Krétán akkoriban Minósz király uralkodott, a királyné trónörökös helyett egy bikafejû szörnyet hozott világra, akit Minótaurosznak hívtak A királytól Daidalosz azt a feladatot kapta, hogy építsen egy palota formájú labirintust, melybõl a királyfi soha nem talál ki. Fizetség helyett, hogy ki ne tudódjon a dolog , fiával együtt a labirintus tornyába záratta .
Ott gyûjtögették a lehullott madártollakat, majd méhviasszal két pár szárnyat ragasztottak belõlük. amikor aztán Daidalosz és Ikarosz a tenger fölé emelkedett a fiú túl magasra szállt és a méhvisz megolvadt a nap sugaraitól, a tollak lehulltak és a fiú a tengerba zuhant.
Emlékére a tenger a mai napig az a õ nevét viseli: Ikaroszi-tenger.
A szépséges asszony elrablásának, az érte küldött hajóhadnak és a tízéves, véres háborúnak a legendája 3000 éve tartja bûvöletben a nyugati kultúrát. Egy vezetõ angol történész szerint eljött az idõ, hogy összerakjuk Trója valódi történét.
Bettany Hughes, aki egy Hellászról szóló tévésorozaton dolgozott, azt állítja: a nemrégiben Thébában elõkerült agyagtáblák fontos adatokkal szolgálhatnak Szép Heléna, Párisz és trójai háború valódi történetének felderítéséhez. Az eredetileg Homérosz Íliászában olvasható mesét eddig inkább mítosznak, mintsem valóságnak tartották. A nemrégiben Théba alól darabokban elõkerült agyagtáblák viszont egészen más megvilágításba helyezhetik a történetet.
"Kétségtelen, hogy ez a felfedezés lesz az egyik kulcs Trója titkának megfejtéshez" - állítja Hughes. "A thébai agyagtáblák átvizsgálása után alighanem újraírhatjuk a bronzkori történelmet. Az így a szemünk elé táruló világ pedig feltûnõen hasonlít a homéroszi eposzok világához." A lineáris B írással telirótt agyagtábla-darabkák keletkezését a tudósok az i. e. 13. századba helyezik, abba az idõbe, amikor a trójai háborút jelenlegi ismereteink szerint vívták. A leletanyag még most sem teljes, hiszen egyre-másra kerülnek elõ újabb és újabb tábladarabkák. "Hihetetlenül izgató az egész" - mondta Hughes. "A táblácskák csak lassan kerülnek elõ, és az egész ahhoz hasonlít, mintha egy hatalmas kirakóst kéne megfejtenünk."
Bíztató jel, hogy az eddig megfejtett írásokban gyakran szerepelnek a homéroszi eposzokból ismert nevek, köztük ma már eltûnt városokéi, melyek hajókat küldtek az Agamemnón és Akhilleusz vezette flottába.
"Eddig még senki sem írt komolyan az Íliász szereplõirõl: azokról az emberekrõl, akik életet visznek az egész történetbe" - mondta Hughes, aki évek óta dolgozik egy Szép Helénáról szóló könyvön. "Ez a lelet azért nagyon fontos, mert végre összefüggéseket fogalmazhatunk meg a három forráscsoport - a régészeti, a textuális és az irodalmi - között."
Az Íliász azt meséli el, mi történt azután, hogy Párisz trójai királyfi visszarabolta Heléna spártai királynét trójába. Az asszony férje, Meneláosz, sereget toborzott szerte Mükénében, és Akhilleusz oldalán hadat üzent Trójának.
Hughes lelkesedését mindazonáltal nem osztja minden kollégája. Tom Palaima professzor, a lineáris B írás szakértõje arra figyelmezet: csak akkor szabad megalapozott következtetéseket levonni a thébai agyagtáblákból, ha azokat már alaposan tanulmányozták. "A lineáris B agyagtáblák azért is fontosak, mert megtudhatjuk belõlük: a mükénéi görögök egész Kisázsiára kiterjesztették tevékenységüket, miáltal tényleg közvetlen kapcsolatba kerültek a trójaiakkal." - mondta Palaima professzor. "Az új leletek fényében egyáltalán nem tartom valószínûtlennek, hogy egyszer csak egy össz-görög hadsereg indult Trója ellen, s ez alapot szolgáltatott a legendához" - nyilatkozta a tudós a brit Independentnek.
