Μες τα δαχτυλίδια του καπνού
Και στο αχ του αναστεναγμού
Σε 'ριξα του χτες μου τη φωτιά
Γύρισα σελίδα στη καρδιά...
A füstkarikák tengerén,
S egy lélegzetvételemben
A múltam tüzébe vetlek én,
Túllapoztam Terajtad szívemben!
Δεν υπάρχω δεν χωρίς εσένα φως μου
Είμαι ένα μηδέν στα μάτια όλου του κόσμου
Είμαι ένα ρεφρέν που κλαίει απελπισμένα
Δεν υπάρχω δεν εγώ χωρίς εσένα...
De mégsem létezem Tenélküled, Kedvesem!
Az emberek szemében egy nagy semmi vagyok én!
Egy dalárda vagyok, aki ijedten sírdogál, csendesen,
Mert Tenélküled minden csak halott remény!
Ξέσπασε στα μάτια μου βροχή
Στη ψυχή μου αμέτρητα γιατί
Βήμα όμως δεν υποχωρώ
Ψεύτικα στολίδια δε φορώ...
Szemeimben a könnyek, mint az eső - úgy hullnak
Lelkemben megszámlálhatatlan kérdések sokasága dereng
Azonban feladni soha sem fogom, kergetem a múltat,
Nincs rajtam sem maszk, sem gyöngyök, sem hamis ékszerek...
Ήταν θυμάμαι Κυριακή μια χαραυγή
τον ουρανό μέσα στα μάτια σου κοιτούσα
κύμα σε θάλασσα βαθιά και χάθηκα
απομεσήμερο τα χείλη σου φιλούσα
παράπονο μου κι αναστεναγμέ
αχ βρε καημέ να 'σουν εδώ
και τι δεν θα δινα γι' αυτό
Emlékszem, egy vasárnap hajnalon
A Mennyországot láttam meg, ott, a szemeidben
Egy mély tenger hullámai közt vesztem el oly nagyon,
S késő délután már ajkad csókoltam, s Érted éltem
Oh, fájva mondom, hogy Te, oh, én lélegzetvételem,
Azért, hogy Te itt legyél velem,
Mindent megadnék, azt hiszem!
Το σ' αγαπώ για σένα μόνο
σαν φυλαχτό καρδιά μου το κρατώ
να 'σουν ήλιος
και μια Κυριακή μια χαραυγή
να ξαναρθείς κι όλα για χάρη σου εγώ
Csak Érted, igen, csak azért, mert még mindig szeretlek én,
Szívemben még mindig úgy tartalak, akár egy kincset
Azt kívánom, bár csak Te lennél a napfény,
Egy vasárnapra virradó reggelen
Hogy visszajöjj, tudod, mindent megadnék...
Η πόρτα στο όνειρο κλειστή
κι ήρθες εσύ το δειλινό
στα δυο σου χέρια με κρατούσες
κι όπως με είχες αγκαλιά αισθάνθηκα
σ' αυτό το άγγιγμα αγάπη πως ζητούσες
παράπονο μου κι αναστεναγμέ
αχ βρε καημέ να 'σουν εδώ
και τι δεν θα 'δινα γι' αυτό
Az álmok ajtaja hirtelen bezárult,
S Te, mint szürkület maradtál nekem
Két karodban tartottál, s adtál egy világot,
S amint gyöngéden tartottál, úgy éreztem
Az egyetlen voltam, melyre szíved mindig is vágyott...
S most, oh, fájdalmam, én lélegzetvételem,
Azt kívánom, bárcsak itt lennél velem...
Mit meg nem adnék én azért, Kedvesem!
Φταις που φθάσαμε ως εδώ
Και μέρα νύχτα ζω
Στης μοναξιά σου το βυθό
Φταις που μου 'λειψες πολύ
Και κάθε σου φιλί
Με χαρακώνει σαν γυαλί
A Te hibád, hogy ily messze jutottunk
S hogy éjjel-nappal
Csak a magányod csapdájában élek én...
