Στης μοναξιάς τα μονοπάτια / A magány útvesztőiben...
Φοβάμαι ότι δε μπορώ
να βρίσκομαι κοντά σου
Αβάσταχτο να σ' αγαπώ
κι όλο παλεύω να σωθώ
να μείνω μακριά σου
Félek, attól, hogy többé már nem tudok
Hozzád közel kerülni; soha sem
Mert, hogy szeresselek Téged, oly elérhetetlen dolog
Ezért hát küzdök, csakhogy önmagam menthessem
S hogy Tetőled távol..., maradnom lehessen...
Και θα χαθώ στης μοναξιάς τα μονοπάτια
και θα ρωτώ μήπως μ' αγάπησε κανείς
Τι να σου πω, μ' αυτά τα δακρυσμένα μάτια
αφού κι εσύ, να με ξεχάσεις προσπαθείς
Most hát, a magány útvesztőin egyedül bolyongva
Kérdem, engem tényleg őszintén szerettél?
Mit is mondhatnék még Néked, szemeimből könnyeket hullajtva;
Hisz pont Te vagy, ki engem oly régesrég elfeledtél...
Έδωσα λόγο στο Θεό
να κάψω την καρδιά μου
να μη την δώσω πουθενά
να σταματήσει να πονά
να είναι όλη δικιά μου
A Jóistennek ezért, egy ígéretet tettem,
Hogy szívemet lángok közé vetem én;
Hogy többé ne adhassa azt Néki, soha sem!
Hogy megállj!-t parancsoljon; szívem ne fájhasson többé...
S hogy magányban élek ezentúl, mindörökké!
Η Μαργαρίτα η Μαργαρώ, / Margó, a kis százszorszép
περιστεράκι στον ουρανό... / egy galambocska az égen
τον ουρανό μες στα δυο σου μάτια κοιτάζω, / két szemedben az eget nézem
βλέπω την πούλια και τον Αυγερινό. / látom a ragyogást, s a hajnalcsillagot
Η μάνα σου είναι τρελή / Anyukád nagyon mérges
και σε κλειδώνει μοναχή, / és bezár téged egyedül
σαν θέλω νά μπω στην κάμαρή σου / ám ahogy be akarok menni a szobádba
μου ρίχνεις μεταξωτό σχοινί, / leeresztesz nekem egy selyem kötelet
και κλειδωμένους μας βλέπει η νύχτα, / s összezárva együtt talál ránk az éj
μας βλέπουν τ' άστρα κι η χαραυγή. / minket néznek a csillagok és a hajnal
Η Μαργαρίτα η Μαργαρώ, / Margó a kis százszorszép
βαρκούλα στο Σαρωνικό... / hajócska a Szaronikosz öbölben
Σαρωνικέ μου, τα κυματάκια σου δώσ' μου, / ó Szaronikosz, hullámocskáidat add nekem
δώσ' μου τ' αγέρι, δώσ' μου το πέλαγο. / add nekem a szelet, add nekem a tengert
Η μάνα σου είναι τρελή / Anyukád nagyon mérges
και σε κλειδώνει μοναχή, / és bezár téged egyedül
σαν θέλω νά μπω στην κάμαρή σου / ám ahogy be akarok menni a szobádba
μου ρίχνεις μεταξωτό σχοινί, / leeresztesz nekem egy selyem kötelet
και κλειδωμένους μας βλέπει η νύχτα, / s összezárva együtt talál ránk az éj
μας βλέπουν τ' άστρα κι η χαραυγή. / minket néznek a csillagok és a hajnal
Η Μαργαρίτα η Μαργαρώ, / Margó a kis százszorszép
δεντράκι στο Βοτανικό... / fácska a Votanikosz negyedben
Πάρε το τραμ μόλις δεις πως πέφτει η νύχτα, / szállj fel a villamosra, ahogy látod leszállni az éjt
πέφτουν οι ώρες, πέφτω, λιποθυμώ. / elszállnak az órák, elszállok én, elájulok
Η μάνα μου είναι τρελή / Anyukám nagyon mérges
και με κλειδώνει μοναχή, / és bezár engem egyedül
σαν θέλω νά μπεις στην κάμαρή μου / ám ahogy akarom, hogy begyere a szobámba
σου ρίχνω μεταξωτό σχοινί, / leeresztek neked egy selyem kötelet
και κλειδωμένους μας βλέπει η νύχτα, / s összezárva együtt talál ránk az éj
μας βλέπουν τ' άστρα κι η χαραυγή. / minket néznek a csillagok és a hajnal
Μέχρι να βρούμε ουρανό / Míg meg nem találjuk a mennyet
Στίχοι: Σαράντης Αλιβιζάτος
Μουσική: Στέλιος Φωτιάδης
Πρώτη εκτέλεση: Γλυκερία
Μέχρι να γίνουμε άγγελοι να βγάλουμε φτερά,
ας μείνουμε με γρατσουνιές στους ώμους και στην πλάτη,
να μαρτυράνε πως οι δυο πετάξαμε ψηλά
σαν κοιμηθήκαμε μαζί στο ίδιο το κρεβάτι.
