Egy friss dal Thanos Petrelis készülő új nagylemezéről.
Ez a nóta valójában a nehéz szüléses kategóriába tartozott, nagyjából két-három hete nyüstöltem
és még mindig csak egy silány változatra futotta... Igazán megérne egy átmódosítást, már ha valakinek van ereje hozzá.
Stratos: Kérésed parancs! Bár e Te verziód sem volt rossz...
Δεν μπορώ να σε δω καθαρά
Εμποδίζει το δάκρυ στα μάτια
Η αγάπη ζητιάνα σκιά
Κι οι όρκοι σπασμένα κατάρτια
Nem tudlak teljesen jól látni, tisztán
A gátló könnyektől, melyek szemeimben égnek
Szerelmünk, mint koldusasszony árnyéka immár,
S összetört árbócok romjai - a régi eskűvések...
Refren: Τελειώσαμε, όλα στον αέρα τα καρφώσαμε
Σαν γυαλί στην παγωνιά θαμπώσαμε, τελειώσαμε
Τελειώσαμε...
Τελειώσαμε, μες στην μοναξιά κατασκηνώσαμε
Κάψαμε, ρημάξαμε, προδώσαμε, τελειώσαμε
Τελειώσαμε...
Hisz végeztünk egymással, szerelmünket a szélnek eresztettük
Mint elhomályosult üveg a fagyban, köddé váltunk, s egymással végeztünk
Vége mindennek köztünk...
Befejeztük egymással, s a nagy magány táborába telepedtünk
Elégettük, romba döntöttük, elárultuk álmainkat, s a szerelmünk,
Mindent befejeztünk, végeztünk...
Δεν μπορώ να σε δω καθαρά
Η βροχή των ματιών δυναμώνει
Το πιστόλι κρατάει η μοναξιά
Σαν φονιάς την αγάπη σκοτώνει
Nem tudlak tisztán látni egészen,
Mert szemeimből erősődve hull könnyeim záporesője
S a magány, revolvert tart kezében,
Mint a gyilkos. Jő, hogy a szerelmet megölje...
Refren: Τελειώσαμε, όλα στον αέρα τα καρφώσαμε
Σαν γυαλί στην παγωνιά θαμπώσαμε, τελειώσαμε
Τελειώσαμε...
Τελειώσαμε, μες στην μοναξιά κατασκηνώσαμε
Κάψαμε, ρημάξαμε, προδώσαμε, τελειώσαμε
Τελειώσαμε...
Hisz végeztünk egymással, szerelmünket a szélnek eresztettük
Mint elhomályosult üveg a fagyban, köddé váltunk, s egymással végeztünk
Vége mindennek köztünk...
Befejeztük egymással, s a nagy magány táborába telepedtünk
Elégettük, romba döntöttük, elárultuk álmainkat, s a szerelmünk,
Mindent befejeztünk, végeztünk...
Σε παρακαλώ μην είσαι σαν μικρό παιδί
η αγάπη δεν αντέχει στη πολύ τριβή
έλεγα κι εγώ να πάμε ως τον ουρανό
μα ήταν λάθος κάτι τέτοιο να σου το ζητώ
Kérlek, ne viselkedj úgy, akár egy kisgyermek,
Tudod, nem tűri el a sok súrlódást minden szerelem
Magam is hittem, hogy eljuthatok a mennyekig Véled,
De úgy tűnik, hiba volt ilyesmit: Tőled kérnem...
Refren: Τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
έχω φάει τη ζωή μου με έρωτες μικρούς
και φοβάμαι ότι θα σαι ένας απ'αυτους
τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
Elmondom mi bánt, hallgasd meg, ha akarod
Örök életemben kerestem az apró, futó kalandot
És félek, e sok közül Te is csak egy leszel,
Elmondom ami bánt, s gondold át, mit teszel...
Σε παρακαλώ μην είσαι σαν μικρό παιδί
σαν μαγνήτης θα κολλήσω στη καταστροφή
ήθελα πολύ να είμαι το άλλο σου μισό
μα ήταν λάθος κάτι τέτοιο να σου το ζητώ
Kérlek, ne viselkedj úgy, akár egy kisgyerek,
Mint a mágnes, úgy vonzom magamhoz a végzetet,
Tudod, oly szívesen lettem volna a "Másik Feled",
De talán, hiba volt hozzád kötni efféle képzetet...
Refren: Τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
έχω φάει τη ζωή μου με έρωτες μικρούς
και φοβάμαι ότι θα σαι ένας απ'αυτους
τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
Elmondom mi bánt, hallgasd meg, ha akarod
Örök életemben kerestem az apró, futó kalandot
És félek, e sok közül Te is csak egy leszel,
Elmondom ami bánt, s gondold át, mit teszel...
Νιώθω την ανάγκη να χαθώ
ψέματα σου λέω σ'αγαπω...
Szükségét érzem, s a legjobb, ha végleg elveszek...
