszük a 3 órára szóló jegyet és bemegyünk a záptojás szagú fürdõbe. Itt egy kissé kiakadok az öltözõkön. Egy ilyen ismert hely, ahova rengeteg külföldi turista is látogat, ahova ilyen magas a belépõ, ennyire lepukkadt állapotban… Minden õsrégi, valószínûleg az építéssel egy idõs, lerobbant, koszos és undorító. Még öltözõkabinok sincsenek, csak közös öltözõ, olyan nyirkos, nedves fapaddal, amin már szinte mikroszkóp nélkül látni vélem az ott ugráló különbözõ candida-gombákat. Brrrr. Gyors öltözködés után irány a záptojáslé, azaz a tó vize. Kb. egy óra hosszát vesz igénybe, hogy teljes egészében körbeússzuk a tavat. A meleg vízben való úszás nagyon megerõltetetõ, sokszor erõs szívdobogást idéz elõ. Ami érdekes, hogy a testünk apró szõrszálain mindig apró buborékok tapadnak meg és ha végigsimítok a combomon, fehér ködfelhõként szállnak fel a buborékok a bõrömrõl, majd egy selymes érzés marad utánuk hátra. Kifejezetten hideg van, ezért a 3 óra alatt ki sem jövünk a vízbõl. Azután lassan kisüt a nap, és mi elmegyünk még Keszthelyre, megmutatom M-nek a kastélyt, és sokáig sétálunk a kertjében. Hazafelé megállunk Balatonmáriafürdõn és kisétálunk a hosszú móló végéig, ismét a vulkáni hegyeket bámulom. A naplementét a szárszói mólónkról nézzük végig, de majdnem belerepít a szél minket a vízbe. Hideg este van, csak rövid ideig tudunk kint ücsörögni a kertben. A hatalmas keresztes pókok még mindig ugyanúgy szövik hálójukat és üldögélnek bennük a fejünk felett a lámpa fényében, mint ahogy arra gyermekkoromból emlékszem.
Másnap szép idõre ébredünk, így strandolás mellett döntünk, de mire összeszedjük magunkat és kivonulunk a stégre, már be is borul az ég, tehát strandolás kilõve, újabb kirándulásra indulunk. Elsõ célpont Sümeg. Itt középiskolai osztálykiránduláson jártam már anno. Igazi mesefilm-vár-feelingje van a kis hegyen trónoló erõdítménynek. M-nek is nagyon tetszik, meg a kilátás is szép. Innen a Badacsony irányába autózunk tovább. A vulkáni tanúhegyek környéke tájvédelmi körzet és ismert bortermelõ vidék. Szeretnénk megtalálni a hírhedt bazaltorgonákat és a Rózsakõnek nevezett bazaltképzõdményt, ezért a Szent György-hegyhez megyünk elsõként. Meg is találjuk a parkolót, ahonnan egy séta során körbe lehetne járni az egész hegyet és így ezáltal megtekinteni annak bazaltképzõdményeit, de nem ehhez vagyunk felöltözve és õszintén, ennél egy kicsit egyszerûbbnek képzeltem el a bazaltorgonák lefotózását. A hegyen lévõ telkek rengetege között kacskaringózó földúton tévelygünk sokáig, míg végre lejutunk onnan. Magán Badacsony városán csak átautózunk, pedig itt akadna több látnivaló is, de az idõjárás kedvünket szegi mindentõl. Már délután 3 felé jár az idõ és megéheztünk. Egy vízparti hekkárúsról álmodozunk, de valahogy Badacsony után egy ilyennel sem találkozunk. Majd valahol megállunk egy útszéli csárdánál és igazi magyaros ételt rendelünk - a német nyelvû étlapból. Mire fizetünk, megint eltelik egy csomó idõ és mikor a nagyvázsonyi Kinizsi várhoz érkezünk, azt már sajnos zárva találjuk. Külsõ falára felmászva, onnan bámészkodunk befelé. Én már jártam itt gyerekként, de M-nek szívesen megmutattam volna. Ezután céltalanul autózunk tovább a Balatonfelvidék falvai között. Megkeressük Dörgicsét, ahonnan az egyik budapesti barátnõm származik. Hû, itt aztán vannak olyan villák, amilyeneket még Magyarországon tán nem is láttam! Mind Alsó- és Felsõ Dörgicsén is egy-egy 13. századi templomromot lehet megtekinteni. A kettõ között pedig tanösvény van. A nagyobbik templomrom körül szalonnasütõ helyek vannak kialakítva. Itt ücsörgünk és nézzük az alattunk elterülõ Balatont. A pillanatnak van valami romantikája, és ezért nincs is kedvünk innen továbbindulni. Kis üldögélés után azonban muszáj elindulnunk. Rátalálunk az örvényesi vízimalomra és annak múzeumára, de mivel már hat óra is régen elmúlt, ennek megtekintésérõl is le kell mondanunk sajnos. Pár fotót azért sikerült készítenem a kerítésen át.
