Τι έχεις κάνει στην καρδιά μου και δεν ξέρω
Πως να ξεκόψω τις παρτίδες με το χθες
Δίνω ένα άνισο αγώνα κι υποφέρω
Γιατί στο τέλως κάνεις πάντα αυτό που θες
Mit tettél velem, hogy most fogalmam sincs, nem tudom
Hogyan is tudnám a múltat lezárni teljesen?
Az eredménytelen harcban számomra csak az örökös szenvedés jutott,
Így hát, rajta! Amit szeretnél, úgyis azt csinálsz velem...
Άρρωστη καρδιά εσένα πάλι σε ζητά
Κι ας πεθάνω πλάι σου μετά
Κόντρα στον εγωισμό μου και στη λογική
Να ‘σαι εσύ αλλού κι εγώ εκεί
Jaj! Az én beteg szívem folyton csak Utánad vágyna, Téged hív, Kedvesem,
Még ha közvetlen Melletted ér is a halál,
Bár tudom, mi volna a helyes, mégis..., eltemetem,
És, ahol most Te vagy, nos, én is ott leszek ezután!
Πόσο κακό μου έχει κάνει αυτή η αγάπη
Που έχω νιώσει και παλεύω να σωθώ
Μα δε μ’ αφήνει η καρδιά να κάνω κάτι
Και στο λαβύρινθο σου εγώ σ’ ακολούθω
Mennyire fáj ez Irántad érzett, reménytelen szerelem,
Ami - az önmegmentés ellenére - is itt lakozik, bennem...
De nincs mit tenni, hallgatok ismét a szív szavára,
S követni foglak: bárhol vagy! Akár a halálba...
Ο έρωτας δεν είναι εδώ / Nincs már itt szerelem...
Ο έρωτας δεν είναι εδώ κοιμήσου
Πήγε και βγήκε από πόρτες ανοιχτές
Δεν είναι η νύχτα του δικού μας παραδείσου
Είναι μια νύχτα από τις περαστικές
Nincs már itt szerelem, mély álom szegődött sorsául
A nyitott ajtón szaladt ki, észrevétlen
Éjjelente már nem jön el a kívánt Mennyország,
Csupán az lesz, miképp a többi is - egy tovatűnő éjjel...
Ο έρωτας δεν είναι εδώ σκεπάσου
Άυριο θα ’μαστε καλύτερα κι οι δύο
Κλείσε τα μάτια άγγελε μου και φαντάσου
Ότι ονειρευτικές πως είναι αληθινό
Eltűnt a szerelem, hát takard be magad, kérlek
Holnapra tán minden jobb lesz, hidd el, jól tudom én ezt
Angyalom, zárd most be két szemed, s képzeld
Hogy mindaz, mi álom csupán ma még, egyszer valós életkép lesz...
Κρατά το σώμα σου ζεστό
Άυριο δε θα ’μαστε μοναχοί
Ο έρωτας δεν είναι εδώ
Αλλά στ’ ορκίζομαι υπάρχει
Tartsd hát melegen a tested,
Hisz holnapra mindketten a magány rabjai leszünk
Mert bár mostanra végleg kialudt a szerelem,
Tudom, esküszöm: egyszer még mindketten az ő ereje által létezünk...
Ο έρωτας δεν είναι εδώ κοιμήσου
Εγώ είμαι αστέρι, εκείνος είναι ουρανός
Μια νύχτα μόνο θα κρατήσω το κορμί σου
Εκείνος, φως μου, θα ’ναι ο παντοτινός
A szerelem kialudt végleg, immár nyoma sincsen
Én az égbolt vagyok, s amaz..., tán a csillagok közül származó
Csupán egy utolsó éjszaka, míg magamhoz láncolhatlak itten
Szerelmünk fénye, mégis, így lesz örökkévaló...
Mου είπε πως τελειώσαμε
δε θέλει να με ξέρει
μου είπε με ξεπέρασε
και πια δεν υποφέρει
τι να σου πω πως να στο πω λυπάμαι
όμως εγώ ξέρεις καλά δεν τη φοβάμαι
Azt mondta: végeztünk - mindörökké,
S hogy eztán már tudni sem akar rólam, soha többé,
Azt mondotta, túltette magát rajtam, itt a vége,
Többé már nem szenved miattam... De tényleg!