A gyermek Zeusz Kréta szigetén nevelkedett. Mikor felnõtt, mérget adott be apjának, aki ettõl sorra kihányta korábban elnyelt gyerekeit.
Ezután Zeusz tíz évig tartó háborút indított Kronosz és a titánok uralma ellen. Zeusz, az alvilágból kiszabadított küklopszokkal és százkarú óriásokkal legyõzte apját. Így lett Zeusz az istenek királya és az emberek atyja, õ alakította ki a rend és az értelem világát. Zeusz elsõ felesége Themisz volt, Uranosz és Gaia leánya, a Törvényesség istennõje. Második felesége Héra lett, aki egyben testvére is, õ a nõk védelmezõ istennõje. Házasságukból született : Arész, a Háború istene. Zeusz szeretõje Létó volt, akitõl Apollón, a Világosság, a Jóslás és a Költészet istene, valamint Artemisz, a Vadászat szûz istennõje is született. Héra nagyon megharagudott férje kicsapongásai miatt, és elhatározta, hogy õ is szül egy olyan gyereket, aki nem Zeusztól származik. Így látta meg a napvilágot a férfi nélkül fogant Héphaisztosz. Õ azonban olyan csúnya volt, hogy születése után anyja ledobta az Olümposzról. A zuhanás miatt kitörte a lábát és az Etna vulkánban berendezett kovácsmûhelyében élt. Héphaisztosz volt a Tûz és a Kovácsmesterség istene, az istenek sánta kovácsa. A tudás és a Mûvészetek istennõje Pallasz Athéné, Zeusz fejébõl pattant ki. A Zeusz villámától megérintett tenger habjaiban született meg Aphrodité, a Szépség és a Szerelem istennõje. Zeusz fia még Hermész a Tolvajok istene, Hermész utóda pedig Pán, a Pásztoristen. A görög istenek sorában meg kell említeni még Dionüszoszt, a Szõlõ, a Bor és a Mámor istenét; Hébét, az Ifjúság istennõjét; és Héliosz Napistent. Zeusz valamint egy halandó nõ gyermeke Héraklész félisten lett. A Sors istenei a Moirák, akik az élet fonalát szövik, és néha-néha el is szakítanak egyet. A Mûvészetek és Tudományágak legjelentõsebb képviselõi pedig a kilenc nõbõl álló Múzsák. A Csillagászat múzsája Uránia.
A görög istenek életörömmel teli játékossága olümposzi derübe vonja a világot, de anélkül, hogy romantikus, érzelmes módon elrejtené az emberi lét fájdalmas valóságait. A mítoszok kialakulása a görög mûveltség fejlõdésében már évszázadokkal Homérosz és Hésziodosz elõtt elkezdõdött, sõt valószínûleg elég magas fokot ért el. Azonban mégis Homéroszé és Hésziodoszé az érdem, hogy változatainak végtelen lehetõségeiben felismerték a mítoszok jelentõségét és nagyfokú mûvészi tudatossággal használták ki lehetõségeit és alkották meg költõi alkotásaikat, amelyek fõ forrásai lettek a görög mitológiának, s amelyek a mítoszok újabb és újabb lehetõségeinek kibontakozására ösztönözték az utánuk mûködõ költõk egész sorát. Nekik tulajdonítható a régebbi kor ingatag istenfogalmainak határozott típusokká való formálása, amelynek fõbb vonásai egyöntetûséget mutatnak, de a részletek terén a nagyfokú változatosság uralkodik, mert a görögök sohasem ragaszkodtak egységes vallásos rendszerhez, sem pedig a megállapított, kötött hitbeli dogmákhoz.
