Két dolgot ne felejtsünk el:
1. Tartunk másokat tiszteletben, legalább annyira, amennyire elvárjuk, hogy minket tiszteljenek.
2. Ha én elvállalok egy munkát, csak úgy teszem, ha elég felkészült vagyok erre. Véleményem szerint nem olyan nagy munka utána járni a hely történetének. Vrasnán pl. csak napi 1-2 órát volt elérhetõ a leányzó és akkor sem zaklatták az utasok megállás nélkül. Ha máskor nem, legalább olyankor a kezébe vehetne olyan olvasmányt, amivel az igazságot adhatná tovább a "buta" turistának. Ha egy tanár képes felkészülni az óráira, akkor a telepített idegenvezetõ is képes megtanulni 3-4 oldalnyi, tényleg fontos információt.
Valcsi! Te nagyon sok hasznos infóval láttál el minket. Köszönet érte. Senkinek nincs joga ilyen stílusban belegázolni a másik lelkivilágába.
A másik dolog: ha Görögországba utazunk a családdal mi sem szoktunk hajnalig bulizni, kisgyerekkel meg fõleg nem. Éjszaka igenis aludni szeretnénk.
1. Errõl már kifejtettem a véleményem, ez azóta sem változott.
2. Legyen a munkám bármi igyekezzek azt lekiismeretesen elvégezni, még ha éppen rossz napom is van vagy hírtelen dobtak be éppen a mélyvízbe. Kvázi, ha az a munkám, hogy segítsem az irodámnak nem keveset fizetõ turistát az a minimum, hogy tudjam, hogy a nagynak nem nevezhetõ településen van-e posta vagy sem. Nekem meg sem fordult volna a fejemben, hogy ezt nem tudják! Nem vagyok nagy véleménnyel ezekrõl az emberkékrõl, sajna nem sokkal hozott össze a sors aki igazán tudta volna a dolgát. Arra a kevésre a mai napig hálás szívvel emlékszem vissza.
Lehet, hogy csak nekem nem volt eddig szerencsém?
Átlag magyar anyukák egyébként sem szoktak éjszaka haverokkal bulizni, játékgépezni és inni. Szerintem. De lehet, hogy én túl konzervatív szülõ vagyok?
Az átlag magyar anyuka nem teheti meg, hogy gyermek felügyelõt vigyen magával. Ha ki is nyílik egy üveg ital, azt a teraszon fogyasztja el apucival, esetleg barátokkal egy jó beszélgetés vagy kártya parti mellett. De semmi esetre sem hagyja otthon a gyermekét egy kis szórskozás miatt.
Ha mi nyaralunk, azt elég aktívan tesszük. Na nem sportolunk! Mi akárhol voltunk eddig, igyekeztünk minél többet megismerni a helybõl. Ez legyen Magyarország vagy egy idegen ország. Mint már írtam, Skala Fourka elég távol esik mindentõl, ezért hajnalban kellett kelni, ahhoz, hogy ne zárórára érjünk pl. a Meteorákhoz vagy Thassosra. Ehhez pedig szükség van a pihenésre. Nekünk eddig szerencsénk volt, nem kellett zajos helyen "pihennünk". De nem kívánom senkinek azt, amit Andra élt át a gyermekével. Ha nem tévedek, Õ pont egy csendes helyet keresett, ahonnan kirándulhatnak és élvezhetik a tenger nyújtotta örömöket.
