Szerencsémre az én családom is szeret utazni. Ilyenkor õsszel leginkább a hegyekbe szoktunk menni. Nyáron pedig Görögországba. Apósék soha nem tették ki az országból a lábukat. Állandóan morognak, hogy mi minek utazgatunk. Mintha sok közük lenne hozzá. De ezzel sem tudják elvenni a kedvünket.
nálunk is mondja Anyósom, hogy ha nem utazánk annyit (mennyit???), akkor már hol tartanánk. 27 éves vagyok. van házunk, autónk... hova hajtsunk? nem akarunk sem palotát, sem fullos mercedest, inkább elnyaraljuk, amíg van mit.
más: érdemes ránéznetek (egyéb utazással kapcsolatban) erre az oldalra: http://tengerpartok.hu -szerintem nagyon jó, én is küldtem már be horvátországi nyaralásról írást.
Ismerõs szöveg. Mi is ezt hallgatjuk. De mivel õk egy fillért sem adtak az utazások árába így nem érdekel mit motyognak. Volt rá példa, hogy meg se mondtuk ,hogy elutazunk. Meglepõdött az egész bagázs amikor felhívták a páromat és õ közölte velük, hogy bocsi Korfun vagyunk majd hívjatok egy hét múlva. Nem hitték el mindaddig míg a képeket nem látták. Meg a telefonszámlájukat.
na mi igy vagyunk anyossal. amit nem tud, ahhoz nem szól semmit. amikor Thassosra mentünk, azt sem mondtuk el. csak megkérdezte a páromat, hgoy a jövö héten el tudná-e vinni a dokihoz. a párom meg mondta hogy nem mert nyaralni megyünk.
Anyósom (nyugodjék békében) sosem szerette ha pihenünk. Apósom (aki bejárta a világot) azt mondja, hogy itthon is sok szép hely van, jövõre keressünk valami közelebbi helyet Görögország helyett. Anyukám nem szól bele a magánéletünkbe, amibe a nyaralás is bele tartozik.
Az én véleményem is az, hogy ha én keresem a pénzt, jogom van arra költeni, amire akarom. Végtére is, én dolgoztam érte. Ráadásul nem érzem magamat gyereknek(22 évnyi házasság után), akinek megszabják, hogy mit csinálhat.
Nálunk inkább após a hangadó. De annyi mersze már nincs, hogy a szemünkbe mondja. Inkább motyog a kedvenc házisárkányunknak. Mi meg hallgathatjuk a bölcs tanácsokat. Még jó, hogy nem egy városban lakunk és csak hétvégén járunk haza. A viták elkerülése érdekében nem kötjük az orrukra mikor, hova megyünk.
Nekünk valószínüleg szerencsénk van. Az én szüleim ugye eleve utazás pártiak, bár az idõ múlásával már nem indulnak el oly gyakran. De nyílván csak pártolják a mi utazásainkat. Nos anyósomék az elsõ próbálkozások után már rég felhagytak azzal, hogy bele szóljanak az életünkbe, õk inkább csak izgulnak ha nem vagyunk itthon. De már ehez is hozzászoktak, nem esnek válságba miatta. Engem biztosan nagyon bosszantana, ha bárki is bele szólna abba mit csinálok és mire költöm a pénzem. Persze lenne más ezer helye is, de akkor meg minek élünk és dolgozunk annyit?
ferrari!
Nekem valószínüleg nem tartós elemeim vannak, így elég sokszor kell újra tölteni magam. Ilyenkor inkább a hegyeket választjuk, mert annyi pénzünk nincs, hogy meleg helyre utazzunk. A tengerhez pedig meleg kell. A nap még szépen süt, a természet csodás és a barátok társasága hihetetlen feltöltõdés okoz.
És mivel minden út Görögországba vezet, barátaink gyerekei elkezdtek görögül tanulni, készülnek a nyárra. A szülõk nagyon régen, a gyerekek soha nem jártak még ott, de sikerült õket megfertõznünk. Tök jó, mert a tanáruk nem is tud magyarul.
Úgy látom Ti is úgy vagytok, mint én. Igyekeztek mindenkit megfertõzni a környezetetekben.
Jövõre az egyik barátnõmékkel szeretnénk menni. Már voltak Peloponnészoszon és Krétán. Csak Krétára hajlandók menni, próbálom Õket gyõzködni, hogy menjünk máshova, de nem akarnak.
Sziasztok, még csak most olvasom át az elmúlt hét írásait.
Valcsi, én is örülök a szép képeknek. Mi nem mentünk át Számoszról Törökországba, de volt onnan is ilyen egy napos kirándulás, nem Bodrumba, de annak közelében valami romvárosba.
Többen írjátok, amit én is említettem itt nem rég, hogy az ember lemond bizonyos lakásbeli felújításokról, hogy utazhasson. Annak, akit elragad az utazás mámora, nem is kérdéses ez, csak akinek nem jelent semmit az utazás, az mondja ránk, hogy bolondok vagyunk. Szóval, én tökéletesen megértem, mert mi is már második éve húzzuk-halasszuka felújítást.