Pallas Athéné Zeus legkedvesebb gyermeke , ki magának Zeusznak a fejébõl ugrott ki ,teljes fegyverzetben , Hephaistos kalapácsának ütésére.
Szépség és félelmetesség, lelkesítõ nõiesség, megközelíthetelenség jellemezte Athénét.
A kis királyfi bölcsõjénél választani kellett, hogy hosszú életû lesz, de egyetlen bátor tett nélkül, vagy hõs lesz, de rövid életû?
Thetisz Akhilleusz mamája azt szerette volna, ha fia hosszú életû lesz. Nemcsak királynõ, hanem vízi tündér is volt, ismerte a varázslatokat, így fiát megmártotta a Sztüx folyó medrében, hogy sebezhetetlenné váljon, sõt kislányosra nvelte.
A görögök hadjáratra készültek Trója ellen és Odüsszeusz bejárta az egész országot, hogy harcosokat toborozzon, így bukkant rá Akhilleuszra. A sebezhetetlen görög ifjú elõl menekültek a trójaiak, Õ pedig valóban sebezhetetlen volt, kivéve a bal sarkát, amelynél fogva Thetisz egykor a Sztüx folyóba mártotta.
Bettany Hughes könyvének címe - Trójai Heléna: istennõ, hercegnõ, szajha
Állítása szerint a híres nõalak teljesen hétköznapi életet élt: "éjjel aludt, hajnalban kelt, hús-vér szentkép volt, aki titkos, misztikus termékenységi szertartásokért volt felelõs; egy annyira boldog és megbecsült nõ volt, hogy úgy tûnt, mintha az istenekkel sétálgatott volna. Egy halandó, aki az évszázadok során az élet fölé emelkedett."
A mükénei-kor asszonyainak átlagos élettartama huszonnyolc év volt. A nõk tizenkét évesen anyák voltak, huszonnégy évesen nagymamák és harminc éves koruk elõtt meghaltak.
A történet érdekessége, hogy a ránk maradt freskókon Helénát mindig vörös hajjal ábrázolták, s ez szöges ellentétben áll azzal, hogy a görögök jellemzõen sötét hajúak. A furcsaság még inkább megerõsíti azt a feltevést, hogy különleges vallási hatalommal felruházott nõként tisztelték.
Heléna semmiképpen nem volt tipikus görög nõideál. Házasságtörõ volt, nem ült állandóan otthon, háború tört ki miatta, vagyis kizárólag gondot okozott a férfiaknak.
Ha hihetünk az Iliászban leírtaknak, a trójai háború Heléna megbocsáthatatlan hûtlensége, vagyis Parisz herceggel való házasságon kívüli viszonya miatt robbant ki. Az ókori szerzõk mûvei alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a kapcsolat konszenzuson alapult, vagyis elfogadott volt. Sokkal valószínûbb tehát, hogy Heléna szépsége helyett a korabeli Trója gazdagsága, a régióban betöltött fontos kereskedelmi szerepe, de egyúttal a gyengülését okozó sorozatos földrengések tehették vonzó - és támadásra alkalmas - célponttá a környezõ népek szemében.
Prométheusz mítosz: az elsõ embereket Prométheusz gyúrta agyagból Pallasz Athéné segítségével. Ezek még inkább állatokra hasonlítottak, majdnem elpusztultak. Ezért Prométheusz lehozta a tüzet az Olümposzról (ami tulajdonképpen a tudást jelképezte). Ennek a tûznek a segítségével tanulták meg az emberek a mesterségeket. Zeusz azzal büntette meg Prométheusz, hogy kikötözte egy sziklához és egy sas mindig tépkedi újra kinövõ máját. Az embereket úgy büntette, hogy leküldte Pandorát egy szelencével, aki kíváncsiságból kinyitotta azt. Így minden gonosz kiszabadult, legvégül a reménységgel.
A görög mondákban Akhelóosz folyamistennek és a múzsák egyikének Melpomenének a lányai.
