BIKA: (Latin neve: Taurus) Létrejötte a görög mitológiában a hüaszokhoz, vagyis a nimfákhoz kapcsolódik. A nimfák Atlasz leánya, számuk kettõ és hét között ingadozik. Fiú testvérük Hüasz volt, kinek elvesztése után a hüaszok belehaltak a bánatba. Zeusz ezért az égre emelte õket, és a Bika csillagképbe helyezte el.
Az antik hagyományba a Bika hónap istennõje Aphrodité.
Szeléné:
Hüperión és Theia leánya, Héliosz és Éósz testvére, a hold istennõje. Héliosszal ellentétben kocsiját csak két ló húzta ezért lassabban haladt égi útján, de emellett úgy is lehetett látni, hogy magányosan lovagol egyik hátasán. Ha bátyja megjelent az égen neki mennie kellett és ilyenkor az Ókeánosz partján lévõ ezüstös palotájában pihente ki magát. Három nagy szerelme volt, két isten és egy halandó. A halhatatlanok közül az istenek urával, Zeusszal kelt egybe és két leányt szült neki, Pandiát és Herszét. A másik Pán volt, akitõl eleinte húzódozott, de annak csellel sikerült rávennie az istennõt a nászra. Az együtt töltött éjszaka emlékére egy hibátlan állatokból álló juhnyájat ajándékozott kedvesének. Halandó kedvese Endümión volt, Zeusz és Kalüké nimfa fia. Zeusz megengedte fiának, hogy olyan halálnemet válasszon, amilyet csak akar, erre az ifjú azt kérte, hogy nyitott szemmel örökre aludjon el úgy, hogy ne öregedjen meg soha. Zeusz teljesítette fia kérését és Endümión a Latmosz-hegy barlangjában örök álomra szenderült. Így látta meg Szeléné és leszállt hozzá, sugaraival csókolgatta, de nem tudta felébreszteni és a reménytelen szerelem miatt örökké bánkódott. Azonban ha a hegy fölé ért mindig gyöngéden tekintett le az ifjúra és ezüstös fénnyel árasztotta el.
A görög mitológiában Héra Zeusz kisajátítója, féltékeny felesége, bosszút forral férje szeretõi ellen. Eredetileg azonban nagyhatalmú földistennõ volt, a nõi fenség és öntudat megtestesülése. Héra a nõ kapcsolatápoló képességét örökíti meg.
A mitológi legkevésbé ismert és méltányolt istenségei közé tartozik. A korabeli szóban létezõ mitológia konkrétan nem említi, de a görögök mindennapjaiban nagy szerepet játszott. A családi tûzhely istennõjeként Hesztia az otthonteremtõ Az otthon a nõk különleges teremtõ géniuszát dicséri. Az otthonban, az iskolában, a munkahelyen, azt a bizonyos megfoghatatlan jó érzést ez a nõi képesség hozza létre. A nõiesség olyan légkört teremt, amelyben lehetõvé válik a kapcsolatok ápolása.
MÉRLEG (Libra )
A mérleg számos leírás szerint korábban a Skorpióhoz tartozott és csak késõbb vált önálló csillagképpé. A görög mitológiában Zeusz egy aranymérleg segítségével döntötte el az egymással vetélkedõ emberek vagy harcosok sorsát. Hasonló funkciója van a mérlegnek az igazságszolgáltatás istennõje, Themisz kezében is. Héphasztoszt az olümposzi vallás a Mérleg jegyéhez kapcsolja , úgy mint a Mérleg csillagkép készítõjét.
Folyamistenek leányai,a vizek nimfái. Szigorúan véve a belvizek istennõi voltak, amelyek közé azonban jó pár Ókeánisz is tartozott. A Naiászokat három nagy csoportba lehet osztani a következõképpen: a Krenaiák a források, a Potameidák a folyók, patakok, a Limnakidák pedig állóvizek, tavak nimfái voltak. Lakásaik patakokban, folyókban, tavakban, forrásokban, nedves barlangokban, hasadékokban voltak. Életüket akárcsak a többi nimfa énekkel, tánccal, multozással töltötték, de sokan társnõi voltak Artemisznek vagy alkották Apollón, Hermész és Dionüszosz kíséretét.