Folyton hazudοzom neked - ám, Szeretlek!
Refren: Τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
έχω φάει τη ζωή μου με έρωτες μικρούς
και φοβάμαι ότι θα σαι ένας απ'αυτους
τα παραπόνα μου κάνω κι άμα θες τ'ακους
Elmondom mi bánt, hallgasd meg, ha akarod
Örök életemben kerestem az apró, futó kalandot
És félek, e sok közül Te is csak egy leszel,
Elmondom ami bánt, s gondold át, mit teszel...
Τ' ανάποδα του κόσμου ισιώνω νοερά
Προσθέσεις κι αφαιρέσεις για λίγα και καλά
Εσύ στην κόλαση σου εκεί να κοιμηθείς
Επιστροφές δεν έχει, μην το διανοηθείς
Úgy vélem, én mindent jól csinálok, a világ a rossz, a hibás,
De azért akad néhány dolog, mi mégis helyénvaló
Most még nyugodtan alszol, de bár tudnád, hogy miféle pokol vár Rád..., ez nem lehet vitás,
Ne próbálj meggyőzni, hogy visszajöjjek Hozzád..., értelmetlen, mind csak elcsépelt szó!
Για σένα απόψε δεν είμαι σπίτι, απουσιάζω
Με μένα πίνω και μένα έχω να κουβεντιάζω
Πως δεν μου λείπεις, τον εαυτό μου παραμυθιάζω
Απουσιάζω, απουσιάζω, απουσιάζω
Hisz ma éjjel nem leszek otthon, felejts hát el, kérlek!
Egyedül iszom eztán, s magammal beszélek
Lassan elhiszem, hogy nincs Rád szükségem..., de tényleg!
Így hát, csak annyit kérnék: felejts el, de végleg!
Αλλού το όνειρό μου, το θαύμα μου αλλού
Τη φυλακή σου είδα σαν πόρτα τ' ουρανού
Εκεί που ζουν τα λίγα για πάντα να κρυφτείς
Κι αν με νοσταλγήσεις μην ψάξεις να με βρεις
Álmaim széthulltak, már csodát sem remélek,
Saját börtönödbe zárva élsz majd eztán, esküszöm az égre
Rejtőzz el nyugodtan, de nekem mennem kell..., hisz vár a nagybetűs Élet,
S ha mégis hiányoznék..., nehogy keresni kezdj, inkább felejts el, s fogadd el, hogy vége!
Πόσο πολύ σ' αγάπησα / Hogy mennyire szerettelek...
Σ' έχω χάσει, μ' έχεις προδώσει
Κι απ' το μυαλό μου να σε βγάλω δεν μπορώ
Μ' έχεις ξεχάσει, μ' έχεις αφήσει
Σε ένα ψέμα για να ζω
Ό,τι κι αν κάνω σε σένα γυρίζω
Μιλάω μαζί σου σαν να είσαι εδώ
Ξέρω πως πια αλλού ανήκεις μα
Εγώ δεν έπαψα στιγμή να σ' αγαπώ
Elveszítettelek, hisz elárultál engemet
De mégsem tudom feledni a közös emlékeket
Tán el is feledtél, de azért megengedted
Hogy nyilvánvaló hazugságok közt éljek Veled, Neked
Mondd, mit is tehetnék, hogy Hozzád visszatérhessek?
Hozzád szólok ugyan, de Te már nem értheted
Tudom, már máshoz tartozol, de azt soha el ne feledd,
Egy percig sem volt kérdés, hogy Téged szeresselek...
Πόσο πολύ σ' αγάπησα
Μακάρι να 'χες μάθει
Πόσο πολύ με πόνεσες
Κανείς δεν θα σου πει
Oh, hogy mennyire imádtalak
Azt kívánom..., bár valahogyan tudathatnám Veled
De, hogy mennyire megsértettek az Általad kimondott szavak,
A világon senki sem mondhatja el Neked...
Σαν δολοφόνος μανιακός
Όλο σε σένανε γυρίζω
Μα τη σκανδάλη όταν πατώ
Μ' αγάπη πλημμυρίζω
Akár a gyilkos, mely áldozatát várja,
Hozzád lopva, titkon, mindig visszajárok
S mikor majd célba vesz a gyilkos fegyver tárja,
Abban csak a szerelem töltetét találod...
Όταν σε βλέπω ξαφνικά
Κάνω πως δε σε ξέρω
Συντρίμμια γίνομαι ξανά
Και μέσα μου υποφέρω
S mikor hirtelen meglátlak, ígérhetem Neked,
Úgy teszek majd, mintha nem is ismernélek
De magamban újra darabokra esek,
S átadom magamat a gyötrő szenvedésnek...