Míg angyalokká nem válunk és szárnyat nem növesztünk
maradjanak meg vállunkon és hátunkon a karcolásaink
hadd tanúsítsák, mily' magasra szálltunk
mikor egy ágyban aludtunk mi ketten
Μέχρι να βρούμε ουρανό,
άσε με να παραμιλώ,
να καίγομαι στο σώμα σου,
και να φιλώ το στόμα σου.
Míg meg nem találjuk a mennyet
hadd beszéljek félre
hadd égjek a testeden
és hadd csókoljam a szádat
Μέχρι να γίνουμε άγγελοι να βγάλουμε φτερά,
ας μείνουμε με γρατσουνιές στους ώμους και στην πλάτη,
τις νύχτες να σε προσκυνώ με λόγια φλογερά
σαν θα σε ρίχνω στης φωτιάς ξανά το μονοπάτι.
Míg angyalokká nem válunk és szárnyat nem növesztünk
maradjanak meg vállunkon és hátunkon a karcolásaink
s éjjelente hadd imádjalak lángoló szavakkal
mintha újra a tűz ösvényére vetnélek
Kis kihagyás után ismét visszatértem Közétek... Jó újra itt... Mindig szívesen látogatok ide, e kis világ mindig megnyugvással tölt el, a jó ég tudja, miért... Talán mert itt nem kell álarcot viselnünk és azt adhatjuk, ami mindenki számára a legnagyobb ajándék lehet: önmagunkat...
E kis bevezető után egy vadonatúj dalt hoztam Nektek... Phoebus egy új kollaborációval rukkolt elő, Lena Papadopoulou személyében, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani...
Mivel rá jellemzően az általa jegyzett dalok szövegei a legritkább esetben vidámak, sejteni lehet - azt hiszem - miért megint erre esett a választásom... (Vagy talán csak a megszokás hatalma...???)
***
Lena Papadopoulou - Kathe Nihta // Κάθε νύχτα // Minden éjszaka...
Όλες οι στιγμές που ζήσαμε μαζί
θα μείνουνε για πάντα σημάδι στην ψυχή.
Όλες οι στιγμές γεμίζουν το μυαλό,
στη σκέψη πως δε σ' έχω πάω να τρελαθώ...
Minden pillanat, melyet együtt, mi ketten éltünk meg
Egy emlékként örökké visszatér lelkemben...
Minden pillanat, mely kitölti emlékezetemet
S a gondolat, hogy nem a Tiéd vagyok, az őrületbe kerget engem...
Κάθε νύχτα που περνάει και δεν είσαι εδώ
κλείνομαι στον εαυτό μου γιατί σ' αγαπώ.
Κάθε νύχτα που μου λείπεις νιώθω ένα κενό,
νιώθω την καρδιά να σπάει κόβεται στα δυο...
Minden éjjelen, melyek csak magától múlnak, s mikor nem vagy itt velem
Magamba zárkózom, hisz folyton-folyvást, őrülten szeretlek
Minden éjszakán, mikor hiányzol, csak ürességet érzek odabenn,
Úgy érzem, összetört, kettébe vágott szívem már nem kaphat újra életet...
Όλες οι στιγμές κι όλα τα "σ' αγαπώ"
θυμίζουν στην καρδιά μου πως θέλω να σε δω.
Όλες οι στιγμές γεμίζουν το μυαλό,
στη σκέψη πως δε σ' έχω πάω να τρελαθώ...
Minden pillanat, s minden egyes - "Szeretlek..."
Arra emlékeztet, hogy szűntelen látni kívánlak...