Mit is mondhatnék még..., hogyan is mondhatnám, hogy...: "Sajnálom!", s hogy...: "Őszinte részvétem?"
De mégis..., tudnod kell, Tőle én - valójában... Soha sem (is) féltem!!!
Έχει περάσει λέει από σαράντα κύμματα
έχει περάσει λέει του κόσμου τα προβλήματα
έχει αντέξει τόσα
και πια δε συμβιβάζεται
την έχει δει αλλιώτικα
και πια δε με χρειάζεται
Azt mondotta, számtalan problémát oldott már meg egymaga,
S hogy minden, ami eddig történt, legyen hát az ő baja,
Kibírta, viselte, mindennek vége már,
Soha többé nem nyílik ki szíve..., senkinek se tán,
Változott, megkövült, ez így pont jó néki,
S annak, hogy vélem legyen... Többé szükségét - biz' - nem érzi!
Αν τη δεις ποτέ στο δρόμο
πες της πως δε μετανιώνω
και έχω μάθει να πληρώνω για τα λάθη της
έχει κλειδαριά η καρδιά της
βάζει φόρο στα φιλιά της
και τα θέλει όλα δικά της για την πάρτη της
De ha mégis - Barátom - az úton meglátnád őt egyszer,
Mondd meg néki, kérlek, hogy nem bántam meg semmit,
S hogy minden hibájáért csúnyán megfizettem,
Ha már szívét bezárta, ne mondj többet, csak ennyit,
A csókjai után - tudom - fizetnem kéne még,
S hogy csak magának akart mindent... Tudom már ezt... Jóideje én!
Το μόνο που αγάπησε είναι ο εαυτός της
είναι γιατι πληγώθηκε ο ψευτοεγωισμός της
τι να σου πω, πως να στο πω λυπάμαι
όμως εγώ ξέρεις καλά δεν τη φοβάμαι
Az egyetlen dolog, mit szeretett, nem volt más, mint önmaga,
Ám lehet, csak azért, mert fontosabb volt számára az önvágy, a büszkeség,
Mit is mondhatnék még..., hogyan is mondhatnám mostan, hogy "Sajnálom", hogy "Őszinte részvétem", én ostoba?
De, Barátom, egyvalamit tudnod kell: Hogy Őtőle félni? No, ez volt, amit soha sem tettem én!
Στα μάτια σου μέσα όταν κοιτώ
Τον άσχημο κόσμο μου ξεχνώ
Και νόημα παίρνει πάλι η ζωή
Με δυο μονάχα σου φιλιά
Κολλάς τα σπασμένα μου φτερά
Τα πάντα για μένα είσαι στο 'χω πει
Mikor két szemedbe nézek,
Elfeledem azt is, mily nehéz az élet
Új értelmet nyer minden, ami volt
Két csókodtól, mely - tudom, csak nekem szólt
Törött szárnyaimat újraegyesíted,
S - ahogyan megmondtam - Te jelented számomra... A mindenséget!
Ομορφαίνεις τη ζωή μου
Όταν βρίσκεσαι μαζί μου
Και το πιο καλό σημείο
Ειν' αυτό με μας τους δύο
Megszépíted az egész életem,
Mikor velem vagy, s én itt vagyok Veled
A legszebb hely, amit csak elképzelni lehet,
Ott van, ahol Tevéled - végre - együtt lehetek!
Ομορφαίνεις ότι αγγίζεις
Τα κενά μου όλα γεμίζεις
Κι όταν πέφτω μ' ανεβάζεις
Με πουλάς και μ' αγοράζεις
Megszépítesz mindent, amit megérintesz,
Kitöltesz bennem minden ürességet
S ha elesem, Te majd újra felemelsz,
Elárulsz, majd újra kiengesztelsz!
