Δεν έχω κάτι να σου πω
Εσύ θα κάνεις της καρδιάς σου το λογαριασμό
Και ο χρόνος θα σου πει το λάθος το σωστό
Κριτής δεν είμαι εγώ
Már nincs semmi, amit elmondhatnék Néked
Most, hogy oly könnyen másé lettél hát
Az idő lesz, mely megmondja, mily súlyos volt a vétked,
De akkor már nem hallgatom lelked magyarázatát...
Σφίγγω τα χέρια μου γροθιές
Κρατάω εδώ τις λύπες κι εσύ πάρε τις χαρές
Εγώ σε αγαπώ κι εσύ γίνεσαι χθες
Λοιπόν, τι να μου λες
Kezeim ökölbe szorulnak, ha arra gondolok, mit tettél velem,
A bánatot, s az örömöt is magamba fojtom én
Szeretlek, de mégis múlt lettél hirtelen,
Ugyan, mit is mondhatnál még?
Πολύ καλή για να 'σαι αληθινή
Τα όνειρα τελειώνουν, όταν έρθει το πρωϊ
Δεν ξέρεις πως πληρώνει μια καρδιά
Τον έρωτα που εσύ τον πούλησες φθηνά
Hisz túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen,
Lásd, az álmunk is véget ért, mire a reggel első sugara reám tekintett
Nem tudod, milyen az, mikor egy szív a másikért szenved
Azért, mert könnyen eladtad szerelmedet...
Πολύ καλή για να 'σαι αληθινή
Ο λάθος άνθρωπος στην πιο κατάλληλη στιγμή
Μη λες δεν είσαι όπως κάποτε
Αλλάζει ο καιρός, ο άνθρωπος ποτέ
Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen,
A hibás én vagyok, mert rosszkor voltam rossz helyen
Ne mondd kérlek, hogy nem az vagy már, kit egykor megszerettem,
Hisz csak az idő változik, de az emberek sosem...
Ίδια τα μάτια που κοιτώ
Το βλέμμα σου όμως είναι τόσο διαφορετικό
Ή δε θυμάσαι ή να στο θυμίσω εγώ
Ακόμα σ' αγαπώ
Szemeid ragyogását elmerengve nézem,
De már elmúlt minden, rám már nem emlékszel...
Tudod-e, ki vagyok, vagy már feledéd egészen?
Pedig én még mindig szeretlek, szívem szerelmével...
Φταις που φθάσαμε ως εδώ
Και μέρα νύχτα ζω
Στης μοναξιά σου το βυθό
Φταις που μου 'λειψες πολύ
Και κάθε σου φιλί
Με χαρακώνει σαν γυαλί
A Te hibád, hogy ily messze jutottunk
S hogy éjjel-nappal
Csak a magányod csapdájában élek én...
A Te hibád, hogy őrülten hiányzol,
S hogy minden egyes csókod, mellyel itt maradtam,
Mint törött üvegpohár, oly élesen szúr belém!
Φταις μου σκότωσες το χθες
Μου άνοιξες πληγές
Κι έγινες πόνος κι ερημιά
Φταις κι έγινες πόνος κι ερημιά
Φταις που δίχως να ντραπώ
Κι απόψε θα σου πω
Δε σε συγκρίνω με καμιά
A Te hibád, hogy a tegnapot megölted,
S bennem sebeket nyitottál fel
S fájdalommal kevert magánnyá váltál Te...
Bizony, a Te hibád, hogy magány lettél, s fájdalom,
S az is, hogy nem ismerek szégyenérzetet,
Úgy mondom el Neked,
Hogy senkihez sem vagy hasonlítható...
Φταις που έφυγες νωρίς
Και μ' άφησες χωρίς
Ένα σου χάδι να σωθώ
Φταις που κόπηκα στα δυο
Που έπαψα να ζω
Κι όμως ακόμα σ' αγαπώ
Téged okollak azért, hogy idejekorán hagytál el engemet,
S hogy úgy esett, hogy anélkül maradtam magamra,
Hogy még egy símogatást sem hagytál meg nekem!
