Sziasztok!
Ma reggel erre a cikkre bukkantam. Úgy gondoltam megosztom Veletek.:
2010. március 29. hétfő
Egyre több a csaló utazási iroda
Megjelent: 2010.03.29. 08:24
Évente mintegy százmilliós kárt okoznak az engedély nélkül ügyködő utazásszervező cégek a nyilvántartott utazási vállalkozásoknak, illetve az utazóknak.
Az egyik nagy múltú fővárosi iroda képviselője szerint a válság óta egyre több csaló jelenik meg csábítóan olcsó hirdetésekkel, és a piaci ár töredékéért kínálnak jellemzően kispénzűeknek szóló kiruccanásokat.
A szakember szerint az illegális utaztatók legalább annyian vannak, mint a hatósági engedéllyel bejegyzett 1200 utazási iroda. Mint elmondta, a buszos körutazások felét illegális irodák szervezik, az erdélyi körutaknál ez legalább 80 százalék.
Jellemző a zugirodákra, hogy csak egy-két elérhetőséget vagy információt adnak meg magukról, olcsó áraikból kihagyják a biztosításokat és idegenvezetőt sem küldenek a csoporttal - írja a Magyar Nemzet.
Forrás: Magyar Nemzet
-------------------------------------------------------------------------------------
Érdemes nagyon odafigyelni, mert könnyen ráfaraghatuk. Az utazási irodák közül inkább olyanokat válasszunk, amelyeknek van referenciája, ismerjük régóta, érdeklődjünk a nálunk tapasztaltabbaktól itt a fórumon. Akkor legalább a minimumra csökkenthetjük a kockázatot.
Sziasztok!Olyan kérdésem lenne,hogy ki tud utazási irodákat ahol 2fő 100.000 alatt tudna elmenni görögbe?(szállással utazással együtt)Mi Paraliár szeretnénk menni,de lehet más nem szigetes nyüzsgőbb hely is...Veszprém megyei vagyok......Köszönöm a segítségeteket!!
Sziasztok!Olyan kérdésem lenne,hogy ki tud utazási irodákat ahol 2fő 100.000 alatt tudna elmenni görögbe?(szállással utazással együtt)Mi Paraliár szeretnénk menni,de lehet más nem szigetes nyüzsgőbb hely is...Veszprém megyei vagyok......Köszönöm a segítségeteket!!
Talán egy próbát megér. Online is lehet bonyolítani az egészet. Remélem tudtam segíteni.
Talán a legjobb árakat az Aeolusnál és a Grandtoursnál találsz. Mi hárman megyünk két hétre és 24000 forintba került. Persze kérdés, hogy ezért a pénzért ellátást is szeretnél-e? Lehet az már nem fér bele!
https://www.utazasiiroda.lap.hu
Csemegézhetsz.
De benézel néhány veszprémi irodába, tuti ott is van, ami utazásközvetítő - és már a kezedbe is nyomnak egy csomó prosit, sőt, ha kell, ott kiszámolgatnak neked mindent.
50000/fő Paralia sima ügy, bár kérdés mikor, meg hogy mi az igényetek szállás ügyében.
Jó keresgélést!
#1300132010-03-29 13:18:01 Válasz a #130010. hsz-ra
Szia!
Én a Grand Toursot ajánlom elsősorban, ráadásul az egész akciót el tudod on-line is intézni.
Olcsó még az Aeolus és a Dias Zeus. A kettőtöknek 100 000 Ft-ba bele lehet férni. Ebben benne van az oda- vissza út autóbusszal és a szállás apartmanban, vagy studióban. Nem fér bele a költőpénz, a fakultatív programok és az étkezés. Ennek a háromnak nézd meg a honlapját és elő, vagy utószezonban akár kéthetes nyaralás is beleférhet. Ne felejtsd el, hogy az oda- vissza utat csak egyszer kell kifizetni, a második hétre csak a szállást kell fizetni és esetleg 2-3000 Ft pótlékot is felszámíthatnak.
Jó tervezést: Josza
#1300202010-03-29 15:02:20 Válasz a #130019. hsz-ra
Szia!
Az IBUSZ-ról rossz vélemény nem sok érkezett. Nagy múltú cég. A legrégibb a magyar utazási piacon. A múlt rendszerben kezdetben egyedüli utazási cég volt, későbbi versenytársai már nincsenek meg. Express, Budapest tours, Siotours stb.
Akik tavaly nyaraltak velük semmi eget rengető rosszat nem írtak. Egyetlen negatívum a céggel kapcsolatban, hogy elég húzósak az áraik és a fakultatívok is drágábbak az átlagnál. Ezt persze csak az itt olvasottakból tudom. Én személyesen ebben a rendszerben nem utaztam még velük.
Üdv: Josza
Szlovák-Magyar utazási iroda.
Elsődlegesen a szlovákok foglalnak, majd utána jelenik meg itthon is a katalógusuk...ennek köszönhetően, a felkapottabb helyeken hiába van még a honlapjuk szerint hely a valóságban már nincs.
De ha már lefoglaltad, akkor semmi gond.
Mi Korfura utaztunk velük....nem volt idegenvezető, sem magyar, sem szlovák. A két sofőr nem tudott magyarul....az utasok közül volt aki tudott magyarul, de az istenért sem akart megszólalni és tolmácsolni, csak a "bajsza" alatt halkan elmorzsolta, hogy 20 perc pihenő.
Tulajdonképpen csak a kompolásnál kellett volna a bővebb tájékoztatás miatt a tolmács, a többi esetben nem volt gond, csak bosszantó tényező volt.
Nálatok ilyen nem lesz.
A szállások nagyon szépek, jók, az ami a katalógusban van.
Általában a magyarok kerülnek az emeletre...lustaság fél egészség.
Maga az útjaik ár/arányt nézve nagyon jók és kecsegtetőek.
Ha nem egy olyan típusú emberke vagy, akinek a kezét fogni kell, és rátámaszkodik az idegenvezetőre, akkor jól fogod érezni magad.
Buszok kényelmesek....bár nem volt oda felé magyar DVD, vissza felé is valami őskövület volt. Így ha nem akartok csak szlovák filmet nézni, akkor vigyetek magatokkal....fele-fele arányban megoldható.
Ibusznál az a jóó, hogy nincsen egyágyas felár, máshol sajnos van:(
Ahogy nézegettem a Dias Zeusz sem olcsó, sőt ott egyedül utazók esetén ki kell fizetni az egyágyas felérdíjjat..
Sziasztok!Olyan kérdésem lenne,hogy ki tud utazási irodákat ahol 2fő 100.000 alatt tudna elmenni görögbe?(szállással utazással együtt)Mi Paraliár szeretnénk menni,de lehet más nem szigetes nyüzsgőbb hely is...Veszprém megyei vagyok......Köszönöm a segítségeteket!!
Szia
Elő vagy utószezonba biztos ki jösz 100.000 Ft ból