Sziasztok! Köszönöm kérdéseteket,jól vagyok... Látom,vannak a fórumozók között rekordmennyiségû hozzászólást írók.Õk hogy csinálják?Én valószinüleg azért nem írogatok egyfolytában mindenféle topikba,mert vagy nem egész nap a gép elött ücsörgök,vagy az adott témához nem kívánok hozzászólni.Amúgy írtam már más topikokba is.Egyébként meg minek csinálta nekem a Vojandi a "görögországban élek"topikot,ha nem is ide kellene irogatnom?Láttam a fórumozók között több nagyon tájékozott és leleményes tagot,akik jó válaszokkal szolgálnak.Ide már minek írjak,ha a téma meg van beszélve?De ezentúl,semmit nem írok,mert csak a probléma van belõle,ha valaki priviben megkeres(képzeljétek sokan vannak) annak szívesen válaszolok.Az,hogy itt élek görögországban,még nem jelenti azt,hogy MINDENT TUDOK,MINDENT ISMEREK.Tegyük föl,valaki Budapesten lakik,szerintetek tudni fogja,hol van "hörcsögpusztán"a pósta??Igen,Saloniki,Vrasna Asprovalta,Stavros ezeket ismerem,de nem tudok minden egyes utcanevet.(nincsenek is görögben utcanevek,se házszámok)! Igen,nem vagyok átlagos anya,a gyerekeimet otthon szültem,orvos nélkül,az egyikkel egy a másikkal másfél órát vajudtam,utána együtt mentünk fürdeni a saját fürdõszobámba.A gyerekeim egy hetes korukban kitûnõen úsztak,ma már egyedül mennek suliba,egyedül készítenek maguknak vacsit,egyedül takarítják a szobájukat.Egyedül az esti mese maradt meg,apa mondja görögül,én meg magyar mesét mondok.A hivatásomból adódóan sem vagyok átlagos,olyan beosztást töltök be,amit külföldi nõ,de még görög se csinált itt Saloniki-ben.Nem minden nap járok szórakozni,szerintetek hogy futnám le minden reggel 9-órakkor a 4000 métert?Vagy alkohol-mámorban mennék az autópályákra intézkedni?Nem minden napról írtam én.Attól még nem lesz valaki rossz anya,ha néha eljár otthonról barátnõkkel,párjával. Nekem se fizetett baby sitter-em van,hanem család,barátnõk,másik anyukák!Mellettem olyan férj és barátok állnak,akik mellett ezt nyugodtan megtehetem.Nem biztos,hogy az a sör esik jól,amit apucival kell közösen meginnom a teraszon,hanem kell,hogy más emberekkel is találkozz,jót röhögj a barátnõkkel.Ugyan ez fordítva is igaz,a párom póráza is hosszúra van engedve,és még soha nem élt vissza vele!Tudjátok,a "tiltott gyümölcs a legfinomabb" ez a mondás nálunk soha nem fordult elõ. Ettõl még a gyerekek maximálisan el vannak látva.MI a párommal nyaranta kétszer megyünk nyaralni,egyszer egy hétre gyerekekkel,utána egy hétre gyerekek nélkül! Nem hagyjuk ellaposodni a kapcsolatunkat. Kell,hogy az ember csak a párjával legyen gyerekmentesen!Ennyit akartam csak írni,és úgy döntöttem,hogy mivel ennyi kritikát kapok tõletek,nem is írok a fórumba semmit,ha valaki akar valamit,az priviben megkeres.(sok ilyen fórum tag van aki csak priviben ír) Sziasztok!!!
Nagyon remek és talpraesett és humoros nõ vagy. Szerintem ne sértõdj meg rögtön. A többiek is sértõdékenyek (mint én is). Egyszer "rosszat" írtál. Na és akkor mi van? Minden csoda 3 napig tart. Az ügyet asszem tisztáztátok. Csaka stílus volt bántó. Ezt el lehet intézni egy bocs-csal és aztán minden megy tovább. Én hálás vagyok neked, hogy írsz ide, és rengeteg hasznos infóval szolgáltál eddig is. Minden fórum ilyen - sajna.
CSak olvasgatom itt az írásokat és ámulok.... Barbie! Volt itt már korábban több "összeugrás", tényleg érzékenyek vagyunk a hangnemre, stílusra, ha valami rosszul esik valakinek és azt szóvá teszi, ne sértõdj meg! Sajnos, néhányan hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valamit jobban ismerünk az "átlagnál", akkor azt, aki nem kerek képet ad az általunk ismert dologról, lekiabáljuk..... Hidd el, szükség van rá, hogy minél többen írjunk ide és más topikokba is. A "régi motorosok" pedig igazán sokat dolgoztak eddig értünk, többiekért, megérdemlik, hogy ne ítélj elhamarkodottan! Az "anyukázást" pedig szerintem nem arra értették, hogy Te milyen édesanya vagy, hanem arra, amit Andra problémájára írtál. mármint hogy nyaralás közben nem aludni megy az ember, hanem szórakozni.... vagyis egy kisgyerekes szülõ nem teheti meg még nyaralás idején sem, hogy éjt nappallá téve "szó szerint" alvás helyett szórakozni mennyen. Írj csak, minél többet! És ne bántsuk egymást! Üdv mindenkinek!