Minden pillanat, mely megtölti emlékezetemet,
S a gondolat, hogy a Tiéd nem lehetek, odavet engem..., az őrület karjába...
Κάθε νύχτα, κάθε μέρα
στην καρδιά μου σαν μια σφαίρα...
Minden éjjel, s minden napfényes reggelen,
Szívembe mintha egy golyó fúródott volna be...
Κάθε νύχτα που περνάει και δεν είσαι εδώ
κλείνομαι στον εαυτό μου γιατί σ' αγαπώ.
Κάθε νύχτα που μου λείπεις νιώθω ένα κενό,
νιώθω την καρδιά να σπάει κόβεται στα δυο... (χ2)
Minden éjszakán, mely úgy múlik el, hogy nem vagy itt velem,
Magamba zárkózom, hisz még mindig szeretlek Tégedet...
Minden éjjelen, mely hiányodat hozza, s csak üresség van bennem,
Úgy érzem, szívem összetörve, kettébe vágva hagyja hátra e semmit sem érő földi életet... (X2)
Λόγια και εικόνες στο μυαλό μου τριγυρίζουνε
Νύχτες σαν αιώνες τη ψυχή μου βασανίζουνε
Πόσο μετανιώνω που δεν νίκησα τον πόνο
Που δεν μπόρεσα να μείνω δυνατή
Άλλο δεν αντέχω όσο δίπλα μου δε σ’ έχω
Πώς σε άφησα να φύγεις αχ και να ‘σουνα εδώ
Fejemben szavak, s képek vándorolnak szűntelen
Az éjszakák, mintha évszázadok volnának - oly lassan telve kínozzák lelkemet
Oh, mennyire bánom, hogy a fájdalmat leküzdeni, bíz', én nem bírtam, s így ő bánt el velem;
S hogy nem voltam képes erősnek maradva, magam mögött hagyni e helyzetet...
Nem! Nem viselhetem el, hogy már nem vagy itt mellettem
Mert hogyan is engedhetnélek el? Oh! Hisz azt kívánom, hogy újra itt légy, Kedvesem!
Τι κουράγιο να ‘χω μακριά σου να υπάρχω
Η καρδιά για να χτυπήσει ψάχνει λόγο ν’ αγαπήσει
Δεν κυλάει ούτε αίμα τώρα πια
Απ’ την ώρα που έχεις φύγει μακριά
Miféle bátorság ez? Hisz Tőled távol, mégcsak nem is létezhetem!
A szív - azért, hogy újra meg újra dobbanjon, folyton Miért?-ek után kutat..., s hogy szeressen!
Ím hát, még a vér sem szivárog bennem, soha; azt hiszem
Attól a perctől kezdve, mikor tőlem oly távol kerültél Te, kinek átadtam életem...
Λέξεις και εικόνες πάλι απόψε σε θυμίζουνε
Τόσες υποσχέσεις πίσω δεν ξαναγυρίζουνε
Τώρα διαπιστώνω πως δεν άντεξα στον χρόνο
Πόσο θα ‘θελα να ήτανε αλλιώς
Άλλο δεν αντέχω όσο δίπλα μου δε σ’ έχω
Πώς σε άφησα να φύγεις αχ και να ‘σουνα εδώ
Szavak, s képek; Reád emlékeztet mind, újra meg újra
S a számtalan ígéretre, melyek nem jönnek el értünk..., soha már!
Most hát, megtudom, miként lehet az, mikor azt mondod: állj! Itt a vége!, s nyomtalanul röppensz el a múltba;
Mennyire szeretném, hogy másképp legyen, hogy ne legyen minden ily kihalt, ürs, sivár...,
Nem! Értsd meg...,! elviselhetetlen az érzés, hogy már nem vagy itt velem!
Hogyan is tudnálak elengedni, hogy kiszakadj belőlem végleg?! Oh!..., egyre csak azt kívánom, bár itt volnál, mellettem!
Δε σε ξέρω, δε με ξέρεις
στο δικό μου δρόμο
μόνο πόνο, θα προσφέρεις
Και δεν έχω χρόνο
να επενδύω, να ελπίζω
Σε παλιές αγάπες
ζούσες πάντα σου θυμίζω
με δικές σου πλάτες
Nem ismerlek, s számodra én is csupán egy ismeretlen vagyok,
A saját utamat, melyen
Csak a fájdalom az, mivel Néked még szolgálni tudok;
S tudod, az időm is elfogyott már, mit Neked szenteltem,
Arra, hogy higyjek, s hogy reménykedjem
A múltnak szerelmeiben
Így hát, Reád úgy emlékezem, mint ki csak pióca volt, ki csak úgy élt, szűntelen
Az én kenyeremen...