A Te hibád az is, hogy félbevágva - mint egy halott - létezem,
S hogy élni is elfeledtem én,
De mindennek ellenére még mindig szeretlek Tégedet...
Φταις που πρόδωσες το χτες
Που έγιναν σκιές
Τα όνειρά μας τώρα πια
Φταις που ψάχνω να σε βρω
Λες κι είσαι ακόμα εδώ
Μα δεν υπάρχεις πουθενά
A Te hibád, igen, mert elárultad minden egyes tegnapunk,
S minden, amit megálmodtunk együtt, közösen,
Árnyékká vált, melyet már meg nem láthatunk...
Okollak azért, mert szűntelen, folyton Téged kereslek,
Épp úgy, mintha még mindig itt lennél velem...
De elhagytál, messze mentél, s tudom, nincs már ok reá, hogy élhessek...
Ήταν θυμάμαι Κυριακή μια χαραυγή
τον ουρανό μέσα στα μάτια σου κοιτούσα
κύμα σε θάλασσα βαθιά και χάθηκα
απομεσήμερο τα χείλη σου φιλούσα
παράπονο μου κι αναστεναγμέ
αχ βρε καημέ να 'σουν εδώ
και τι δεν θα δινα γι' αυτό
Emlékszem, egy vasárnap hajnalon
A Mennyországot láttam meg, ott, a szemeidben
Egy mély tenger hullámai közt vesztem el oly nagyon,
S késő délután már ajkad csókoltam, s Érted éltem
Oh, fájva mondom, hogy Te, oh, én lélegzetvételem,
Azért, hogy Te itt legyél velem,
Mindent megadnék, azt hiszem!
Το σ' αγαπώ για σένα μόνο
σαν φυλαχτό καρδιά μου το κρατώ
να 'σουν ήλιος
και μια Κυριακή μια χαραυγή
να ξαναρθείς κι όλα για χάρη σου εγώ
Csak Érted, igen, csak azért, mert még mindig szeretlek én,
Szívemben még mindig úgy tartalak, akár egy kincset
Azt kívánom, bár csak Te lennél a napfény,
Egy vasárnapra virradó reggelen
Hogy visszajöjj, tudod, mindent megadnék...
Η πόρτα στο όνειρο κλειστή
κι ήρθες εσύ το δειλινό
στα δυο σου χέρια με κρατούσες
κι όπως με είχες αγκαλιά αισθάνθηκα
σ' αυτό το άγγιγμα αγάπη πως ζητούσες
παράπονο μου κι αναστεναγμέ
αχ βρε καημέ να 'σουν εδώ
και τι δεν θα 'δινα γι' αυτό
Az álmok ajtaja hirtelen bezárult,
S Te, mint szürkület maradtál nekem
Két karodban tartottál, s adtál egy világot,
S amint gyöngéden tartottál, úgy éreztem
Az egyetlen voltam, melyre szíved mindig is vágyott...
S most, oh, fájdalmam, én lélegzetvételem,
Azt kívánom, bárcsak itt lennél velem...
Mit meg nem adnék én azért, Kedvesem!
Μες τα δαχτυλίδια του καπνού
Και στο αχ του αναστεναγμού
Σε 'ριξα του χτες μου τη φωτιά
Γύρισα σελίδα στη καρδιά...
A füstkarikák tengerén,
S egy lélegzetvételemben
A múltam tüzébe vetlek én,
Túllapoztam Terajtad szívemben!
Δεν υπάρχω δεν χωρίς εσένα φως μου
Είμαι ένα μηδέν στα μάτια όλου του κόσμου
Είμαι ένα ρεφρέν που κλαίει απελπισμένα
Δεν υπάρχω δεν εγώ χωρίς εσένα...
De mégsem létezem Tenélküled, Kedvesem!
Az emberek szemében egy nagy semmi vagyok én!
Egy dalárda vagyok, aki ijedten sírdogál, csendesen,
Mert Tenélküled minden csak halott remény!
Ξέσπασε στα μάτια μου βροχή
Στη ψυχή μου αμέτρητα γιατί
Βήμα όμως δεν υποχωρώ
Ψεύτικα στολίδια δε φορώ...