Megnézzük a tihanyi apátág környékét még, majd elindulunk haza, tovább az északi parton. Már sötétedik, mire az egész Balatont megkerülve újra Szárszóra érünk.
Másnap hideg, esõs idõre ébredünk. Még ma és holnap lennénk itt, de az idõjárás elveszi kedvünket mindentõl. Ilyenkor talán várost nézni a legalkalmasabb, ezért elmegyünk Veszprémbe. Nem hoztunk magunkkal dzsekit, nem hogy a balatoni nyaralásra, de eleve Magyarországra sem, kötött kardigánban fagyoskodok a 15 fokos idõben. Mindezt június 7-én! Városnézésünket a várnegyed sziklatömbjén kezdjük (majd ott is fejezzük be). Itt látható a Tûztorony, a Fecskendõház, mely egykor tûzoltószertár volt, ma ipartestületi székház (falfülkéjében Szent Flórián, a tûzoltók védõszentjének szobra). Falán Veszprém címere és különbözõ iparágakat jelképezõ szerszámok láthatók; a Várkapu, a piarista templom és a copf stílusú püspöki palota. Amúgy meg a várnegyed majdnem minden épülete mûemlékvédelem alatt áll. Itt van még a Gizella kápolna, a várkút, a ferences templom és kolostora, egy barokk szentháromság szobor, a Szent Mihály székesegyház…és még sorolhatnám. Rettenetes szél tombol és néha az esõ is csepereg. Azt hiszem, nem kell magyarázkodnom, hogy a város összes szépsége sem tud minket most boldoggá tenni. Keresünk egy plázát, ahol megebédelünk és orrunkat lógatva megyünk vissza Szárszóra, hogy összepakoljunk és egy nappal hamarabb visszatérjünk Budapestre.
Ennyi volt a magyarországi nyaralásunk, melyre valószínûleg hosszabb ideig nem kerül ismét sor. Kár, hogy az idõ elrontotta és megrövidítette.
Legutóbb vojandi szerkesztette (2007-11-06 22:28:13), összesen 1 alkalommal
Na végre, hogy már valaki más is írt ide beszámolót!!!! Én Anikóét mát régebben olvastam, mert elküldte nekem mailben.
Most bemásolnám az enyém második részét is. De írjon már ide könyörgöm más is beszámolót
Anikó!
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólókhoz: nagyon jó volt ez a kis leírás a kirándulásotokról. Rövid, de minden benne volt ami kell. Szóval gratula!!!
Tavaly már üdültünk Hévízen pár napot, de mivel nem sikerült minden látnivalót besûríteni abba a pár napba, így eldöntöttük, hogy idén is visszamegyünk.
Ugyanazt az apartmant választottuk, mert nagyon meg voltunk elégedve vele, és idén szintén meg voltunk elégedve.
Még itthon elkezdtük az internet segítségével gyûjtögetni az információkat, hogy mit érdemes megnézni, és hol kezdjük a pihenésünket.
Olvastam a Székesfehérváron található Bory Várról. Ezért eldöntöttük, hogy még úton Hévíz felé megállunk ott, és pihenésképpen megnézzük a várat.
Bory Jenõ festõ, építész és szobrászmûvész sajátkezûleg építette közel 40 éven keresztül, és lakta a várat családjával együtt. Székesfehérváron a Mária völgyben található. A várban Bory Jenõ szobrainak gipsz modelljei láthatók, valamint festményei és felesége Komócsin Ilona kiállítása és néhány kortárs mûvész alkotása.
Pihenésnek kicsit sok a látnivaló, de kihagyhatatlan, ha valaki arra jár.
Mi nem bántuk meg, hogy megszakítottuk utazásunkat a vár kedvéért. A belépõ 1000,-Ft volt 2 fõre.
Utunkat a sztrádán folytattuk tovább, és hamarosan már Hévízen is voltunk. Kis pihenés és elhelyezkedés után felkerekedtünk és szétnéztünk Hévízen, majd megállapítva, hogy nem sok minden változott, megvacsoráztunk kedvenc vendéglõnkben.
Másnapra két kirándulást terveztünk. Egy balatoni hajókázást, és egy nagyvázsonyi túrát.
Elindultunk Keszthelyre, ahol egy kis városnézés után a kikötõben befizettünk egy 1 órás hajókázásra a Sissy nevû vitorláson, ami 2.400,-Ft-ba került kettõnknek.
