Egyébként meg az egyes sztereotípiák nem véletlenül alakultak ki a különböző népekről, és nem önmagukban kell őket értelmezni, hanem relatíve. Ha vki elmegy Görögországba, akkor azt látja, hogy mosolyognak rá, kedvesek, néha kap ajándékot az étkezés végén, és tudja jól azt magától is, hogy az ajándék benne van az árban, de miért kéne, hogy emiatt rosszul érezze magát? Lehet, hogy otthon ugyanannyit, vagy még többet fizet, de otthon mégsem kap ajándékot, és ez a különbség az, ami számít.
És ha ez egy mesterségesen fenntartott kép, akkor is elárul valamit a görögökről, hiszen nem véletlenül pont ott alakult ki ez a szokás, és nem egy másik országban. Más országok vendéglősei mittudomén, egyet fizet, kettőt kap akciókkal próbálnak nyomulni, a görögök meg így. Mindenki eldöntheti, hogy melyik szimpatikusabb neki. Nyilván senki sem gondolja azt sem, hogy az egyet fizet akcióban csak az egyiket fizeti ki, a másikat meg ajándékba kapja...
Nem hinném, hogy össze kellene keverni a hétköznapi életet a turizmussal, s lehet, hogy a cikknek a címe szerencsétlen, de az első mondat máris konkretizál, s előfordulhat, hogy abban a szövegkörnyezetben, ahonnét ki volt ollózva (elég valószínűtlennek tartom, hogy a bemásoló maga írta volna), még elment, hiszen aki turistaként megy oda, úgyis nagy eséllyel ezzel (is) fog találkozni. Azt meg nyilván senki nem gondolja, hogy otthon papírterítőről esznek a görögök...
én is szeretnék egy-két dolgot pontosítani:
1. Honnan veszed, hogy nem Görögországban élek , vagy nem vagyok jártas ezekben a dolgokban?
2. Egyébként ez egy cikknek volt az idézete, amit szerintem hozzáértőbb emberek írtak, mint mi vagyunk ketten...de legalábbis én.
3. Valóban én is azt tapasztaltam, hogy nem csak papírabroszos éttermek vannak. Hiszen nálunk sem mindenütt szolgálják fel a sült kolbászt és oldalast talponálló pecsenyesütőben és a pörköltet, bográcsgulyást , vagy halászlét sem szabad-tűzön főzik és ott szedik neked ki a tányérba és fogyasztod a faasztalnál a szabadban! Viszont így az igazi!
Egy gasztronómiában nem a puccos környezet a lényeg, hanem az egész hangulata, eredetisége...és ebbe mélyebben nem is akarok belemenni.
Valójában nekem tetszett ez a cikk, ami egy tengerparton nyaraló turistának szól és jól leírja a hangulatot.