Szemeimben a könnyek, mint az eső - úgy hullnak
Lelkemben megszámlálhatatlan kérdések sokasága dereng
Azonban feladni soha sem fogom, kergetem a múltat,
Nincs rajtam sem maszk, sem gyöngyök, sem hamis ékszerek...
Λες πως θα φύγεις και φοβάσαι
Ότι θυμίζω ένα τζάμι ραγισμένο
Δεν θέλω να στεναχωριέσαι
Απ'τη ζωή μου όλα πια τα περιμένω
Azt mondod, el fogsz hagyni, de attól félsz,
Egy törött üvegre emlékeztetsz majd engemet...
Nem, nem akarom, hogy aggódj, bármerre mész,
Hisz mostantól a magam ura leszek!
Λες πως θα φύγεις μια για πάντα
Έχεις ξεχάσει πως δε νοιώθω πόνο
Η λύπη τύλιξε το σώμα
Κι απο τα χάδια σου σημάδια έχω μόνο
Azt mondod, elhagynál engem egyszer s mindenkorra,
De azt elfelejted, hogy nem érzek fájdalmat!
A szomorúság testem egészen elborította
S símogatásaidból mára csak karcolások maradtak!
Μια χαρά να περνάς
Κράτα τα εύκολα για σένα
Να γελάς,να ξεχνάς
Άσε τα δύσκολα σε μένα
Érezd hát jól magad!
Tartsd hát meg a könnyebbségeket!
Mosolygj, nevess, felejts el nyugodtan,
S hagyd, hogy helyetted én szenvedjek!
Μια χαρά να περνάς
Κάνε την απειλή σου πράξη
Κι απλά μη μ' αγαπάς
Μια χαρά να περνάς
Érezd jól magadat,
Váltsd hát be, amit megfogadtál!
S ne szeress tovább, menj csak,
Érezd jól magad..., lépj tovább!
Λες πως θα φύγεις και φοβάσαι
Ότι θα αφήσεις ένα κόσμο διαλυμένο
Εσύ να χτίσεις τη ζωή σου
Εγώ τη βρήκα τη τροχιά μου και πηγαίνω
Azt mondod, elhagysz, de attól félsz nagyon,
Magad mögött nem mást, csak az ürességet hagyod...
Hisz életed újraépítetted, várnak idegen karok,
De ne feledd: már én is jól vagyok!
Λες πως θα φύγεις μια για πάντα
Ελπίζεις ότι θα ζητήσω χρόνο
Τις αποφάσεις μου τις πήρα
Ποτέ ξανά μαζί στον ίδιο δρόμο
Azt mondod, elhagysz, egyszer s mindenkorra,
S reméled, időt kérek még Tőled...
De már döntöttem, Néked nincs mit mondjak,
Kívánd, hogy Temelléd már soha se' kerüljek!
Τα μάτια μου δείχνουν όσα δε μου λες
Ας γίνουν απόψε όλα όπως τα θες
Szemeid elárulnak mindent, mit ki nem mondanak a szavak
Legyen ma éjjel minden úgy, ahogyan akartad!
Έχεις πει την τελευταία λέξη σου
Τίποτα άλλο δεν μπορώ να κάνω.
Πάρε από σήμερα τη θέση σου
Στις αγάπες που έχτιζα στην άμμο
Hisz mindent elmondtál utolsó szavaddal,
Így itt én már semmit sem tehetek...
Most hát elmész, s mindent elviszel magaddal
Elszállsz, mint a homok, melybe azt ítam: "Szeretlek"...
Δεν έχω ανάγκη από στάχτες πια
Τον άνθρωπο ψάχνω, ψάχνω μια φωτιά
Nincs szükségem többé elhamvadt dolgokra,
Hisz hiába keresem azt, ki szívem fellobbantja...
