Egyet értek Rebekával és Andrával. Én mind a két országban jártam, de csak Görögországba húz vissza a szívem, Horvátország nem hagyott mély nyomot bennem.
mexx19! Mi sem vitattuk Horvátország szépségeit, sõt, amit Rab szigetérõl láttam, kifejezetten szép volt, szívesen megnézném egyszer én is.
Csak én pl. dilis Görögország fun vagyok, nem tehetek róla...
Engem annyira megfogott ez az ország a hangulatával, a szépségével, a nemtudommijével, hogy nem birok tõle szabadulni.
Itt a legnagyobb baj azzal van, hogy sajnos csak egyszer tudok elmenni nyaralni egy évben és ilyenkor választanom kell.
És ha már választani kell..................
mexx19!
Nem is vitázott ott senki Horvátország szépségein, azok rendben is vannak. Csak mi Görögország imádók igényeljük az ottaniak vendégszeretetét, csodáljuk életfilozófiájukat, és ad nekünk valami megmagyarázhatatlan pluszt. Igen, jó barátokkal mindenhol jól tudod érezni magad, de valljuk be, így szinte mindegy hová utazol. Bízom benne téged is meg fog érinteni az a valami, ami miatt úgy érzed: ide még vissza kell térned.
Sziasztok! Azt hiszem nekem is itt a helyem.....Még életemben nem ültem repülõn, de úgy tervezem, hogy ameddig nem muszáj, addig nem is fogok. Elhiszem, hogy gyönyörû, szép a kilátás, meg minden. Meg biztos nem utolsó szempont az sem, hogy sec-perc alatt ott tud lenni az ember, ahol csak akar. Nekem jobban bejön az autós út. Általában barátokkal megyünk, és szinte élmény maga az oda(és vissza) út is.
Bár a HOrvátország téma már nincs napirenden:), én mégis szeretnék hozzáfûzni valamit. Én eddig hatszor voltam ebben az országban. Szinte minden részén voltunk már: Dalmácia, Isztria, Zadar környéke, Kvarner....stb. Az tény, hogy az emberek nem valami kedvesek, sõt. De mi sosem ezzel voltunk elfoglalva, hanem egymással. Barátokkal is többször mentünk, és tök jól éreztük magunkat együtt.
Strandolni általában úgy jártunk, hogy fogtuk a hûtõtáskát, megtömtük mindenféle földi jóval, bepakoltunk a kocsiba mindent, és elindultunk valamerre. És addig mentünk, amíg nem találtunk egy olyan strandot, ami mindenféle igényt kielégít. És mindig találtunk: olyant, ahol magunk voltunk, a napozós részen aprókavics vagy homok volt, de egyébként gyönyörû sziklákkal voltunk körülvéve. Ja, és ezeken a helyeken még nem szedték ki az összes kagylót a tengerbõl....találtunk olyan hatalmas kagylókat, rákokat, meg tengeri csillagokat, amilyeneket csak tv-ben látni.
Szóval: Minden ország szép lehet, csak meg kell keresni benne a szépséget. Szerintem. Persze nehogy valaki megharagudjon rám, amiért Görögország helyett Horvátországot dícsérgetem!!!! Csak sajna Görögrõl még nem tudok mit mondani,majd csak augusztus végén....ami még elég messze van.
CSutek, én is így jártam a szakadékkal. A barátnõm járt évekkel ezelõtt Sartin és úgy mesélte nekem is, hogy micsoda félelmetes, szakadékos helyen ment a busz, féltek lenézni és emiatt ki se mertek mozdulni Sartiról.
Már bennem volt a félsz, mikor odaértünk aztán dehogy is volt ott olyan félelmetes szakadék. Gyönyörû szakadékok voltak, de egyáltalán nem volt vészes, mert kényelmesen elfért rajta a busz, nem úgy, mint mikor mentünk a Meteorákhoz. Na ott tényleg félelmetes volt, mikor az ablakból kinézve nem láttam az utat, csak a szakadékot!
De az meg éppen ettõl volt gyönyörû.
Véleményem szerint is csak úgy repülhetek, he elõtte leszedálnak.
Az elsõ görög utamat is egy fél vodkával (felért egy andaxinnal) indítottuk, mert az utazás elõtt halálra ijesztettek azzal, hogy óriási szakadékok mellet fogunk menni.
Közel sem volt olyan rémisztõ, mint ahogy igérték.
Hát akkor sajnos tényleg tenned kellene valamit, mert Bora Bora gyönyörû hely lehet és oda kénytelen leszel repülõre szállni.
Lehet, hogy meg kellene keresned tényleg egy ilyen terápiás helyet, hátha segítenének.
Vagy tényleg, vegyél be nyugtatót, mint vojandi, hátha az is segít.
Vagy vegyél be altatót és végig alszod az utat, nem lesz idõd félni.
Valamelyik megoldást választanod kell, ha oda el szeretnél jutni.