A Te hibád, hogy őrülten hiányzol,
S hogy minden egyes csókod, mellyel itt maradtam,
Mint törött üvegpohár, oly élesen szúr belém!
Φταις μου σκότωσες το χθες
Μου άνοιξες πληγές
Κι έγινες πόνος κι ερημιά
Φταις κι έγινες πόνος κι ερημιά
Φταις που δίχως να ντραπώ
Κι απόψε θα σου πω
Δε σε συγκρίνω με καμιά
A Te hibád, hogy a tegnapot megölted,
S bennem sebeket nyitottál fel
S fájdalommal kevert magánnyá váltál Te...
Bizony, a Te hibád, hogy magány lettél, s fájdalom,
S az is, hogy nem ismerek szégyenérzetet,
Úgy mondom el Neked,
Hogy senkihez sem vagy hasonlítható...
Φταις που έφυγες νωρίς
Και μ' άφησες χωρίς
Ένα σου χάδι να σωθώ
Φταις που κόπηκα στα δυο
Που έπαψα να ζω
Κι όμως ακόμα σ' αγαπώ
Téged okollak azért, hogy idejekorán hagytál el engemet,
S hogy úgy esett, hogy anélkül maradtam magamra,
Hogy még egy símogatást sem hagytál meg nekem!
A Te hibád az is, hogy félbevágva - mint egy halott - létezem,
S hogy élni is elfeledtem én,
De mindennek ellenére még mindig szeretlek Tégedet...
Φταις που πρόδωσες το χτες
Που έγιναν σκιές
Τα όνειρά μας τώρα πια
Φταις που ψάχνω να σε βρω
Λες κι είσαι ακόμα εδώ
Μα δεν υπάρχεις πουθενά
A Te hibád, igen, mert elárultad minden egyes tegnapunk,
S minden, amit megálmodtunk együtt, közösen,
Árnyékká vált, melyet már meg nem láthatunk...
Okollak azért, mert szűntelen, folyton Téged kereslek,
Épp úgy, mintha még mindig itt lennél velem...
De elhagytál, messze mentél, s tudom, nincs már ok reá, hogy élhessek...
Δεν έχω κάτι να σου πω
Εσύ θα κάνεις της καρδιάς σου το λογαριασμό
Και ο χρόνος θα σου πει το λάθος το σωστό
Κριτής δεν είμαι εγώ
Már nincs semmi, amit elmondhatnék Néked
Most, hogy oly könnyen másé lettél hát
Az idő lesz, mely megmondja, mily súlyos volt a vétked,
De akkor már nem hallgatom lelked magyarázatát...
Σφίγγω τα χέρια μου γροθιές
Κρατάω εδώ τις λύπες κι εσύ πάρε τις χαρές
Εγώ σε αγαπώ κι εσύ γίνεσαι χθες
Λοιπόν, τι να μου λες
Kezeim ökölbe szorulnak, ha arra gondolok, mit tettél velem,
A bánatot, s az örömöt is magamba fojtom én
Szeretlek, de mégis múlt lettél hirtelen,
Ugyan, mit is mondhatnál még?
Πολύ καλή για να 'σαι αληθινή
Τα όνειρα τελειώνουν, όταν έρθει το πρωϊ
Δεν ξέρεις πως πληρώνει μια καρδιά
Τον έρωτα που εσύ τον πούλησες φθηνά
Hisz túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen,
Lásd, az álmunk is véget ért, mire a reggel első sugara reám tekintett
Nem tudod, milyen az, mikor egy szív a másikért szenved
Azért, mert könnyen eladtad szerelmedet...
Πολύ καλή για να 'σαι αληθινή
Ο λάθος άνθρωπος στην πιο κατάλληλη στιγμή
Μη λες δεν είσαι όπως κάποτε
Αλλάζει ο καιρός, ο άνθρωπος ποτέ
Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen,
A hibás én vagyok, mert rosszkor voltam rossz helyen
Ne mondd kérlek, hogy nem az vagy már, kit egykor megszerettem,
Hisz csak az idő változik, de az emberek sosem...