Μ' ένα σου μόνο σ' αγαπώ
Τα εμπόδια όλα προσπερνώ
Και τίποτα πλέον δε με σταματά
Σ' αγγίζω κι αγγίζω το Θεό
Κι αν σ' έχω τα πάντα, έχω εγώ
Κι αυτό γίνεται γιατί πολύ απλά
Ha csak egyszer mondod, hogy "Szeretlek",
Minden akadályt egyszerre oly könnyedén veszek
Többé már, hogy megállítson, hidd el, semmi sincsen,
Mikor Téged érintelek, mintha elérném az Istent
S ha Te az enyém vagy, már megvan mindenem
De ez csak azért ily egyszerű, mert hiszen...:
Συννεφιες κ αναποδιες τιποτα δε με τρομαζει
να 'σαι διπλα μου εσυ ειν 'το μονο που με νοιαζει
κρατησε τα χερια μου κ 'γω μες την αγκαλια σου
πριν ζητησεις θα 'μαι εκει θα ειναι ολα δικα σου..
Viharfelhők, hátraarcok, semmi sem bánt engemet,
Amíg csak az érdekel, hogy itt lehetek Teveled
Csak fogd két kezem, végy karodba, oly egyszerű így minden,
Mielőtt bármit kérnél, megvalósul, rögtön teljesítem!
Ολα καλα θα πανε οι μερες θα κυλανε
μ'αγαπη κ με σκεψεις μονο θετικες...
Ολα καλα θα πανε ασε τους αλλους να 'ναι
στο δηθεν η ζωη τους με ψευτικες στιγμες..
Rendben lesz minden, szépek lesznek a napok,
Mert betöltik majd a szerelemmel átszőtt pozitív gondolatok
Minden rendben lesz, csak hagyd, hogy a többiek
Szépnek mondott illúziók közt élve tengődjenek...
Οσο εισαι διπλα μου τιποτα δε με φοβιζει
η αγαπη που σου εχω κ τον ουρανο αγγιζει
οτι ζουμε οπως βλεπεις ειναι ολο αληθινο
σε αντιθεση με αλλους που το ζουν εικονικο..
Amíg mellettem vagy, semmi sem ijeszt el engemet,
A szerelem, mit Irántad érzek, már-már súrolja az eget,
Ami köztünk lejátszódik, lásd, csupán a színtiszta igazság lehet,
Ellentétben másokkal, kik álomszerű szerelmek közt élik le az életet...
Είχα πει πως θα ξεχάσω τη μορφή σου
Και θα βγώ από το μυαλό και την ζωή σου
Πως με πλήγωσες να σβήσω και όλα πίσω να τα αφήσω
Την αγάπη να ξεχάσω και όλα να τα ξεπεράσω
Τότε άρχισε η καρδία μου να χτυπάει δυνατά
Και κατάλαβα πως είναι πια αργά
Megmondtam, hogy elfeledlek, azt sem tudom, ki voltál,
S hogy életedből mindenkorra eltávozom én
Hogy magam mögött hagyok mindent, még a sérüléseket is, melyeket nékem okoztál,
S hogy elfeledem, mi is a szerelem, s túl leszek Rajtad - meglásd: a végén!
De egyszerre szívemben, mintha bomba robbant volna, oly gyorsan kezdett verni,
S akkor megértettem: már túl késő...: nem tudlak elfeledni...
Άλλη αγάπη τέτοια δεν θα ζήσω
Κι αν θα τ’ αφήσω όλα, θα τα σβήσω
Θα σε ξεπεράσω μα θα χάσω την ζωή μου τελικά
Δίχως καλυνήχτα θα κοιμάμαι
Kαι στην μοναξία μου μέσα θα'μαι
Μα η λογική δεν θα είναι εκεί όταν σε σκέφτομαι ξανά
Nem, még egy ehhez hasonló szerelmet többé nem érzek én,
Még ha el is távozom innét, s feledem minden emlékedet,
Még ha túl is lépek Rajtad, a végén csupán a veszteség lesz az enyém,
S "Jó éjt!" - kívánságod nélkül aludnom eztán hogyan is lehet?
Magányomba burkolózva élek eztán Nélküled,
De mikor mégis Reád gondolok, megszűnnek az észérvek, s magába szippant az őrület...
Μια παλιά φωτογραφιά σου κοιτάω
Kαι νομίζω πως ακόμα σ'αγαπάω
Μα προσπάθησα απόψε να ξεχάσω αληθινά
Ότι ένιωθα για σένα
Να αλλάξω μια σελίδα,μες τα μάτια μου σε είδα
Και γονάτισα ξανά και κατάλαβα πως είναι πια αργά
Egy régi képet nézek, melyen még Te voltál látható,
S közben arra gondolok: én ostoba, hisz még mindig szeretlek!
