Hû most remélem nem nyitom meg Pandora szelencéjét De én 21 éve élek Görögországban és a tapasztalataim mások mint Barbie-nak. A hagyományokhoz itt is inkább az "egyszerû" emberek, vidéken élõk ragaszkodnak, valamint az idõsek, de ez otthon is így van. Én 18 évet Athénben éltem és egy nagyon nagy görög cégnél dolgoztam, ahol semmit nem tapasztaltam a Barbie által leírt visszamaradott dolgokból. Teljesen nagyvárosi stílusban éltünk mi is, barátaink is, ami aztán az agyunkra ment és mostmár 3 éve Évia szigetén élünk. Gyerekünk 8 hónapos korától magán bölcsõdébe járt, mert nem akartam anyósomra hagyni, majd ott folytatta az óvodát, utána ment általánosba. Rengeteg óvoda és bölcsi van a nagyvárosokban,de még itt is, a 2000 lakosú Limni kisvárosban. Én soha nem tapasztaltam a bõrömön ilyen 40 napos kötelezõ gyász meg ehhez hasonló hagyományok nyomását, pedig már a 2. görög férjemet "nyúzom". A görög férfiakról meg nõkrõl írtakkal meg végleg nem értek egyet, vagy pedig Athén és Vrasna között ég és föld a különbség.
Sztem itt is pont olyan nehéz az élet mint bárhol másutt, ahol az ország ehhez hasonló anyagi helyzetben van. Pártok váltogatják egymást és vágnak zsebre milliókat, de ez így van máshol is. Igérgetések, aztán meg a szegény nép kizsákmányolása - de ez is így van máshol is. Athén élete télen még pörgõsebb mint nyáron, a nyáron élünk, télen nem inkább azokat a vidékeket érinti, melyek bevételi forrásának 90%-a a turizmus. És az sem igaz, hogy Thassos az egyetlen olyan zöld sziget, ahol érintetlen helyek vannak, mert még rengeteg ilyen sziget van, ugye a 2000-bõl van mit felfedezni, és egyik ilyen Évia!
Na de nem akarok kötekedni, csak jó tudni, hogy a tapasztalatok sem egyformák, egyik így másik amúgy éli meg az életet bárhol is lgyeünk, hisz más szemüvegen át bámulunk a világba
Igaz én még csak 3 éve élek Görögországban, egy üdülõfaluban, Sartin. Itt a 40 napos gyász (amibe beletartozik a kötelezõ fekete viseleten kívül a hús mellõzése is) bizony jelenség. Sõt, 1 év elteltével vette le a fekete ruhát egy helyi, fiatal nõ, aki alapvetõen T.szalonikibe való, de ide ment férjhez (máskülönben megszólták volna szegényt). Amennyire én látom a férfi-nõ kapcsolat is egészen érdekes. Legalább is számomra. Még mindig sokmindent nem vagyok képes megérteni a viselkedésüket illetõen, sõt elfogadni sem. Itt a nõ borzasztóan korlátozott. A falu "szája" pedig a lehetõ legmesszebbmenõkig szab korlátokat. Vagyis próbálkozik. Én azért csak kitartóan lázadok.
Így is, úgy is beszélnek. Mindenesetre nem tudom Vrasnában (ha jól tudom itt él Barbie) milyen az élet, de nagyjából olyan lehet itt is. Talán városban nincsenek ilyen jellegû gátak. Itt mindenesetre idõnként elviselhetetlenek.
Szia Angica!
Télen-nyáron, folyamatosan ott élsz? De ugye nem mentél férjhez? Én nem sok jót hallottam a görög férfiakról. Sajnos van még egy pár ország ahol a nõk nem egyenrangúak a férfiakkal. Régen volt egy kolléganõm, görög férje volt, itt tanult Mo-on. De amikor kiköltöztek, gyökeresen megváltozott a viselkedése, úgyhogy otthagyta, és hazaköltözött Mo-ra, terhesen.
Szia Angica,
Görögország olyan ország - de ezt te is tudod 3 év után - ahol az állam és az egyház nincsenek különválva. Ergo, az egyházi szokások, hagyományok teljesen belenyúlnak a mindennapi életbe és azt formálgatják. A 40 napos gyász minden ortodox közösségben ugyanúgy ismert és betartandó, nemcsak a görögögnél hanem románoknál, ortodox albánoknál, bolgároknál, oroszoknál, ukránoknál és mindazoknál akik a hajdani nagy Bizánci családba tartoztak. Természetesen én is ismerem a szokást, csak arra utaltam, hogy nem mindenki tartja be, ez már nagyon embertõl függõ. A falu száját is ismerem, de ez sem görög találmány, minden kis közösségebn ugyanaz, itt is, Magyarországon is, errõl Busai Anikó is tudna írni, de nekem is vannak otthon, kis közösségekben élõ ismerõseim, barátaim, ahol semmivel sem jobb, sõt néha rosszabb, ha hozzátesszük az otthon alkoholizálók számát. Itt kevesebb van belõlük. Mindenképpen aki kicsi helyen él, nagyon nehéz kivédenie a zavaró dolgokat. Azt kell mondjam, hogy csak úgy ha mindenkivel távolságot tart. Ez persze rém nehéz lehet olyan embernek, akinek az alaptermészete ezzel éppen ellentétes. Minél többen járatosak be hozzád, annál több a majdani pletyózok potenciális száma - sajnos. Szóval türelem, türelem, másképp nem megy.