Όπως έστρωσες κοιμήσου
να τη βγάλω μόνος προτιμώ
Πλήρωσα διπλά σου
το λογαριασμό
Τρέχα κανε τη ζωή σου
αρκετά σε ανέχτηκα εγώ
Όπως έστρωσες κοιμήσου
κι άντε στο καλό
Amint vetettél, aratni is úgy fogsz majd ezután,
Azt hiszem, most inkább egyedül maradnék...
Hisz duplán fizettem mindenért
De főképp, hogy életed része voltam én...
Menj hát!, s élj tovább, gondtlan,
Belőled elég volt, úgy hiszem,
Mert amint vetettél, aratni is úgy fogsz majd, Kedvesem,
És most hát..., búcsúzz el, végeztem!
Δε σε ξέρω δε με ξέρεις
κι άγνωστη θα μείνεις
Τελείωσες δε με ενδιαφέρεις
ότι και να γίνεις
Δε με πείθεις δεν αλλάζεις
με τις αυταπάτες
Τους ανθρώπους πλησιάζεις
για να αφήσεις στάχτες
Nem tudsz rólam, s én sem ismerlek Tégedet,
S számomra csupán egy idegen maradsz, mindörökké...
Kész! Végeztem! Nem érdekelsz többé..., soha sem,
Nem izgat, mellettem még kivé lehetnél,
Nem fogsz meggyőzni, s nem éred el azt sem, hogy más véleményen legyek
Azzal, ha képzeteket gyártasz itt nekem...
Mert az emberek felé, Te csak azért közeledsz,
Hogy magad mögött hagd őket, hamuként, megtörve!
Όπως έστρωσες κοιμήσου
να τη βγάλω μόνος προτιμώ
Πλήρωσα διπλά σου
το λογαριασμό
Τρέχα κανε τη ζωή σου
αρκετά σε ανέχτηκα εγώ
Όπως έστρωσες κοιμήσου
κι άντε στο καλό
Amint vetettél, úgy fogsz majd aratni ezután,
Jobb lesz, ha eztán, egyedül folytatom életem...
Mert megfizettem mindenért, ráadásul duplán,
Még azért is, amiért melletted hűséget esküdtem...
Menj hát, s élj tovább gondtalan,
Mert elegem van belőled, végleg!
Amint vetettél, mostantól úgy aratsz
Búcsúzz hát..., erre kérlek Téged!
Ένα φινάλε δώσ' μου / Adj nékem egy befejezést! (Mondd ki, hogy vége!)
Κοιτάζω μεσ' στα μάτια σου
και βλέπω χωρισμό
δεν μου ανήκεις τώρα πια
το νοιώθω από καιρό.
Szemeidbe nézek,
S látom, hogy vége már..., mindennek!
Többé már nem leszel vélem,
De tudod, jóideje éreztem én már ezt!
Όσα δεν λεν τα χείλη σου
τα λέει η σιωπή
σιγά, σιγά πως φτάνουμε
στου τέλους την αρχή.
Amit ajkaid szvakká nem formálnak,
A csend árulja el nekem
S mi ketten: eljutunk, szép lassan
A végnek kezdetéhez...
Ένα φινάλε δώσ' μου
βολή χαριστική
να γίνει η αγάπη στάχτη
κι εγώ καμένη γη.
Mondd hát (add nékem át), hogy vége!
De úgy, hogy teljesen padlóra kerüljek...
Hogy szerelmünk hamuként porladjon széjjel,
S én..., lángolva, mint kiszáradt talaj..., oly elégetett legyek!
Ένα φινάλε δώσ' μου
κι ας είναι μαχαιριά
μέσα απ' το θάνατο μου
να γεννηθείς ξανά.
Mondd hát ki, hogy kész! Itt a vége!
Mégha olyan lesz is, mint egy késszúrás,
De tudd, hogy az én halálomból
Néked meg kell születned - újjá!
Κοιτάζω μεσ' στα μάτια σου
και βλέπω το κενό
τα όνειρα που κάναμε
να πέφτουν στον γκρεμό.
