Rollo nagyon a szivemből beszéltél, és amit én kevésbé tudnék, világosan érthetően. Bizony ha nem lennének hasonló gondolkodású emberek szerte e világban, több magyar veszett volna el például a Szovjet Gulágban, az emberségnek köszönhetően jött haza onnan a a közeli rokonom.
#2378012016-03-24 12:47:14 Válasz a #237798. hozzászólásra
sajnos nem kicsit vagy fogékony a propagandára, mert ötös alára visszamondtad egyszeri és sehonnai országmegmondók frázisait.
nem szeretnék túlságosan személyeskedni, azt tényleg meghagynám az érvteleneknek, akiknek csak a düh meg ez marad, mint válasz. de a helyzet tényleg az, hogy sajnos remek alany is vagy az ilyesmihez, mert láthatóan nem fárasztod magad azzal, hogy mondjuk utána olvass, nochdazu meg is értsd, hogy milyen is az a biztonságos élet egy török menekülttáborban.
gazdasági bevándorlók...pf, mondom, megnéznélek öt nap után egy ilyen táborban, mennyire lennél gazdasági bevándorló pillanatokon belül, és mit mondanál az egy héttel korábbi önmagadnak.
és próbálom lassan mondani, hátha eljut: nem-védek-senkit. tényleg nem. egyszerűen csak hiszem, látom, tapasztalom, hogy az emberek többsége jó, és nyílt szívvel sok minden másképp alakulhatna.
nem mondom, hogy nem kell vigyázni, nem mondom, hogy nincs helye az aggódásnak, nem mondom, hogy be kell fogadni tízmillió más földrészről származó, idegen kultúrában szocializálódott embertársunkat; végképp nem csak úgy, ellenőrizetlenül. és azt sem mondom, hogy ők szentek, és ne lenne közöttük számos gonosz, számos szar ember, számos gazember - éppen, mint közöttünk. meg azt sem, hogy két távoli kultúrát könnyű volna összecsiszolni. határozottan nem.
de mindez nem ok, egyszerűen nem lehet ok arra, hogy úgy beszéljetek másokról, mintha állatok lennének, mintha egy ártalmas vírus volnának csak. hogy képesek vagytok fennhangon, már-már büszkén kijelenti, hogy akár gyilkosokká is tudnátok válni, ellenükre. hogy gyűlölettel a lelketekben azt várjátok, hogy végre mások elvégezzék a piszkos munkát, és megverjék, megöljék, eltakarítsák őket az útból, és tényleg úgy tűnik, hogy majd valamiféle kéjes vigyorral az arcotokon fogjátok megnézni a tévében, amikor ez majd bekövetkezik.
egyszerűen nem lehet, hogy ne érezzétek a szavaitok súlyát.
és az sem lehet, hogy elfelejtsük, hogy mi honnan jöttünk, hogy honnan származunk (merugye, minket ki is hívott ide? valamint: te mit is tettél azért, hogy közép-európában élhetsz? rosszul gondolom vajon, ha azt mondom, hogy ez csakis a szerencsén múlt?), hogy elfelejtsük a történelmünket - na és az ő történelmüket; hogy mi mindent kaptunk mi tőlük, elég csak a matematikát és az orvoslást említeni, hogy mit tettünk ellenük a keresztes háborúktól kezdve, hogy hány nagy magyar bujkált őrizve-védve a muszlimok között, nem beszélve a pár éve szétgyilkolt, egykori Szíriáról, annak sokrétű gazdagságáról, kulturális és vallási nem egyszerűen sok-, de konkrétan ezerszínűségéről, befogadási hagyományairól.
és nem lehet az sem, hogy elfelejtsük, minket hányszor aláztak meg az idők során, közülünk hányaknak kellett menekülnie, hányszor voltunk mi a csürhe, a koszos, a rendetlen, és hányan élnek konkrétan gazdasági okokból ma is távol a hazájuktól. nem lehet, hogy elfelejtsük azt a keresztény kultúrkört, amit ilyenkor oly' büszkén szoktunk emlegetni. mert ezek a szavak, kifejezésmódok, amiket használtok, nagyon nem illenek bele. ahogyan azt ferenc pápa is próbálja üzenni.
érted valamennyire, hogy mit szeretnék mondani? tökre megértem én az aggódást, még a félelmet is, az ellenérzéseket, csak hát na...