Δε θα μιλήσω, δε θα λυγίσω
Ό,τι συμβαίνει θα το αντιμετωπίσω
Και λέω απόψε να μην αφήσω
Να βγει απ’ τα χείλη μου η λέξη σ’ αγαπώ
Έδωσα όρκο πια να μην το ξαναπώ
Να μην το πω
Nem szólok egy szót sem, nem is kényszerítlek
Elfogadok mindent, mik vélünk történnek...
S ma éjjel - arra gondoltam - nem hagyom,
Hogy a "Szeretlek!" még egyszer kicsússzon ajkamon..
Esküszöm, kimondani, biz' én nem fogom!
Ki nem mondhatom!
Και τι μας έμεινε
Μας έμεινε μια λύπη στα ποτήρια
Ας πιούμε απότομα τα χάδια, τις συγγνώμες, τα χατίρια
Και τι μας έμεινε
Δυο λόγια τυπικά και χαλασμένα
Ποιος το περίμενε
Μια πίκρα και για μένα και για σένα
Αυτό μας έμεινε
S most hát, kettőnknek mi maradt?
Egyedül maradtunk, poharunkban nincs más, csak a bánat...
Hadd ivódjon hát belénk minden öröm, megbocsátás, a vágyak is hadd égjenek el csak!
S ím hát, nékünk mi maradt mostanra?
Két egyszerű, agyoncsépelt szócska
Merthát, ki várta volna,
Hogy a keserűség legyen, mely elbocsát minket egy különálló útra?
Dehát, ez maradt, nem számíthatunk semmi jóra...
Δε θα μιλήσω, δε θα λυγίσω,
Πονάει τόσο ό,τι αφήνεις πίσω
Και λέω απόψε να σου ζητήσω
Να μη σκοτώσουμε τον ήχο της σιωπής
Αυτό το αντίο που σκοπεύεις να μου πεις
Μη μου το πεις
Nem szólok egy szót sem, nem is hívlak vissza,
De bárcsak tudnád, mennyire fáj, hogy itt hagytál, s magad mögött szétrontottál mindent?
Mégis, ma éjjel - azon gondolkodom - tán megkérlek arra,
Te se szólalj hát, ne öld meg a csendet
A – "Viszlát!"-tal, melyet ajkad mondani akarna,
Ki ne mondd! (Ha kérhetek egyet...)
Όταν το τηλέφωνο χτυπήσει / Ha megcsörren a telefon
Όταν το τηλέφωνο χτυπήσει,
κανείς δε θα σου απαντήσει.
Θα είναι όλα πια χαμένα
και τα δικά μας περασμένα ξεχασμένα.
Ha megcsörren a telefon,
senki sem fog válaszolni neked.
Nekünk már mindenünk odaveszett,
közös múltunk is feledésbe ment.
Στο πρώτο χτύπημα σβήνω τα φώτα,
δεύτερο χτύπημα είμαι στην πόρτα,
στο τρίτο χτύπημα η πόρτα ανοίγει,
μην επιμένεις, έχω φύγει.
Az első csörgésnél lekapcsolom a lámpát,
a második csörgésnél az ajtóhoz megyek,
a harmadik csörgésnél kinyílik az ajtó,
nem tudsz visszatartani, végleg elmegyek.
Όταν το τηλέφωνο χτυπήσει,
ακόμα μια αγάπη θα 'χει σβήσει.
Κι εγώ που σ' είχα για Θεό μου
δε θα σηκώσω το ακουστικό μου.
Amikor megcsörren a telefon,
hát, újra kialszik egy szerelem.
S én, ki annyra istenítettelek egykor
már a kagylót fel nem emelem.
Στο πρώτο χτύπημα σβήνω τα φώτα,
δεύτερο χτύπημα είμαι στην πόρτα,
στο τρίτο χτύπημα η πόρτα ανοίγει,
μην επιμένεις, έχω φύγει.
Az első csörgésnél a lámpát eloltom,
a másodiknál már az ajtóhoz érek,
a harmadik csörgésnél nyílik az ajtó,
ne erőltesd, elmentem végleg.