Feledhetetlen volt a nyugodt Balatonon, a csendben élvezni, ahogy a hajó szeli a habokat! Ezt a kis kirándulást mindenkinek ajánlom. Feledhetetlen a látvány, és az érzés! Kikötés után elindultunk Nagyvázsonyba. Már odafelé eldöntöttük, hogy valamelyik nap Badacsonyt fogjuk felfedezni, mert ott még sosem jártunk.
Nagyvázsonyba beérve hamar odataláltunk a Kinizsi várhoz, és bár közben dörgött és villámlott, megkockáztattuk a várlátogatást, és szerencsére elvonult a felhõ, nem lett vihar belõle!
Hatalmas élmény volt ez a várlátogatás, mert aránylag jó állapotban van, és rengeteg látnivaló található benne.
A torony meglátogatás kicsit fárasztó, mert elég meredek csigalépcsõt kell megmászni, de megéri.
Legalábbis mi nagyon élveztük. Eléggé élethû viaszbábok találhatók ott Magyarország királyairól és magáról Kinizsi Pálról, sõt Kinizsi Pál síremléke is ki van állítva.
Itt olvastunk a Pálos-kolostorról, illetve sajnos már csak a romjairól, de feltétlenül meg akartuk nézni azt is. Kinizsi Pál és Horváth Márk sírját ott találták meg, utána lettek a várban kiállítva.
A régi korok berendezési tárgyaiból is láthattunk keveset és a vár makettjét, hogy hogyan nézett ki fénykorában.
A várbelépõ szintén 1.000,-Ft volt két fõre.
A faluban található még Postamúzeum, Néprajzi Múzeum, Kovács múzeum és még más látnivalók is, de mi gyalog elindultunk a Pálos kolostor romjaihoz, amit egy kis bolyongás után meg is találtunk. Közvetlenül a temetõ mellett, de már az erdõben találtunk rá a romokra, ahol nagyon békés, nyugodt félórát töltöttünk el.
Ezután hazaindultunk, hiszen még odébb volt Hévíz. Útközben meg-megálltunk pár helyen fotózni, de aránylag hamar visszaértünk. Kellemesen elfáradva, eltelve élményekkel érkeztünk meg, és könnyû vacsora után hamar el is aludtunk.
Másnap reggeli közben megbeszéltük, hogy ellátogatunk Badacsonyba. Útközben és Badacsonyban rájöttünk, hogy ha mást nem is találunk, csak a tájat, már azért megérte odaautózni. Feledhetetlen a kilátás a badacsonyi hegyoldalból, és a séta, mégha fárasztó is, de megéri.
Felsétáltunk Szegedy Róza házához, aki Kisfaludy Sándor költõ felesége volt, és bár Sümegen laktak, de sokat tartózkodtak Badacsonyban is, és Kisfaludy Sándornak is volt ott egy présháza, ami ma étteremként mûködik. A Szegedy Róza házban ma múzeum mûködik, de megtudtuk, hogy annak idején a Liliomfi címû filmet is ott forgatták.
Még ma is ugyanúgy néz ki a ház. Korabeli berendezés található ott, fényképekkel, kéziratokkal kiegészítve. Nagyon érdekes volt! Található ott egy almanach is, ahol több híres író, költõ egy-egy versének kézirata van kiállítva.
Találtunk Egry János múzeumot is, de sajnos azt zárva volt. Viszont Badacsonytomajban egy híres bazalttemplomra bukkantunk, ami hatalmas és gyönyörûszép! Nem gyõztük fotózni a szebbnél szebb tájat, és látnivalókat. Ezt a programot is ajánlom mindenkinek, akit érdekel a régi emberek élete, szokásai.
Egy kis badacsonyi bor vásárlása után továbbindultunk Tapolcára. A tavasbarlangot szerettük volna megnézni, ahol rövid sorbanállás után sikerült is egy csónakot megkaparintanunk, és kellemes, hûsítõ csónakázásban volt részünk. A belépõ: 1.000,-Ft/fõ.
Ezután rövid séta Tapolcán, majd fáradtan indultunk vissza Hévízre, és megbeszéltük, hogy másnap csak Hévízen fogunk barangolni pihenésképpen.
Reggel elindultunk a római kori romok felé, amirõl hallottunk, hamar rátaláltunk, de sajnos elég kicsi, pedig eléggé rekonstruálták az egészet. Ez nem igazán nyerte el tetszésemet, de megért egy kis sétát.
Utána megkerestünk egy árpádkori templomot, ami szintén egy temetõben található, és szerencsénkre nyitva is volt. A pici
templom hangulata nagyon megfogott minket, ott eléggé elidõztünk.
Mivel tavaly kihagytuk a kis városnézõ vonatot, a „Dottót”, most befizettünk egy túrára, és nagyon kellemes félóra alatt körbenéztünk Hévízen, kényelmesen, mindössze 1.000,-Ft-ért.