(ezzel magam részéről lezártam ezt, aki akarja és képes rá, megértett, nincs mit hozzáfűzni többet)
Ezeket az embereket SENKI nem hívta ide. A háború elől menekülnek. De Törökországban már nincs háború. Ha valoban ez elől menekülnek akkor ott maradnak a legelső biztonságos országban. Ezek nem menekültek. Gazdasági bevándorlok akik a pénz miatt jönnek Europába és csinálják a cirkuszt. Alkalmazkodni nem akarnak és nem is fognak. Ha rajtam múlna golyót adnák az első sorban levőknek a Macedon-Görög határon. Senki nem hívta őket és követelőzni különösen nincs joguk ameddig az europaiak pénzén követelőzni akarnak. Tünjenek vissza ahova valók. Kedves Rollo te meg fogadj be a családodba 4 szír menekültet. De ne csodálkoz rajta ha tele szemetelik lakásod, el lopják amit tudnak és reggelre megerőszakolják az asszonyt. Mert könnyen véded ezeket a söpredékeket ameddig nem a házad előtt vonulnak. Ha ott lesznek te is másképen fogsz vélekedni!
#2377952016-03-24 11:06:20 Válasz a #237794. hozzászólásra
értem és jogos; csak többes számot használtál, és nem tudtam eldönteni, hogy konkrétan is több személyre gondolsz-e, vagy pedig általános alanyt használtál.
Ezt a suttyó mocskolódást, személyeskedést ezen e fórumon be kellene fejezni. Vannak erre megfelelő helyek, ahol ez az elvárt viselkedési forma, oda kellene menni azoknak, akik ettől érzik jól magukat. Ez nem az a fórum!!
#2377902016-03-24 10:07:50 Válasz a #237784. hozzászólásra
Kedves rollo! Megint megtaláltal. Én dolgoztam, utaztattam az ilyeneket a vonaton.Nekem ne mutasd be őket.Se a gyerekeket,se a felnőtteket. Mocskos, követelöző nép. Javaslom neked,élj velük vagy a környezetükben ,s csokolgasd őket. Egyszerüen idióta vagy.
#2377812016-03-23 23:00:42 Válasz a #237767. hozzászólásra
Ezeknek az embereknek a messze-messzel túlnyomó része pontosan azok elől menekül, akik Európában is robbantgatnak. Csak nekik ezek konkrétan a mindennapjaik voltak. Ezt mi felfogni sem tudjuk, milyen iszonyat lehet így élni. Gondolj bele, te még most is rettegsz útra kelni, és félted a gyermekeid, miközben ők sosem lehettek abban sem biztosak, hogy lesz-e neki vacsora, orvos, gyógyszer, vagy meghal egy nekünk teljesen triviális betegségben, meg egyáltalán, haza ér-e a gyermek, vagy felrobbantják valahol útközben..
Te félted a nyarásod, aggódsz, hogy Lefkadára vagy a Costa Bravára utazz, vagy teszem azt, Isten ne adja azt a szörnyűséget, csak a hazádon belül menj el valahová. Ők közben teljesen számkivetetteké váltak; éveket tengődtek megtűrtként, lealázottként, jogfosztottként Törökországban, és most a sokáig vágyott Európa is rájuk csapja az ajtót. Úgy jött el közel egymillió ember tavaly, hogy egy-két elenyésző esettől eltekintve semmilyen komoly atrocitás nem volt, tették, amit lehetett, próbálkoztak, ahogy tudtak. Most, mikor a helyzetük úgy áll, hogy vagy a háborúba, vagy a teljes nihil török táborba kerülhetnek csak, te mit tennél ilyen helyzetben? Biztos, hogy simán, lehajtott fejjel elfogadnád ezt? Túlzónak éreznéd, hogy kimész elkeseredettségedben egy széles országútra? El tudnád fogadni, hogy neked nem jár a szabadság, a nyugalom, a béke?
Még két dolog. Nem azt akarom mondani, hogy fogadjunk be mindenkit, hogy a menekültek mindegyike jófej, hogy nincs ok aggódni, hogy ne nyissuk ki a szemünket. Csak azt, hogy a szívünket se zárjuk be, és maradjunk igazán keresztények, és ne úgy beszéljünk emberekről, mintha egy vírus lennének. Mert akiket most csürhézünk, lehetnénk mi is, vagy a mi családunk is, ha nem ide születünk, vagy nem most élünk.
A másik: rengeteg jó, széleskörűen tájékoztató írás érhető el az életükről, a miértekről, a régi Szíriáról, a menekült táborok-beli életről. Érdemes megkeresni pl. Tóth Gergely és Földes András írasait és tudósításait az indexen. Nem éppen az, amit az M1 mond, az igaz, de talán nem baj, ha kissé cizelláltabban tájékozódunk. Tényleg csak úgy magunk miatt.
Most néztem a híradót, mutatták a felvételeket, egyértelműen felismerhető volt az Evzoni határátkelő és az onnan kivezető út is, ott ültek a migránsok és mindenki állt bénultan személyautó, kamion egyaránt. Sajnos nem kamu a hír, bár az lenne...
Felháborító amit csinálnak! Ide jön Európába egy csürhe banda és robbantgatnak majd utakat foglalnak el. Az emberek nem mernek elindulni nyaralni mert félnek. Törökországi nyaralásokat sorra mondják vissza! Mikor tesz már valamit Európa? Próbálnák ezt meg Amerikában!