Ma éjjel megpróbáltalak végleg elfeledni, de minden hiábavaló,
Mert hisz, amit Irántad érzek, megtagadni hogyan is lehetne?
S megfordítani az időt úgy, mintha soha sem láttalak volna?
Ekkor - térdre hullva - értettem meg: túl késő! Hisz feledni Tégedet az élet egyik lehetetlen dolga...
Άστο τέλειωσε / Engedd, hogy elmenjek, hisz itt a vége!
Άντεξα πολλά κοντά σου, έσπασε η καρδιά μου
φεύγω από τον έρωτά σου και κοιτάω μπροστά
σ' έσβησα απ τα μυαλό μου και τα όνειρά μου
γιατί νιώθω η ζωή μου κάτι μου χρωστά
Sok minden történt, míg melletted voltam, de végül szívem mégis összetörted
Így hát inkább elmegyek, s nézek csak előre
Többé már nem létezel, nincsenek közös álmaink,
Mert - úgy érzem - számomra az élet tartogat még valamit!
Δε σου πέφτει λόγος πως περνώ μη ρωτάς
η αγάπη σου για μένα δεν υπάρχει πια
δε σου πέφτει λόγος τώρα τίποτα μη ζητάς
δε θα ξαναπέσω στη φωτιά
άστο τέλειωσε, άστο τέλειωσε
Nem a Te dolgod, hogy folyton azt kérdezd, hogy vagyok,
Számomra a szerelmed eztán már csak múló állapot
Semmi közöd hozzám, így hát többé ne is kérdezz semmit,
Nem fogok - tudd - az Általad okozott tűzbe visszaesni,
Hát engedd, hogy elmenjek, hisz itt a vége! Ennyi!
Να ταν άστρα τα φιλιά σου, θα 'μουν ουρανός σου
δε θα γνώριζε σκοτάδια η αγάπη αυτή
όμως πάντα κάτι κρύβεις μέσα στο μυαλό σου
και τον έρωτά σου νιώθω τώρα απειλή
Ha csókjaid csillagokká lettek volna, én lennék az égbolt,
S eltűnt volna minden, mi mára oly sötét volt,
De tudtam, hogy valamit mindig is rejtettél előlem,
Mégis, szerelmedtől - mint látod - teljesen megfertőződtem!
poetry: Kostas Karyotakis
music: Lucas Thanos
singer: Nikos Xilouris
Είσαι, ψυχή μου, η κόρη που τη σβήνει
ολοένα κάποιος έρωτας πικρός
που λησμονήθηκε κοιτώντας προς
τα περασμένα κι έτσι θ`απομείνει. / x2
Te vagy lelkem, a lány, akit elolt
Egyre, valamely megkeseredett szerelem,
Amely el lett feledve visszatekintve folyton
A múltba, és ott marad, megdermedten / x2
Κατάμονη σε μι` άκρη, όπως εκείνη,
σε παρατούν ο κόσμος, ο καιρός.
Ένας ακόμη θά 'σουνα νεκρός
αν οι νεκροί δεν είχαν τη γαλήνη. / x2
Egyes-egyedül, egy sarokban, magányosan, ahogy Ő,
Úgy hagy el téged a világ is, és az idő...
Lehetnél tán, még egyszer halott, újra,
Ha a halottaknak nem volna örök nyugalma / x2
Σαν αδελφούλα η κόρη αυτή σου μοιάζει
που γέρνει, συλλογίζεται κι αργεί
χαμένη ευτυχία να νοσταλγεί.
Mint a kishúgod, ez a lány reád úgy hasonlít,
Ahogy meghajol, ahogy töpreng, s pihen,
S az elveszett boldogságra emlékezik
Δικό σου λέω, ψυχή μου, είναι μαράζι
όσα το βράδυ δάκρυα, την αυγή
στα ρόδα κατεβαίνει και μοιράζει.