Atlasz és Pléióné lánya, a Pleiászok egyike, Zeusz kedvese, Hermész anyja. Még Zeusz Árkádiában látogatta meg, a Külléné- hegyen, míg Héra mélyen aludt, s így nem semmit sem sejtett az egészrõl. Szerelmükbõl Hermész született, akivel gyermekkori tolvajlásai miatt Maiának sok gondja akadt.
A vadászat istennõje, Zeus és Létó lánya, Apollón ikertestvéreként született a legenda szerint Delos szigetén. Társnõivel együtt vadászva járja be az emberektõl elhagyott rengetegeket s akit megközeliteni büntetlenül nem szabad.
Az egyik leghíresebb fennmaradt szobor a Louvreban található Vadászó Artemisz vagy Versailles-i Diana mely vadásznõként mutatja be az istennõt szarvastehénnel az oldalán. Leokharésznak tulajdonított bronszobor római márványmásolata.
1828-ban a török elleni függetlenségi háborúban az erõd parancsnoka Michali Daliani volt. Frangokasztellóban 2000 ember arra készült, hogy döntõ csapást mérjen a török megszállókra. Este a tûz mellett ült alvezéreivel a parancsnok, amikor egy török nõt hoztak eléje, akit a vár körül fogtak el. A nõ nyakában megtalálták a jósok , varázslók jelét, az arany hatszöget. Daliana azt mondta a jósnõnek, hogy ha megmondja a jövõt és az kedvezõ akkor elmehet. A nõ a tûz mellé térdelt. A lángokba vetette egy különös növénynek ágát és levelét. a hirtelen fellobbanó tûzbe révedt tekintete, majd megszólalt:
- Lenyugvó holdnál támadj, szürkületkor, mikor a madarak elhallgatnak és a müezzin szól a sátrak felõl. Két irányból menj és ne szóljanak a harci kürtjeid!
-Hazudsz! Azért küldtek, hogy ezt jósold nekem,és vesztünkbe menjünk! Öljétek meg !- parancsolta katonáinak.
A jósnõt még az este lefejezték. Daliana éjfélkor kiadta a parancsot:
-Hajnalban, mikor a nap alig látszik az Ida -hegy tetején , a korai harmat még a fákon csillog , támadunk. Egy irányban, kürtszóval. -Isten segítsen gyõzelmünkben !-kiáltotta.
Hajnalban megindultak. Ott már várták õket , két oldalról körbevették a katonákat és alig egyórányi véres küzdelemben megölték õket.
Lelkük nem tudott megnyugodni a jósnõ halála miatt. Minden év május 18-án, a hajnali harmattal szellemük visszatér az erõd falai közé. Az ott táborozók tüzei lobogni kezdenek, jeges fuvallat járja át a környéket, a madarak eltûnnek a környékrõl, a kutyák reszketve nyüszítenek. Amint a felkelõ nap sugarai megjelennek a látóhatáron, lassan minden megnyugszik. A szellemek visszavonulnak a felszálló harmattal együtt. Ezért nevezik õket Droszulitesznek, Harmatárnyékoknak.
A szépséges Európa (Europé) a görög mitológia szerint Agénor fõníciai király leánya. Testvére Kadmosz. Europé szépségébe beleszeretett Zeusz.
A fõisten egy fehér bika képében jelent meg Europé elõtt, és rávette, hogy másszon fel a hátára. Zeusz átúszott a fõníciai királylánnyal Krétára. Itt Európé három gyermeket szült: Minószt, Radamanthüszt és Szarpédónt. Mivel Kréta királyának, Asztérionnak nem volt utóda, ezért vállalta a három gyermek nevelését. Agénór azonban nem hagyta annyiban leánya elrablását, így Európé keresésére küldte fiát, Kadmoszt, aki azonban egy delphoi jóslat nyomán inkább megalapította Thébai városát. Zeusz adott Európénak három ajándékot, hogy meg tudja védeni magát. Európé kapott egy bronzembert, Taloszt, hogy védje a királylányt, egy kutyát, Laeplászt, amely sohasem téveszti el zsákmányát és egy gerelyt, amely mindig célba talál. Késõbb Aszterion feleségül vette, így lett Europé Kréta elsõ királynõje.
Zeusz késõbb létrehozta a bika alakját az égen, megalkotva a Bika csillagképet.
„Nekibátorodott a királylány
S nem sejtvén, kire ül, hátára került a bikának;
Ekkor a szárazról felemelkedik, indul az isten
Lassan a vízhez alá, ravaszul sétál a sekélybe,
Majd messzebb, s már mély víznek közepén viszi hátán
Zsákmányát. Remeg ez, s könnyezve tekinti a partot,
Jobb keze szarvat tart, bikaháton nyugszik a másik;
Míg meg-meglebegõ leplével játszik a szellõ.”