Στο άδειο σπίτι μόνη γυρίζω
Πόσο με πνίγει πάλι η σιωπή
Μου έχεις κι ό,τι κι αν κάνω
Ξέρω πως θα 'σαι μακριά μου πια εσύ
Visszatérek ismét a kietlen, üres házba,
Hol a fullasztó némaság úgy hat, akár egy gyorsan ölő méreg...
Még itt is velem vagy, most hát mit csináljak?
De tudom, hogy máshol jársz, s én elveszítlek..., végleg...
Στο τασάκι το μικρό
Το τσιγάρο το στριφτό
Κι ο διπλός σου ο καφές
Εσένα περιμένουνε από χτες
Δεν ζητώ να ξανάρθεις
Ούτε να απολογηθείς
Αν βαρέθηκες εδώ
Καρδιά μου στο καλό
A kicsiny hamutartóban
Az elnyomott cigaretta
S a kávé, két cukorral
Rád vár tegnap óta...
Nem kérem Tőled, hogy hozzám visszatérj,
Sem arra, hogy mentegetőzz, s arról beszélj, miért tetted ezt velem...
Ha már nincs mit mondanod, s végleg megelégeltél,
Hát viszlát, vigyázz magadra, Kedvesem!
Εγώ να ξέρεις αν σε χάσω
Δεν θα ‘χω τίποτα να χάσω
Δεν θα ‘χω ανάγκη να σε δω
Γιατί ποτέ δεν ήσουνα εδώ
De azt még tudnod kell, ha Téged elveszítelek,
Nem lesz az nékem túl nagy veszteség
Nem érzem szükségét, hogy újra lássalak Tégedet,
Mert ha ezt meg tudtad tenni, úgy tűnik, soha sem szerettél...
Εγώ να ξέρεις αν σε χάσω
Δεν θα ‘χω τίποτα να χάσω
Mα θα το ήθελα πολύ
Να ζούσαμε μαζί για μια ζωή
De azt tudnod kell, hogyha elveszítelek,
Nem történik semmi, megy minden tovább
De tudnod kell azt is, hogy nem akartam, csak - elmondhatom Neked,
Együtt lenni Veled egy életen át...
Τρεις η ώρα και μισή
Πάλι δεν θα ρθεις εσύ
Και νομίζεις πως εγώ
Στους δρόμους θα γυρίζω να σε βρω
Most fél három van,
S Te nem jöttél el, újra...
Valahol máshol, tán azt gondoltad,
Hogy én az utcákon kóborlok, Tégedet kutatva
Δεν μπορείς να φανταστείς
Πόσο θα με χρειαστείς
Θα με ψάχνεις σαν τρελός
Χαμένος εντελώς
De azt nem képzelted el soha, nem is gondolnád,
Hogy egy napon mennyire szükséged lesz rám
Őrült módjára majd utánam kutatsz tán,
De akkorra már számomra régesrég meghaltál...
Απόψε που χωρίζουμε
Κρύφτηκε το φεγγάρι
Στα δύο με κόβει ο έρωτας
Οποία στιγμή γουστάρει
Φύγε λοιπών, τι με κοιτάς
Πήγαινε όπου θες να πας
Να είσαι εδώ δεν ωφελεί
Αφού δε μ' αγαπάς
Ma éjjel - most, hogy szakítunk, mi ketten,
A Hold sem világít - elbújt, fényét rejtve
A Szerelem bármikor megölhet, ketté vághat engem,
Amikor csak kedve tartja, hogy szívem összetörje
Hát akkor menj, reám még miért nézel?
Menj csak, ahová akarsz, ne törődjél vélem!
Semmi értelme, hogy még itt légy,
Hisz már úgy sem szeretsz... - érzem...!
O χωρισμός σου θάνατος
Κι ένας καημός αθάνατος
Να ξεχαστώ δεν γίνεται όσο κι αν πίνω
Ο χωρισμός σου θάνατος
Κι ένας καημός αθάνατος
Φύγε λοιπόν αφού το θες, εγώ θα μείνω
Φύγε λοιπών και μη ρωτάς τι θ' απογίνω
A Véled való szakítás, egyenlő a halállal,
Elpusztíthatatlan bánattal, örök vágyakozással
Feledni sem bírlak, sem itallal, sem mással...
Szakításunk számomra, egyenlő a halállal!
Vágy, és bánat mindörökké; tudom, mindhiába
Menj hát, ha így akarod, én itt maradok, hátha...
Ne kérdezd: Mi lesz vélem? - Te küldtél halálba...!
Απόψε που χωρίζουμε
Άδειασε η ζωή μου
Πως θα 'θελα να σου 'δείχνα
Την περιφρόνηση μου
Φύγε λοιπών, τι με κοιτάς
Πήγαινε όπου θες να πας
Να είσαι εδώ δεν ωφελεί
Αφού δε μ' αγαπάς
Ezen az éjjelen, hogy eldöntöttük: vége,
Életem sivár, kietlen síksággá változott
Bár úgy tehetnék, mintha semmi sem történne,
Így sem érted a megaláztatásom, s a bánatot...
