Ne is foglalkozz velük!
Úgy látszik nagyon ráérnek és nem győznek korrektúrázni!
Vicces, hogy hányan javították már ki a meat pai-t direkt rosszul írtam!
Legalább adtál nekik egy kis munkát, mi meg jót mosolyogtunk az egészen!
Gondolom többen megértették már első javításra is, hogy mit akartál írni!
Ha nekik ez jó lovagoljanak csak rajta nyugodtan!
Én továbbra is várok mindenféle infót!
Lányok!
Van szuveníros topik is! Fel lehet pörgetni azt is
Szia Mediterraneo!
Köszi a javaslatot!
Véleményem szerint akit nem érdekel, hogy lehet-e pom-pom-os papucsot kapni Kefalónián az használja az oldal jobb szélén található görgető sávot és görgessen lejebb, hátha talál később olyan infót, amire szüksége van és érdekli!
Én azért kérdeztem meg ezt és sok mást Pannitól, mert engem érdekelt és kíváncsi voltam rá!
Tudom, hogy van szuveníres topik, majd használni fogom ha úgy adódik!
Nem láttam még ezt a híradást. Érdekes, hogy ezúttal mást állítanak, mint a múltkoriban, megfigyeltétek? Inkább promo szaga van a dolognak, de ez nem baj! Azt sem gondolnám, hogy nem esett vissza a foglalások száma, valamelyest, épp a múltkori ellentétes híradások miatt.
Részemről nem a híradóknak hiszek, hanem a kint lévő honfitársainknak, akik első kézből tapasztalhatják az eseményeket.
Meg egyébként is, mi az kérdés, hogy nem félnek-e? Félni, mitől?
Körültekintőnek lenni, tájékozódni az igen, de félni?
Igen, most valamiért más nyomatnak.
Tőlem mindenki kérdezi: Görögországba mentek nászútra? Úristen, és nem féltek, és elmentek, és biztos.... ááá, tök gáz. mondjuk, hogy tavaly Rodoszon sem lehetett semmit tapasztalni abból ami mondjuk Athénban folyt.
#1875402012-06-15 11:36:27 Válasz a #187539. hsz-ra
Engem egy, nem két dolog tarthat vissza
Az egyik, ha be sem jutok az országba, a másik pedig egy horribilis áremelkedés.
Minden más esetben megyünk Kefaloniára nyaralni.
#1875432012-06-15 12:10:14 Válasz a #187529. hsz-ra
Maartita!
Részemről jó szándékú segítséget adtam Panninak, igaz kéretlenül.
De nem vette rossz néven, azt hiszem!
Most Neked is adnék, remélem Te sem veszed rossz néven.
Ha idézetet írsz, akkor nem szükséges az egész oldalt betenned, ki is másolhatsz belőle, ahogy Kónyu írta, vagy egyszerűen kitörlöd a felesleges sorokat, mindössze csak arra kell figyelned, hogy a elején és végén lévő zárójelek megmaradjanak.
Így kezelhetőbb, olvashatóbb marad a fórum, mindannyiunk örömére.
Megkaptam ma vouchert az irodától! Éljeeeeeeeeeen!
Tudja esetleg valaki, hogy milyen taxitársaság/ok működnek a szigeten és milyen tarifával?
arról jut eszembe, hogy a voucher tájékoztatóban benne van hogy autóbérlési lehetőség, rendszeres buszjáratok ééééés Taxi!
Előre is köszi!
#1875912012-06-15 16:38:08 Válasz a #187530. hsz-ra
"...Véleményem szerint akit nem érdekel, hogy lehet-e pom-pom-os papucsot kapni Kefalónián az használja az oldal jobb szélén található görgető sávot és görgessen lejebb..." - nem kedves mmaaaaaaaaaaaaarttiiiita, aki a topikot összekeveri a chat-szobával, és nincs tisztában a fórum-etikettel, az nem kívánatos vendég, azokat minden normálisabb topikban elküldik melegebb éghajlatra. Itt most medi és a többiek is elég toleránsak voltak veletek, bár jó ideje csak pomponos hülyeségekről írogattok Jobban tennéd, ha medi finom, kulturált jelzésére inkább úgy reagálsz, ahogyan ebben a körben illik, és jobb, ha magadra veszed, és nem rombolod tovább a topikot, ami lassan teljesen kezelhetetlen lesz azok számára, akik nem a bugyiszárítás nehézségei iránt fogékonyak. Nektek anno, amikor hozzátok hasonló chat-függők elsüllyesztették a mai "Ex-Lefkada" topikot, nyitottam itt egy fórumot, ahol kedvetekre lubickolhattok:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9147973&la=58668522
Köszi a megértést! Használjuk tovább sokak örömére ezt a topikot úgy, hogy köze maradjon szeretett szigetünkhöz!