Érdekes, hogy szinte mindenhová 1.000,-Ft volt kettõnknek a belépõ, vagy jegy.
Ezután, mivel grillezést terveztünk estére, hazamentünk és laza, pihenõs programmal zártuk a napot.
Hévíz közelében található Kehidakustány, ahol egy hatalmas élményfürdõ található, szállodával, apartmanokkal együtt. Mivel még nem fürödtünk egyáltalán, eldöntöttük, hogy ez a nap a strandolásé lesz!
Többféle jegyet lehet váltani, ki mit szeretne igénybevenni, vagy mennyi idõt szándékozik ott eltölteni. Mi két egésznapos jegyet vettünk, ami érvényes volt a strandra, és az élményfürdõbe, 2.200,-Ft/fõs áron.
Igazság szerint én nem vagyok egy napozós, fürdõzõs tipus, úgyhogy dél körül már eléggé untam magam, de ez nem jelenti azt, hogy a fürdõvel lenne gond. Nagyon kellemes a víz, tiszta, rengeteg férõhellyel, a fedett részben különbözõ csúszdával, szórakozási lehetõségekkel. Vannak éttermek, kávézók, bár a szabadtéri részt még építgetik pár helyen. Összességében kellemes napunk volt, aki szereti a pihenõs, nyugis nyaralást, annak nagyon ajánlom ezt a helyet.
A fürdõbõl kiérve én azonnal elindultam újabb látnivalók felé, de sajnos a Kehidában található Deák kúria, és múzeum zárva volt, a szórólapokon ajánlott templomromot pedig nem találtuk meg, akármerre is indultunk. Úgyhogy Hévíz felé vettük az irányt.
Este átautóztunk Keszthelyre egy kis esti fotózás kedvéért, és az egyik bevásárlóközpontban elnézelõdtünk pihenésképpen.
Sajnos gyorsan eltelt ez a pár nap, és másnap dél körül már hazafelé indultunk. Fájó szívvel hagytam ott a kényelmes apartmant és Hévízt, mert nagyon csendes, szép kis város. Itthon rájöttünk, hogy még mindig maradt látnivaló, úgyhogy nincs kizárva, hogy még visszatérünk erre a környékre.
Hazafelé, Tihanynál belefutottunk egy Harley Davidson felvonulásba, ami elég sok idõt elvett tõlünk, de érdekes volt látni ennyi motorost közelrõl.
Kisebb akadályokkal, várakozásokkal, de eljutottunk Veszprémbe, ugyanis ezt a várost még beterveztük hazafelé.
Megnéztük a Margit kolostor romjait, ahol IV. Béla király lánya, Margit töltötte gyermekkorát, majd felsétáltunk a
Várba, ahol gyönyörû épületek, múzeumok, több látnivaló várja az odalátogató turistákat.
Szombat lévén menyasszonyok is fényképezkedtek a várban, és a romoknál, ami nekem (nõ lévén) szintén érdekes volt, bár nem irigyeltem õket a nagy meleg miatt.
Egy frissítõ kávé, üdítõ után lesétáltunk a várból, ahol csodás fotókat készítettünk, majd szomorúan elindultunk most már végleg hazafelé.
Fáradtan, de elégedetten értünk haza fél 9 körül, és újra átbeszélve az élményeket, nagyon örültünk, hogy rászántuk magunkat erre rövid kis üdülésre.
Újra rájöttünk, hogy érdemes kis hazánkat is felfedezni, mert rengeteg szebbnél szebb látnivalót találunk, bármerre is járunk.
Hévízt és a Balaton északi részét mindenkinek bátran ajánlom, nem lehet benne csalódni!
Kedves Atosz! Immáron két könyv már két éve meg vagyon írva, de csak itthon eszia fene. Ezt most hagyjuk inkább.
Ne aggódj, kaptok ide még beszámolót!
Szia Andi!
Olvastam egy hirdetést, hogy megjelenttetik, és terjesztik is a könyvet, akár 20e forinttól. Nem tudom pontosan, mit értenek ez alatt, de ha gondolod, elküldöm priviben.
Magyarország 2005. Május 30- júnus 5.
Szilvásvárad - Balaton, 1. rész
Most azon érdekes helyzet áll fent, hogy nem Magyarországról külföldre utazunk, hanem Németországból Magyarba…nyaralni.