Menj csak, nyugodt szívvel..., de mért nézel még reám?
Menj csak, mindegy hová, csak jó messze innen
Semmi értelme annak, hogy tovább itt maradjál,
Ha már nem is szeretsz..., s hozzád közöm sincsen...
Noha ma megint sok újat tettem fel, de Stratos, ha esetleg erre jársz, s van rá némi időd, kiemelten erre kérhetnék egy korrekciót?
Stratos: Nincs Időm!
De hát... parancsba adtad... Vess magadra - illetve az alábbi 3 hozzászólás dalszövegére - egy pillantást!
(...ha észlelsz némi változást, az a fordítás pontosítása,
a túl hosszú sorok rövidre vágása, és ha nem tudtam megtartani a rímeidet -
bárhogy is igyekeztem -, akkor a verssorok némi átpofozása lehet....)
Remélem, elnyeri tetszésedet az utógondozásos "tupír"-munka!
Üdv!
Τι μου συμβαίνει
Δεν έχω πιεί μα λειτουργώ σαν μεθυσμένη
Και σαν χαμένη
Τι μου συμβαίνει
Κι αυτό το πάθος ξαφνικά με ξετρελαίνει
Μ' ένα βλέμα με κλειδώνεις στη δική σου φυλακή
Και ισόβια μου ζητάς μια αγάπη δίχως λογική
Τι μου συμβαίνει
Μες στο γκρεμό σου η ζωή με παρασέρνει
Mi történik velem?
Egy kortyot sem ittam, mégis, mintha részeg lennék
Mint aki teljesen elveszett
Vajon mi ez, ami most vélem megesett?
Ez az érzés szép lassan az őrületbe vezet
Egyetlen pillantásoddal zársz a börtönödbe teljesen,
S te vagy, ki tőlem örökké esztelen szerelmet követel...
Mi történik, mi lehet velem?
Az élet, mindig visszavezet a szakadékhoz - hozzád Kedvesem!
Πως φοβάμαι μην τελειώσει τ’ όνειρο αυτό
Μη χαθούμε και ματώσει το σ’ αγαπώ
Πως φοβάμαι το στριμένο χαρακτήρα μου
Που κόντρα πάει στη μοίρα μου
Και σ' ότι λαχταρώ
Óh, én úgy félek, hogy véget ér ez az álom,
Hogy nem maradunk együtt, s e szerelem csak múló járom
Annyira reszketek önmagam bizonytalanságától,
Mely sorsom ellen szegül, s akkor mire várjak mától?
És mindennek, amit szerettem..., mert elnyeli a távol?
Πως φοβάμαι μην τελειώσει τ’ όνειρο αυτό
Μη χαθούμε και ματώσει το σ’ αγαπώ
Πόσο θα ‘θελα καρδιά μου να παλέψουμε
Στα δύσκολα ν’ αντέξουμε κι οι δυό
Annyira félek, hogy ez az álom véget ér,
S egymástól elszakadva, a szerelmünket borítja el vér!
Kincsem, jó lenne, ha veled minden akadályt legyűrhetnék,
És mi ketten, együtt minden nehézséggel megküzdhetnénk!
Τι μου συμβαίνει
Και το κορμί μου σαν τρελό σε περιμένει
Και με πεθαίνει
Τι μου συμβαίνει
Και η ψυχή να σε χαρεί δεν προλαβαίνει
Μ' ένα βλέμα με κλειδώνεις στη δική σου φυλακή
Και ισόβια μου ζητάς μια αγάπη δίχως λογική
Τι μου σμβαίνει
Μες στο γκρεμό σου η ζωή με παρασέρνει
Már megint, mi lehet velem?
Hogy őrülten várja testem, hogy újra itt legyél?
S hogy csak ez az érzés kínoz szüntelen,
Vajon mi lehet vélem, mesélj,
Hogy eközben lelkem lemarad, s örülni sem tud neked?
De, hisz egyetlen pillantásoddal a börtönödbe zársz teljesen,
S te vagy, ki tőlem örökké esztelen szerelmet követel...
Mondd, mi lehet velem,
Hogy a nyugalmat Tenálad - a végső szakadékban - sem lelem?
Πώς να σε αντικρίσω
Το χθες να σου θυμίσω, πες μου πώς
Με είχες σαν θεό σου
Και ήμουν ο δικός σου άνθρωπος
Είμαι γεμάτος τύψεις
Που δεν μπορείς να κρύψεις τώρα πια
Δεν νιώθω πια γαλήνη
Αφού δεν μου 'χει μείνει ανθρωπιά
Hogyan is nézhetnék szemedbe ezután?
A tegnapokat magam mögött, mondd, hogyan hagyhatnám?
A Mindened voltam, úgy vigyáztál reám,
Számodra az egyetlen voltam, drága babám!
De végül nem maradt semmi, csak a bűntudat-érzet,
Amit nem rejthetek el már - s így, nem lehetek Véled!