Én sem láttam eddig ezt a riportot.. Hmm.. Érdekes, mert most eléggé pozitívan nyilatkoztak benne az utazási irodákban dolgozok.. Ugyan szerintem most mindenki feszülten figyeli mit fog hozni a görög választások hétvégén..
De mint ahogyan Melus is írta nincsen mitől félni:) A hazaérkezők csupa jó infókat írnak.. Nem is tudnának mást írni...
Tavaly sem volt semmi gond Zakyn.. Idén sem lesz.. Már nagyon várjuk, hogy induljunk..))
A pomponos témához is hozzászólnék pár szót..
Kónyu rendesen kiakadt ezen...))) Részben igaza van részben nem.. Volt akit érdekelt ez megkérdezte ennyi.. Igaz nem biztos, hogy ezt jó helyen tette meg.. De nem kell ezzel foglalkozni... Inkább várni kell a friss híreket kintről.. Mert most nagyon elhallgattak a kintiek..
Marcsi sem nagyon ír manapság..( Remélem lesz majd olyan aki hamarosan érkezik, és beszámol a kinti fejleményekről..
Kedves Mindenki!
Az első hozzászólástól az utolsóig elolvastam az elmúlt hónapokban ezt a fórumot, az az érzés alakult ki bennem,hogy néhányan a magukénak tekintik és nem nagyon fogadnak be olyanokat, akik nem az ő "szájízük" szerint valók. Nagyon sajnálom, azt hittem itt feltétel nélkül mindenkit összeköt a Kefalónia és Görögország iránti szeretet. A jó tanácsot szivesen vettem, a goromba kioktatást kevésbé. Ezzel a magam részéről ezt a vitát befejezettnek tekintem, kívánok mindenkinek nagyon kellemes, élményekben gazdag nyaralást Kefalónián. Aki pedig valamit szeretne tőlem megkérdezni, örömmel válaszolok neki privát levélben.
Üdvözlettel: Panni
#1876482012-06-15 23:51:59 Válasz a #187634. hsz-ra
isti!
Azt tudni kell, ha azok, akik érdemi infókat szolgáltatnak az "újoncoknak", ha oldalakon át azt látják, hogy holmi bugyiszárítási problémák vagy pomponos papucsok töltik meg a topikot, valszeg nem adják a (nick)nevüket a sületlenségekhez. Szerencséjük van idézett topik-újoncoknak, hogy Jox jóval toleránsabb a hülyeségek iránt, az itt meg nem nevezendő másik nagyobb fórum-oldalról már rég kivágták volna őket, ugyanis a chat-elők követhetetlenné teszik a topikot, az infókért betérőknek elveszik a kedvét a fórum végig olvasásától, hisz kinek van kedve több ezer hsz-t átnyálazni, ha azok többsége agyament baromság. Így rengeteg kedvét vesztett kattintót veszít az oldal, márpedig mint tudjuk, a hellasz is a kattintások számából (vagyis a reklámokból!) él!!
Én pl. most kikapcsolom a hsz-értesítőt ezen a topikon, úgysem ide készülök az idén, majd kiböjtölöm őket, az ilyen típusú fórumozók úgyis eltűnnek a nyaralásukból visszatérve, többnyire csak informálódni térnek be, azok kézhez vétele után már nem igazán izgatja őket, hogy mi lesz a topik sorsa. Sok példát láttam már süllyedésre, az előbb említett Index-Ex-Lefkada (volt Lefkada) topik is jó példa erre, az is chat-eléssel lett elbarmolva, évekig használhatatlanná tették, és az illetők nyár végén eltűntek a balfenéken. Figyeld a hsz-számukat az ilyen chat-elős primadonnáknak, 100 felett nem igazán találsz belőlük (abból is 90% a pom-pon papucs kefalóniai fellelhetősége meg a 'meat pie' helyesírásának reménytelen abszolválása a megoldatlan problematikája ) És a siralmas helyesírási malőrökre reagálót még nagyképűen helyreteszik, miközben ők válnak ezzel szánalmassá
Bocs az offért, de idén nyárra úgyis olvashatatlan lett a topik!
#1876492012-06-16 00:03:46 Válasz a #187636. hsz-ra
Köszönjük gypanni, részemről fellélegeztem
Várhatóan megrohannak majd a kefalóniai infóra szomjazó utazók, ha pom-ponos papucs vásárlását tervezik anyáron Én is átfutottam a hsz-eid, és arra jutottam, hogy Kefalóniáról egyetlen érdemi infót sem sikerült megosztani a topikkal, viszont megtudhattuk, hogy milyen szép rómikártyával lepted meg az unokád
"Köszönjük Emese!"