Feripapa merre etetek ill.gyrost hol etetek
Arra szeretnélek kérni hogy hol voltak a legjobb kajáldák melyiket válaszam
vissza olvastam de tőled nem igazán találtam semit
Szia kedves utitársam azaz
Fazika nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg infót amit nekem küldtél
szeretném meghálálni remélem megoldható ouzó koktél ahogy én csinálom
Köszi szépen hogy ennyi infót küldtél Pargáról
Első este ismerkedés??
Sziasztok! Ma érkeztünk meg Pargáról, az Apollonnal utaztunk. 21.30 perc volt az ut Pestről, hazafelé is nagyon gyorsan megérkeztünk. A rossz szervezés végett mikor odaérkeztünk több mint 1 órán át várakoztunk a tűző napon, mig megérkeztek a kocsik amik a szálláshoz vittek minket. Ez sok embert kiakasztott.
Fúúú hát nagyon szép hely, bizony meg kell szokni a felfelé menetet, főleg a Valtosra való úton, nekem mindig meg kellett állnom fent egy kis folyadék utánpótlásra, mert azt hittem összepottyanok. de érdemes volt átmenni.
Sajnos a Sakist nem találtuk meg elsőre és aztán már nem is kerestük, helyette a Bacchosban ettünk elég sokszor, le a kalappal előttük, annyira kedvesek, lesik a kivánságunkat törődnek velünk, mindenkinek csak ajánlani tudom. A második nap már kérés nélkül hozták a magyar étlapot, a vacsora végén pedig mindig kaptunk egy ouzót. Az első nap nem volt hely addig a ház számlájára ittunk bort. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ja, és hát mi is megtapasztaltuk, hogy az árak jóval magasabbak mint máshol.
Voltunk a paxosi hajótúrán az Ionia starral, tényleg ezzel volt a legérdemesebb menni mert bent a barlangban nagyon jó volt a fürdőzés, a hangulat a hajón is szuper volt. A hajon csak ketten voltunk magyarok, mondtam a kapitánynak és nagy meglepetésre hazafelé uton megszolalt Lagzi Lajcsi egyik slágere az "Amerre én járok bámul a világ...." és jött oda, hogy ez csak kettőnknek szól. Hát elég vicces helyzet volt. De kedves volt tőle, hogy gondolt ránk, mindig törődött velünk.
A szállásunk a Rina volt. Egyelőre ennyi igy gyorsan.
Feripapa! az a fekete homok Arillasnál szerintem csak szürke,ne ijessz el senkit.Nagyon szép,beach és a frappé tényleg szörnyű volt ott.Mellette van Karavostasi beach is aki szereti a nagy hullámokat az feltétlen nézze meg.Apró kavicsos part,.két végén szikla öblökkel.Perdika környékén az úton rengeteg kaktusz termés van,érettek már ilyenkor,meg kell kóstolni,isteni finom.Csak kézzel ne pucoljátok,mert egész nap áztathatjátok a vízben a kezeteket.Szerintem Glikit is meg kell nézni.Ott csodálatos a folyó mederben a táj szépsége, igaz hogy tényleg nagyom hideg a víz,de elfelejti az ember a látványtól.
érdeklődnék, hogy valaki tudja-e, hogy pl. a jón-tengeri kiránduláshoz, vagy a paxos-antipaxosihoz az árban van-e ebéd? Mert én, amikor voltam korfun hajókiránduláson ott volt...
és még azt szeretném, hogy a jón-tengeri kirándulás fejenként mennyibe kerül (nem az utazási irodánál) fejenként? (próbáltam rákeresni itt a keresőn, de nem találtam meg sajnos)
#1495662010-08-19 10:32:49 Válasz a #149565. hsz-ra
Szia!
Egyik kirándulásban sincs benne az ebéd, a Paxos-Antipaxos magánszervezésben 15-20EUR, a Ion-tengeri hajókirándulást csak az utazási irodával(45Eur) tudod megoldani, mert az Nidri-ből indul...vagy esetleg autóval le Nidri-be és ott helyben megveszed a hajójegyet(10-kor indulnak), ami ha jól tudom 22Eur.
Köszönöm szépen a gyors választ! Akkor tényleg egyszerűbb a Ion-tengeri kirándulásra az utazási irodával menni, mert ha már Nidribe bérelt autóval megyünk, akkor nem is szállnánk hajóra, hanem bejárnánk a szigetet (vagyis minket Porto Katsiki érdekelne nagyon) .
Szia kedves utitársam azaz
Fazika nagyon szépen köszönöm azt a rengeteg infót amit nekem küldtél
szeretném meghálálni remélem megoldható ouzó koktél ahogy én csinálom
Köszi szépen hogy ennyi infót küldtél Pargáról
Első este ismerkedés??
Nagyon szívesen!
Honoráriumnak az "Ouzó, ahogyan Te készíted" elnevezésű koktéll, pedig pont elég lesz!!(igaz, azt nem fixáltuk le, hogy hány kör)
#1495862010-08-19 12:48:40 Válasz a #149261. hsz-ra
Ha választási lehetőséged lesz, a Meteorák helyett Párgából inkább a Vikosz szurdokhoz menj, felülmúlhatatlan!!!
A Meteorák máshonnan is elérhetőek, de a Vikosz szurdok nem.
Ha ott leszel, megérted miért ajánlom. Kérem erősítsen meg, aki már mindkettőt látta.
#1495902010-08-19 13:03:05 Válasz a #149506. hsz-ra
Bankkártyával bármelyik automatából tudsz pénzt felvenni. A bankod középárfolyamával váltja a forintot euróra. Párgában a bazársoron az utazási irodánál, a postánál és a templommal szemben a Dallasnál van automata. Én ezeket tudom, de érdeklődj.
Amit tudok segítek.
Evés szempontjából, nekünk a Zorbas jött be a legjobban. A vendégszeretet, az ízek, a figyelmesség, ....
Ettünk máshol is de itt voltunk a legtöbször.
Valakinek lehet nem jön be a hely elsőre, mert van egy invitáló ember. Nekünk nagyon szimpi lett, mert focimezes polóban volt a sógorom és egyből a focira terelődött a szó és ........ (itt a fórumon is dicsérték mások a helyet).
Első nap csak gyrost (2 eu) ettünk egy-egy mythossal és a kaja végén hozták is az ouzot. Ha nem volt hely akkor is ouzoval vagy borral kináltak a várakozás idejére (ingyen).
Én csak ajánlani tudom.
Ha esztek itt mindenképp kostoljátok meg a mountain top salátát
Ö volt a kedvenc pincérünk - Nikos, bolondos, jópofa ember
Valaki tudna segíteni, hogy Pargan hol találunk olcsó autókölcsönzőt? (Még talán Breki írt egyet, de nem találom, az rémlik, hogy nem látszik a hely autókölcsönzőnek... )