Nyugtomat nem lelem, elhagyott a béke,
Lelhetnék-e eztán - bennem nem lévő - emberségre?
Στο λέω δεν σου αξίζω
Πίκρες να σου χαρίζω, ξέχνα με
Ξέχνα με
Με πιάνει ένα ρίγος
Μπροστά σου νιώθω λίγος, ξέχνα με
Ξέχνα με
Kimondom; rossz vagyok, s meg sem érdemellek,
Mert csak bánatot adok, hát felejts el... De végleg!
Felejts el, én csak arra kérlek!
Borzongok - nélküled mégis örök lázban égek,
Felejts hát el, hisz Hozzád fel sem érek,
Felejts el, Kedvesem... Örökre... Végleg!
Στα μάτια σου έχω πέσει
Και αυτό μ' έχει πονέσει, καίγομαι
Μέσα μου έχω πεθάνει
Μ' αυτά που σου κάνει ντρέπομαι
Kiestem a kegyeidből, a szemed sem veted rám,
Bár tudnád, hogy fáj nekem, mint a fáklya: égek!
Ott, belül, magamban, meghaltam régen már,
Tettem szégyellem - pedig, mit nem tennék meg érted!
Αντώνης Ρέμος
Μουσική - Στίχοι: Γιώργος Θεοφάνους
Από το album "Σαν άνεμος
Που να΄σαι
σ΄ένα παράθυρο ανοιγμένο
σ΄ένα φεγγάρι προδομένο
που το κοιτάμε πια σαν ξένοι
Vajon, merre lehetsz, Te Drága?
Egy nyitott ablakban - a szabad ég alatt állva?
Az elárult Holdon - vagy egy más világban,
Amire tekintetünk idegenekként száll ma?
Πού να΄μαι
σ΄ένα ρολόϊ κολλημένος
στους δείκτες του παγιδευμένος
στιγμή έχω γίνει περασμένη
S vajon, én hol vagyok?
Az idő bizony fogságba vetett,
Csapdáim csupán az óramutatók,
Egy pillanat, s engem a múlt, eltemetett...
Refren:
Που να΄σαι τώρα
που κρυώνω και φοβάμαι
μέσα στο σώμα σου εγώ θέλω μόνο να΄μαι
μήπως ρωτάς κι εσύ αγάπη μου
πού να΄μαι ή απλά με διέγραψες
Vajon most hol, merre lehetsz?
Hiszen reszketek, fázom, és annyira félek?
Nem akarok mást, mint érezni a húsod, a testedet
Kedves, előfordul-e, hogy még megkérded; élek,
S merre lehetek? Vagy tán töröltél, leírtál engemet?
Που να΄σαι απόψε
που οι τοίχοι ιδρώτα στάζουν
κι οι αναμνήσεις γύρω σαν θεριά ουρλιάζουν
μήπως αγάπη μου οι αγάπες σε τρομάζουν
και δεν επέστρεψες
Hol lehetsz ma éjjel?
Most, hogy a falak is vért izzadnak Érted,
S őrült vadak módjára sírnak az emlékek? Kedvesem, vajon a szerelmek ijesztenek ennyire meg?
S emiatt nem térsz vissza, és nem vagy itten, velem...?
Πού να΄μαι
στον καναπέ μ΄ένα σεντόνι
που να μυρίζει εσένα ακόμη
και της αγάπης μας τη γλύκα
S hogy merre járok, vajon hol lehetek?
Az üres ágyon fekszem, egy szál lepellel
Melyen tested illatai, még mindig ott lebegnek,
és kínoz minden édes emlék, mit együtt éltünk: ...ketten.
Πού να΄σαι
σε ποιά αγκαλιά στριφογυρίζεις
ποιόν απ΄τους φόβους σου ξορκίζεις
λίγο να με σκεφτείς σε βρήκα
Vajon merre járhatsz? Ugyan, merre lészel?
S ki ölel magához forró szenvedéllyel?
Félelmeid közül melyiket űznéd el, épp ésszel?
Bárcsak - egyetlen egyszer - reám gondolnál még... ...az éjjel!
A minap elhangzott egy vers a Duna tv Rondó műsorában.
Több fordításra is bukkantam a neten, a műsor 18-adik perctől található meg
Petridisz Hrisztosz - kétnyelvű - tolmácsolásában,
Menelaosz Ludemosz: Jól vagyok - című verse:
„Levelet csak közönséges sárga levelezőlapon szabad írni,
És csak annyit, az elítélt egészséges, jól van.” A parancs
Ειμαι καλα Μητερουλα μου. Αυγη μου.
Σπευδω να καλοπιασω τον φοβο σου..ειμαι καλα..
Καθομαι κατω απ’τον ισκιο της λυπης μου..κι’αφηνω την πενα μου να κλαψει..
Μανα ..τρεμουλα των χεριων..