Eredetileg szép nõk voltak és gyönyörú hangjukra oly büszkék, hogy a múzsákat hívták ki versenyre. Fennhéjázásuknak következtében félig nõi, félig madártestû emberevõ szörnyekké váltak.
Egy tengerszoros prtján tanyáztak és bûvös ellenállhatatlan énekükkel minden tengerjárót a partra csaltak, hogy ott megöljék õket és kiszívják vérüket.
Az argonauták úgy menekültek meg tõlük, hogy Orpheusz túharsogta éneküket.
Odüsszeusz Kirké tanácsára emberei fülét viassszal dugta be, magát pedig az árbochoz kötöztette, hogy így biztonságban meghallgathassa híres énekeiket. E kudarc miatt a Szirének a tengerbe ölték magukat, s ott sziklaszirtté változtak.
Aphrodité: Zeusz és Dióné leánya, a szépség és a szerelem istennõje, a tizenkét fõisten egyike. Miután anyja megszülte még egy ideig a tengerben idõzött, majd kagylóhéjban hajózott, Küthéra szigetére (ezért egyik mellékneve Küthereia), majd tovább Küproszra (ezért másik neve Küprisz). Aphrodité ébreszti fel a szerelmi vágyat, hatalmának senki sem tud ellent állni, csak három istennõt nem tud szerelembe igázni: Athénét, Artemiszt és Hesztiát. Kíséretét sok istennõ és isten képezi, ezek: a Khariszok, a Hórák, Peithó, Pothosz, Erósz, Anterósz, Himeirosz, Hümenaiosz, Hédóné, Paphié, Gamosz, Aphroszûné. Szekerét, amely aranyból van verebek és galambok húzzák, amelyek egyben szent madarai is, szent növényei a rózsa, az alma, és a mirtusz. Többször bocsátkozott szerelmi kalandba, nem csak istenekkel, hanem halandó férfiakkal is. Férje a sánta Héphaisztosz volt, akit Arésszal, a vad hadistennel csalt meg, azonban Héliosz észrevette õket, s jelentette az istennõ férjének. Héphaisztosz a szerelmeseket bûvös hálóval ejtette foglyul, miközben szeretkeztek, majd odahívta a többi istent, hogy nevessenek a pórul járt páron. A halhatatlanok jót mulattak Héphaisztosz furfangján, de persze annak még jobban örültek, hogy Aphrodité gyönyörû testét láthatták. Aphrodité értékelte a férfiistenek iránta tanúsított érdeklõdését, és ezért Hermésszel és Dionüszosszal is eltöltött egy-egy szerelmes éjszakát. Arésztól született: Phobosz, Deimosz, Erósz, Anterósz és Harmónia. Dionüszosztól Priaposzt és Hümenaioszt szülte, Hermésztõl Hermaphroditoszt. Több mûvészeti alkotás tanúsága szerint Pán istennel is folytatott szerelmi viszonyt. A két halandó férfi, akikkel szerelembe vegyült Adónisz és Ankhiszész volt. Melléknevei: Aranykoszorús, Mosolyszeretõ.
A görög mondák hatfejû, tizenkét lábú szörnyetege, Tüphón és Ekhidné lánya. eredetileg szép nõ volt, akire Poszeidón a tenger istene is szemet vetett, az õ felesége , Amphitrité változtatta õt féltékenységbõl szörnyeteggé.
Egy tengerszoros partján, mély sziklabarlangban élt,átellenben Kharübdisszel a rettenetes örvényistennel.
Szküla hosszú nyakon ülõ fejeivel minden élõt felragadott aa hajókról, Kharübdisz pedig napjában háromszor iszonyú örvénybe szívott bele mindent.
Kirké tanácsaival felfegyverkezve elõbb az argonautáknak, majd Odüsszeusznak sikerült épségben, illetve veszteségek árán , de kijátszani a kettõs veszedelmet, amely közmondássá vált.