Egy napot Budapesten töltünk anyukámnál, majd másnap reggel indulunk Szilvásváradra. A szállást jó elõre lefoglaltam. Neves szállás – mégpedig azért, mert a volt munkahelyem kb. 50 dolgozója járt már ott, belterjesen terjedt a cím. Délelõtt meg is érkezünk a Bükkbe, a régi parasztházhoz, melynek udvarában a nyárikonyha épületét alakította át a Piroska család egy apartmanná. A bútor 60-70-es évekbeli, van pici konyha és fürdõszoba is hozzá. Így sem laktunk még, ráadásul ilyen olcsón! Kipakolunk és elindulunk a Szalajka-völgybe sétálni. A vadregényes patakvölgy az államosításig Pallavicini Alfonz Károly õrgróf bekerített vadászterülete volt. A 60-as években megalakult Bükki Nemzeti Park és a fogathajtó világbajnokság megrendezése hazánk egyik jelentõs turisztikai központjává alakította. Hol egy-egy pisztrángkeltetõ medence mellett haladunk el, vagy éppen egy vízesést látunk, majd megnézzük az erdei szabadtéri múzeumot.
Felsétálunk a patak mentén a Fátyol-vízesésekhez, majd a nagy rétre és onnan az istállóskõi õsemberbarlanghoz (959 m). Az utóbbi szakaszt nem nevezném sétának, hanem kemény kiképzésnek – olyan meredek az út. A barlang hatalmas nagy és felhevült, izzadt testünknek nagyon hideg a levegõje. Az erdõben látunk mókust is. A rétre visszaérve felszállunk egy, már amúgy is iskolás gyerekekkel agyontömött kisvasútra, azzal zakatolunk vissza Szilvásváradra. A település neve a hajdani hámorokra vezethetõ vissza, mivel azokban szilíciumdús nyersvasat, szilvasat gyártottak. Manapság Szilvásvárad nevét a Pallavicini-kastéllyal, a Lipicai ménessel és reformátustemplommal hozzuk összefüggésbe.
Kicsit késõbb elindulunk Egerbe, Heves megy székhelyére. Elõbb megmutatom M-nek a várat. Mennyi emlék fûz engem ide…gyerekkorom emlékei: a sok zsóri-fürdõi nyaralás, az ide tett kirándulások, az Egri csillagok és egy rég elsárgult fénykép, amelyen hat évesen az egyik ágyú csövén ülök. Sétálunk a történelmi városrészben, fagyizunk, fényképezünk. Fura érzés külföldrõl hazajönni nyaralni – nekem legalábbis. M. külföldi itt. Megnézzük a klasszicista stílusú Fõszékesegyházat is, melyet 1970-ben emelt a pápa bazilika rangra, és az ország 3. legnagyobb temploma. Egerbõl hazafelé megnézzük a híres bélapátfalvai cisztercita apátságot. Az õsrégi, kora gótikus stílusú templom (12. század) bejárati oldala a pízai stílusú templomokra emlékeztet: Egy sor sárga tégla, egy sor vörös és nagy rózsaablak. Kár, hogy már rég zárva van, meg a nap is már lenyugvóban jár.
Másnap esõre ébredünk. Ennyi lett volna a meleg idõbõl? Az idõjárásnak megfelelõen ma az aggteleki karsztvidékre autózunk, és befizetünk egy barlangkörútra a Baradla-barlangba (talán 1.500 Ft fejenként?). Ezt a programot mindketten nagyon élvezzük, szeretjük a barlangokat és a szép cseppköveket, minden nagyon érdekel, de az egy szál széldzsekiben nagyon fagyoskodok. Kár, hogy ez a barlangtúra nem valami hosszú, szívesen elmentem volna beljebb is a barlangokba… 1985-ben alakult az Aggteleki Nemzeti Park, amelynek 19.708 hektáros területe szorosan kapcsolódik a Szlovák karszt Tájvédelmi Körzethez. Egyben nemzetközi védettséget is élvez: az UNESCO Ember és Bioszféra Programja kapcsán Boiszféra Rezervátum. Az Aggteleki-karszt túlnyomórészt a földtörténet középkorából származó, jól karsztosodó mészkõképzõdményekbõl áll. A barlangrendszerbõl Baradla-barlang a legjelentõsebb, mely a domicai ággal (Szlovákia) együtt 25 km. A magyar oldal ebbõl mintegy 17 km-es járatrendszer található, így ez hazánk legnagyobb barlangja.