Mia nagyon jó dolgokat ír, az utazást meg kell tanulni szeretni, azaz úgy kihasználni minden lehetõségét, hogy az boldoggá tegyen és így örök életre egy kincs marad.
Mi sosem utaztunk. Anyukám egyedül nevelt, sokat kellett dolgoznia, de nem is szeretett sosem utazni. Mi minden nyáron Mezõkövesd mellett, a Zsóri-fördõn voltunk vállalati beutalóval, illetve az egész nyáriszünetet keresztanyámnál töltöttem Pakson. A Zsóri-fürdõre meleg szívvel emlékezem, csodás idõszak volt. Ezen kívül csak iskolai kirándulásokon jutottam el valahova. Az elsõ külföldi utam 12 évesen egy hét Bécs volt. Azóta sokszor voltam újból Bécsben, és imádom azt a várost.
Majd érettségi után láttam életemben elõször a spanyol tengerpartot és azóta vagyok így besózva. Engem a mediterrán táj jellege fogott meg nagyon.
Anyu a mai napig sem érti, mi a jó abban, hogy ennyi pénzt kidobálok utazásra. Mindig azt mondja, "apádra ütöttél, õ sem bírt megmaradni a fenekén".
Szóval, az én életemben 19 éves koromig jóformán semmi utazás nem volt, talán pont ezért éhezem rá annyira.
Mia, én is jártam már ezen a tengerpartok oldalon, és tényleg jó.
Nálunk nem szól bele a rokonság az utazásba. Anyu eleinte kárált, hogy pénzkidobás, de már belátja, hogy ez tesz engem boldoggá, akkor meg hadd menjek...
Viszont engem már nagyon idegesít, hogy mindenki más beleszól, a fõnököm megjegyzéseket tesz, amikor a szabitz kérem, hogy "már megint utaznak?". Na, igen, õ sosem utazik, mert lovas farmja van és abban leli örömét. A barátnõim is be-be szólogatnak, néha elég durvákat. Ez egyszerû irigység. Csak azért bosszant, mert õk nem is nagyon akrnak utazni, ha meg akarnak, azért nem tudnak, mert minden vacak dologra kidobálják a pénzt, pedig õk is nyaralhatnának. Néha már meg sem merem mondani, hogy megint utazunk, vagy hogy hova, mert biztosan az lesz az elsõ kérdés, hogy mennyibe kerül. És ott kezdõdik az írígykedés...
Én lehet szerencsés vagyok, mert a szüleim kikorom óta mindig vittek nyaralni hol ide hol oda. Kétszer voltam Olaszba(Velencébe). Õk annak õrülnek ha megyek valahova és ebben támogatnak. Mondjuk nagyon szeretek utazgatni.
Én nagyon szerencsésnek tartom magamat. Anyu nyugdíj mellett dolgozik. Egy idõs(87 éves) nénire vigyáz. elég komoly összeget kap azért, hogy gondoskodik róla, igaz van aki ennek a kétszeresét is megkapja az ilyen munkáért.
Anyu hajlandó lemondani errõl a pénzrõl, hogy utazhassak. Idén Õ vigyázott a gyermekeimre, amíg én nyaraltam. Ha jövõre nem jön velünk, akkor a házunkra akar vigyázni, amíg én pihenek.
Apósom hiába utazta körbe a földet, utálja ha mi utazunk. Szerinte, aki gazdálkodik, annak nincs ideje nyaralni. A környezetemben egész mást tapasztalok. Mindenki szakít egy-két hetet a pihenésre. Szegény Apósom azt is nehezen viseli, hogy mivel távol élek a családomtól, idõnként meglátogatom Õket. Nem tudom, hogy mi olyan meglepõ azon, hogy hiányoznak.
Sosem fogom megérteni, hogy miért kell neki mindenbe beleszólni, de azt is tudom, hogy nem változtathatok rajta. Sajnos az a legjobb megoldás, ha nem mondok el mindent neki. Amit nem tud, az nem fáj.
Sziasztok!
Most értünk haza a hegyekbõl. Valami csoda szép! Ha nem látom élõben nem hiszem el, hogy ez a valóság. Már szinte giccsesnek tünt. A fák minden szinben pompáznak és a ragyogó napsütésben folyamatosan szállnak lefelé a levelek. Kb. olyan látvány amikor elvitték a 100 millát a táskás játékban. Reggel esõben érkeztünk Egerbe, Lilafüred elõtt már szépen sütött a nap. Haza felé megint esett az esõ, de kit érdekelt már akkor!
Hihetetlen látvány, aki tud menjen fel.
Azért az már betegség, hogy volt egy szakasz amikor az Olympos jutott eszembe.
Nincs beírva úticél.
De ezzel sem tudják elvenni a kedvünket. 
Engem biztosan nagyon bosszantana, ha bárki is bele szólna abba mit csinálok és mire költöm a pénzem. Persze lenne más ezer helye is, de akkor meg minek élünk és dolgozunk annyit? 
A nap még szépen süt, a természet csodás és a barátok társasága hihetetlen feltöltõdés okoz.