Δε χρειάζεται να φωνάξω
δε χρειάζεται άλλο να συγχυστώ
ότι χάλασες θα το φτιάξω
άλλη λύση άλλο δρόμο θα βρω
δε χρειάζομαι πια συγνώμες
στη πλάτη μου ήσουν βάρος τρελό
δε θα κάτσω να πεθάνω εγώ
δε θα κάτσω να πεθάνω εγώ
Nincs szükségem Rád, ne kiáltozz!
Arra sincs többé, hogy dühös legyek...
Amit megöltél, feltámasztom
Újra élni fogok, ha elmegyek...
Nincs szükségem Rád, ne szólalj meg,
Egy teher voltál a hátamon
Nem maradok tovább, hogy Te ölj meg,
Nem maradok itt, mert meghalok!
Δε θα κάτσω να πεθάνω για πάρτι σου
Τα'χω πάρει και τη κάνω προτού τρελαθώ
Δε θα κάτσω να πεθάνω για πάρτι σου
Μη με ρωτάς αν σ'αγαπώ
Δε θα κάτσω να πεθάνω...
Έχω τόσα στη ζωή μου να κάνω
Τα'χω πάρει και τη κάνω
Και δε μένω άλλο κοντά σου ούτε λεπτό
Δε θα κάτσω να πεθάνω...
Έχω τόσα στη ζωή μου να κάνω
Τα'χω πάρει και τη κάνω
Από δω και πέρα πια για μένα ζω
Tudd meg, nem fogok meghalni Teérted!
Így is elég dühös lettem, inkább elmegyek!
Tudd, nem leszek a halálé, ha kéred sem,
Tudjad meg hát, nem szeretlek!
Nem fogok meghalni Érted!
Van egy csomó dolgom ezen a világon...
Dühös lettem, el is mentem,
És egy percig sem maradok már Veled!
Nem fogok meghalni Érted!
Van egy csomó dolgom ezen a világon...
Dühös lettem, el is mentem,
Mostantól kezdve önmagamé leszek!
Δε με άφησες, σε αφήνω
Φεύγω και πίσω πια δε κοιτώ
Δε με άφησες, σε αφήνω
Έχω μάθει μ'άλλο τρόπο να ζω
Η αγάπη σου ήταν ψέμα
στη πλάτη μου ήσουν βάρος τρελό
δε θα κάτσω να πεθάνω εγώ
δε θα κάτσω να πεθάνω εγώ
Nem Te hagytál el, így én foglak
Elmegyek, és vissza sem nézek már
Te most itt maradsz, én elhagylak
Engem mostantól egy másik út vár
Nem voltál Te más, mint hazugság,
A hátam közepére se' kívánlak
Nem fog ki rajtam a sötét halál,
Nem adom át magam a halálnak!
φοβόμουν μακριά σου δε θα ξέρω τι να κάνω
φοβόμουν μακριά σου δε θα ξέρω τι να κάνω
ήσουν για μένα απ' το Θεό και κάτι παραπάνω
μα...τώρα πια
Μπορώ και μόνη μου να ζω με τα δικά μου θέλω
Άλλο να κλαίω να υποφέρω να πονώ δε θέλω
Σελίδα νέα στη ζωή γυρνάω και λέω
Πως...
Attól féltem, mi lesz, ha Tőled egyszer távol leszek,
Attól féltem, mi lesz, ha Tőled egyszer távol leszek,
Számomra Te több voltál, mint az ég, s mint az Istenek,
S hát... így esett...
Tudok én magam lenni, és azt tenni, mit szeretek,
Nem sírok, nem érezlek, nem fáj, többé nem szenvedek
Mostantól minden más lesz, s csak egyetlen szót mondok,
Hogy...
Βάλε κάτι να πιώ
να μπορέσω να πώ
τις κουβέντες που δύσκολα βγαίνουν
βάλε κάτι βαρύ
η ψυχή μου θα βγεί
δεν θ΄αντέξει αυτά που συμβαίνουν
Tölts hát valamit, hadd igyak Véled!
Tudod, legszívesebben ezt mondanám Néked...
De a beszélgetés köztünk nehezen kezdődik meg...
Tégy hát valamit, valami nagyot!