Az esõ nem áll el. Jósvafõn nézelõdünk egy kicsit, a harangláb körüli kopjafás temetõben és megcsodáljuk a kis patakban a miniatûr vizimalom-kereket is. Ezután Miskolcra megyünk, ahol találunk egy nagy plázát. Ott ebédelünk és nézelõdünk egy kicsit. Az esõ csak nem akar alábbhagyni. Ha már esik, legyen a program is vizes: megkeressük a miskolctapolcai barlangfürdõt. A külsõ, nyitott medencés részt éppen feltúrták, építkeznek. A barlangos rész nekem nagy élmény. A melegvízzel töltött barlangjáratokban derékig ér a víz, olyan, mint egy kisebb labirintus és mi körbejárjuk minden rejtekét. Van egy eldugott terem is, ahol középen kõülésekre lehet ülni, itt öreg papák áztatják magukat, meg egy másik terem, amiben diszkógömb és lila fények vannak felszerelve és kamaszok ugrándoznak. Magammal hurcibáltam a fényképezõgépet is, mindent gondosan lefotózok. Élvezem. Kipróbáljuk a jacuzzit, a hideg vizes medencét, a forró vizeset, a szaunát és a hátmasszás-fürdõt is, de olyan erõs a vízsugár, hogy marja a bõrünket, utána vérvörösek vagyunk. Mikor beleununk, irány vissza Szilvásvárad. Mikor kevésbé esik az esõ, elmegyünk sétálni egy kicsit.
A harmadik napon felemás idõ van. Nem esik, de nem is süt, fúj a szél. Autós kirándulást tervezünk és elõször Eger felé indulunk, majd onnan Recsk felé. Recsk közelében találunk rá véletlenül a Búzás-völgyi víztározó tóra, ami teljesen lenyûgöz. Az messzirõl ordít, hogy egy horgászparadicsom…de a környezet. A vízbõl a nádason kívül sárga, nõsziromszerû virágok állnak ki. Látunk vizimadarakat is és a tó körüli rétek telis-tele vannak lila virágokkal. Eltöltünk egy kis idõt a tónál, lessük a békákat, madarakat, sétálunk, fényképezünk. A tó végében egy fahídon is át lehet sétálni. Autóval megkerüljük az egész tavat. Nagyon tetszik itt. Innen Parádra megyünk, megnézzük az ottani múzeumot, ahol fõleg tûzoltó alkalmatosságok vannak kiállítva, majd felmegyünk a Kékestetõre, fel az adóvevõ kilátójába. Az Egerbõl Sirok felé vezetõ úton jöttünk ide, most pedig Verpeléten át Egerbe visszavezetõ útra térünk, így egy szabályos körutazást teszünk a Mátrában. Elõbb Mátrafüredet érintjük, ahol megnézhetnénk a Palóc Néprajzi Gyûjteményt, de ez valahogy kimarad, majd kisebb falvakat érintünk, néhánynak a neve még a térképen sem szerepel. Az egyikben van egy útszéli cukrászda, amit úgy építetek meg, mintha egy Santorinin, a kráterperemen lévõ kis falu lenne. Szívem szerint betérnék ide, de M-nek nincs kedve. Majd elérjük Kisnánát, ahol egy csodálatos állapotban fennmaradt 15. századi várromot nézünk meg. A belépõ csekély, ezzel szemben a körülmények meglepõek. Egy alig ismert vár ez, de talán a legjobb állapotban lévõ, amit eddig Magyarországon láttam. Minden szépen helyre van hozva. A várárok felett fahíd vezet át. Maga a kis vár, a kápolnájának igen jó állapotban megmaradt 8 szögletes, magasra nyúló harangtornyával, a sárkánymeséket idézi. Teljesen magával ragad a középkori hangulat és boldog vagyok, hogy rátaláltunk egy ilyen szép romra, aminek szerintem sokkal nagyobb hírnevet kellene korbácsolni, mint amennyire most ismert. A vár mellett van a Tájmúzeum kicsi épülete, az idõs néni, aki a jegyet árulja, el is magyaráz mindent. A friss élmények után a szemközti cukrászdába térünk be kávéra, sütire. Továbbindulva Verpelét falut érintjük. Tanulmányaimból rémlik, hogy itt is lenne valami látnivaló (népi kovácsmûhely), de nem keressük meg. Ehelyett elkanyarodunk Feldebrõ irányába, ahol megnézzük (sajnos csak kívülrõl, mert zárva van), a több, mint ezer éves templomot, melynek egész Európában alig akad párja. A (Szent Márton plébánia) templom építtetõje a környék ura, a királyi család tagja: Aba Sámuel volt. (Õt elõször ide temették.) A török idõkben elpusztult templomot barokk stílusban építették újjá. Belsõ és külsõ terében egyaránt megfigyelhetõk a különbözõ korok átépítéseinek nyomai. Itt valóban elkalandozik képzelõerõnk a múltba. Templomnézés után Tarnaszentmáriába