Aphrodité, a szerelem és termékenység istenn&je beleszeretett a szép Adóniszba. Elrejtette &t egy szelencébe, hogy senki más ne láthassa, majd a szelencét Perszephonénak adta, az alvilág úrn&jének, hogy vigyázzon rá. Õ azonban felnyitotta a dobozkát, és amint megpillantotta Adóniszt, & is nyomban beleszeretett, s esze ágában sem volt visszaadni Aphroditénak kedvesét. Aphrodité bánatától a földek is kiszáradtak. Atyja, Zeusz sem tudta megvigasztalni leányát. Végül Zeusz elrendelte, hogy Adónisz az év egyharmadát töltse Aphroditével, a másik harmadát Perszephonéval, a harmadik harmadban pedig legyen egyedül. Így aztán minden tavasszal visszatér Aphroditéhez, s a földek virágba borulnak, a termés szárba szökken a boldog szerelemt&l, télen pedig Persephonéval tölti el az id&t alvilági birodalmukban.
Dionüszosz, a bor istene, Zeusz és Szemelé gyermeke halandó isten. Zeusz azt ígérte Szemelének, a Hold istenn&jének, hogy bármilyen kívánságát teljesíti. Szemelé ekkor Zeusz magzatát hordta a szíve alatt, és csak annyit kért, hadd láthassa majd a gyermeket a legfényesebb istenek sorában. Zeusz tudta, hogy ezt egyetlen halandó sem láthatja, megtagadta a kérést, ám Szemelé hajthatatlan volt. Bánatában meghalt. Zeusz kiemeltet estéb&l a magzatot és saját magába rejtette el, amíg meg nem született. A kisdedet a nimfák nevelték föl, s amikor fölcseperedett, messzi földekre vándorolt és dics& tetteket vitt véghez. Sóvárogva vágyott arra, hogy megláthassa anyját, ezért elindult az alvilágba, hogy rátaláljon. Amikor megtalálta &t, magával vitte az Olümposz csúcsára, ahol anyja végrela legfényesebb istenek sorában láthatta fiát.
A Dionüszosz-kultusz színhelye nem templomokban van, sem a szabadban, hanem színházakban. A kultusz része az istenr&l szóló drámák el&adása, ami a mai passiójátékok el&futárának is tekinthet&. Dionüszoszt megölték, de újra feltámadt. A bor isteneként is minden évben meghal, majd új életre kél. Tavasszal tartottak Dionüszosz-ünnepeket, amikor a sz&l& újra kihajt. munkahelyemben hogy fogok dolgozni?
Milyenek voltak a görög istenek? Olyanok, mint maguk a görögök. Okosak, méltóságteljesek, de telis-teli emberi gyarlósággal.
Az Uránosz ellen lázadó fiú, Kronosz, egy gyémántsarlóval levágja apja nemzõszervét, majd feleségül veszi nõvérét, gyermekeit pedig megeszi. Az új fõisten Zeusz mindenféle alakot magára ölt hogy házasságkötésekor elrejtõzhessen felesége féltékeny pillantása elõl. Félrelépéseinek se szeri se száma, általában állat képében jelenik meg a légyotton, de volt aranyesõ is, s az sem zavarja különösebben, hogy a sas képében elragadott Ganümédész történetesen szintén hímnemû. Poszeidon átka következtében Minósz felesége beleszeret egy bikába és Daidalosznak kell egy mûtehenet ácsolnia, hogy annak belsejébe bújva a hölgy szerelme beteljesülhessék. Mikor Héphaisztosz rajtakapja feleségét, Aphroditét Árésszal, az istenek jót kacagnak azon, hogy milyen leleményes ez a kovácsisten, s eszükbe sem jut, hogy meglepõdjenek a házasságtörésen.
A görögök nemiséghez való viszonya gyökeresen más volt, mint manapság. A krétai nõk dekoltázsa a kebel alatt húzódott, s a mellbimbókat rúzsozták ki. A görög poliszok tele voltak priaposz, pán, szatürosz vázafestményekkel, szobrokkal, amelyek ezeket a félisteneket nemileg erõsen felzaklatott állapotban ábrázolták.
Annál szigorúbban õrködtek feleségük erkölcse fölött.