Azt mondom, lelkecském, Tied a bánat
Amennyi az éjszakán át a könny, hajnalban
Leszáll a kocsihoz és úgy oszt adagokat
Ενα μελοποιμημενο ποιημα του Κωστα Καρυωτακη ερμηνευμενο απο τον Αρχαγγελο της Κρητης: Νικο Ξυλουρη....
Egy megzenésített Kostas KARYOTAKIS vers hallható, "Kréta Arkangyalának" előadásában: Nikos Xylouris / Nikosz Ksiluris-tól....
Το συγκεκριμενο τραγουδι βρισκεται στο δισκο ΣΑΛΠΙΣΜΑ....
Η μουσικη ειναι του Λουκα Θανου...
Το ποιημα εχει τιτλο ΝΟΣΤΑΛΓΙΑ....
A szóban forgó dal, megtalálható a SALPIZMA c. lemezen....
A zene a Lucas Thanos érdeme...
A vers címe NOSZTALGIA ....
Κωστας Καρυωτακης: / Kostas Karyotakis:
Μεσ' από το βάθος των καλών καιρών
οι αγάπες μας πικρά μάς χαιρετάνε....
"A jó idők mélységéből
a szerelmes érzelmeink keserűen köszöntenek minket ..."
Nikos Ksylouris: Den agapas - Νικος Ξυλουρης (Κωστας Καρυωτακης)
Δεν αγαπάς και δε θυμάσαι, λες.
κι αν φούσκωσαν τα στήθη κι αν δακρύζεις
που δεν μπορείς να κλάψεις όπως πρώτα,
δεν αγαπάς και δεν θυμάσαι, ας κλαις. / x2
Nem szeretsz, és nem emlékezel - mondod,
Még ha feszül, telítődött is a kebled, és könnyezel is,
Mivel nem tudsz sírni, mint először, anno
Nem szeretsz, és nem emlékezel, - még ha sírsz is
Ξάφνου θα ιδείς δυο μάτια γαλανά
-- πόσος καιρός! -- τα χάιδεψες μια νύχτα·
και σα ν' ακούς εντός σου να σαλεύει
μια συφορά παλιά και να ξυπνά. / x2
Hirtelen eszedbe jut két kéklő szem, amit
- mennyi ideje már!- cirógattál egy éjjel...
És mintha meghallanál magadban egy belső rezdülést
Egy régi szerencsétlenséget - amitől felriadsz, felébredsz / x2
Θα στήσουνε μακάβριο το χορό
οι θύμησες στα περασμένα γύρω·
και θ' ανθίσει στο βλέφαρο σαν τότε
και θα πέσει το δάκρυ σου πικρό. / x2
Gyászos (kör)táncot állítanak majd
Az emlékek, a régi idők számára - körbe;
És majd kivirágzik a szempilláidon, mint akkor
És végül ki is hull; egy keserű könnycsepp... / x2
Τα μάτια που κρεμούν -- ήλιοι χλωμοί --
το φως στο χιόνι της καρδιά και λιώνει,
οι αγάπες που σαλεύουν πεθαμένες
οι πρώτοι ξανά που άναψαν καημοί.. / x2
A szemeid - a sápadt napkorongok - lehorgasztják
A fényt a hóra, ami a szívben lakozik, és az megolvad
A szerelmek, amelyek holtan lebegnek,
Az elsők, akik a sok bánatot újra lángra gyújtották...
Είμαστε κάτι ξεχαρβαλωμένες κιθάρες
ο άνεμος όταν περνάει,
στίχους ήχους παράφωνους ξυπνάει
στις χορδές που κρέμονται σαν καδένες.
Είμαστε κάτι απίστευτες αντένες.
Mi valami rozoga gitárok vagyunk
amikor a szél halad,
dalszövegek, hangok, félhamis zörejek ébrednek
a húrokon, amik úgy lógnak, mint valami láncok.
Valami hihetetlen antennák vagyunk.
Είμαστε κάτι απίστευτες αντένες
υψώνονται σαν δάχτυλα στα χάη
στην κορυφή τους το άπειρο αντηχάει
μα γρήγορα θα πέσουνε σπασμένες.
Είμαστε κάτι απίστευτες αντένες.
Valami hihetetlen antennák vagyunk
Amik ágaskodnak, mint ujjak
a csúcsain a végtelen visszhang,
de gyorsan le fognak zuhanni törötten.
