Sziasztok.most azokat kérdezem akik robogóztak már a sithonián:ha sartirol akarunk menni marmaras fele és még azon túl is akkor a települések milyen messze vannak egymástól?ja és mennyi időbe telik?mikor kell elindulni hogy sötétedésig hazaérjünk?és a kb.30euroba benne van minden és ennyiböl ketten együtt el tudunk menni???köszike
Szia!Évek óta a Kosma járok,egyszerűen berendezett apartmanról van szó,állítólag idén felújították.Aberendezése egyszerű,légkondis.Konyhasarkos,bár pár szoba elég kicsi.
Ha Marmaras felé szeretnétek menni, az első falu Szikia, ami Sartitól kb. 10-11km-re van. Érdemes bemenni egy kicsit szétnézni. A falu közvetlenül a hegy lábánál van. Ez a falu nagyon sok évvel ezelőtt közvetlen tengerparti volt, de akkoriban még jöttek-mentek azok a fránya kalózok és sokminden rosszat tettek, többek között a nőkkel is. Ezért aztán gondoltak egyet, és feltelepítették a falut a hegy lábához. Állítólag a kalózoknak köszönhetően "bujkál" a faluban egy bizonyos földközi-tengeri sarlósejtes vérbaj, vagy valami ilyesmi, aminek következtében sok szellemi, illetve testi fogyatékos embert láthattok. De ebben szerintem benne van az is, hogy a Sithonia fsz-en annak idején nem volt sok település, amik voltak is, messze egymástól, tehát maradt a belszaporodás. Na jó ennyit Szikiáról (mindenesetre azért érdemes bemenni, és egy kicsit felmotorozni a hegy felé, a kis utcákon át). Szikiát elhagyva nagyjából szintén 5-10 km-re vannak egymástól a falvak, de nagy látnivaló nincs bennük. A táj viszont nagyon szép, főleg az az útszakasz tetszik ami Marmaras előtt van, kétoldalt az út szélén fenyők, és olyan érzés, mintha egy fenyves alagútban lennél. Marmaras helyes falu, csütörtökönként van piac, a tengerpartja (napozásra fürdésre alkalmas szakasza) a falun kívülre esik. Ha már addig elmentek, érdemes felmenni Nikitiig, ahol szintén nincs sok látnivaló, de le lehet menni a tengerpartjára (köves), és Nikiti után még van egy falu, a neve sajnos most nem jut eszembe, de rögtön az első Nikiti után. Ja! Ha már Marmarason lesztek, menjetek fel a felette lévő kis faluba, a neve Partheno (vagy -a, -osz). Ki van táblázva. Szép a kilátás, tudtok egy jót enni, és ott, illetve onnan van mit nézni. Mudaniáig nem érdemes elmenni motorral, nagyon messze van.
Remélem tudtam segíteni.
A Spanos apartmanról kérnék véleményeket és fényképeket a belső elrendezésről. Visszaolvastam tudom, hogy volt szó az apartmanról, arra vagyok kíváncsi, hogy aki ott nyaralt 2008-ban annak mi a véleménye!
Már csak 95 nap!!!!
Alig várom, hogy ott legyünk
Ha valaki akkor jön Sarti felé akkor csatlakozhat hozzánk. Mi két autóval megyünk.
Szuper nyarlás lesz
Szuper lesz Sarti
Szia Afrodité!
Mi tavaly 2x is körbemotoroztuk a Sithonia félszigetet!! Gyönyörű. Reggel korán indultunk, még a nagy meleg előtt. Megálltunk sok szép öbölnél. Több helyen is láttunk nagyon szép természeti képződményeket.(pl. homokkő sziklákat, olyanokat mint az orgonasíp). Csütörtökönként mentünk, hogy a Marmarasi piacokat ki ne hagyjuk. Nagyon jó cipurót lehet kapni, meg mindenféle gyümölcsöt, zöldséget. Vettem aszalt paradicsomot is (nem olajban eltettet). Ezenkívül vannak ruhaneműk is, ez szerintem feledhető.
A piac a tengerparton van egy sétány szerűségen.
Marmaras egyébként nagyon hangulatos hely, szép város - szerintem. Ha Marmarastól mentek még tovább északra, felértek a Sithonia félsziget "tetejére" -térkép szerint. Itt van egy nagy kereszteződés. Biztos nem tévesztitek el, mert eddig a pontig műút-elágazás se nagyon van, nemhogy forgalmas kereszteződés. Itt jobbra kell fordulni és a félsziget másik oldalán gyönyörűen vissza lehet menni Sartiba, Vourvouru felé. Vourvourut is nézzétek meg feltétlenül.
Az idő attól függ, mit néztek meg, hány öblöt és várost. Meg lehet járni pár óra alatt, de egy egész napos programnak is simán elmegy. Sok benzinkút van, tankolni tudtok. Fényképezőgépet és vizet feltétlenül vigyetek. Egy egyszerűbb, de hasznos térképet a Sithon Travelnél Leótól, Zolitól, vagy Ágitól tudtok kérni. Ha körbe mentek, az út kb. 120 km.
Ha vourvouru felé jöttök, nézzétek meg a beach-eket is, vagy legalább néhányat. Erre van a Banán-beach, Dinnye-beach és a Narancspart is!
A Banán-beach-re lementünk. Elég meredek az út a partig. Aszfaltra ne számíts, csak gyakorlott motorosoknak való. A Dinnye-beach-t csak felűlről láttuk. A Narancspart pedig kihagyhatatlan, ha Sartin jársz!!!
Ha egy kicsit vissza olvasnál akkor találnál ott infókat a Spanosról.
Mi is ott voltunk 2008 őszén. Szuper jó!!!!!!!!!!!!!!!
közel a tenger a szobák ugyan nem túl nagyok de kényelmes 2 fő részére. Nincs lelakva . A legközelebbi pékség illetve üzlet kb 3 perc. A központ illetve az Ó Város kb 8-10 perc séta!!!!! De az séta. Fürgébben 4-5 perc.
Az ágynemű friss , tiszta , a szobákban van légkondi(+ pénzért) LCD Tv, hűtő tűzhely edények 2 főre , éjjeli szekrény fésülködő asztal , 2 ágy , szekrény. Éjjeli szekrény!
Az erkély nem túl nagy , de 2 szék illetve egy kis asztal van kint.
Az apartmanban vannak tengerre illetve az utcára néző szobák. A 2.-es az az utcára néz mi ebben voltunk.
ha esetleg érdekel még valami kérdezz! Ha küldesz emailt akkor küldök fotókat is.
Üdv.