Belenézek két szemedbe,
S csak ürességet észlelek...
Az álmok, melyeket egykoron..., együtt szőttünk mi meg,
Most, egy pillanat alatt..., zuhanásba kezdtek...
Kι ας είναι τα δυο χείλη σου
κλειστά ερμητικά
στο παγωμένο βλέμμα σου
το βλέπω καθαρά.
S hogyha ajkadat
Szorosan zárva tartod,
Hideg pillantásodból
Már mindent meglátok...
Πάλι θα ξεφύγω λίγο λίγο με μια σκέψη θα φύγω
Και όλο σε ζητάω δε ξεχνάω που να είσαι ρωτάω...
Ismét menekülök, s csak egy gondolat maradt, mit szép lassan, apránként teljesen elfeledek
Folyton Téged kutatlak, s - "Hol vagy?" - szűntelen azt kérdezem...
Έχω χάσει το μυαλό μου τη καρδιά τον εαυτό μου
Και να δω δεν θέλω κανένα λείπεις και δεν ζω χωρίς εσένα
Έχω χάσει το μυαλό μου τη καρδιά τον εαυτό μου
Ίδιες μοιάζουν τώρα οι μέρες και οι νύχτες μου χωρίς εσένα
ΧΩΡΙΣ ΕΣΕΝΑ ....
Elvesztettem minden emlékem, a szívem, s önmagam,
Látni sem óhajtok többé senkit, élni sem tudok már Nélküled...
Mindent elvesztettem, az emlékeim, szívem, s azt, ki egykor én voltam,
Minden nap, s minden éjjel ugyanazzá lett, most hogy magamra hagytál engemet;
Nélküled...
Πάλι ταξιδεύω δραπετεύω την αγάπη γυρεύω
Και σ' αναζητάω ξενυχτάω που να είσαι ρωτάω...
Újra csak utakat járok, menekülök, szerelmet keresve
S eközben folyton Utánad kutatok, minden éjjelen ébren maradva, s - "Hol lehetsz?" - szűntelen ezt kérdezve...
Έχω χάσει το μυαλό μου τη καρδιά τον εαυτό μου
Και να δω δεν θέλω κανένα λείπεις και δεν ζω χωρίς εσένα
Έχω χάσει το μυαλό μου τη καρδιά τον εαυτό μου
Ίδιες μοιάζουν τώρα οι μέρες και οι νύχτες μου χωρίς εσένα
ΧΩΡΙΣ ΕΣΕΝΑ ....
Elvesztettem minden emlékemet, a szívem, a lényemet
Látni sem kívánok senkit, mert hisz hogyan is élhetnék Nélküled?
Mindent elveszítettem, az emlékeim, szívem, s azt, ki egykor még "Én"-ként létezett,
Így hát, minden nap, s éj azonossá vált számomra - most, hogy már nem lehetek többé Veled
(Hogy így maradtam itt...) - Nélküled...
Ezt már régesrég meg akartam csinálni, és még mindig nem értem teljesen mindenhol, azt hiszem, eléggé elvont szövegvilága van, így picit átírtam, hogy érthetőbb legyen...
Javítsa nyugodtan, akinek módjában és kedvében áll...
Antonis Remos - Ta Savvata // τα Σάββατα // Szombatonként...
Κάτι αλλάζει όπως πέφτουνε τα φώτα
των φαναριων στην Πειραιως,στην Κηφισιας
κάτι αλλάζει τέτοια μέρα σαν και πρώτα
ψάχνει η πόλη μια χαμένη ευκαιρία..
Τη πόρτα κράτα να περάσει το φεγγάρι
να κάνει βόλτα στο δωμάτιο και να φύγει
αυτός ο κόσμος όλο λέει αλλού να πάει
κι όλο στα μάτια σου επάνω καταλήγει
Valami változik, épp úgy, mint ahogy a lámpák fényei is kialszanak
Peiraios útjain, vagy Kifisias-on...
Valami e napon megváltozik, épp úgy, mint az első pillanatban
S én egyre csak elveszett esélyek után kutatok...
Az ajtókat tárva-nyitva hagyom én, hogy a Hold betérjen hozzám,
Hogy körbejárjon szobám falai közt, majd újra elhagyjon...
E világon minden arra ítéltetett, hogy folyton-folyvást rohanunk, eszünket vesztve,
De minden út Hozzád vezet, a szemeidben vége mindennek...