Ίδια τα μάτια που κοιτώ
Το βλέμμα σου όμως είναι τόσο διαφορετικό
Ή δε θυμάσαι ή να στο θυμίσω εγώ
Ακόμα σ' αγαπώ
Szemeid ragyogását elmerengve nézem,
De már elmúlt minden, rám már nem emlékszel...
Tudod-e, ki vagyok, vagy már feledéd egészen?
Pedig én még mindig szeretlek, szívem szerelmével...
Νομίζεις πως μ 'αρέσεις και με έχεις του χεριού σου
Νομίζεις πως χορεύω στο τέμπο του ρυθμού σου
Νομίζεις πως εκπέμπεις μια ακαταμάχητη έλξη...
Και αν βάλεις κάποια στόχο ξωπίσω σου θα τρέξει
Συγνώμη όμως που τώρα θα σε στενοχωρήσω
Και τη πικρή αλήθεια θα σου ξαναθυμίσω
Ποιος είσαι δηλαδή ?
Azt hiszed, olyan vagyok, mint Te, s hogy a tenyereden hordhatsz
Azt hiszed, úgy táncolok, ahogyan Te fütyülsz
Azt hiszed, ellenállhatatlan vonzerőd van,
S ha valakit kiszemelsz, Érted az majd megőrül!
Sajnálom, de most felvilágosítalak,
S újra a keserű igazságra emlékeztetlek,
Arra, hogy ki a fene is vagy ahelyett, akinek képzeled magad!
Είσαι ο τελευταίος άνθρωπος στη γη που θ 'αγαπούσα
Είσαι αυτός που πάντα απέφευγα και πάντα τη πατούσα !!!
Δεν σε θέλω, δεν μ' αρέσεις , δεν μου κάνεις
Δε γουστάρω, δεν με εμπνέεις, δεν με φτιάχνεις !!!
Είσαι ο τελευταίος άνθρωπος στη γη που θ ' αγαπούσα !!!
Az utolsó ember vagy a földön, akit szeretni tudnék,
De az egyetlen vagy, akit mindig is kerültem!
nem kellesz, nem szeretlek, kotródj innen, mielőtt begurulnék,
Utállak, egy senki vagy, tűnj szépen előlem!
Mert az utolsó ember vagy, akit szeretni tudnék!
Νομίζεις πως περνιέσαι για γόης και σπουδαίος
Στον έρωτα αυθεντία στο χιούμορ κορυφαίος...
Νομίζεις ότι είσαι αυτός που όλες γυρεύουν
Αυτός που όλοι οι άντρες απίστευτα ζηλέυουν...
Νομίζεις ότι έχεις του Δον Ζουάν τη φήμη
Μα άσε να σου φρεσκάρω εγώ λίγο τη μνήμη...
Ποιος είσαι δηλαδή ?
Azt képzeled, egy elbűvölő, gyönyörű valaki vagy te?
Aki kiváló a szerelemben, s a humora is tökéletes?
Azt hiszed, az vagy Te, akit mindenki megszerezne?
S akire a többi ember mind, mind irigykedhet?
Azt hiszed, olyan híres vagy, mint Don Juan,
De engedd meg drágám, hogy felfrissítselek,
Arról, hogy valójában ki a fene is vagy!
Έλα κράτα μου το χέρι
σε καινούργια αρχή
έλα πάμε μια βόλτα
μη ρωτάς που θα ΄βγει
έλα νίωσε υπάρχει φλόγα
που μας δένει εμάς
έλα η γη γυρίζει πάλι
στο ρυθμό της καρδιάς
Jöjj, s fogd meg két kezem,
Reményében egy új kezdetnek
Jöjj, sétálj egyet velem,
S ne kérdjed, utunk hová vezet...