A görög férfiak minden téren szabad emberek voltak, így egy kis házasságtörés vagy prostituálttal való kapcsolat nem tartozott a szégyenteljes dolgok közé. A homoszexualitásra pedig még olykor büszkék is voltak. Platón szerint az a legjobb hadsereg, ahol a katonák egymás szeretõi, hiszen borzasztóan ciki a kedvesem elõtt gyávának mutatkozni. Egyes történészek szerint a thébaiak Szent phalanxsza ezt az elméletet igen nagy hatékonysággal ültette át a gyakorlatba.
Aphrodité, Αφροδίτη: a tenger habjaiból kiemelkedõ
A szépséges hölgy Zeusznak sok fejtörést okozott, ugyanis a fõisten félt, hogy Aphrodité kegyeiért véres csatákat vívnak majd az olümposziak, így a béke érdekében Héphaisztosznak, a kovácsistennek ajánlotta fel Aphroditét, aki feleségül is vette a szépséget. Az Olümposz legrútabb, de legkiegyensúlyozottabb istene a nagy szerencse után pazar ékszerekkel árasztotta el feleségét, így például kapott egy övet, amelyet igen finom kovácsmunkával készített hitvesének aranyból, és megszórta egy kis bûbájjal is. Amikor ezt az övet viselte Aphrodité, senki nem tudott neki ellenállni. Ám Aphrodité vére forrt, és szerette a vigadalmakat és a fülledt erotikát, így hamarosan eltávolodott örökké kormos férjétõl. Az olümposziak közül õt szerették a legtöbben, és õ is szeretett a legtöbbet. Az Erisz által az istenek közé gurított, "A legszebbnek" feliratú aranyalmát is végül õ nyerte meg Párisztól, miután Héra és Athéné mellett õ a legszebb halandó nõ szerelmét, Helénáét ajánlotta fel neki. Ezzel robbant ki a trójai háború.
Rendkívül szeszélyes és bohó istennõ hírében állt. Kedvelt növényei voltak az Adónisz vérébõl általa teremtett rózsák, a mirtusz, a gránátalma és a citromfa. Nagy ünnepeket, az Aphrodisziászokat tartották tiszteletére az ókori Hellász különbözõ pontjaiban. A buja, erotikus ünnepek alkalmával fõleg Athénban és Korinthoszban a nagy lakomák során Aphrodité papnõi vagy kísérõi erotikus táncot lejtettek, ami hivalkodó jellege miatt gyakran egy-egy nézõ elcsábításában teljesedett be. Õket azonban nem tekintették prostituáltaknak, mivel a szeretkezést egy ilyen papnõvel egyfajta áldozatnak tekintették Aphrodité felé.
Van olyan mítosz is, amely szerint a Föld az olymposi istenek ellen lázadó gigászok kiömlõ vérébõl sarjasztotta az elsõ embereket. Ez a fajta is istentelen és erõszakos volt, akárcsak maguk a gigászok, meglátszott rajtuk, hogy vérbõl sarjadtak. Látta bûneiket Zeus az Olymposról, szörnyû haragjában összehívta az istenek gyûlését és kihirdette köztük, hogy elpusztítja az embereket. Voltak, akik helyeselték Zeus szavait s még ösztökélték is haragját, mégis sajnálták az emberi nem teljes pusztulását, és aggódva kérdezték : mivé lesz a föld, ha magára marad, s ki fog az õ oltáraikra tömjént hozni? Vagy a pusztító vadaknak akarja átadni az egész földkerekséget? De az istenek királya leintette az aggodalmaskodó kérdéseket avval, hogy már az õ gondja a többi, és új sarjadékot ígért, csodálatos eredetbõl, mely már nem lesz hasonló az elsõ emberek fajtájához. S már-már el is szórta volna villámait a földre, de félt, hogy annyi tûztõl még a szent aether is lángra kap, és a hatalmas világtengely elég. Eszébe jutott a végzet szava is, hogy eljõ majd az idõ, mikor a tenger, mikor a föld és az