Hogy meglásd, összetört lelkem miként lesz élőből halott,
Hisz ami történik, oly erővel éri, mit már ki nem bírhatott...
Σκέτο δηλητήριο άμα έχεις πίνω
όλα μου τα όνειρα σήμερα τα σβήνω
σκέτο δηλητήριο άμα θέλεις βάλε
τώρα που η αγάπη μας πάει για φινάλε
Innék egy kis mérget, ha van olyan Tenálad,
Hogy azzal porlasszam minden álmom, hadd hulljanak széjjel!
Azt akarom, most hát, tölts egy kis mérget, hisz oly félve vártam,
Hogy szerelmünk egyszersmind, örökre véget érjen...
Επαιξα κι έχασα τη μάχη της καρδιάς σου
ίσως δεν έφτασα μέχρι τα όνειρά σου
Bár mindenem egy lapra tettem fel én, úgy érzem, mégis elvesztettem a szíved után folytatott harcot
Talán el nem érlek, talán nem tudok közel kerülni Hozzád, hogy kitöltsem minden álmod...
Βάλε κάτι να πιώ
πιο θολά να τα δω
τα μεγάλα σου μάτια να κλαίνε
βάλε κάτι κι εσύ
όλα έχουν χαθεί
όλα γύρω αντίο μας λένε
Tölts hát valamit inni,
Hogy mindent zavartnak, gyorsulva láthassak én...
S úgy tűnjön, szemeidből nagy, kövér könnycseppek hullnak felém...
Mit tettél, hogy Tevéled
Minden meghalt, elveszett?
S hogy köröttünk minden azt suttogja: "Viszlát! Itt a vége!"?
Έπεφτε καυτό το δάκρυ σου
έσταζε φωτιά
Μίλαγες για χωρισμό
και έκλαιγες
Κι όταν τα αντίο έλεγες
πόνεσα πολύ
που ό,τι ζήσαμε μαζί το τέλειωσες
Könnyeid oly forrón égetnek,
Mint a tűz, mely épp hevülni készül
Mikor a szakításról beszélsz nékem
S közben csak sírsz, rendületlenül...
De mikor kimondod: "Hát viszlát!"
Nem tudod, mit érzek, s hogy mennyire szenvedek...
Az, hogy mit egykoron együtt éltünk át,
Egy pillanat alatt véget érhetett...
Νυχτώνει μα δε θα φανείς
μόνο στη σκέψη μου θα 'ρθεις
Ξέρω δε θα σε ξαναδώ
μα πώς να σ' αρνηθώ
που ακόμα σ' αγαπώ
De ha az éj eljő, folyton Téged várlak,
Gondolataim folyton Feléd szállnak...
S bár tudom, hogy többé soha sem látlak,
Hogyan is tagadhatnám le, mi szívem igazsága?
Azt, hogy bármi történt is, én mindig örökké imádlak...
Έφεραν βροχή τα λόγια σου
μέσα στην καρδιά
και το όνειρο αυτό το γκρέμισες
Ύστερα την πόρτα έκλεισες
άφησες σιωπή
κι ό,τι ζήσαμε μαζί το τέλειωσες
Az eső is csak a Te szavaid hozza el felém,
S költözteti be őket szívembe,
S álmomban csak azt látom, a hibás én vagyok mindenért!
Miután az ajtót bezártad előttem,
A néma csöndességet engedted be rajta,
S mindent, mit együtt éltünk meg,
Eldobtál magadtól, durván szétszakajtva...
Πάλι εσύ είναι τρελό και δεν υπάρχει λογική
μπροστά μου έρχεσαι και ζω απ’ την αρχή
όλο τον πόνο και το δάκρυ μου
Ismét őrült lettél, s hogy miért? Nem tudhatom...
Azért jöttél elém, hogy újraélhessem
Minden könnyem, s minden bánatom...
Εσύ εκεί που νόμιζα πως είχα ξεχαστεί
τρέχει η σκέψη στη δική σου τη μορφή
και την απώλεια σου ζω απ’ την αρχή
Ki tudja, hol járhatsz, tán már elfeledtél
De tudd, gondolataim csak Körötted járnak
S a tudat, hogy elveszítettelek, bennem újra és újra él...