Jöjj, érezd, nincs más, csak a láng, mely bennünk ég,
S mely összeköt minket
Jöjj hát, hisz a föld is velünk forog még,
A szíveknek ütemére...
Γιατί όταν με κοιτάς και σε κοιτώ
γινόμαστε καλύτεροι
όταν με κρατάς και σε κρατώ
γινόμαστε μικροί θεοί
όταν μ΄αγαπάς και σ΄αγαπώ
γινόμαστε καλύτεροι
αστέρι εσύ κι εγώ ο ουρανός
να λάμπει ο καλός μας εαυτός
Mert ha reám nézel, s én pedig Terád,
Jobbá válhatunk mindketten...
Mikor majd megtartasz, s ha Te vagy az, kit az ég nekem szánt,
Olyanok lehetünk, mint kik ott élnek fenn, a Mennyekben
Mikor Te szeretsz majd, s én szeretlek Téged,
Akkor mondhatjuk, eljött egy jobb élet
Te egy csillag vagy, s én, az égbolt leszek Néked,
Tán, hogy mi a jó, mostmár Te is érzed,
Lásd hát meg magadban a kincset, a szépséget!
Γιατί όταν με κοιτάς και σε κοιτώ
γινόμαστε καλύτεροι
όταν με κρατάς και σε κρατώ
γινόμαστε μικροί θεοί
όταν μ΄αγαπάς και σ΄αγαπώ
γινόμαστε καλύτεροι
αστέρι εσύ κι εγώ ο ουρανός
να λάμπει ο καλός μας εαυτός
Jöjj, hisz a nap is erősebben ragyog,
Mikor hozzám ismét közel leszel
Az örömhöz már nem sok kell, s én még mindig itt vagyok,
S csak Reád várok - szívvel és lélekkel...
Jöjj, érezd, nincs más, csak a láng, mely bennünk ég,
S mely örökké egymáshoz láncol minket
Jöjj hát, hisz a Föld is velünk forog még,
Halld, milyen, mikor együtt dobbannak a szívek...
Maxi hívta fel a figyelmet arra, hogy vagy száz oldallal korábban, már fordítás alá került ez az alábbi nóta... Nosza, hasonlítsa csak össze a kettőt, akit ez érdekel!
Μόνο η δική σου η αγάπη
είναι για μένα αληθινή
κι ας με πονάει κάθε μέρα πιο πολύ
Csak a Te igaz szerelmed
Az, amely nekem "Mindenséget" jelent...
Még akkor is, ha napról napra egyre jobban és jobban szenvedek...
Αχ μοναξιά μου, αχ μοναξιά μου
εσύ μ' ακούς και δε μιλάς
ποτέ σου κόντρα δε μου πας
είναι στιγμές που σε μισώ που μ' αγαπάς
Ah, magányom, Te édes magány,
Nem figyelsz reám, s nem is beszélsz hozzám
Soha sem látlak, előttem soha sem mutatod meg, ki is vagy igazán,
Így már-már gyűlölöm, hogy ennyire vágysz reám...
Πες μου γιατί ρε μοναξιά
με κυνηγάς από παιδί.
Πες μου γιατί με αγαπάς τόσο πολύ.
Mondd, Magányom, miért történt, s az hogyan lehet,
Hogy kicsiny koromtól kezdve mellém szegődtél?
Mondd, miért, s mennyire szeretsz engemet?
Όμως και γω σε αγαπώ
κι ας με πονάς κάθε λεπτό.
Σε προτιμώ απο αγάπες
που μου κάνανε κακο.
Αχ μοναξιά μου, αχ μοναξιά μου
De akárhogy is legyen, én szintén Reád vágyom,
Mégha fáj, ha ez csak szenvedést okoz nekem
Jobban szeretlek, mint valaha bárkit is ezen a világon,
Még a régi szerelmeknél is, akik csak szenvedéssel, s bánattal tették szörnyűbbé életem...