Szia Frézia,
én 21 éve élek itt télen nyáron Azért nem olyan rémes! Otthon is az embernek nehézségekkel kéne megküzdenie, ugyanúgy itt is, amihez ugye hozzájönnek még az idegen kultúrák ötvözésébõl támadó bosszúságok, sokszor keserûségek. A görög férfiakkal nincs semmi baj, ez megint egy általánosítás, azért mert a barátnõd elvált az nem jelent semmit. Otthon is rengetegen elválnak, sõt sokkal többen mint itt. Manapság mindenhol nagyjából ugyanazok a problémák vannak, hisz globalizálódtunk vagy mi a szösz? Itt nekünk sokminden furcsa, mert nem itt születtünk, nem itt nõttünk fel, és ugyan kultúránk alapja a görög, azért a két nép között ma nagyok a különbségek. Nekem is sok nehézséggel kezdett megküzdeni, de nem hiszem, hogy ha otthon élnék akkor ez száz százalékos biztosíték lett volna arra, hogy cuki kis anyósom és szuperman férjem legyen. Úgyhogy ne általánosítsunk, ha valami konkrét érdekel nyugodtan kérdezz, de arra pl. hogy milyenek a görög férfiak igazán nincs mit válaszolni, mert úgy mint máshol egyesek ilyenek, mások meg olyanok:) Mindenbõl van itt is mutatóban:)
Télen-nyáron, folyamatosan kint élek, és nem mentem férjhez. Nem vagyok biztos abban, hogy mit szeretnék, és nem vagyok kellõképp fiatal ahhoz, hogy ne gondoljam meg alaposan a témát. Tudom, hogy lépnem kell valamilyen irányba, elég rövid idõn belül. A görög férfiakról csak azt az oldalt tudnám leírni, amit én tapasztaltam meg, amit a közvetlen környezetemben napi szinten látok, az pedig nem túl pozitív. Ahogy Te is írtad, más kultúrákban is elõfordul hasonló, sõt sokkal rosszabb is! Nem tudom olvastad-e a Lányom nélkül soha, vagy a Hercegnõ lányai c. könyveket (ha nem olvastad, tedd meg, érdemes). Az az arab világ! Na ott aztán végképp nem bírnám! Ahhoz képest itt még jó világ van !
Sziasztok! Sajnos igazat kell adnom Agninak, hogy én ugyan Magyarországon élek, de faluhelyen, ami mégis egy kisebb közösség, mint egy város, és sajnos itt is meg kell küzdeni szinte naponta ezekkel a problémákkal, amirõl Ti is írtatok.
Talán maga a vallási hagyományok már lazultak olyan szempontból, hogy nem kötelezõ az évekig tartó gyászolás, viszont ha közeli hozzátartozó hal meg, és valaki korán leveszi a gyászruhát, akkor azt rendesen kibeszélik itt is a nagyon "templomjáró" gyülekezet! Van, aki itt is évekig gyászolja a hozzátartozóját, mert a hagyomány azt követeli.
Vallási ünnepekkor itt is megvannak a szokások, a böjtök stb., és bizony itt is vannak, akik figyelik a másikat, hogy mennyire tartja azt be.
Itt is van, aki nagyon ragaszkodik a hagyományokhoz, és van, aki kevésbé. Még családon belül sem egyforma, mert pl. az én családomban anyukám nagyon vallásos, mi többiek pedig nem annyira, de nem erõltetjük egymásra az akaratunkat. Sajnos tudom, hogy ez nem mindenhol alakul ilyen szerencsésen.
Szerintem is csak a türelem segít kicsit ezeken a dolgokon, viszont nem tudom, én hogy viselném hosszú távon, ha folyton meg kellene felelnem mindenkinek, akik a hibát keresik bennem. Nem lehet egyszerû!!!
Szia Angica!