Erre írtam én,hogy nem vagyok Isten,nem tudhatok mindent csak azért,mert itt élek görögországban.De teljesen más görög állampolgárnak lenni,mint nyári túristának higgyétek el.
Jaszasz
Tényleg ne bántsuk egymást és ne kapja fel senki a vizet a másikra.Mindenki másra érzékeny.Igaza van Barbienek más turistának lenni és más ott élni. Mint már irtam ha az utazási irodában ha nem ismerik eléggé a helyeket amit ajánlanak nem tudnak pontos felvilágositást adni. Kis település Vrasna egyenlõ nyugodt csendes hely.
Igaz nekem már a legkisebb is 18 de amikor elõszõr voltunk Gr.országban 5 éves volt, hát nem egy csendes helyen kedztük Paralián, hamar átvette a görög életstilust éjfélig fent volt napközben meg aludt.Ezzel csak azt akarom mondani nem vagyunk egyformák.
Mindenkinek más az igénye nyaraláskor legyen az kisgyerekes vagy független.
Szerintem senki sem célzott arra, hogy rossz anya lennél. Ha átnéztél volna a dumcsiba, láthattad volna, hogy mi is eljárunk gyerek nélkül. Tavaly nyaralni is nélkülük mentem. De ha gyerekkel megyek nyaralni, ott nincs senki, aki vigyázhatna rá rajtunk kívül. Tehát marad a terasz az esti "bulizgatásra" apucival és barátokkal.
Az egy dolog, hogy Andi létre hozta ezt a topicot. De ez szerintem a Görögországban élek címü. Ha egy-egy településrõl bõvebb információd van, azt az adott topicba kellene leírnod, mert akit a téma érdekel, ott fogja keresni. A fórumon mind a négy településnek van saját topicja.
Légyszíves ne vegyél mindent személyes sértésnek! Ha mindenki így reagálna, csak veszekedéseket szülne a helyzet. Ha valakinek az írásával nem értessz egyet, keresd meg priviben, mielõtt nyílvánosan a földbe döngölnéd. Talán akkor elkerülhetõek lesznek a téged ért "támadások" is.
Szia Barbie!
Nem szeretnék beleszólni mindenbe, de én nagyon örülök, minden írásodnak, mert sok hasznos információt tudtam meg tõled.
De a többiekkel is egyet értek, mert mikor Thassoson nyaraltunk, az idegenvezetõt elsõ nap láttuk, elmondott egy-két dolgot, aminek a fele sem volt úgy, ahogy mondta, és utána nem is láttuk. Mint kiderült, abban az évben végzet, és kezdõként oda került, egyedül egy irodától, és nem volt tapasztalata. Így minden a magunk erejébõl kellett megtudnunk, és a többi magyartól szájhagyomány útján.
Na errõl csak ennyit.
Írtad, hogy Vrasnán élsz, ezért lenne egy kérdésem. Vagy Vrasnán vagy mellette, van egy "kastély" szerû építmény. Már több éve látom, ha jól emlékszem Stavros felé esõ részen, és az útról látni. Nem tudod mi az?
Sajnos néha elõfordul, hogy oka van a sértõdésnek. Annyiban igazad van, hogy nem ez a megfelelõ topik a megbeszélésre, a dolgok tisztázására.
Elsõsorban azért vagyok hûséges a Hellaszhoz mert itt a tagok egymás segítségére, tanácsára számíthatnak. Tanácsot adnak egymásnak de soha nem oktatják ki a másikat, nem akarják szándékosan megsérteni a másik tagot. Viták vannak de ez természetes.
Az új tagoknak is be kell tartani az íratlan szabályokat.