Ovidius, Átváltozások, II 868-875.
Ha Európa elnevezésének eredetét próbáljuk felkutatni, akkor nem kell sokat keresgélnünk, hiszen a görög mitológia – az egyik legértékesebb kulturális örökségünk – nyitott könyvként adja a választ. A kontinens, amin élünk Európé-rõl, a szépséges föníciai királyleányról pata a nevét és története a görög mitológia egyik legkorábbi meséje. Az egyik legszebb ábrázolása Ovidius tollából maradt ránk, az Átváltozások második könyvébõl.
Európé nem volt istennõ és halhatatlansággal sem ajándékozták meg az istenek, ám mégis a legnépszerûbbnek mondható mitológiai alak, akinek története bizonyára sosem fog a felejtés homályába merülni.
A monda szerint Európé Agénór király egyetlen lánya volt. Agénór fiatalon elhagyta szülõföldjét Libüát, vagyis a mai Afrikát, hogy új várost hozzon létre, Türoszt, mely valószínûleg a mai Libanon területén lehetett. Híresen szép felesége, Télephassza három fiút és egy lányt szült neki. A három daliás fiú Kadmosz, Phoinix és Killix testük edzésével, íjászattal, vadászattal töltötték idejüket, míg a lány, a csodaszép Europé inkább dalolásban, táncban lelte örömét. A királylány szépsége anyjáét is felülmúlta. Mikor eljött a férjhez menés ideje két világrész is versenybe szállt kegyeiért, Aszié, vagyis Ázsia és egy másik kontinens, melynek ekkortájt még neve sem volt. Agénór és asszonya büszke boldogságban éltek és nem is sejtették, hogy nyugodt életüknek hamarosan véget ér.
Történt ugyanis, hogy egy napon a fiúk vadászni indultak a távolabbi erdõkbe, Európé pedig szokásához híven társnõivel a palotához közeli virágos réten játszadozott. A leányok nevetgélése bezengte a tájat. Elõször a vidámságra lett figyelmes az éppen arra járó Zeusz, de aztán észrevette a hölgykoszorúban a legszebbet, Európét, és bizony azonnal beleszeretett. Tudta, hogy istenként nem közelítheti meg a halandó lányt, ugyanis az porrá égne az isteni alak látványától, így hát inkább tervet eszelt ki. Megkérte Hermészt, hogy Agénór nyáját terelje a tengerpartra, ahol Európé és barátnõi sétálgatni szoktak. Akkor õ hófehér bikának álcázta magát és elvegyült az állatok között. A lánysereg rögvest felfigyelt a közeledõ csordára, odafutottak és elkezdték cirógatni selymes szõrüket. Európé rögtön megpillantotta a fiatal bikát, ugyanis az kitûnt a többi közül piciny ékkövekhez hasonlatos szarvacskáival és széles homlokát díszítõ fekete csíkkal. Eleinte óvatosabb volt, de mikor látta, hogy az állít szelíd, közelebb merészkedett simogatatta, becézgette, sõt még virágkoszorút is akasztott a szarvára. Az isten szelíden tûrte a lány érintését, de közben lassan-lassan a tengerpart felé csalogatta. Egyszer csak futásnak eredt, Európé pedig követte. Lassan utolérte és vesztére felkapaszkodott a hátára. Bizony Zeusz csak erre várt, óvatos léptekkel a vízbe gázolt és sebesen úszni kezdett a tengerben, amely szokatlanul nyugodt volt, ugyanis Poszeidón, Zeusz fivére lecsendesítette a sikeres lányrablás érdekében. Európé rémülten nézett a távolodó partok felé, kezével szorosan a bika szarvába kapaszkodott. Ám félelme lassan elmúlt, mert bizony sejtette, hogy valami istenség kerítette hatalmába. Így folytatták közös útjukat. Aztán csakhamar elérték a krétai partokat. Ott egy fûzfaligetben, frissvizû forrás közelében a szépséges Európé és a közben sassá változott Zeusz megtartották nászéjszakájukat. A palotában Európé eltûnését követõen nagy riadalom támadt, Agénór nyomban visszahivatta fiait a vadászatról és megparancsolta, hogy induljanak húguk keresésére és addig haza se jöjjenek, míg meg nem találják. A három fiú bejárta a fellelhetõ helyeket, de sehol sem találták a királylányt. Hazatérni nem mertek apjuk dühe miatt, így mindegyikük inkább saját várost alapított. Kadmosz sok veszélyes kaland után megalapította Thébát, Kilix Kilikiát, Phoinix pedig Phoinikiában (Fönícia) vetette meg gyökereit.