megyünk, egy másik templomot megnézni. Ez hazánk legrégibbi, ma is mûködõ kis román temploma (valószínûleg Gáza fejedelem öccse, Mihály építtette) hozzáépített barokk toronnyal; délre a Verpeléti Várhegy 60 m magas vulkáni kúpja látható. A templomka valóban pici és szintén kulcsra zárják, de szerencsénkre éppen kifelé masírozik belõle egy busznyi német turista és elkapjuk még a kulcsõrzõ idõs bácsit, aki nem csak beenged minket, hanem mindent megmutat és el is mesél. Én nem szeretek templomokba bemenni, nyomasztó a hangulat és irritál a tömjén szag is, de ez a templom nagyon nagy élmény mindkettõnknek. Minden úgy van benne, ahogy ezer évvel ezelõtt megépítették, és mivel mindig nagyon érdekelt a régi korok építészete, csak tátott szájjal nézelõdünk körbe-körbe. Az idõs ember levezet minket még az altemplomba is. Különös érzés járja át az embert egy ilyen õsrégi helyen. Veszünk képeslapokat és adakozunk kevéske pénzt. Egyedi élménnyel lépünk ki a templomból. A szemközti villanypóznán hatalmas gólyafészekbõl két nagy gólya kukucskál le ránk. Utoljára gyerekkoromban láttam ilyesmit. Kimondhatatlan feelingje van az egésznek. A Szépasszony-völgye felõl érkezünk vissza Egerbe. Itt bodzaföldek között haladunk. Ilyet sem láttam még, hogy a bodzát így direktben termesztik. Azt gondoltam, azt ott szedik, ahol éppen vadon nõ. Szépen megnyírt, formás ki fácskák ezek, bottal kitámasztva, kis koronájuk telis-tele hófehér bodzavirággal. Az úttalan utakon, ahol akkora kátyúk vannak, hogy lazán tengelytörést szenvedhetnénk, néha róka szalad át elõttünk, néha fácán, néha pedig hatalmas ragadozó madár köröz a fejünk felett. Életemben elõször érzek olyasmi bizsergést magyar tájak láttán, mint amit a külföldi útjainkon szoktam érezni. Le vagyok nyûgözve az országunktól. Egerben csak élelmiszert vásárolni állunk meg, majd visszatérünk szilvásváradi kis kunyhónkba. Este kiülünk a kertbe, ez a hangulat sem éppen mindennapi. A régi parasztház udvarában virágokkal megrakott ökrösszekér áll a kerekes kút mellett, ide tették ki a vendégnek szánt asztalt és széket. Piroska István, a tulajdonos, pedig mindig beszédes kedvében van. Ha kimegyünk a kunyhónkból, rögtön ott terem és mesél a múltjáról, nagy németjuhász kutyája pedig játszani akar velünk. Ez az utolsó esténk itt. A háziasszony is kijön beszélgetni. Kifaggatnak, merre jártunk, mit láttunk, mi tetszett és megbeszéljük, hogy máskor is jönni fogunk.
Másnap szomorú szívvel búcsúzkodunk, mert a szívélyes idõs házaspár a szívünkbe lopta magát. Visszamegyünk ma Budapestre, de ha már elõttünk van az egész nap, megnéznénk még valamit. Hosszan diskurálunk István bácsival, míg arra jutunk, hogy kitérõt teszünk a Hortobágyra. Középiskolás osztálykirándulások pillanatfelvételei peregnek le bennem, és egész úton ezt énekelgetem: „Lenn a délibábos Hortobágyon…megakadt a szemem egy barna lányon…”
Füzesabonynál kanyarodunk rá a Hortobágyra vezetõ útra. Már az elsõ falvaknak egész más a kinézetük, hangulatuk, mint amilyen a Bükkben volt. A táj egyre laposabb. Poroszló felé tartunk. A falvak utcáin mindenütt fonott kosár árusok és a villanypóznákon gólyafészkek tucatjai állnak. Látunk gólyát útszélen, egy lábon álldogálva is, majd pedig a kék égen repülõ nagy testû gémeket, kócsagokat. Szájam tátva próbálok fotózni, de a mi gépünk zoomja sajnos túl kevés ehhez. Nem kell sok idõ elteljen ahhoz, hogy úgy érezzük magunkat, mintha a Nemzeti Parkban egy nyílt állatkertbe csöppentünk volna. És mennyire más világ ez itt!! Poroszló után egy hídon haladunk át (ha jól tudom) a Kiskõrösi-víztározó mocsaras vidéke felett. Itt megállunk. Poshadt vízszag van, kórusban kuruttyolnak a békák, békalencse úszik a víz felszínén, és a madárvilág nagyon változatos. Már most szánom-bánom, hogy csak pár óránk van erre a csodálatos helyre. A Hortobágyi Nemzeti Park, melyet 1972-ben nyilvánítottak védett területté, a maga 70 ezer hektár területével, hazánk elsõ és legnagyobb nemzeti parkja. A