Mi, valami hihetetlen antennák vagyunk.
Είμαστε κάτι διάχυτες αισθήσεις
χωρίς ελπίδα να συγκεντρωθούμε
στα όνειρά μας μπερδεύεται όλη η φύσις
στο σώμα στην ενθύμηση, πονούμε
κι η ποίηση είναι το καταφύγιο που φθονούμε.
Είμαστε κάτι διάχυτες αισθήσεις.
Mi valami ömlengő érzékek vagyunk,
hogy remény nélkül egyesüljünk
álmainkban összezavarodik az egész természet
A emlékezet testében, bennünket fájdalmak érnek
és a költészet a menedéke ennek, amit irigylünk.
Mi valami túláradó érzékek vagyunk.
Είμαστε κάτι ξεχαρβαλωμένες κιθάρες,
κάτι απίστευτες αντένες,
κάτι διάχυτες αισθήσεις
στο σώμα μας μπερδεύεται όλη η φύσις.
Είμαστε κάτι ξεχαρβαλωμένες κιθάρες.
Είμαστε κάτι ξεχαρβαλωμένες κιθάρες.
Είμαστε κάτι απίστευτες αντένες.
Mi valami rozoga gitárok vagyunk
Valami hihetetlen antennák vagyunk.
Olyanok vagyunk, mint valami rozoga gitárok
valami hihetetlen antennák vagyunk,
valami túláradó érzékek
testünk összezavarodik az egész természet.
Mi valami rozoga gitárok vagyunk
Φίλε, η καρδιά μου τώρα σαν να εγέρασε
Τελείωσεν η ζωή μου της Αθήνας,
που όμοια γλυκά και με το γλέντι επέρασε
και με την πίκρα κάποτε της πείνας.
Barátom, a szívem most mintha megöregedett volna
Véget ért athéni életem,
Ami édesen és mulatva telt el
És olykor, keserűen az éhségemben.
Δε θα `ρθω πια στον τόπο που η πατρίδα μου
τον έδωκε το γιόρτασμα της νιότης,
παρά περαστικός, με την ελπίδα μου,
με τ’ όνειρο που εσβήστη, ταξιδιώτης.
Nem fogok visszatérni már arra a helyre, amit a hazám
Adott a az ünnepelt fiatalságomnak
Múlandóan, a reményemmel,
Az álommal, ami törlődik, az utazás alatt.
Προσκυνητής θα πάω κατά το σπίτι σου
και θα μου πουν δεν ξέρουν τι εγίνης.
Μ’ άλλον μαζί θα ιδώ την Αφροδίτη σου
κι άλλοι το σπίτι θα `χουν της Ειρήνης.
Zarándokként megyek majd a házadhoz
És azt mondják majd nekem, nem tudják, mi történt veled.
Mással együtt fogom látni a szerelem istennődet
És mások a házat a Békének tartogatják.
Θα πάω προς την ταβέρνα, το σαμιώτικο
που επίναμε για να ξαναζητήσω.
Θα λείπεις, το κρασί τους θα’ ναι αλλιώτικο,
όμως εγώ θα πιω και θα μεθύσω.
Elmegyek a tavernába, a Szamoszi bort,
Amit azért ittunk, hogy újra rendeljek.
Hiányozni fogsz, a boruk íze más lesz,
de én inni fogok, és jól megrészegedem.
Θ’ ανέβω τραγουδώντας και τρεκλίζοντας
στο Ζάππειο που ετραβούσαμεν αντάμα.
Τριγύρω θα `ναι ωραία πλατύς ο ορίζοντας,
και θα `ναι το τραγούδι μου σαν κλάμα.
Én felmászom majd énekelve és üvöltve
A Zappeiában es húzni kezdtek.
Körös-körül lesz `igen szép széles horizont,
és olyan lesz majd az énekem (dalom) az "igen" énekem mint a sírás.
My friend, my heart seems to have grown old
my life in Athens finished,
that, as sweetly and with wassails, it passed
as with the bitterness, once, of hunger.
