Valaki már korábban említette a fürdõszobaszõnyegeket görög mintával. Nos itt Krétán Heraklionban a vároközpont egyik sétálóutcájában az Odos 25 Avgoustou-ban (Augusztus 25-e utcában), ami a kikötõbe vezet, elég sok szuvenír árus üzlet van. Legalább 4-5 üzletben lehet kapni ezeket a bizonyos fürdõszobaszõnyegeket többféle mintával, formában és méretben. A szõnyeg maga vajszínû és fõként kék a minta színe benne, elvétve piros-bordó. A formák: kerek, félkörív, téglalap kisebb-nagyobb méretben. Az árak 5-10 € között mozognak/darab.
Én épp tegnap tettem szert két példányra az egyik bordó mintával, ezt anyukámnak küldöm majd el a szülinapjára, a másik kék mintás ezt magunknak vettem. A kettõért fizettem 10 €-t.
Szóval aki ilyen fürdõszoba szõnyeget szeretne és Krétán Heraklionban az itt tuti talál. Biztos máshol is lehet kapni, de én eddig még csak itt láttam ezeket.
Nekem a kék mintás jobban tetszik! Nekünk is görögmintás a fürdõszobaszõnyeg fehér alapon, fehér aminta is, csak a kiemelkedik térben az alapanyag szintjébõl. Szóval úgy dikrekt fel sem tûnik.
Timba, nagyon jók a képek, és jópofa, ahogy a teknõs tarja az Outzót (kicsit sokat ivott belõle és ettõl hanyattdõlt ). A két karcsú nyakú korsó tetszik nekem nagyon, nagyon szép a mintája és az alakja is.
Drága h.apcikám, nem mentem orvoshoz, mert akkor lennék én beteg, ha nem ülnék a gép elõtt, mert ez nekem már betegségem Még itt volnék. Éppen most pakolászok, de kel legy kis "kompi-szünet".
Szia Drága kolléga/nõ!Ime,hát eljõ a nap,melyre egész évben vágytál,nem rontja kedvedet semmiféle ágytál...Bocs a költeményért!Nagyon drukkolok neked/nektek!Krétáról majd irok,már csak 2hónap...Pusszz!
Mi a véleményetek a vaníliáról? A görög kulinária c. könyvben olvastam, hogy dobozos vaníliát rózsaaromával lehet kapni. (többfajta aroma is van, de ez a legkedveltebb)Állítólag jéghideg vízbe kell rakni egy kávéskanálnyit , és isteni. Érdemes ilyet ajándékozni? Valaki kóstolta már? Én emlékszem ezekre a dobozokra az elõzõ évekbõl, csak azt nem tudtam, hogy mi van benne.
Szia Erici én nem találtam még vaniliát , tudod hogy van ez csomagolva? Szeretek fûszereket hozni, babérlevelet mindig szedek, az valami isteni jó aromás, meg tart a tavalyi, Lefkadán szedtem. A vaniliát ajándéknak én is elfogadnám, és ajándékoznék is,sok barátom örül a különleges fûszereknek.
De jól hangzik...én is elfogadnám!Szerintem egy olyan ember aki szeret sütni-fõzni nagyon tudna örülni egy ilyen ajándéknak:)És hol kapható ilyen vanilia?Supermarketben?
Ez a vanília , amirõl írtam egy krémféleség. Több kisboltban is láttam tavaly, csak nem tudtam, hogy mi az. Átlátszó, hengerszerû doboza van, és a címkén egy rózsa látható.
Ez a vanília, - ha jóra gondolok - nem a vanília rúd, és nem is fûszer, hanem egy édesség. Pici kis mûanyag vödrökben árulják,, tulajdonképpen egy massza az egész és tényleg jéghideg vízzel kell enni.
A rózsavíznek szerintem nincs kifejezetten rózsa illata, inkább egy semleges édes, tömény illata van és csak nagyon kevés kell belõle a sütibe, mert nagyon erõteljes. Azt nem tudom, hogy a rózsának milyen íze van gondolom még senki nem kóstolt rózsaszirmot, így nem tudom megmondani, hogy valóban rózsa ize van-e.
Ezeket itt lehet kapni minden nagyobb szupermarketben. Bár a turistás kis marketekben még nem láttam, ha ilyet kerestek, érdemes egy ilyen nagyobb üzletet felkeresni (csak ne a lidl legyen) .