pusztát átszelõ utak mentén csárdák vannak. Hamarosan elérjük a festményekrõl ismert Kilenclyukú Hidat, amelyet 1833-ban építettek, és amely hazánk leghosszabb kõhídja. A puszta központjába itt van leágazás, Mátára, a Hortobágyi Lovasnapok helyszínére. Itt van a Hortobágyi csárda és a Epona Lovasfalu. Emléktábla jelzi, hogy Petõfi itt írta a "Hortobágyi kocsmárosné" c. verset. Nagyszállásnál a kocsiszínben most Pásztormúzeum van. A közelben van a Körszín, melyben a nemzeti parkkal ismerkedhetünk meg. Itt zajlanak a híres "Hídivásárok". Mátához érve elõbb parkolót keresünk (fizetni kell érte, mint ahogy itt még szinte a levegõvételért is). Rögtön megszállnak minket a „kocsis pusztanézésre” invitáló jegyárusok. Még bizonytalanok vagyunk. Elõbb elsétálunk a körszínhez és megnézzük a bemutatót. Közben mégiscsak úgy döntünk, hogy befizetünk egy ilyen kocsikázásra. Átirányítanak egy másik parkolóba (ott már nem kell fizetni) és onnan indulunk ökrösszekéren. A félig nyitott szekér két oldalán van fapad, kb. 10-12-en férünk fel rá. A többi utas német turista, és idegenvezetõ is jön velük, így mi is hallgathatjuk a német idegenvezetést. A kocsi borzalmasan ráz. Hamar csalódok az egészben. Azért, mert a látnivalóknál nem állunk meg, csak lassítunk, ráadásul minden messze van, csak zoommal lehet valamit lefényképezni (ha éppen nem rázza ki a kocsi a fényképezõgépet a kezembõl) . Az állatok drótkerítés mögött vannak. Az elsõ látnivaló egy kerítés mögötti fekete szõrû bivalycsorda, majd egy gémes kút, ami vagy 2-300 méterre van tõlünk. Ezután csak a táj van, majd egy nagy szürkemarha csordához érünk. Itt megállunk (szintén jó messze) egy pillanatra, kattognak a fényképezõgépek az idegenvezetõ pedig elmondja, hogy egy szürkemarha átlagban napi 130-150 liter vizet iszik. Szép állatok, valahogy olyan nemesek. Ezután megállunk egy füves részen, itt ki kell szállni és egyszer csak elvonul elõttünk egy hatökrös szekér, melyet kék népviseletbe öltözött hajtó hajt. A szekérrel körbejárnak minket, majd jön a lovasbemutató, ahol ostoros lovászok mutatnak be különbözõ mutatványokat nekünk. Majd ezek után ismét szekérre szállunk és két másik gémeskúthoz szekeregelünk, ahol szürkemarhák isznak éppen. Na ezt is csak tisztes távolból mutatják meg nekünk. Ennyi volt. Egy jó órát tartott a kirándulás. Az igazi élményt inkább a rétre leszálló gólyák, kanalas gémek adták. Láttuk, amint egy gólya békát fog. Ez legalább természetes jelenet volt. Ideje most már hazafelé indulni. Egy másik irányba autózunk a puszta néptelen útjaink Mezõkeresztes irányába. Ezt extra, az én kérésemre. Gyerekkori emlékek fûznek oda. Az utat olajbogyó fák (mennyire másik ezek itthon, mint Görögországban) és pipacsoktól vörös rétek szegélyezik. Igaz, nem állunk meg Keresztesen, de különös érzés jár át rajtam, csak úgy Mezõkövesden is. A Matyó nép központi városában. Apai ágról matyók az õseim. Lekanyarodunk Zsóri fürdõ településre. Hevesen ver a szívem. Ide jártunk hosszú éveken át a szocializmus idején divatos vállalati üdülõk egyikébe. Fergeteges gyermekkori emlékeim vannak innen. Meg akarom nézni az egykori „szot” üdülõt. Borzalmas látvány fogad. A fa és alumínium bungallókat lerombolták, a csodálatos rózsakertnek nyoma sincs, csak a két õsrégi, rozsdás hintaágy himbálódzik a kertben, pontosan úgy, mint huszon-harminc évekkel ezelõtt. A kerítés is ugyanaz, a pingpongasztal is megvan még, de a nagy telek közepén egy ronda sörsátor áll és csöves kinézetû fazonok ücsörögnek elõtte. A szívem beleszakad. A fürdõ el van barikádozva, átépítés folyik, de amennyit lehet látni belõle, az még csak nem is emlékeztet a régi mivoltára. Kár volt idejönni és ilyen módon traumatizálni az idilli múltat. Kicsivel Zsóri fürdõ után felhajtunk az autópályára és este ismét Budapesten vagyunk.
Legutóbb vojandi szerkesztette (2007-11-06 22:18:22), összesen 2 alkalommal
Nincs beírva úticél.
Válasz a #48245. hsz-ra
Ha másnem már ezért is megérte elolvasni.