Európé három fiút szült a messzire dörgõ Zeusznak: Minószt, Szarpédónt és Rhadamanthüszt. Mindhárman jeles férfiak voltak. Minósz Kréta híres királya lett, aki halála után Hádész bírájává vált, a másodfiú, Szarpédón pedig Milétosz városának alapítója és elsõ királya lett, Rhadamanthüsz, a harmadik fiú bölcsessége és mértékletessége révén kiérdemelte az istenek bizalmát és bátyjához hasonlóan az alvilágban ítélkezett a lelkek felett.
Ezzel zárul is a történet, sajnos Európé életének egyéb fejezeteirõl nem mesél a mitológia. Zeusz szeretõi általában Héra bosszújának lettek áldozatai. Európét Héra haragja nem sújtotta, emellett bizonyíték, hogy volt ideje három gyereket is szülni Zeusznak. De ismerve a mitológiai történetekbõl Héra féltékenyégi rohamait, kérdés marad, hogy vajon miért nem bántotta Zeusz szeretõjét az istennõ. A válasz elég kézenfekvõnek tûnik: Zeusz kivételesen el tudta titkolni felesége elõtt Európéval való szerelmi kapcsolatát.
A földrészeket egymástól elválasztó Égei.tenger volt az oka már igen korán Európa és Ázsia megkülönböztetésének.
A monda városalapításokról szóló utalásai, bár egyik város sem kapta Európé nevét, de mégiscsak valamiféle névadó, dinasztialapító mozzanatra utalnak, mintegy érzékeltetve, hogy az addig lakatlan területek Európé elrablásának következteében benépesülnek. Nyilvánvalóan ez szorosan kapcsolódik ahhoz a tényhez, hogy a görögök az általuk még be nem népesített északi területeket európé szóval jelölték.
A név etimológiája vitatott, talán az este szó sémi megfelelõjébõl származik.
Lássuk tehát mit is jelenthet az õsi ógörög szó: európé? Az egyik jelentése „szélesarcú”, „tágszemû” és általában a telihold jelzõjeként fordul elõ. A „tágszemû” szinonimáját többnyire a szép nõk jelzõjeként találjuk meg a homéroszi eposzokban. Természetesen a mondában szereplõ név, Európé elsõsorban a leány szépségét hivatott jelezni, másodsorban pedig a tengerek által el nem választott területeket, ahol fivérei új hazát alapítanak elérablását követõen. Egyébként a leányrablás, mint városalapító motívum igen gyakran elõfordul a görögöknél, és persze a római mondavilágban is, gondoljunk csak a szabin nõk elrablására.
A név másik jelentése szerint eu-rópé összetett szóként értelmezhetõ, jelentése: „ami jó a fûzfáknak”, valószínûleg Európa bõvizû folyóira utalhat ez a körülírás. A fûzfa a szent év ötödik hónapját jelképezte a görög naptárban és egész Európában összefüggésbe hozható a vízvarázslattal és a termékenységi rítusokkal. Érdekességként megjegyzem, hogy a görögök általában május elõestéjén tartották a fûzfák az ünnepét, amikor Démétérnek mutattak be áldozatot a jó termés és gazdagság reményében. Ennek fényében Európához való csatlakozásunk május elsejei idõpontját igazán jó ómennek könyvelhetjük el! Igaz manapság már nem szokás a régi görögök ünnepeit megülni, mégis remélem, idén majáliskor Démétér elégedett lesz és „jó terméssel” jutalmaz bennünket, európaiakat!
Atreus és Aeropé fia, Klytaimnéstra férje, Menelaos testvére. A róla szóló történetekben mint Mykénai (ill. Argos) hatalmas és gazdag királya lép elénk. A fivérét, Menelaost ért jogtalanság megbosszulására indított trójai háborúban az akháj seregek fõvezére, õ rendelkezik a legtöbb (száz) hajóból álló flotta felett. Bátor harcos, tekintélyes hadvezér, sokszor önkényes döntéseket hozó uralkodó. Hatalmi jelvénye az apjától, Átreustól örökölt sképtron (királyi jogar) Zeus ajándéka volt Pelops (Agamemnón nagyapja) számára. Õ a legnagyobb király, de nem õ a legnagyobb hõs - ebbõl a helyzetbõl bontakozik ki a közte és Achilleus közötti viszály, mely az Iliász cselekményének kiindulópontja.