Ah, Tehozzád szólok én, Magányom
Μες στην αγκαλιά σου πάλι κλαίω
κλαίω και κάνω μια ευχή
θα 'θελα απόψε να 'χες πάρει μια μορφή
Ölelő karodban, ismét egyedül sírok én,
Csak sírok, s egy kívánságom van csupán:
Szeretném, ha ma éjjel rajtam halálos sebet ejtenél...
Βράδιασε κι ο πόνος με επανάληψη στο στήθος μου γροθιά
που άδειασε του νου μου τα συρτάρια ένα ένα στα σκαλιά
κι η νύχτα δε περνάει γίναν ώρες τα λεπτά
τσιγάρο αλκοόλ και μοναξιά για ένα φινάλε που πονά
Alkonyodik, s a folytonos fájdalom oly erővel hat rám, mint egy pofon, melyet Tőled kapok én
Melytől minden emlékem eltűnik, s a lépcsőkön vélem együtt egyenként szóródik széjjel
Az éj sem akar múlni, a percek, mintha órákig tartanának, nincs más, csak az üresség,
Cigaretták, ital, és a magány, így telik el szerelmünk végén az első egyedül töltött éjjel...
Όσο εγώ κανένας δε πρόκειται να σ΄αγαπήσει σώμα και ψυχή
κανένας τη τρέλα και τα λάθη σου δε θα τα χρεωθεί
κανένας δεν δίνει αν δεν πάρει κι όταν πάρει να το ξέρεις θα χαθεί
Όσο εγώ κανένας δε πρόκειται να σ΄αγαπήσει σώμα και ψυχή
κανένας τη τρέλα και τα λάθη σου δε θα τα χρεωθεί
κανένας δε θα γεμίσει μ΄όνειρα την άδεια σου ζωή
ούτε στιγμή αν προδοθεί
Ahogy én tettem, senki sem fog Tégedet testestül-lelkestül, ugyanúgy szeretni,
Senki sem fog elfogadni úgy, ahogyan én tettem, hibákkal, s minden őrültségeddel
Senki sem ad majd Néked annyit, amennyit én, ki viszonzást soha sem várt, s a végén hagyta önmagát elveszni!
Úgy, mint én, senki sem fog ugyanúgy szeretni Tégedet,
Senki sem fogad majd el úgy, mint ahogy én tettem, a hibáiddal, és minden őrültségeddel
Senki sem tölti majd meg álmokkal életed,
Mégha egy pillanatra megbabonáznád is a szeszélyeddel...
Σκόρπισα χιλιάδες αναμνήσεις δίχως λόγο στο χαλί
κόλλησα το βλέμμα σ΄ένα τζάμι που το σκέπασε η βροχή
και έσκισε η απάντηση στα τόσα μου γιατί
μα εγώ θα σ΄αγαπάω μια ζωή για να μη νιώθεις μοναχή
Ezer emléket söpörtem a szőnyeg alá én, csak Miattad,
S kérdéseimmel ablakod előtt álltam, melyet eső borított be
De nincsenek válaszok, fejemben csak a számtalan "Miért?"-ek konganak,
Ennek ellenére én egy életen át szeretni foglak, tudnod kell, mindig lesz valaki, aki csak arra vár, hogy megjelenj, Te!
Δεν κατηγορώ κανέναν,
εγώ φταίω, μόνο εγώ,
ήρθε νύχτα, έφυγε μέρα
σαν τη ζάλη απ' το ποτό,
δεν κατηγορώ κανέναν,
εγώ φταίω, μόνο εγώ.
Nem vádolok én már senkit,
Hisz én vagyok a hibás mindenért, egyedül csak én,
Azért is, hogy Ő egy éjjel megjelent, s hogy másnap reggel hirtelen hagyott itt,
Oly hirtelen, mint az ital által okozott bódulat, melytől homályos lesz minden emlék!
Nem vádolok én magamon kívül senkit,
Hisz én vagyok a hibás mindenért!