Σου λέω κοίτα με, μου λες δε θέλω
μα πως μπορείς να μη πιστεύεις πια στα θαύματα
τις άλλες μέρες το καταλαβαίνω
μα δε μπορεί να μη με αγαπάς τα Σάββατα..
Azt mondom, nézz hát rám, de Te ellenzed, nem akarod
Hogyan lehet az, hogy a csodákban sem hiszel már többé?
Mert ha okkal volna, megértem én, elfogadom,
De hogy ok nélkül gyűlölj meg engem..., mondd, ez hogyan történt?
Πες μου πως γίνεται να μη με αγαπάς τα Σάββατα..
Mondd hát, miért lehet az, hogy egyik napról a másikra, mint péntekről szombatra virradva - már nem szeretsz többé?
Κορμιά δεμένα να πιστεύουν στην αγάπη
στα σινεμά, σε μια αγκαλιά, σε δυο αστεία
αυτή η μέρα μόνο αντέχει να υπάρχει
ψάχνει η πόλη μια χαμένη ευκαιρία..
Két test, melyek még a szerelemben hittek egykoron,
A moziban, mikor ölelésbe forrtak két poén között
E napot, oh, elviselni hogyan lehetne? Nem tudom...,
Folyton az elveszett miért?-ek után kutatva haladok, de folyton csak falakba ütközök...
Όπως τότε που γελούσες
και γι' αγάπη μου μιλούσες
θέλω πάλι να σε θυμηθώ
Úgy, mint a régi időkben, mikor még nevettél
S nékem, a szerelemről beszéltél
Reád emlékezni..., csak így szeretnék én!
Μες τα χέρια μου να είσαι
πως θα φύγεις να αρνησε
κάπως έτσι σε θυμάμαι
και νοιώθω πως το ζω
Hogy itt vagy vélem, a karjaimban
S azt kéred, soha ne hagyjalak el
Reád - tudod - én így emlékezem;
S úgy érzem, e pillanatokat, most ismét újra élhetem...
Τώρα που να'σαι γιατί δε θυμάσαι
που να γυρίζεις και που αγαπάς
Τα πάντα αλλάζουν ,μα πια δε σε νοιάζουν
ποτέ σου για'μένα ποτέ δε ρωτάς...
Τώρα που να'σαι γιατί δε θυμάσαι
που να γυρίζεις και που αγαπάς;
Τα πάντα αλλάζουν μα πια δε σε νοιάζουν
Κι εδώ αγαπούσες να μη το ξεχνάς
De most..., hol vagy hát, miért nem emlékezel?
Merre vándorolsz, s ki az, kit szeretsz?
Minden megváltozik, de többé már nem aggódsz értem
Többé már - rólam - soha nem kérdezel..., semmit sem...
Most hát, hol lehetsz, miért nem emlékszel semmire?
Merre vándorolhatsz, s ki az, kit szívből szerethetsz?
Minden változik, de Téged már ez sem érdekel,
De - kérlek - kit egykoron szerettél..., Őt el - soha ne feledd!
Έχω τόσα να θυμάμαι
μια χαϊδεύουν μια πονανε
όμορφες στιγμές και λάθη
τα πάντα ειν' εδώ
Van még néhány pillanat, mire emlékeznem kellett,
Hisz ők is velem voltak, s bár fakulttá lettek,
Gyönyörű pillanatok, s felhalmozott hibák voltak ezek,
De minden..., egytől egyig itt van mélyen, a szívemben...
Λέω να φύγω μα που να πάω ?
Πριν κάνω βήμα σε λυγμούς ξεσπάω
Μοιάζει η πόρτα χρόνια κλειδωμένη
Και όλοι οι δρόμοι γύρω μου κλειστοί...
Azt mondtam: elhagylak! Bár hová is mehetnék?
Hisz, mielőtt bármit is tennék, könnyek közt fulladok meg!
Az ajtó, mintha évek óta zárva lenne - mint kiléphetnék,
S minden út elzárva áll köröttem!
Θα σε ξεχάσω έλεγα και έκλαιγα
Χωρίς να έχω όρια που θα φτάσω
Στους τοίχους πάνω πράγματα πέταγα
Και ότι υπήρχε ήθελα να το σπάσω...
Bár azt mondtam, elfeledlek, utána mégis Utánad sírtam én,
Korlátok nélkül, hisz mostmár oly mindegy, hogyan ér véget számomra az élet!