Χιονια που ξεφευγετε απ’την μπολια….
Στεναγμε που μετρας τον μισεμο μου.. ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ…
Jól vagyok édesanyám, hajnalhasadásom,
Szeretném enyhíteni rettegésed; Jól vagyok!
Szomorúságom árnyékába telepszem,
és hagyom sírni a tollamat, …... Anyám!
Reszketeg kezek, kendő alól kibomló szürke haj,
sorsomat számláló sírás…. Jól vagyok!
Πρωτον Σεβαστη μου...
Πρωτον ερχομαι να ρωτησω ..μα δε ρωτω..
Εδω δε ρωτουν..
εδω ολοι ειναι καλα..κι’ας ανεμιζουν οι κρεμαλες απο πανω τους..
Κι ας τρωει τα ποδια τους..η υαινα..η πισσα..
ολοι ειναι καλα..
„Először is üdvözletem …..”
„Először is szeretném megkérdezni…..”
Itt semmit sem kérdeznek, mindenki jól van.
Bár akasztókötél himbálódzik felette,
bár hiéna üszök falja lábát,
mindenki jól van.
Πρωτον Μητερουλα μου υγειαν εχω...
και το στηθος μου φωναζει σαν προβατο βραχνο...
κι ο ραβδιστης μετραει την ωρα του στα πλευρα μου…
Πρωτον Μητερουλα…μα συγχωρα με και σημερα..
Συγχωρα με και σημερα..που δεν θα μαθεις την αληθεια..
Η αληθεια γερασε και δεν ταξιδευει...
δε περνα την θαλασσα..
Η αληθεια Μανουλα ειναι βολι..Και δεν θα στην πω..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
„Először is anyám egészséges vagyok,
s hörög a mellem rekedt birkaként,
és az őr botütései jelzik hátamon az idő múlását.
„Először is anyám,….” Bocsássál meg ma is,
hogy ma sem tudod meg az igazat.
Az igazság megöregedett, és nem utazik.
Nem kel át a tengereken.
Az igazság puskagolyó anyám, s nem mondom el neked.
„Jól vagyok!”
Σημερα κλεινω τα χιλια γραμματα...
μα εχεις χρονους να παρεις μηνυμα μου...
Μα συγχωρα με..
..Συγχωρα με και σημερα..για τα χιλια “ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ”..
Τα χιλια Ψεμματα μου...
Ez lesz az ezredik levél. De tudom,
évekbe telik még hírt kapsz felőlem.
De hát bocsáss meg… jó anyám,
az ezer egyhangú, örökös „Jól vagyok!” –ért,
ezer egyhangú hazugság.
Πηρα ξανα για να σου γραψω..εχω την καρτα μου στα γονατα..
και την χαιδευω σαν περιλυπο πουλι..
Το χερι πια το γραφει μοναχο του..το μικρο πικρο του μαθημα..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
Nekiláttam újból, hogy írjak, térdemen a papír,
simogatom, mint egy ijedt madárkát,
és a kezem már írja is magától
a rövid keserű leckét;
„Jól vagyok!”
Ξερω…Αχ Μητερουλα..
Ξερω πως σου στελνω καθε μερα..την τακτικη δοση της πικρας μου..
Ξερω πως την χαιδευεις τουτη τη ψευτια μου…
Πως τη ραινεις με δακρυα και παραμιλας..Ξερω..
Μα δεν κανει φτερα αλλη λεξη απο δω..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
Tudom …. ó jaj anyám!
Tudom, hogy naponként elküldöm neked,
keserűségem kimért adagját.
Tudom, hogy becézgeted a hazugságomat,
Hogy könnyel áztatod, félrebeszélsz, … tudom.
De nem szárnyal fel más szó;
„Jól vagyok!”
Μπορεις ακριβη μου να τη διαβασεις και διχως φως..
Δεν ειναι καν αναγκη να τη διαβασεις..
Φτανει μονο ναρθει..ν’ακουστει στη εξωπορτα η φωνη του ταχυδρομου..
Τοτε Μανουλα μπορει και να μην ειμαι καλα..
Μα εσυ να πιστεψεις τη γραφη μου...
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ..
Lámpavilág nélkül is elolvashatod, anyám!
Vagy akár el se olvasd!
Elég, ha megérkezik,
ha felhangzik a postás hangja ajtód előtt.
Talán engem kínok gyötörnek, de te higgyél az írásnak;
„Jól vagyok!”
Ειμαι καλα αφου μπορω και σερνω το μολυβι..
Ειμαι καλα αφου μπορω και το ψελιζω..
Ειμαι καλα αφου μπορω και αραδιαζω στο χαρτι..τα τσακισμενα τουτα λογια..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
„Jól vagyok!”…. hiszen tudom húzni a ceruzát.
„Jól vagyok!”….hiszen el tudom hazudni;
„Jól vagyok!”….Hiszen felsorakoztatom a papíron
a megcsonkított szavakat;
„Jól vagyok!”
