Sziasztok!
Mi a nyáron voltunk Stavroson és Parálián. Mind a két hely csodálatos volt. Stavros nyugalmasabb, a strandja is kellemes, nem "tapossák" egymást a turisták és kellemes sétákat, túrákat lehet tenni a környéken. Parália mozgalmasabb, nyüzsis hely, de aki ott akar kikapcsolódni, az is megtalálhatja a számítását. Nyugodtabb partszakaszt lehet találni az üdülõfalvak közötti területeken, ahol ugyan nincs sok büfé, bazáros és sok kölcsönzõ, de sok ember sem. Paralia mellett szól még az is, hogy nagyon sok látnivaló közel van: az Olümposz, a Dhioni romok, a Meteorák, a Platamonas vár és maga a csodálatos kristály tiszta tenger. (Bár a tenger, bárhol legyen is, mindíg lenyûgözõ.) Az emberek is nagyon barátságosak és segítõkészek. Negatív tapasztalatunk talán egyszer volt, egy étteremben, amikor úgy éreztük, hogy alaposan "átvágtak" bennünket a fizetéskor (talán éppen a nyelvismeretünk hiányában. De ez is, csak 1 volt és azzal a tanulsággal zártuk le magunkban, hogy meg kellene tanulnunk valamelyest görögül.) A térképen bejelölve, rengeteget autóztunk Görögország területén. De ez még mindig csak töredéke annak, amit még szeretnénk majd bejárni, megismerni Görögországból. Így már tudjuk azt, hogy hová akarunk menni a jövõ nyáron: Görögországba. Ezen belül pedig még majd kitaláljuk.
Üdv. Janka
Örülök, hogy tetszett nektek is Parália, szerintem ennek is meg van a maga szépsége. Illetve Katerinis sokat hoz rajta, és hogy közel van sok gyönyörú látnivalóhoz.
Ahogy itt elnéztem a többi nyáron készült fényképeket Görögországról, valószínû, hogy ez az utolsó hely ahova jövõre utaznék.
És Ti?
Janka!
Úgy látom sikerült neked is megfertõzõdni. Ez nem könnyen gyógyuló "betegség", ráadásul egyetlen gyógyszere van, az utazás. Sajnos ez csak tüneti kezelés, ráadásul erõs függõséget okoz, minnél többet utazol terápiás kezelésre Göröghonba annál erõsebben jelentkeznek az elvonási tünetek.
Kívánok neked még sok-sok ilyen utat, hisz annyi gyönyörû hely van még ahol nem jártál.
Nos akkor jövõre hova is?
Sziasztok!
Kedves Kriszta!
Igazad van, Parália nagyon jó hely, de annyira sok szép hely van Görögországban, hogy nem valószínû, hogy jövõre is Paráliát választanánk.
Kedves Rebeka!
A "betegség" tényleg fertõzõ, és tényleg csak tünetileg lehet kezelni. Az biztos, hogy olyan élményekkel tértünk haza az idei nyaralásunkról, hogy azóta is egyfolytában vissza szeretnék menni és tudom, hogy vissza is fogok menni. A hosszú és hideg télen pedig lesz idõ kitalálni, hogy még konkrétan hova.
Van egy idõs (még most is aktív), szeretetre méltó munkatársam, aki az elmúlt évben volt elõször Görögországban. Akkor úgy indult el, hogy 71 évesen legalább egyszer megláthatja a TENGERT és GÖRÖGORSZÁGOT - és akkor már nem élt hiába. Mondanon sem kell, olyan élményekkel tért haza, hogy "ha még egyszer láthatnám..."
Az idén nyáron, immár 72 évesen ismét útrakelt, de már nem egy hétre, hanem kettõre ment. Utazott, nyaralt, látott és élvezet hallgatni ahogyan mesél...
Tehát mindent lehet, csak akarni kell... a kor és az idõ, soha nem számít.
Paralia a legjobb!