ég királyi palotája tüzet fog és lobogva ég, és a világ mesteri építménye leroskad. Félreteszi a kyklópsok kezétõl készített fegyvereket és a büntetés ellenkezõ nemét választja, azt, hogy minden világtáj felõl esõt bocsátva alá, a halandó fajtát a hullámokba fojtja. Az északi szelet elzárta Aiolosnak, a szelek királyának barlangjába s vele együtt a többi szelet is, ami csak szétszórja az összegyûjtött felhõket, és kibocsátja Notost, az esõt hozó déli szelet. Nedves szárnnyal repül ki a Notos, szuroksötétségbe takarva vésztjósló arcát, szakálla felhõktõl nehéz, fehér hajáról ömlik a víz, homlokán ködök ülnek, tollai harmatosak, keble is, és amint széles kezével a lecsüngõ feIhóket facsarja, recsegés-ropogás támad, és a felhõkbe zárt esõ zuhog alá az égbõl. Héra hírnöke, a tarka színekbe öltözött Iris , összeszedi a vizet mindenünnen, s viszi, hogy a felhõket táplálja vele. Leteríti a víz a vetést, amitõl annyit remélt a földmûves, odalett, és a hosszú esztendõ minden fáradsága kárba megy. Nem is elégedett meg az éggel, saját hatalmával Zeus. Segédcsapatokkal: habjaival áll melléje kék színû testvére. Összehívta Poseidón a folyamokat, s mikor ezek beléptek királyuk palotájába, így szólt hozzájuk : - Nincs idõ most hosszú biztató beszédre, öntsétek ki minden erõtöket, így kell lenni, nyissátok ki tárházaitokat, s a gátat letépve, engedjétek szabadjára folyástokat! Így hangzott a parancs, a folyamok elhagyták ismét királyuk palotáját, forrásaik száját kitágították és fékevesztett futással hömpölyögtek a tengerekbe. Maga Poseidón háromágú szigonyával a földet bökte meg, az megrázkódott és rengésével szabaddá tette a vizek útját. Medrükbõl kilépve futottak a folyók a nyílt mezõkön, s a vetésekkel együtt kicsavart fákat, barmokat, embereket, leszakított tetõket, szentélyeket ragadtak tova oltáraikkal. Ha pedig megmaradt egy-egy ház, és ellen tudott állni ekkora pusztulásnak, anélkül, hogy összeomlott volna, a túlnõtt habok mégis betakarták, s még a tornyok is eltûntek az ár alatt. Már nem volt különbség tenger és föld között, minden egy víztükör volt, és partja nem volt ennek a tükörnek. Az emberek menekültek, egyik magasabb dombot keresett, a másik esónakba ült és evezõt forgat ott, ahol a minap még szántott. Ez a vetés fölött, vagy elmerült háza oromzata fölött hajózik, amaz halat fogdos a szilfa tetején. Megesik, hogy zöldellõ réten vetik ki a horgonyt, vagy a szõlõhegyet horzsolja maga alatt a görbe hajógerinc. És ahol az imént még kecses gödölyék szakították a füvet, most ormótlan fókák hevertetik testüket. Csodálkozva nézik a víz alatt a berkeket, a városokat, a házakat Néreus leányai, s az erdõket ellepik a delfinek, a magas ágakba ütköznek és meginognak alattuk a tölgyfák. Ott úszik a farkas a juhok között, viszi az áradat a sárga oroszlánokat, viszi a tigriseket, s nem használ villámereje a vadkannak, sem pedig gyors lába az elsodort szarvasnak. Sokáig keresve egy darab szárazat, ahol megpihenhet, ellankadt szárnyakkal hull a tengerbe a kósza madár. Elborította már a halmokat is a tenger féktelen szabadsága, s új habok verdesték a hegycsúcsokat. Az emberek legnagyobb részét az ár ragadta magával, és akiket az ár megkímélt, azokat élelem fogytán a hosszú éhezés pusztította.
Nincs beírva úticél.