Αχ να μπορουσα ναχα εναν ουρανο...
γεματο απο τετοια ψευτικα πουλια...
Και να ταχυνα στο διαστημα.
Για ναρχονται κι’οταν εγω δεν ανασαινω..
Ναρχονται και να ραμφιζουνε το τζαμι του σπιτιου μας..
Αυτο που κοιταζει κατα τη θαλασσα..
Και να κελαιδουνε...
Να κελαιδουνε σμηνη τις ψευτιες..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
Ó bár lenne itt az ég
tele ilyen hazug, sárga madárral!
A mindenségbe röpíteném valamennyit,
hogy szálljanak… ha már halott leszek, még akkor is,
röpüljenek és kocogtassák meg házunk ablakát,
azt a tengerre néző ablakot,
s daloljanak...,
Dalolják szüntelen a hazugságot;
„Jól vagyok!”
Μανουλα εσυ..Εσυ που διαβαζεις με τα δακτυλα..
Εσυ που μιλας την γλωσσα των χεριων..
Ακουμπα τα χειλη σου στο χαρτι..
Ετσι οπως εβρισκες..σαν ημουνα παιδι τον ..πυρετο μου..
Και διαβασε στ’αγραφο χαρτι..(σβησε το καλα.)..
Και διαβασε απ’την καρδια μου..
Anyám, … te ki az ujjaiddal olvasol,
te ki a kezek nyelvét beszéled,
szorítsd rá ajkadat a papírosra,
ahogy gyermekkoromban mérted a lázam,
s olvasd az üres papíron,
olvasd közvetlenül a szívedből!
Μανα… Αχ… Μανα… Μανα...
Το κορμι που κανακεψαν τα χερια σου..Ελυωσε σημερα κατω απ’το λιθαρι.
Η φωνη που νανουριζε τον υπνο σου..βελαξε κατω απ’το μαχαιρι..
Μα εσυ γελα ακριβη μου…Γελα…
Πες πως ξυπνησες απ’ονειρο κακο..και γελα να το διωξεις..
Γελα ..κι εγω..ησυχασε Μανουλα..ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ..
Anyám..., Jaj... Anyám.., Anyám!
A test, amit karod ringatott,
a kő alatt ma összeroskad.
A hang amely elsiratta álmodat,
ma kés alatt hörög.
De te nevess anyám… nevess,
vedd úgy, gonosz álmodból ébredsz,
s nevess, hogy tovaűzzed!
Nevess! Én meg anyám, … nyugodj meg;
„Jól vagyok!”
Σημερα μου χυσανε το φως μου..
ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ
Ειμαι καλα... χθες καψανε τα νυχια μου..
Τρομοι μου πηραν τη μιλια μου... Ειμαι καλα…
Σεισμοι γρεμισανε τα φρενα μου… Ειμαι καλα
Ma kioltották a szemem világát;
„Jól vagyok!”
Tegnap leégették a körmöm; „Jól vagyok!”
A borzalmak megnémítottak; „Jól vagyok!”
Földrengések döntötték romba belsőm; „Jól vagyok!”
Ειμαι καλα..Αυριο θα με σταυρωσουν..
Ειμαι καλα…Ειμαι καλα… Ειμαι καλα,,,
Ειμαι καλα..κι’ας μην εχω μυαλο πια να το σκεφτω..
Ειμαι καλα..κι ας μην εχω μιλια πια να το φωναξω..
Ειμαι καλα κι ας μην εχω χερι να το γραψω..
Γι’ αυτο το σκαβω..το σμιλευω..επιτυμβιο..
Πανω σάυτον τον ανεμοδαρμενο γρεμο..
Σ’ αυτο το τρελλο νεκροταφειο..
Πως ολοι οι νεκροι του….ΕΙΝΑΙ ΚΑΛΑ !!!
„Jól vagyok!” … holnap keresztfára szögeznek.
„Jól vagyok!” Jól vagyok!” „Jól vagyok!”
„Jól vagyok!”… ha nincs is agyam, hogy fölfogja már.
„Jól vagyok!”… ha nincs is hangom, hogy elkiáltsam.
„Jól vagyok!”… ha nincs is kezem, hogy leírjam.
Ezért is ásom el. … Sírkőbe vésem.
E szél ostromolta szakadékba,
ebbe az örült Temetőbe,
hogy valamennyi halottja;
„Jól van!”
- Κιρκη μου σ’ευχαριστω πολυ..για τα χρωματα και τη μουσικη..