Afeletti dühében ugyanis, hogy a görög sereget sújtó dögvész elhárítása érdekében ágyasát, Chryséist vissza kellett adnia apjának (az Apollón-pap Chrysésnek), "ellenszolgáltatásképp", és hogy megmutassa, ki is a "seregek fejedelme", Achilleustól ragadja el hatalmi szóval az õ rabnõjét, Bríséist. Achilleust ez a méltatlan bánásmód indítja arra, hogy távol maradjon a harcoktól, sõt hogy Zeusnál a trójaiak felülkerekedését anyja révén kieszközölje. A szorult helyzetben tehetetlen A. hiába próbálja bõséges ajándékkal kiengesztelni, Achilleus csak barátjának, Patroklosnak halála után kész a békülésre.
Agamemnón hazatérésérõl és tragikus haláláról már az Odysseia is tájékoztatást ad, ezt a történetet (és folytatását) dolgozta fel Stésichoros Oresteiájában, ami Aischylos hasonló címet viselõ tragédia-trilógiájának is forrása lehetett. Trója bevétele után Kassandrával, a jóstehetségû trójai királylánnyal az oldalán indul útnak Mykénai felé, ahol felesége, Klytaimnéstra (Tyndareós lánya, Helené nõvére) várja, hogy a tíz éve távol levõ urát szeretõjével, Aigisthosszal (Agamemnón unokatestvére) összefogva bosszúból megölje. Klytaimnéstra, akit elõzõ férjétõl, Tantalostól A. erõszakkal ragadott el, négy (vagy öt) gyermekkel ajándékozta meg Agamemnónt, akiknek neveit az egyes szerzõk különbözõképp õrizték meg. Ismerünk öt leánynevet: Chrysothemis, Laodiké (a tragikusoknál Élektra) Iphianassa (a tragikusoknál Iphigeneia); és egy fiút: Orestést.
Klytaimnéstra bosszúvágyának eredete a trójai háború elõtti idõkbe vezet vissza, Aulisba, ahol a szélcsend miatt a harci vágytól égõ görög sereg vesztegelni kényszerült. Agamemnón annak érdekében, hogy a görög sereg kihajózhasson Aulisból Trója felé, hajlandó volt Artemisnek legidõsebb lányát, Iphigeneiát feláldozni. Agamemnónt saját palotájában éri utol a halál, fürdõmedencéjébõl lép ki, mikor lesújt rá a gyilkos bárd. (Más változat szerint Aigisthos házában vendégeskedett, mikor megölték).
Mint hérósnak, Agamemnónnak is volt kultusza. Chairóneiában sképtronjának járt mindennapos ételáldozat, Mykénaiban sírját tartották számon, és a várostól nem messze szentélyét is megtalálták. Spártában (amely egy másik hagyományban szintén uralkodói székhelyeként szerepel), Zeust "Agamemnón" melléknévvel tisztelték.
Hadvezéri-királyi alakja nem volt népszerû a görög és római ikonográfiában. A többi homéroszi hõshöz képest ritkán szerepel vázaképeken, s ha ábrázolják is, nem tölt be központi szerepet. Etruszk emlékeken (vázák, tükrök, hamvvedrek) Achmemrum néven fordul elõ fõként Télephos történetének egyik szereplõjeként
Heinrich Schliemann, aki a 19. század 70-es éveiben Mykénai maradványait is kiásta, az ott feltárt sírok egyikében talált arany halotti maszkot Agamemnón maszkjának nevezte el, amelyet azóta is ezen a néven ismer a világ (holott a trójai háború feltételezett idõpontjánál jónéhány évszázaddal idõsebb).
A maszkról rengeteg fénykép található, de képtelenség megállapítani, melyik maszk az eredeti, s melyik másolat. Számomra a legfelsõ tûnik az eredetinek, míg a legalsó a mykenei múzeumban látható; ez utóbbi saját felvételem.
Nincs beírva úticél.
Nagyon szépen köszönöm a kimeritö információt 
Fr.
