Szia Josza!
Úgy gondolom én is, ahogy Atosz, ez itthon is előfordulhat bármikor, meg minden nagy városban előfordul. Az én válltáskámba hajnali fél 5-kor akart kotorászni egy gyerek, pedig csak az Őrsön az aluljáróban jártam.
üdv. szepeva
Mi most Mallorcán voltunk, rögtön a megérkezésünk után figyelmeztetett az idegenvezető, hogy nagyon sok a tolvajlás, vigyázzunk, mindig csak annyi pénz, ill. érték legyen nálunk, amennyire aznap éppen szükségünk van. A szállodai szobában pedig béreljünk széfet. Mi ezt meg is tettük és semmilyen inzultus nem ért bennünket. Tény, hogy nagyon figyelni kell! Görögo. ebből a szempontból egészen más, persze, ott sem hagy az ember mindent szem előtt, de ott még sose béreltünk széfet, nem is volt az apartmanokban.
Tökéletesen egyetértek mindennel amit írtál. Spanyolország tényleg gyönyörű, Andorra sem kutya és az árai is nagyon jók. Nekem Görögország után Spanyolország a kedvencem.
Örömmel olvasom, hogy rajtam kívül másokhoz is különösenközel áll Barcelona és vissza is mennének. Nekem tetszett Spanyolország a két costa bravai útamból megítélve, de tény, hogy az a rész csak egy csipetnyi ficak az egész országból. Jó lenne egyszer egy nagy körutazást is megejteni!
Tényleg csak egy kis része Spanyolországnak és a többit is meg kellene nézni, csak hát azok a fránya anyagiak!
Ezt a csodálatos szökőkutat viszont mindenkinek ajánlom aki Barcelónában jár, hogy ne hagyja ki, mert fantasztikusan gyönyörű.
Esténként fél 9 től 3x20 perces ciklusokban különböző zenékre meseszép formákban és színekben pompázik!
Tudom, hogy nem azt akartad mondani, hogy senki ne menjen Spanyolországba, csak a figyelmet akartad felhívni a tolvajokra, de amit írtál, olyan félelmetesen hangzott, hogy esetleg valakit el is riaszthat.
Én is azt mondom, hogy aki teheti, feltétlen menjen el Spanyolországba. Ha tovább nem is jut, legalább Katalóniát és Andorrát nézze meg.
Kedves Valcsi!
Nagyon örülök annak, hogy sorra rakod fel a szebbnél- szebb képeket Barcelónáról, hisz a képeken látható helyeket mind láttam már élőben, így mégjobb érzés nézni őket. Sajna a szökőkutat csak világosban láttuk! Azóta is sajnálom, hogy nem tudtuk megnézni.
Üdv. szepeva
Tényleg sajnálhatod, hogy nem nézted meg este a szökőkutat, mert pazar látvány! A párom felvette videóra, így meg szoktuk nézni időnként, de azért élőben sokkal nagyobb élmény. Ne hagyd ki, ha esetleg eljutsz még Barcelónába.