1. Szerintem ha valaki tényleg mélyen belül retteg a repüléstõl, azt nem szabad erõltetni.
2. Megsúgom, az elsõ két repülõs utamnál én nyugtatót vettem be fél órával elõtte, mert én is rettegtem, de harmadszorra kipróbáltam anélkül és rájöttem, nem is kell.
3. Ez érdekes, hogy írjátok páran, hogy a tenger felett féltek/félnétek. Lehet benne valami. Én ott sem félek, de valahogy tényleg másképp érzi magt az ember a nagy végtelen víz felett.
4. Én is rengeteget buszoztam már. Nem is volt vele semmi bajom, egyet leszámítva, hogy ülve képtelen vagyok egy percet is aludni. Elég rossz egy egész éjszakát végig ébren lenni. Fõleg ha 40 órás az út és esetleg két éjszaka is van benne (erre is volt már példa). Másrészt pedig tökéletesen igaza van Kekének, repülõ nékül csak korlátolt kereteken belül jutsz el helyekre. Ha valaki beéri ezzel egy életen át, hát jó neki, de én megbolondulnék, ha nem jutnék el a görög szigetekre, vagy csak több órás/napos hajókázással.
5. Az én anyukám nem ülne semmi pénzért sem repcsire. Hallani sem akr róla, de nem tudja megmagyarázni, hogy miért.
6. Én egyszer repültem iszonyatos légörvényekben, hogy néha megzuhantunk egy pár métert, meg agyba-fõbe dobált a gép mindenfelé. Akkor sem féltem, csak baromi rosszul lettem. Zárószó: Pedig az elsõ repülésemnél azt hittem belehalok a félelembe.
Jaj de dilis a férjed. Ezzel aztán biztosan meghozta a kedved a repüléshez.
Nekem mondod? De erre csak 21 és fél éve jöttem rá, akkor viszont már a felesége voltam.
Valahogyan mégis rá kellene vennem magam a repülésre, mert nagy vágyam, hogy eljussak Bora-Bora-ra. Egyéb jármûvekkel bizony nagyon hosszú lenne az út.
Nekem is az a véleményem, mint ildi74-nek. Szerintem is teljesen olyan repülõn ülni, mintha egy szobában ülnél. Nem zötykölõdik, mint az autó. Hálistennek légörvényt én sem fogtam ki. Lehet, hgoy akkor picikét megijednék én is...
Én is pont ilyen vagyok. A buszon este éppen, hogy aludtam valamicskét, nem ment a dolog.
Mikor megérkeztünk, hiába voltam hulla fáradt, gyorsan letusoltam és már be voltam zsongva, hogy menjünk felfedezni a helyet. A gyerkõcömmel nem voltunk egy hullámhosszon, õ sajnos nyugdíjas apókát játszott és nem nagyon kívánkozott mászkálni.
Viszont én hiába voltam hulla, annyira felpörögtem, hogy végre megérkeztünk, hogy metnem volna bele a vakvilágba.
Jaj de dilis a férjed. Ezzel aztán biztosan meghozta a kedved a repüléshez.
Én 2003-ban repültem elõször, egy majálison, kávédarálóval A pilótán kívül csak ketten fértünk el benne a párommal, hatalmas élmény volt. Ehhez képest a rendes nagy repülõ olyan volt, mintha egy szobában ülnék... Mondjuk minden eddigi utunk nyugis volt, nem kerültünk semmi viharba, így egy zöttyenés nélkül értünk célba. Persze repülés elõtt én sem nézem meg a katasztrófa filmeket
Bõven jut az éjszakai utazásból is.
Ilyen hosszú úton én nem tudok aludni. Teljesen mindegy mivel megyek. Ráadásul, amikor célba érek, akkor is olyan izgatott vagyok, hogy csak késõ este bújok ágyba. Fürdõzés, némi városnézés. Tudni kell, hogy reggel hol vehetek péksüteményt, stb.
Már én is láttam olyan filmet, amiben próbálták kezelni az olyan betegeket mint én. Amikor végre felszállt a csoport a repülõvel, rögtön történ velük valami olyasmi amitõl rettegtek. Nem igazán emlékszem a filmre, mert nem voltam hajlandó végig nézni. Az egyik tv csatornán van egy sorozat a repülõgép szerencsétlenségekrõl. A férjem állandóan nézi, persze csak este, az ágyból. Utána meg nyaggat, hogy repülõvel gyorsabban célba érnénk. Van ám humora az én drágámnak
Nincs beírva úticél.
Még életemben nem ültem repülõn, de úgy tervezem, hogy ameddig nem muszáj, addig nem is fogok. Elhiszem, hogy gyönyörû, szép a kilátás, meg minden. Meg biztos nem utolsó szempont az sem, hogy sec-perc alatt ott tud lenni az ember, ahol csak akar. Nekem jobban bejön az autós út. Általában barátokkal megyünk, és szinte élmény maga az oda(és vissza) út is.
Van ám humora az én drágámnak 