Én is éltem üdülõvárosban Magyarországon, én szerettem ezt az életet. Nyáron nagy nyüzsi, sok munka és télen pihenés a csöndben. Gondolom ez Nálad is valahogy így mûködhet. Biztos volt valami ami ott tartott!Hát igen a falu szája, nálunk azért ennyire nem veszik szerintem komolyan ezeket a dolgokat. Biztos kisebb falukban igen, de ez nem elterjedt. Mindenki megy a dolgára és foglalkozik a sajátjával. De ezt Te is tudod.Hát egy megoldás van, a távolságtartás, ha ez Nálad mûködik. A görög férfiak terén, meg én is csak arra tudok hagyatkozni, amit hallottam.De ahogy írod nincsennek pozitív tapasztalataid. Valahol leélni az életed, "egyedül" nem valami jó, kell valaki aki melletted van. Az pedig, hogy nem vagy túl fiatal, mit sem számít! Egyébként, ha nem titok mit csinálsz ezen a szép helyen?
Szia Ágni!
Te már biztos megszoktad Görögországot 21 év alatt. Nem tudom, hogy ott a nõk mennyire tudnak önállóak lenni és boldogulni az életben. Mennyire kell alárendelni magukat a férfiaknak, férjüknek. Nálunk a nõk szinte a férfiak nélkül is boldogulnak és nem kell megalázkodni elõttük, már aki nem akar. Biztos, hogy van különbség a városi és vidéki élet között Görögországban is, és biztos hogy van fejlõdés ott is valamilyen irányban. Csak errõl mi szerintem mit sem tudunk.
Szia Agica, én is olvastam a Lányom nélkül soha c. könyvet, és nagyon megrázó volt. Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek az arab világban - fõleg Iránban - a férfiaknak. És az állam, meg minden úgy van berendezkedve, hogy a nõ az semmi.
Szerintem a férfiak mindenhol egyformán "nemegyformák". Szóval van egy kis részük aki kedves, becsületes, társnak való, de a nagyrészük önzõ és lókötõ. Vagy idõvel azzá válik.
Mit csinálok itt? Télen, mivel nagy görög családom van (vagyis nem nagy, csak nekem tûnik annak, mert olyan hangosak), takarítani viszont senki sem szeret, feltaláltam magam a háztartásban. Bár mára azért viszonylag sikerült leszoktatnom magamról Õket. Nyáron (okulva az elmúlt évek magas óraszámáért kapott semmi bérbõl) egy francia-görög-arab-olasz családnál leszek bejárónõ szerû (mindenben segítek, amiben kell), esténként pedig 19-tõl 23-ig egy butikban leszek majd. A franciáimtól a hétvégéim szabadok, minden nap lesz idõm úszkálni a tengerben, amire az elmúlt két nyár során nem volt lehetõségem. Lazább lesz a nyaram, és többet fogok keresni.
A Hercegnõ és a Hercegnõ lányai méginkább sokkolóak. Azért itt annyira nem vészes a helyzet, de tartom az általam eddig leírtakat. Itt legalább a nõ is bejegyzett ember, akinem van személyi azonósítója is.
Szerintem a férfiak mindenhol egyformán "nemegyformák". Szóval van egy kis részük aki kedves, becsületes, társnak való, de a nagyrészük önzõ és lókötõ. Vagy idõvel azzá válik.
Nos azt gondolom az aránnyal van némi gond, vagy én forgok szerencsés körben.
Vallom élhetsz bárhol a világban, itthon vagy más kultúrában, soha ne engedd hogy kiszolgáltatottá válj más embernek, mindig legyen választásod, visszautad. Én nagyvárosban nõttem fel, kisvárosban lakom, egy apró faluban dolgozom, van összehasonlítási alapom. Sok nõ tényleg kiszolgáltatottá válik nem csak a férj, hanem (megdöbbentõ ) saját gyermekei kényétõl-kedvétõl. De ha van saját egzisztencia akkor általában erõ és lehetõség is a lépéshez.
Azt gondolom innen, ha másik kultúrát választunk tisztában kell lenni az ottani szokásokkal, el kell dönteni tudunk-e hozzájuk alkalmazkodni vagy sem. Egyébként lehetünk örök lázadók is, csak az sokkal nehezebb. Az élet egyébként örök alkalmazkodás bizonyos szinten.
Nem akarom én itt osztani az észt, csak ilyenkor valamit nem igazán értek: mindennek két oldala van. Kérdés mi a több: a jó vagy a rossz. Ha olyan rossz a dolog tovább megyek(én már egyszer megtettem), ha több a jó akkor alkalmazkodom, ill. próbálom a nehézségeket csökkenteni. Nem szabad megkeseredetté válni, érdemes az élet jó oldalait erõsíteni, amin lehet változtatni, amit meg nem....nos az már úgy veszett, arra a lehetõ legkevesebb figyelmet szentelni. Az élethez kell egy pár (nem sok) igazi jó barát, olyan aki ha kell a szemünkbe mondja: Térj már észhez, élvezd az életet amíg lehet!