Megannyi tárgyat, mi csak kezem ügyébe került, a falhoz vágtam könnyedén,
S mindent szét akartam törni, mi körülvett, s előhozott Téged...
Πίσω σου τρέχω μα δε σε φτάνω
Μέσα στο πλήθος πάντα θα σε χάνω
Κλείνω τα μάτια για να συνηθίσω
Στα όνειρά μου ν' αναζητώ...
Mögötted futok, de tudom, el nem érlek,
Hisz a tömeg közt, mindig elveszítlek...
Szemeim lezárom hát, hogy Veled beszélhessek,
Hogy álmaimban ismét keresni kezdjelek Téged...
Θα σε ξεχάσω έλεγα και έκλαιγα
Χωρίς να έχω όρια που φτάσω
Στους τοίχους πάνω πράγματα πέταγα
Και ότι υπήρχε ήθελα να το σπάσω... (χ2)
Bár azt mondtam, elfeledlek, utána mégis Utánad sírtam én,
Korlátok nélkül, hisz mostmár oly mindegy, hogyan ér véget számomra az élet!
Megannyi tárgyat, mi csak kezem ügyébe került, a falhoz vágtam könnyedén,
S mindent szét akartam törni, mi körülvett, s előhozott Téged... (2x)
Φύγε, μα να το θυμάσαι / Hagyj el, de emlékezz rá, hogy...
ήδη έχει περάσει μια ώρα
που μου είπες θα φύγεις προχώρα
κοιτάζεις στην πόρτα και στέκεσαι
φύγε γιατί αλλιώς θα πεθάνω
δεν αντέχω κοντά σου, τα χάνω
το κακό που μου κανείς δε σκέφτεσαι
Éppen egy óra telt el,
Mióta azt mondtad, elhagysz, tovább lépsz...
De mégsem, az ajtóból néztél engem,
Hát hagyj itt, különben meghalok, éltem a semmibe vész...
Hisz nem tudok Melletted maradni továb, elvesztem önmagam,
De Te még arra sem gondolsz, milyen rossz is, amit nékem okoztál, velem tettél...
φύγε, μα να το θυμάσαι
σ' αγαπώ πανάθεμά σε
ξέρεις εσύ, το ξέρεις εσύ
βρες κάποιον να σου ταιριάζει
όταν φταις να μη φωνάζει
μα δε θα βρεις τέτοια ψυχή
να σ' αγαπήσει τόσο πολύ
Hagyj itt, de emlékezz rá,
Őrülten szeretlek, meghalni is képes lennék Érted!
Tudod, igen, pontosan tudod,
Hogy bár találhatsz magad mellé valakit, aki elfogad Téged,
S nem kiált, mikor helytelenül cselekszel,
De soha sem találsz még egy lelket,
Aki ugyanúgy érez majd, mint ahogyan én szerettelek!
ήδη έχει περάσει η ώρα
άμα θέλεις να φύγεις προχωρά
μες στη σκέψη σου είμαι το αισθάνομαι
φύγε τώρα, το νιώθω σε χάνω
κι ας μη ξέρω μετά τι θα κάνω
εγώ σ' έχω αγαπήσει και χάνομαι
Az a bizonyos egy óra épp most múlt el,
Ha menni akarsz, hát menj békével,
De érzem, ott vagyok én, a szívedben,
Hagyj magamra, hisz tudom, hogy elveszítlek Téged...
Még ha nem is tudom, ezután miképp legyen,
Őszintén szerettelk, s most..., végleg elvesztem...
Δε σου κάνω τον άγιο / Ne tégy úgy, mintha szent lennék
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, hisz vétkeztem,
Rossz úton jártam egy éjjelen, oh, szép Kedvesem
Ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, én vétkeztem,
Csak egy éjszaka volt csupán, oh, én érdemtelen...
Δυο ξένα χείλη φίλησα δεν το 'χω μετανιώσει
συγχώρα με καρδούλα μου, βαριά σ' έχω πληγώσει,
εκεί που ήταν το σώμα μου δεν ήταν η καρδιά μου
εσένανε σκεφτόμουνα και σ' ήθελα κοντά μου.
Más ajkát csókkal áldtam én, s nem bántam meg semmit,
Bocsáss meg nékem, Kedvesem, nem kérek mást, csak ennyit.