Πάλι πάλι εσύ
πως να ξεχάσω Θεέ μου εκείνη τη στιγμή
που απ’ τη ζωή μου έκοβες ζωή
χωρίς να θες εσύ μου άνοιξες πληγή
Újra, igen, ismét Te vagy az,
Ki - hogy léteztem egykor - könnyen elfeledted
Életemben, melyben nincs más, csak a bánat,
Sebeimet újra megnyitottam Neked...
Πάλι πάλι εσύ
που δεν κατάλαβα ποτέ μου στη ζωή
πως θα ερχόταν η ώρα κι η στιγμή
με τόση πίκρα να γεμίσει μια ψυχή
Ποια εσύ
Te, igen, ismét Te vagy az,
Aki soha sem értetted meg, vajh, miért is így élek én?
De eljött az idő, mikor realizáltam,
Hogy lelkem a sok fájdalomtól rabláncra verve sír...
Πάλι εσύ να μου θυμίζεις τι σημαίνει έλλειψη
αυτής που αγάπησα με αγάπη αληθινή
τώρα θα ζω με τη δική σου ανάμνηση
Megint emlékeztetsz, mit jelent hiányod
S hogy mily igaz szerelemmel imádva félek,
Mert az emlékekből kell újraépítselek Téged...
Εσύ η απουσία σου για μένα απειλή
που μου στοιχειώνει την καρδιά και τη ψυχή
μόνο στο πλάι σου θα βρω τη λύτρωση
Elvesztésed, hiányod fenyegeti lelkem,
Kísértve tör reám minden egyes percben,
De - úgy érzem, feloldozást csak Melletted lelnék, Szerelmem!
Στην υγειά της αχάριστης / Éljen soká a hálátlanja!
Έφυγε μια μέρα ξαφνικά
δίχως να μου πει ούτε μια λέξη
Έπρεπε να το 'χα φανταστεί
πως με την καρδιά μου ήρθε να παίξει
Egy napon messze ment, s magamra hagyott engemet,
Anélkül, hogy egy szót is szólt volna nekem
Bárcsak előbb tudtam volna, hogy így lehet,
És hogy azért jött, hogy csak játsszon velem!
Στην υγειά της αχάριστης
που δεν άξιζε τόσο
και μπορούσα για χάρη της
την ζωή μου να δώσω
De mégis köszönöm néki, ki oly hálátlan volt velem,
S ki még ily rossz érzéseket nem okozott nekem...
S kiért én - azt hiszem,
Odaadtam volna az egész életem!
Στην υγειά της επόμενης
που θα έχει αισθήματα
Στην υγειά της επόμενης
που δεν ψάχνει για θύματα
S köszönöm annak, aki majd utána jön el,
Ki egyszer majd szerelmet érezhet
Igen, köszönöm annak, kiért majd szívem lángja lobban fel,
Ki nem azért él, hogy mellette én az örök vesztes legyek!
Έφυγε μια νύχτα βιαστικά
και την πίκρα μέσα μου έχει αφήσει
στο ποτό ζητώ παρηγοριά
και ζητάω άλλη να τη σβήσει
Elment, s szenvedni, magamra hagyott egy éjjelen,
S nem hagyott bennem mást, mint keserűséget,
Úgy érzem, megnyugvás már csak az ital lehet nekem,
S valaki, akiért magamból kitörlöm Őt, végleg!
Βρέχει στη φτωχογειτονιά / Zivatar a nyomornegyedben...
Μικρά κι ανήλιαγα στενά
και σπίτια χαμηλά μου
βρέχει στη φτωχογειτονιά
βρέχει και στην καρδιά μου
A kicsiny, fénytelen sikátorokban,
Vagy otthonokban, melyet nem véd masszív háztető
Az égből nehéz cseppek hullnak egyre jobban,
S vélük együtt szívemet is elmossa az eső...