I will not come anymore, to the place that my homeland
gave the celebration of youth
only passing, with my hope
with the dream that was blanked out, traveler
As a pilgrim I will go to your house
and they will tell me, they don't know where you are
With someone else together I will see your Afroditi
and others will have the house of Irini
I will go towards the tavern, samiotiko (drink from Samos)
where we used to drink, to ask for it once again
you will be missing, their wine will be different
but I will drink and I will get drunk
I will walk, singing and tottering
up to Zappio, where we used to go together
Around it will be beautiful, a wide horizon
and my song will sound like a cry
Κι ήμουν στο σκοτάδι.
Κι ήμουν το σκοτάδι.
Και με είδε μια αχτίδα.
És én a sötétben voltam.
És én a sötétben voltam.
És észrevett egy fénysugár.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Δροσούλα το ιλαρό το πρόσωπό της
κι εγώ ήμουν το κατάξερο ασφοδίλι.
Πώς μ’ έσεισε το ξύπνημα μιας νιότης,
πώς εγελάσαν τα πικρά μου χείλη! / x2
Hűs volt, derűs az arca
s én meg a kiszáradt nárcisz voltam.
Oh, hogy felrázott engem az ifjúság ébredése,
Hogy felnevettek a keserű ajkaim! / x2
Σάμπως τα μάτια της να μου είπαν ότι
δεν είμαι πλέον ο ναυαγός κι ο μόνος,
κι ελύγισα σαν από τρυφερότη,
εγώ που μ’ είχε πέτρα κάνει ο πόνος. / x2
Mintha a szemei azt mondták volna, hogy
Én már nem vagyok a hajótörött, és a magányos,
és megroggyantam a gyöngédségtől,
én, akit kősziklává tett a fájdalom. / x2
----------------------------
LOVE
Lyrics: Kostas Karuotakis
Music: Mikis Theodorakis
First version: Vasilis Papakonstantinou
And I was in the darkness.
And I was the darkness.
And a ray saw me.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Coolness her hilarious face
and I was the dry daffodil.
How did it shake me the awakening of a youth,
how did they laugh my bitter lips!
As if her eyes told me that
I’m not anymore the castaway and the lonely one,
and I bended from the tenderness,
I that the pain had turned me into rock.
Ώρα γλυκιά. Ξαπλώνει ωραία δομένη
η Αθήνα στον Απρίλη σαν εταίρα.
Είναι ηδονές τα μύρα στον αιθέρα,
και τίποτε η ψυχή πια δεν προσμένει.
Édes óra. Elterül rendezetten, szépen,
Athén az áprilisban, olyan, mint valami társaság.
Mily gyönyörűséges az éterben ez az illat ár,
És a lélek, már semmi egyébre nem vár.
Φιλί φωτός και σκάει το πρωταστέρι.
Στον Ιλισσό ερωτεύεται τ’ αγέρι
ροδονυφούλες δάφνες που ριγούνε.
Fénylő csók és kilő, kirobban az első csillag.
A szél, beleszeret Ilisszoszba,
Az oleanderek rózsás babérjaira beléborzongnak.
Στα σπίτια σκύβει απάνω και βαραίνει
το ασήμι του βλεφάρου της η εσπέρα.
Βασίλισσα η Ακρόπολη εκεί πέρα
πορφύρα έχει τη δύση φορεμένη.
A házakra ráhajol, és ránehezedik
az éjszaka ezüst szemhéja.
Az Akropolisz, Királynő kicsit odébb, a
Naplementét bíbor köntösként viseli.
Ώρα γλυκιά χαράς και αγάπης, όντας
πουλάκια το ένα τ’ άλλο κυνηγούνε
τ’ Ολύμπιου Δία μια στήλη αεροχτυπώντας.
Ez az édes örömök, és a szerelem ideje,
A madárkák - egyik, a másikat - váltva, egymást űzik
Az olümposzi Zeusz egyik oszlopát meg-meg legyintve.
-----------------------------------
Athens
Lyrics: Kostas Karuotakis
Music: Charis Papadopoulos
First version: Theodoros Rigas
Sweet hour. Athens lies totally given
to April like hetaera.
Sensuous are the myrrhs in the air,
and soul don’t wait for anything anymore.
Kiss of light and it appears the first star,
At Ilissus the wind falls in love
with the rosy laurels which shudder.