Szívemtől távol járt eszem, testemben nem volt lélek
Reád gondoltam, Kedvesem, s úgy kívántalak Téged.
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, hisz vétkeztem,
Rossz úton jártam egy éjjelen, oh, szép Kedvesem
De ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, én vétkeztem,
Csak egy éjszaka volt csupán, oh, én érdemtelen...
Τα μάτια μου ξεμυάλισαν για λίγο την καρδιά μου
γι' αυτό και παρασύρθηκα και βγήκα απ' τα νερά μου,
χίλιες φορές μετάνιωσα γι' αυτή την άδεια ώρα
συγχώρα με καρδούλα μου και πλάι μου προχώρα.
Két szemem bűnbe vittetett, s a szívem másra vágyott,
Ez volt, mit úgy szégyeltem én, ezt okozta hiányod.
Megbántam mindent, Kedvesem, ezerszer is, ha kéred,
Bocsáss meg nékem, s jöjj velem, legyünk két test, egy lélek...
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Δε σου κάνω τον άγιο, αχ αμάρτησα
για μια νύχτα παράνομα αχ περπάτησα...
Ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, hiszen vétkeztem,
Rossz úton jártam egy éjjelen, oh, szép Kedvesem
Ne tégy úgy, mintha szent lennék, oh, én vétkeztem,
Csak egy éjszaka volt csupán, oh, én érdemtelen...
Τούτο το μήνα, τον από πάνω / E hónapban, a következőben
τον από πάνω τον παραπάνω / s az azt követőben
αϊτός εβγήκε να κυνηγήσει, / elment a sas vadászni
να κυνηγήσει και να γυρίσει / hogy a vadászatból visszatérjen
Δεν εκυνήγα λαγούς και λάφια / Nem nyúlra vagy szarvasra vadászott
μόν' εκυνήγα δυο μαύρα μάτια / csak egy fekete szempárra
μαύρα μου μάτια κι αγαπημένα / ó, szeretett fekete szemecskéim
και πως περνάτε χωρίς εμένα / hogy boldogultok nélkülem?
Μαύρα μου μάτια κόκκινα χείλη / Fekete szemecskék, piros kis ajkak
έβγα μικρή μου στο παραθύρι / gyere kicsim ide az ablakhoz
να δεις τον ήλιο και το φεγγάρι / hogy lásd a napot és a holdat
να δεις το νέο που θα σε πάρει / és lásd az ifjút, ki el fog venni téged
Γαϊτάνι πλέκω και δεν αδειάζω / Paszományt horgolok, de nem ürül ki az agyam
δεν μου βολεί να κουβεντιάζω / nem akarok én beszélgetni
ανάθεμά το και το γαϊτάνι / francba a paszománnyal
κι απού το πλέκει κι απού το φάνει / azzal is, ki horgolja, meg azzal is, ki szövi
Τώρα που ήρθες είναι αργά / most már későn jöttél
να ξανασμίξουμε ποτέ μην περιμένεις / azt, hogy újra eggyé legyünk, sose várd
της καρδιάς μου το σαλόνι / a szívem dísztermével
άλλος πια το καμαρώνει / már más büszkélkedhet
και κρατάει τα κλειδιά / nála vannak már a kulcsok
είναι αργά πολύ αργά / késő, túl késő van már
Ήρθε η ώρα για να πονάς / itt az ideje, hogy te is szenvedj
όπως κι εγώ για 'σένα κάποτε πονούσα / mint ahogy én is szenvedtem teérted valaha
στης αγάπης μου το τζάκι / a szívem tűzhelyéhez
ήρθε άλλος με μεράκι / már más jött szenvedéllyel
κι έχει ανάψει τη φωτιά / és lángra lobbantotta a tüzet
είναι αργά πολύ αργά / késő, túl késő van már
Τώρα που ήρθες είναι αργά / most már későn jöttél
λησμόνησε με ξέγραψε με πια για πάντα / felejts el és mondj le rólam örökre
στης καρδιάς μου το μπαλκόνι / a szívem erkélyére
ήρθε άλλο χελιδόνι / már más fecske szállt
κι έχει χτίσει τη φωλιά / és fészket épített
είναι αργά πολύ αργά / késő, túl késő van már
Legutóbb klamp szerkesztette (2013-02-25 09:39:21), összesen 1 alkalommal
Nincs beírva úticél.
Én egy régi krétai dalt hozok most előtökbe.