Κερασμένα από 'μένα που γιορτάζω τον πόνο μου,
και για 'κείνη άλλο ένα που με άφησε μόνο μου,
κερασμένα από 'μένα που πληρώνω τα λάθη μου,
ξεχασμένος από όλους να τα πίνω για πάρτη μου.
Magamnak köszönhetem, hogy rámtört a fájdalom,
S azt is, hogy Ő ismét elhagyott engem!
Magamnak köszönhetem, hogy most azzal fizetek mindenért, hogy többé már nem láthatom,
Úgy tűnik, már csak az ital segíthet abban, hogy e lányt elfeledjem!
Δεν με νοιάζει τι θα γίνω,
τι αξίζει τελικά,
για μι' αγάπη να τα πίνω
ή να ζω χωρίς καρδιά,
δεν με νοιάζει τι θα γίνω,
τι αξίζει τελικά.
Nem számít, hogyan lesz ezután, kivé válok én,
Mert végülis mindaz kit érdekelne,
Hogy a feledés végett iszom-é,
Vagy hogy úgy kéne élnem, hogy szívem sincs már, hisz valahol ott hever az, mélyen eltemetve?
Nem számít hát, kivé, mivé leszek,
Mert végülis kit érdekelne, hogy eztán hová megyek?
Többen kérték már tőlem az évek során, de sem görög betűs szöveget, sem fordítást nem találtam hozzá... Végre kezem ügyébe akadt a nem latin betűs változat, így hát nekiestem...
Απόψε δεν μπορώ να κοιμηθώ
βουλιάζω στο δικό σου το βυθό
γυρεύω τη μορφή σου
στο φλιτζάνι του καφέ
γιατί δεν με κατάλαβες
γιατί δεν με κατάλαβες
γιατί δεν με κατάλαβες ποτέ
Ma éjjel nem alszom, egy szemhunyásnyit sem!
Inkább a pohár aljára nézek, elkeseredetten
Utánad kutatok, Tégedet kereslek,
A csésze kávéban is, melyet reggel egymagam iszom meg
Miért nem értesz?
Miért nem értesz meg?
Miért nem értesz meg soha sem?
Απόψε γιορτάζει η ερημιά
Ελπίδα δεν μου 'μεινε καμιά
Απόψε θα μεθύσω
Και με πίκρα θα σου πω
Καρδιά μου πόσο σ'αγαπώ
Az évfordulónkat ma éjjel egyedül ünneplem én,
Hisz tán azt reméled, erre már nem is emlékszem, de tévedtél...
Ma éjjel részegre iszom magam, mert elmentél,
S a keserű magány mondja majd el Néked, nem én,
Kedvesem, hogy mennyire szeretném, ha újra itt lennél!
Απόψε το φεγγάρι δεν θα βγει
η νύχτα δεν θα φέρει την αυγή
Απόψε θα πληρώσεις
Ακριβέ μου εαυτέ
Γιατί δεν με κατάλαβες...
Ma éjjel még a Hold sem világít majd,
Az éjszaka sötétje nem hoz újabb hajnalt
Ma éjjel megfizetem minden fájdalmadat,
Nem Te vagy a hibás, csakis én, egymagam...
Miért nem értesz meg engemet, ó, jaj...?