Már többször jártam ott(mindig a G. Tourssal és a Caravel Apartmanban szálltam meg),de jövõ nyáron is oda megyek ez biztos!
Mindnekinek csak ajánlani tudom!
Igazad van, nagyon jó hely Paralia, de érdemes itt megnézned Görögország más részeirõl készült képeket, és lehet, hogy más képpen gondolod majd. Nem beszélve az élménybeszámolókról, és a fórumban leírt, tapasztalatokról.
Én is imádom Paraliat, de azt hiszem jövõre egy igazi görög hangulatot szeretnék megtartani itt a fejemben télre.
Örülök, hogy újabb lelkes görög rajongó talált ránk.
Igen a hosszú télen ki lehet találni, hogy melyik gyönyörû részre menjünk nyaralni.
Bár most is nagyon jó meleg van kint.
Így könnyebb a lelkesedéts megtartani.
Sziasztok!
Véleményem szerint Parália inkább nemzetközi mint görög jellegü üdülõhely. Ha tehetitek menjetek el másfelé is. Mi Macedoniát jártuk be és Parália volt a kiindulópont. Mondhatom nagyon gyönyörü helyeket láttunk, nem csak a tengerparti részre gondolok. Szerintem olyan hely Parália mint pl. Balatonon Siófok. Nekem ott is jobbban tetszik Tihany. A Halkidiki az sokkal szebb, mind a két félszigete. Nekem az a Tihany. Egyébként nem panaszkodom, mert végül is jól éreztük magunkat (már amennyit ott tartozkodtunk).
Foxi
Szöszy!!!
Azért csak megkérdezem: voltál-e már máshol is mint Parália? Sok mindenre alkalmas ez a hely, de túl sok nyarat nem ér meg. Ez egy csodás ország rengeteg gyönyörû hellyel. Csak itt nézz szét és rájösz nem csak beszélek. A valóságot pedig mindenkinek magának kell megélnie. Ha már Parália után is vágyódsz, más részek megismerése után lehet hogy haza sem jössz.
Szóval ne itélj, nem valószínü hogy a legjobb.
Voltam már többször Görögországban,és egyik évben résztvettem egy Görög körutazáson is,és ezek tapasztalata mellett írtam ,amit írtam!
Szóval éljen Paralia!
Persze én is tisztában vagyok vele,hogy mennyi gyönyörû hely van,de nekem ez lett a szívem csücske:)
Voltam már többször Görögországban,és egyik évben résztvettem egy Görög körutazáson is,és ezek tapasztalata mellett írtam ,amit írtam!
Szöszy!!!
Nos ebben az esetben ez teljesen rendben van. Arra gondoltam, amit már le is írtam itt valahol, hogy találkoztam több olyan emberrel aki CSAK Parálián volt eddig igen sokszor és így mondott véleményt. Azért a körutazásért nagyon tudlak irigyelni, egyszer majd én is betervezek egyet ha minden igaz. A'szem a Valcsi volt még ilyenen és õ akkor volt Parálián.
Szia Rebeka!
Jól emlékszel, tényleg én voltam görögországi körutazáson, és akkor voltam Parálián. Nekem nem igazán tetszett, de valószínû, hogy más az érdeklõdési köröm, és a korom is mint Szöszynek. Fiataloknak, akik szeretik a nyüzsit, és sokat buliznak, azoknak ideális.
Üdv.:
Valcsi!
Ezért is írtam, hogy nincs is ezzel baj, ha valaki ismer mást is és ennek tükrében alkot véleményt. Egyébként a maga valójával semmi gondom nem volt Paráliával, de én is jobban szeretem a csendesebb helyeket. Én nem is tudok arról írni milyenek a szórakozó helyek ott, pedig lehet hogy mégis kár volt kihagyni az élmény végett.
Most kedves barátunk, olvasva ezeket a sorokat, fogalmazza magában: Én megmondtam!