Ma jöttünk haza görögből. Hát az út odafele is és visszafele is gázos volt:-)Odafele az autópálya itt magyarba be volt állva az 1 óra hosszát toldott az úton, a szerb és a makedón határon baszakodnak egy kicsit nem sietik el a munkát az biztos. volt olyan határ ahol 3-om órát is álltunk sajnos, de ez nem a buszvezetők és nem az utazási társaság hibája. Nagyon sok busz volt előttünk.
A tengerpart igen, amikor megérkeztünk múlthéten szombaton, akkor még egy kicsit pernyés volt, de minden nap tisztult, és ha már kis öbölbe mentünk akkor ott szinte nem is lehetett észrevenni pl. narancs part.
Kuka az van mindenhol, nem tudom aki írta, hogy nincs kuka hogy hol volt Sartin de nagy konténerek is vannak az út szélén pont a homokos részről mikor kijössz a köves útra ott, és a tavernáknál is mindenhol van kuka. Szemetet én nem láttam, de viszont cigicsikk az valóban sok van a parton.
Jah és minden reggel jár a kukás kocsi.
A közlekedés na igen az valóban brutális:-) nem ismerik az indexet és a jómodort sem ilyen téren, minden nekik áll feljebb. Én nem láttam a STOP és az elsőbbségadás kötelező táblán kívül semmilyen másik táblát. De attól még mi motoroztunk és élveztük és minden rendben volt.
A víz hőmérséklete először kicsit hidegnek tűnik, de ha már beleveted magad akkor nagyon kellemes. Néha nap nagyon nagy hullámok voltak, jó kis hullám medence:-) csak nagyon kell vigyázni.
Végig jó időnk volt.
A görögök kedvesek voltak, minket nem vágtak át egyszer sem és nem is próbáltak...de sajnos a magyarok is ugyan ezt csinálják a hozzánk ellátogató turistákkal, sőt még a saját fajtájával is.
Volt szó ezekről a betörésekről éjszakánként a besurranó tolvajokról is. Mi mindig nyitott ablaknál aludtunk és hála égnek semmink sem tűnt el.
Nagyon jól éreztük magunkat, visszavágyunk és jövőre is szeretnénk menni.
Az árak valamiben olcsóbbak mint mi valamiben drágábbak, és valamiben ugyan azon az áron vannak.
A strandon is a tavernákhoz tartozó napágyak és napágyak között is volt különbség. Leültünk egyhez a legelső nap, ott 1 frabbé 3 euró a korsó Mytos sör pedig 3.50euró Elmentünk a nagy hajókikötő és a kicsi hajókikötő közé ott egy limonádé és egy 3dl tea volt 2.50 euró. Volt olyan hely Sarti Ófalu és Beach között ahol nincsen kiszolgálás, de 1 napra a nyugágy és napernyő 4 euró volt.
Sizu, igen, rajuk gondoltam. vagy inkabb . Mi jovore is az Ilias apartmanba szeretnenk menni, de az Apollon miatt meg meggondoljuk. Nem az zavar, hogy varni kell, mig megjavitjak, hanem hogy veszelyes, ha az autopalya szelen allunk meg. Melyik busszal mentetek? Mi a halvanyzold emeletessel robbantunk le. Allitolag a narancssarga-szurke emeletessel is volt mar gond.
Sajnos mi is visszaérkeztünk Göröghondól, fájó szívvel de annál bosszúsabban.
Nem a nyaralás hanem az utazási irodánk és a szerevezés volt felháborító.
A PERSONAL TOURSSAL NE MENJEKET!!!!!!!!!!!!!!
Apollonos busszal mentünk Pestig, majd Debrecende a fél országot bejárva akartak minket eltranszferelni.
No mára ennyit, vonattal gyorsabb volt, de így buktuk a kifizetett transzfert.
Holnap hívom az utazási irodát, meglátom mire megyek velük.
De Sartiba jövőre visszamegyünk de nem velük!
Kedves gyongyhalas!
Csak annyian szidták az elmúlt napokban az Apollon-t, hogy meglepődtem...
Na, jó talán egyszer volt, hogy 4 órát álltunk a macedón-szerb határon hazafelé, de ez szerintem nem a buszosok hibája, ill. az első évben valami konferencia volt Belgrádban, és 10 km-ént félreállították a buszt...
Remélem, hogy a pénteki indulásnál sem lesz semmi probléma...
#1951682012-09-06 09:17:02 Válasz a #195166. hsz-ra
szia!
ne legyél elkeseredve, sokkal jobb mint a 37 fok, mert akkor csak délelőtt és délután 4 után tudod elhagyni a klimatizált szállást, olyan forró a levegő. ez a 27 fok a legideálisabb egy késő nyári időnek felel meg. nekünk magyaroknak pont jó, mert kb. 10 órától este 6 ig a parton tudsz lenni, anélkül hogy leégnél, és szétfőne a fejed. hidd el jó időtök lesz.
annyira előre pedig nem tudják. tavaly ebben az időszakban voltunk mi is, és a hét napból csak egy napot nem tudtunk fürdeni mert esett, de akkor mentünk szalonikibe városnézni. egész nap kellemes a víz is és a levegő is.
jó utat nektek. egyébként mi ma délután utazunk két hétre, úgyhogy még találkozhatunk is.
Ha 27 fokot írnak, nyugodtan rászámolhatsz még 4-5 fokot. Tapasztalatból írom, hogy mindig több van, mint amit előre jeleznek.
Ne aggódjál miatta! Jó pihenést kívánok!