Επειδή σ' αγαπώ
ως και οι πέτρες ανθίζουν στη γλάστρα
επειδή σ' αγαπώ
το φεγγάρι φιλιέται με τ' άστρα
επειδή σ' αγαπώ
σ' αγαπώ γράφω σ' όλους τους στίχους
επειδή σ' αγαπώ
ξαγρυπνώ στης καρδιάς σου τους ήχους
Mivel szeretlek
a cserépben még a kövek is virágoznak
mivel szeretlek
a hold, s a csillagok együtt csókolóznak
mivel szeretlek
"szeretlek"-et írok minden falra
mivel szeretlek
melletted virrasztok a szívverésed hallgatva
Επειδή σ' αγαπώ
τα φτερά ξαναράβω στους ώμους
επειδή σ' αγαπώ
ξαναβγαίνω με τσέρκι στους δρόμους
και φωνάζω στους δρόμους
σ' αγαπώ
Mivel szeretlek
újra szárnyakat varrok a hátamra
mivel szeretlek
kiszaladok az utcára karikát hajtva
s az utcákon azt kiáltom:
"szeretlek"
Επειδή σ' αγαπώ
τα λαμπιόνια του ο ήλιος ανάβει
επειδή σ' αγαπώ
το κρεββάτι μας είναι καράβι
επειδή σ' αγαπώ
το ταξίδι αυτό δεν τελειώνει
επειδή σ' αγαπώ
τούτη η λέξη ποτέ δε παλιώνει
Mivel szeretlek
lámpásait a nap is felgyújtja
mivel szeretlek
az ágyunk az életünk hajója
mivel szeretlek
ez az utazás soha sem ér véget
mivel szeretlek
soha sem évül el az a szó, hogy "szeretet"
Επειδή σ' αγαπώ
τα φτερά ξαναράβω στους ώμους
επειδή σ' αγαπώ
ξαναβγαίνω με τσέρκι στους δρόμους
και φωνάζω στους δρόμους
σ' αγαπώ
Mivel szeretlek
újra szárnyakat varrok a hátamra
mivel szeretlek
kiszaladok az utcára karikát hajtva
s az utcákon azt kiáltom:
"szeretlek"
Στίχοι: Βίκυ Γεροθόδωρου
Μουσική: Χρήστος Νικολόπουλος
Πρώτη εκτέλεση: Πασχάλης Τερζής
Τελείωσε εδώ,τι κρίμα,
ο δικός μας δρόμος.
Για να μη σε δω να φεύγεις,
πρώτος φεύγω εγώ.
Χάνονται τα όνειρά μου,
χάνεται και ο χρόνος.
Μπρος την πόρτα της ζωής μου,
βήματα μετρώ
Az, hogy köztünk mindennek vége, micsoda szégyen?
Azon a közös úton nem járhatok már Veled.
Azért, hogy ne lássam fájó eltűnésed,
Önmagam áldozom fel, így hát én megyek...
Álmaim egytől egyig a múlt ködébe vesztek,
A percek, melyeket Véled töltöttem el, szintén semmivé lettek
Életem nyitott könyvként hever most Előtted,
S én magányosan tűnődöm: vége hát mindennek?
Πέντε βήματα
απ'την πόρτα σου με χωρίζουν τώρα.
πέντε βήματα
μείναν και έφυγα,
κόσμους μακριά.
πέντε βήματα
απ'το σώμα σου,
μοιάζουν ξένη χώρα.
Πέντε γράμματα
γράφουν έφυγα,
όσο κι αν πονά.
Öt lépés csupán, nem több, s nem is kevesebb,
Csak zárt ajtód választ el tőlem Tégedet...
Öt lépésre vagyok Tetőled, Kedvesem,
Te sem jössz közelebb, s úgy érzem, végleg elvesztettelek...
A zajos világ is oly távol került tőlem,
Pedig csak öt lépés távolság ez, nem több,
Közel vagyok ugyan, de oh, Tőled mily messze kerültem,
Mindketten két világ közt gyötrődve őrlődünk.
Búcsúzásul öt betűt írnék Neked,
"έφυγα" (Ég áldjon, most pedig elmegyek!)
Mert nem bírom, nagyon fáj, lásd, mennyire szenvedek!
Πως φοβάμαι να κοιτάξω μες τα δυο σου μάτια,
ό,τι μέσα μου ραγίζει,
έτσι θα φανεί,
σαν καθρέφτης η ψυχή μου,
γίνεται κομμάτια.
πέντε βήματα μετράει,
όλη μου η ζωή.