Αχ ψεύτη κι άδικε ντουνιά
άναψες τον καημό μου
είσαι μικρός και δε χωράς
τον αναστεναγμό μου
E hazug világban, mely sötét és kegyetlen,
Bánatomnak fényét Te gyújtottad fel!
De elüldöztél, Tenálad rég nincsen már helyem
S meggyötört sóhajomra már senki sem felel...
Οι συμφορές αμέτρητες
δεν έχει ο κόσμος άλλες
φεύγουν οι μέρες μου βαριά
σαν της βροχής τις στάλες
Hogy mily nagy ez a bánat? Már elmondhatatlan,
Oly üres ez a világ, hisz senki sincs velem
Csak kínzó fájdalmat érzek minden egyes napban,
Az eső csak hullik, s én némán könnyezem...
Δεν περάσαν όλες κι όλες δυο ώρες
Που έχεις φύγει κι είμαι ράκος πια σωστό
Και στα μάτια μου τα δάκρυα σαν μπόρες
Τρέχουν και δεν έχουνε σταματημό
Még két óra sem múlt el azóta,
Hogy elhagytál, így, mint egy szétszakadt rongy, olyan lettem...
Szemeimből a könnyek viharként folyva
Folynak, csak folynak szűntelen...
Κι όλο σκέφτομαι τι κάνεις
Κι όλο σκέφτομαι τι είσαι
Νιώθεις πως μια αγάπη χάνεις
Ή με πόνο με εκδικείσαι
Minden gondolatom: vajon Te mit csinálsz?
Merre jársz, hol lehetsz, s hogy vajh magadat hogyan érzed-e?
Most, hogy elveszítettél valakit, ki Érted a halálba vágy,
Vagy tán fájdalommal bosszulva tetézel mindent, mit okoztál nekem?
Μες την τρέλα μου την τόση
Ψάχνω κάτι να με σώσει
Να με κάνει να μην σε ξανασκεφτώ
Μα όσο οι ώρες προχωράνε
Τα δικά μου νεύρα σπάνε
Και με κάνουνε ερείπιο σωστό
Az őrületben, mely magával sodort,
Folyton kutatok valamit, mi még életben tartana...
Valamit, amely majd elterel Terólad minden gondolatot,
De, kit érdekel, az órák, el hogyan múlnak?
Mikor épp most veszítem el önmagam,
S Nélküled csak egy élettelen rom vagyok?
Δεν περάσαν όλες κι όλες δυο μέρες
Κι η ζωή μου έχει αλλάξει εντελώς
Λες και πέφτω σε γκρεμό, σε κατηφόρες
Ζω και αισθάνομαι σαν άνθρωπος τρελός
Szakításunk óta még két nap sem múlott el,
S életem teljesen megváltozott...
Hisz, mióta azt a végzetes szót kimondtad, a hegycsúcsról zuhantam lefelé a mélybe,
Még ugyan élek, de, csak mint egy őrült, egy félhalott...
Κι όλο σκέφτομαι τι κάνεις
Κι όλο σκέφτομαι τι είσαι
Νιώθεις πως μια αγάπη χάνεις
Ή με πόνο με εκδικείσαι
S minden gondolatom csak körötted forog, vajon most mit csinálhatsz?
Vajon hogy lehetsz, mit érezhetsz most,
Hogy tudatosul Benned a végszó, s elveszítesz valakit, ki Miattad a halál karjába vágyna
Okoznál-e még több fájdalmat, miután már minden szétbomlott?
Μες την τρέλα μου τη τόση
Ψάχνω κάτι να με σώσει
Να με κάνει να μην σε ξανασκεφτώ
Μα όσο οι ώρες προχωράνε
Τα δικά μου νεύρα σπάνε
Και με κάνουνε ερείπιο σωστό
Az őrületben, mely maga alá temet,
Kutatok - vajh mi mentene meg engemet?
Keresek valamit, ami meggátolhatja, hogy folyton Reád gondolva legyek,
Kit érdekel, hány óra múlt már el, mióta eldobtad szerelmemet?
Hisz már teljesen összetörve létezem,
S Temiattad, egy roncs, egy élettelen test vagyok, Kedvesem...
Nincs beírva úticél.
