Még szerencse, hogy már ettem.
Jox nem biztos, hogy a kajákat szereti ennyire. Inkább tetszik neki, hogy mi annyira szenvedünk.
Nem baj. Alig egy hónap múlva degeszre tömöm magam az ehhez hasonló finomságokkal. Azokat viszont nagyon sajnálom, akiknek egy évet kell várni a következõ görög menüre.
Korábban téma volt, hogy együnk-e polipot vagy sem. Én megkóstoltam, biztosan a szakáccsal is szerencsém volt, de nagyon nagyon ízlett! Omlós, puha, csirkehús-szerû volt az állaga.
Viszont tegnap késõ este az egyik ismeretterjesztõ adón láttam egy filmet arról, hogy Ázsiában néhol ÉLVE fogyasztják a polipot!!!
A kisebbeket egészben, a nagyobbakat feldarabolva. És darabolás után is mozognak még jó sokáig a csápok!!!! El nem tudom képzelni, hogy egy élõ lényt próbáljak összerágni, vagy akár csak lenyelni!
Amikor gyerek voltam, anyu meg cukrozta nekünk. A családban már csak én eszem így. A többiek soval, borsal, sok-sok petrezselyemmel.
Akkor ezt a fajtát te is ismered. Ezen a környéken viszont nem ismerik és mindenki nagyot nézett, mikor így készítettem el. Ennek ellenére mindenkinek ízlett, még jobban, mint a zöldséges verziója.
Na végre egy nekem való étel.
A salira gondoltam, nem pedig a töltött tintahalra(ha jól sejtem az utólsó képen az látható).Brrrrrrrrrrrrrr! Ezt a képet este is betehetted volna. A csápokkal rendelkezõ lények az egyedüliek amit nem tudok megenni.Brrrrrrrrrrrrr!
Majd vacsi elõtt újra megnézem. Biztos, hogy nem lesz étvágyam.
Hogy lehet bármilyen lényt élve megenni Hogy mire képes az ember.
Nos a nagy tintahal valszeg töltve van a képen. Van aki nem szereti a csápokat, pedig ugyan olyan az ízük, mint a többi résznek. De a töltött tintahal isteni, persze ha jól készítik el. Fetával töltve mindenkinek ajánlom. Itthon sajna általában kicsi méretû kalamarik kaphatók, ezeket nem lehet megtölteni.
A polipnak, tintahalnak leginkább olyan íze van, amilyenre fûszerezik. Alapból mindkettõ kemény husú, oda kell figyelni az elkészítéskor, hogy fogyasztásra omlós legyen.
Én imádom mind kettõt, még a lányaim is legyõzték az ellenértésüket a polippal szemben. De a keleti ízlést már nem tudnám magamévá tenni. Az említett mûsorról én is hallottam, de köszönöm így nem kérném!
A fekete kagylóval hogy álltok? Ha jó nagyokat sikerül találni érdemes otthon saját levükben megfõzni egy alapos takarítás után. A kis "szöszi csomót" ki kell belõlük tépni. Lehet itt is fûszerezést alkalmazni, nem kötelezõ. Csak azt szabad megenni, amelyek maguktól nyílnak ki. A rózsaszín husú a lány, a fehér a fiú.
A rántott kagylót vastag panírban szokták étteremben adni, mert így többnek néz ki. Eredetileg sós lisztbe forgatva sütik ki, bár az elõbbi nekem mégis jobban bejön.
Az idén találkoztam egy finom szószban elkészített változattal, de a receptet sajna elfelejtettem elkérni.
Az lesz gumi szerû, szinte megrághatatlan, amelyiket túl sokáig sütnek. Igazság szerint éppen csak kicsit tovább,mint egy percig szabad sütni. Mind a tintahal, mint a polip húsa rengeteg vizet tartalmaz, ez a sütés során "kisül" belõle, ezért lesz rágós, ha sokáig sütjük. Szóval tévhit, hogy ezek az állatok gumiszerûek lennének, csak éppen ki kell fogni, hogy jól legyen elkészítve, mint ahogy Judit is írta, ha jó, nagyon finom puha, omlós a húsuk.
A tintahalnak van egy hosszúkás hüvelyes teste és a végén a csápok. A testet általában karikákra vágják és panírozzák, ez lesz a kalamári, de a csápjai ugyanolyan ízûek. Mivel ennek amúgy is vékony húsa van, ezt könnyebb rágóssá sütni, mint a jó húsos polipcsápokat. Így aki ilyet próbál elõször, talán jobban jár a grillezett polipcsápokkal, mert azt nehéz elrontani.
Mi amikor saját magunk készítettünk el tintahalat, az elég nagy példány volt és összementek 4-5 centisre. Tök érdekes, hogy ott álssz és a szemed láttára szinte eltûnik az állat
A fekete kagyló jöhet. Imádom a kagylót. A férjemet azzal riogatom, hogy a nyaralás alatt az apartmanban fogjuk elkészíteni.
Azt monta, hogy addig Õ inkább úszkál, nem hajlandó végig nézni, hogy ott csemegézzünk elõtte. Semmit nem hajlandó megenni, ami a vízben él.
Nincs beírva úticél.
Nincs beírva úticél.
Én ezt sem enném meg...
Hogy mire képes az ember.