Mennyire féltem én attól, hogy két szemedbe nézzek,
Mert tudtam, rögtön meghalnék, összetörnék végleg,
De ím, most láthatod, mit eddig elrejtettem,
Fogadd hát e tükröt, mely nem más, csak a lelkem,
Annak széthullt darabkáiból építgettem...
De tudd, öt lépésnyire Tőled, valamit találsz még,
Egy összetört szívet, mely csak Teérted élt...
Με μας πώς έγινε και φτάσαμε στο τέρμα
και μένει πάλι το παράπονο στο βλέμμα
και μια ανάμνηση πικρή να μας πληγώνει
να μας θυμίζει την αγάπη που τελειώνει
Mi történt velünk? Miért lett hát vége?
Hiába néznék Rád, már senkit sem találok
Csak a fájdalom maradt, és keserű emlékek,
Nem változik semmi, bármit is csinálok...
Με μας πώς έγινε και ήρθε νωρίς το βράδυ
και να που μείναμε της μοναξιάς οι σκλάβοι
και εσύ καρδιά να ψάχνεις μες στην έρημο
με το ποιο φεγγάρι έχουμε πανσέληνο
Különváltunk tehát, s az alkony reánk szállott,
Mindketten a magány rabszolgái lettünk
De hiába kutatsz utánam, szívem már nem találod,
Csak a Hold fénye az, mely még itt maradt nekünk...
Με μας πώς έγινε και αλλάξαμε πορεία
και μένει το όνειρο ξανά στην απορία
και εσύ διστάζεις και δεν παίρνεις την ευθύνη
μήπως και σώσεις ό,τι έχει απομείνει
Mi történt velünk? A választ nem adtad meg,
Közös álmainkból mára csak kérdések maradtak
Mert Te szerelmünk könnyelműen vetted,
Ne is jöjj hát vissza, ha szívem megtagadtad...
Με τα μάτια βουρκωμένα
με τα χείλη παγωμένα
ήρθα να σε βρώ...
συγνώμη να σου πώ...
Ορκίστηκα στο δάκρυ μου
πως έμαθα απ' τα λάθη μου
μα έφυγες αγάπη μου
και πώς να ζήσω εγώ.....
Könnytől elázott nedves szemekkel,
S régesrég elnémult, hideg ajkakkal
Jöttem el Tehozzád, hogy felkeresselek,
S hogy elmonhassam, sajnálom, már mindent megbántam...
Könnyek kközt esküszöm arra TeNéked,
Hogy tanultam hibáimból, s bevallom, rossz voltam én,
De mégis elhagysz, Kedvesem, nem érezlek Téged,
Hát mondd, mi lesz most velem, tovább hogyan is élhetnék?
Δώς μου 24 ώρες
πάρ' την ζωή μου και δώσε μου ώρες
τώρα που γίνεσαι αέρας..
βρές μου ένα λόγω να ζώ....
απόψε που φεύγεις τελειώνει η ζωή μου
απόψε σε χάνω , σε χάνω ψυχή μου..
Csak egy napot adj még,
Vigyél magaddal, vagy ölj meg, de egy napot kérek még,
Hogy most, hogy oly könnyen elmentél,
Okot találhassak arra, tovább miként is élhetnék!
Most, hogy elhagytál, ma éjjel életem is véget ér,
Mert ma éjjel vesztettelek el végleg én!
Με τα μάτια βουρκωμένα
με τα χείλη αγχωμένα
κόπηκε η φωνή
αντίο σου η σιωπή...
Με κοίταξες κατάματα
και μάζεψες τα πράγματα
Μαζί με τα αντικείμενα
μου πήρες τη ζωή ..
Könnyező szemekkel,
S kihűlt ajkakkal
Vagyok csupán, s hangod oly kegyetlen
Mikor kimondod: Viszlát! – s én ismét egyedül maradtam...
Egyenesen odanéztél két szemembe,
Majd csomagolni kezdtél hirtelen
De a tárgyakkal, melyeket elvittél tőlem,
Magaddal vitted az egész életem...
Nincs beírva úticél.