Én abban bízom Angica, hogy csak egy rossz idõszakban vagy és nem olyan rossz a helyzet mint ahogy kihallatszik a soraidból. Mindenkinek megfelelni soha nem fog menni. El kell dönteni ki a fontos, hogy hozzá tudunk-e alkalmazkodni, a többi nem számít. Ágni tanácsa pedig nagyon igaz: legyen körülötted pár jóbarát, jóismerõs, a többit a lehetõ legnagyobb mértékben kirekeszteni. Amikor ide kerültem a férjem megtanította: nagyon kevés embert engedjek be a kapun, mert hozzák-viszik a szót, annak soha nincs jó vége, valamint soha ne idegesítsem magam azon, hogy éppen mit mondanak. Egyébként rendszerint el sem jut hozzám, egyszerûen kirekesztem. Persze én könnyen vagyok, az én férjemnél én vagyok az elsõ, még saját szülei is utánam következnek, de ez kölcsönös. Persze van itt is hangos szó, hajjaj, de ez temperamentum függõ. A közös hálószoba mindenre gyógyír!
Szia Angica!
Csak nem a falu összes téli lakója a Tiéd? Gondolom a mentalitásukból ered ez a hangosság, nehéz lehetett megszokni. Akkor nem fogsz unatkozni a nyáron. Ez a család is ahová mész házvezetõnõnek, jó párosítás, remélem nem sértek meg ezzel senkit. Azért nem keveset fogsz dolgozni,de legalább a hétvégéd szabad. Akkor a pénzért ott is keményen meg kell dolgozni, nemcsak nálunk. Mondjuk én is 11 órákat dolgozom, de azért van közötte pihenõnap. Szerintem is nyitnod kéne az emberek felé, mintahogy most is próbálod. Keressél barátokat. Tudom nem könnyû, nagyon meg kell nézni kit engedsz magadhoz közel. Ismerkedj!
Kérdés mi a több: a jó vagy a rossz. Ha olyan rossz a dolog tovább megyek(én már egyszer megtettem), ha több a jó akkor alkalmazkodom, ill. próbálom a nehézségeket csökkenteni.
Egyetretek Rebeka velemenyevel, amikor ugy alakult, en is merlegeltem es (tovabb) leptem, egeszen pontosan kileptem egy nem mukodo kapcsolatbol, de itt maradtam a faluban (Toloban). Volt aki azt mondta bator vagyok, hogy maradtam, erre en azt valaszoltam miert ne maradnek hiszen nem tettem semmi rosszat... Ez is egy pletykas kisfalu, ahol ha valami tortenik a bevezeto uton, ugyanabban a masodpercben mar tudjak a falu vegen is... akikkel korabban is joban voltam azok azota is baratsagosak, aki meg esetleg addig sem kedvelt az mondhat amit akar, amiatt nem izgatom magam, van olyan is aki az itt toltott elso evemben meg levegonek nezett de most mar baratsagos...persze az is igaz, hogy azert vigyazni kell kinek mit mondunk mert egy kis kozossegben gyorsan es kacskaringos utakon jarnak a hirek...
Angica , fel a fejjel, remelem minden jol alakul es jobban erzed majd magad ott ahol vagy!
Nincs beírva úticél.
Görögországban élek
De én 21 éve élek Görögországban és a tapasztalataim mások mint Barbie-nak. A hagyományokhoz itt is inkább az "egyszerû" emberek, vidéken élõk ragaszkodnak, valamint az idõsek, de ez otthon is így van. Én 18 évet Athénben éltem és egy nagyon nagy görög cégnél dolgoztam, ahol semmit nem tapasztaltam a Barbie által leírt visszamaradott dolgokból. Teljesen nagyvárosi stílusban éltünk mi is, barátaink is, ami aztán az agyunkra ment és mostmár 3 éve Évia szigetén élünk. Gyerekünk 8 hónapos korától magán bölcsõdébe járt, mert nem akartam anyósomra hagyni, majd ott folytatta az óvodát, utána ment általánosba. Rengeteg óvoda és bölcsi van a nagyvárosokban,de még itt is, a 2000 lakosú Limni kisvárosban. Én soha nem tapasztaltam a bõrömön ilyen 40 napos kötelezõ gyász meg ehhez hasonló hagyományok nyomását, pedig már a 2. görög férjemet "nyúzom". A görög férfiakról meg nõkrõl írtakkal meg végleg nem értek egyet, vagy pedig Athén és Vrasna között ég és föld a különbség.
) saját gyermekei kényétõl-kedvétõl. De ha van saját egzisztencia akkor általában erõ és lehetõség is a lépéshez.