She bends over the houses and weighs
the silver of her evening's eyelids.
Acropolis seems like queen over there
she has worn the sunset like a crimson robe.
Sweet hour of joy and love, when
birds chase one another
the wind beats a column of Olympian Zeus…
Σαν να μην ήρθαμε ποτέ σ’ αυτήν εδώ τη γη.
Σαν να μένουμε ακόμα στην ανυπαρξία.
Σκοτάδι γύρω κι ούτε μια μαρμαρυγή.
άνθρωποι στων άλλων τη φαντασία.
Από χαρτί πλασμένα κι από δισταγμό
ανδρείκελα στης μοίρας τα τυφλά δυο χέρια,
χορεύουμε, δεχόμαστε τον εμπαιγμό,
άτονα, κοιτώντας παθητικά τ’ αστέρια.
Μακρινή τώρα είναι για μας η κάθε χαρά.
Η ελπίδα και η νιότη έννοια αφηρημένη.
άλλος δεν ξέρει ότι βρισκόμαστε
παρά ο όποιος πατάει επάνω μας καθώς διαβαίνει.
Πέρασαν τόσα χρόνια, πέρασε ο καιρός
κι άμα δεν ήταν η βαθιά λύπη μες στο σώμα
κι άμα δεν ήταν στην ψυχή ο πραγματικός πόνος μας
να λέει ότι υπάρχουμε ακόμα.
---------------
Dummies
Lyrics: Kostas Karuotakis
Music: Ypogeia Reumata
First version: Ypogeia Reumata
As if we never came in this land.
As if we still remain in inexistence.
Darkness around and nor a shimmer.
Men in the imagination of the others.
Created by paper and hesitation
dummies in the two blind hands of destiny,
we dance, we accept the deception,
lifelessly, looking passively at the stars.
Distant is for us every delight now.
Hope and youth abstract meanings.
Nobody else knows that we’re here
despite of him that steps over us while he passes.
So many years have passed, time has passed
and if the deep sorrow wasn’t in the body
and if our true pain wasn’t in the soul
telling that we still exist.
Στίχοι / Ποίηση: Κώστας Καρυωτάκης
Ποιητική συλλογή: "Ο πόνος του ανθρώπου
και των πραγμάτων" 1919
Μουσική: Λένα Πλάτωνος
Τραγούδι: Σαβίνα Γιαννάτου
Δίσκος: Καρυωτάκης 13 τραγούδια (1982)
{Χωρίς να το μάθει ποτέ, εδάκρυσε,
ίσως γιατί έπρεπε να δακρύσει,
ίσως γιατί οι συφορές έρχονται.}
Απόψε είναι σαν όνειρο το δείλι
απόψε η λαγκαδιά στα μάγια μένει.
Δεν βρέχει πια.Κι η κόρη αποσταμένη
στο μουσκεμένο ξάπλωσε τριφύλλι.
Σα δυο κεράσια χώρισαν τα χείλη
κι έτσι βαθιά, γιομάτα ως ανασαίνει,
στο στήθος της ανεβοκατεβαίνει
το πλέον αδρό τριαντάφυλλο τ’ Απρίλη.
Ξεφεύγουνε απ’ το σύννεφον αχτίδες
και κρύβονται στα μάτια της.Τη βρέχει
μια λεμονιά με δυο δροσοσταλίδες
που στάθηκαν στο μάγουλο διαμάντια
και που θαρρείς το δάκρυ της πως τρέχει
καθώς χαμογελάει στον ήλιο αγνάντια.
---------------
Smile
Lyrics: Kostas Karuotakis
Music: Lena Platonos
First version: Savvina Giannatou
{Without ever knowing, she cried,
maybe because she had to cry
maybe because calamities are coming.}
Tonight, the evening is like a dream.
Tonight the valley is dipped in magic.
It's not raining any more and the rested girl
Lay down in the moist clover.
The lips parted like two cherries,
And as she breathes deeply,
Her breast rises and falls
Like an April rose in the wind.
Sunrays escape from a cloud
And hide themselves in her eyes.
A lemon tree sheds dewdrops on her
And they drop on her cheek like diamonds,
As if she had been crying,
Though she smiles gazing at the sun.