Teljesen igazad van abban amit írsz, de ha belegondolsz a görögök ebből élnek, természetesen ezt a vendégszeretetet meg is fogják tartani. Az ingyen dolgok mindenütt bele vannak kalkulálva az árba, de hosszú távon, ami azt jelenti, hogy az ingyen italt nem egyszeri alkalommal akarják megfizettetni veled, hanem vissza fogsz oda menni és ajánlod az ismerősöknek...ez egy nagyon jó reklám
#1645532011-06-06 08:01:30 Válasz a #164539. hsz-ra
Szerintem az igazság, valahol a két vélemény között van. Én hiszem, hogy a görögök nagy része igenis szereti a magyarokat. Nem egyszer tapasztaltam, hogy kivételezett módon jártak el velünk szemben, csak azért, mert magyarok vagyunk. Ez nem csak üzleti fogás volt, hanem valódi rokonszenv.(vagy én nagyon lúzer vagyok) Ennek történelmi okai is vannak. Tudjuk, hogy a diktatórikus időkben mintegy négyszázezer görög menekültet fogadott be Magyarország. Így igen sok család van, akik közvetlen kapcsolatba kerültek velünk. Jelenleg is jelentős számú görög kolónia él hazánkban, akik, illetve a felmenőik abban az időben jöttek hozzánk. Egyszer kinéztünk valamit egy kirakatban, de szieszta ideje volt. Egyszer csak megáll egy autó és kiszólt egy férfi, hogy vásárolni akarunk e, mert ő a tulajdonos. Mondtuk, hogy igen, kinéztünk egy ajándékot az unokámnak. Azonnal kinyitotta az üzletet, közben kiderült, hogy magyarok vagyunk. Én kiszámoltam a pénzt ami a kirakatban ki volt írva és letettem a pultra. Ő csaknem a felét visszadta. Mondtam, hogy kint nem ennyi van kiírva. Erre azt mondta annyi az amerikaiaknak a magyaroknak pegig ennyi. Ez azért nem véletlen. Szilveszterezni voltunk Stavrosban. A kevés nyitva tartó ajándékboltok egyikében vásároltunk apró emléktárgyakat. Egy idős néni mig nézelődtünk és választottunk kiszaladt a boltból és visszajött egy tálca saját sütésű baklavával és nekünk adta. mondta, hogy ez nem bolti ezt ő sütötte. Isteni volt. De sok egyébb eset is bizonyítja, hogy rokonszenveznek velünk. Persze találkoztunk és ma már egyre gyakrabban az "üzleties kedvességgel" is és manapság (sajnos egyre többször) a lehúzós magatartással is. Ahogy mi sem vagyunk egyformák, úgy ők sem. Nomeg sajnos ők is rosszabbul élnek, mint azelőtt.
#1645562011-06-06 09:02:23 Válasz a #164553. hsz-ra
Josza, régen itt élek, de tökéletesen egyetértek veled. Valóban rokonszenveznek a magyarokkal - persze általánosan értve, mert vannak kivételek is. Nincs ember aki ne ismerné a Belojannisz falu létezését Magyarországon.. És akik hazaköltöztek csak jót mondanak a magyarokról. Erre a jó hírünkre kéne vigyázni.. Ugyanakkor nem jó bemutatkozás ha valaki azt mondja, hogy román, annak ellenére, hogy közös a vallás és ott is sokan telepedtek le..
Ugyanakkor nem jó bemutatkozás ha valaki azt mondja, hogy román, annak ellenére, hogy közös a vallás és ott is sokan telepedtek le..
Ez tényleg érdekes. Ott bizonyára nem tudtak úgy beilleszkedni, vagy nem fogadták úgy be őket, mint nálunk. Nekünk talán más a habitusunk. Közelebb állunk hozzájuk. Nekem egyszer egy idős görög bácsi azt mondta, hogy a történelem miatt nincs a görögöknek más barátja, csak a magyar. Én minden esetre nagyon szeretem őket. A multkor is eltévedt itt Pesten egy görög kamion, ráadásul a kamionok számára tiltott zónában. Éppen a rendőrök meg akarták birságolni. Sikerült erről lebeszélnem öket, kisírtam nekik, hogy ne büntessék már meg szegényt. Beültem a kocsimba és kivezettem őket a városból a 3. útra, mert Miskolcra tartottak, pedig akor igen csak nem értem rá
.
Sziasztok ! Ahhoz,hogy velünk barátságosan bánjanak,nekünk is hasonlóan illik viselkednünk! Szerintem mi magyarok zömében, szeretünk barátkozni idegen helyeken. Josza a cselekedeteddel biztosan szereztél szimpatizánsokat nekünk !Építsünk barátságokat,mert ellenségeink vannak elegen! Üdv: Laci
Egy másik fórumon kaptam egy leírást, amit úgy véltem, hogy némi infót ad és segít a nem "profi" görög nyaralóknak.(itt megjegyzem van több hasonló is).Nem okoskodni, csak segíteni akartam...
Erre kaptam egy olyan ellenlábas, kioktató választ ami nem tetszett