Το μουσικό έργο του Σπ. Σαμοΐλη: "ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ" και τα τραγούδια του δίσκου " ΚΡΑΥΓΗ στα ΠΕΡΑΤΑ ", σε ποίηση Μεν. Λουντέμη. Το έργο "ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ" γράφτηκε το 1975, κυκλοφόρησε το 1976 και συνέπεσε με τον ερχομό του Λουντέμη από τη μακρόχρονη εξορία του. Ο Λουντέμης ήταν παρών στην πρώτη παρουσίαση του δίσκου, από την εταιρεία LYRA. Στο έγο "ΕΙΜΑΙ ΚΑΛΑ" απαγγέλει ο ίδιος ο Λουντέμης, σε μια ηχογράφηση που έκανε, όταν ήταν ακόμη στην εξορία του. Τραγουδούν: ΧΡ. ΣΤΥΛΙΑΝΕΑΣ - ΙΣΙΔΩΡΑ ΣΙΔΕΡΗ - ΜΑΡΩ ΛΥΤΡΑ και από άλλη ηχογράφηση η ΕΛΕΝΗ ΒΙΤΑΛΗ. Το έργο επανακυκλοφόρησε σε CD τον Φλεβάρη του 2009.
Πού πας; πάνω στο χώμα ουρανό βρήκα για μας,
φως σου έδειξα στο μαύρο της σκιάς,
να μη φοβάσαι τα σκοτάδια που θα βρεις.
Μισός, χωρίς εσένα θα είναι ο κόσμος μου μισός,
παραδομένος θα βουλιάζω διαρκώς,
στη σκέψη ότι ίσως δεν θα ξαναρθείς.
Hát most hová mész? Hiszen a földre hoztam Néked az eget,
A sötétben gyújtottam számodra fényeket
Hogy ne félj a sötéttől, ha egyszer megtalálod,
De most... Nélküled szinte félholtnak látom a világot...
S azon kaptam magam, hogy csak süllyedek, s már egyre mélyebben vagyok
A gondolatban, hogy már nem térsz vissza, s én végleg egyedül maradok...
Μη φύγεις τώρα, μείνε εδώ μη με αρνηθείς αυτή την ώρα,
βαθύ σκοτάδι και μεγάλη ανηφόρα,
χωρίς εσένα να ανέβω δεν μπορώ.
Πονάω τόσο όσο δεν τόλμησα κανένα να πληγώσω,
βαρύ το αντίο δεν μπορώ να το σηκώσω,
μη φύγεις μείνε λίγο σε παρακαλώ.
Nem, most még ne hagyj el, ne úgy legyen vége,
Hogy gonoszul taszítasz le a fénytelenségbe
Mert Nélküled, onnét talán kimászni sem tudok,
És fáj..., hisz én soha sem tennék ilyet, de ezt bizonyára tudod...
Oly nehéz a "Viszlát!", Mert így hogyan is élhetek tovább?
Most még ne hagyj itt..., csak pár percig maradj itt csupán!
Πού πας; μη με αποφεύγεις από την άλλη μη κοιτάς,
εσύ που με έμαθες πώς είναι να αγαπάς,
πριν φύγεις μάθε μου ένα τρόπο να ξεχνώ.
Μικρός κοίτα μπροστά σου στέκομαι τόσο μικρός,
παραδομένος θα βουλιάζω διαρκώς,
στη σκέψη ότι ίσως δε σε ξαναδώ.
Hová mész? Várj, ne más karjáról nézz szemembe,
Te, aki arra tanított engem, hogy hogyan kell szeretnem
Mielőtt elmennél, taníts meg, hogy lehet mindent elfelednem
Nézz reám..., mint egy gyermek, állok itt Előtted - elveszetten...
És kiszolgáltatottan, talán majd egyre mélyebbre zuhanok
A gondolatban, hogy többé nem láthatlak, s egyedül maradok...
Azt hiszem, ezt is korrekció-gyanússá kell avanzsálnom... Bocsáss meg, Stratos!!! :S
Stratos:Nincs mit megbocsájtanom.
Viszont, nem kívánom romba dönteni a rímeidet se... így..:
Τόσα που είχα να σου πω, κι όμως χαθήκαμε
Έτσι τυχαία σε συνάντησα στους δρόμους
Είπα καρδιά μου φύγε, πες πως δε βρεθήκαμε
Μη μου μιλάς δεν θέλω πια δικούς σου νόμους
Számtalan dolgot mondanék, mégha már nincs is köztünk semmi,
Mikor az utcán - véletlen - észreveszlek, s már nem tudok mit tenni
De inkább azt mondom: Lépj tovább, s tégy úgy, mintha engem nem is látnál,
Ne is mondj semmit, hisz nincs szükségem arra, hogy nékem magyarázzál!
Annyi dolgot mondtam volna néked, - ám, egymást szem elől veszítettük
Noha, csak úgy ismerkedtünk össze..., az utcákon..., véletlenül...
Szóltam: Szívem, menj el! Mintha nem is találkoztunk volna soha...!
Ne szólj hozzám, nem érdekelnek a szabályaid - sajátos törvényeid sora!
Refren:
Γιατί δεν τρέχεις να μου πεις πως μ' αγαπάς;
Γιατί το δρόμο δεν μου κλείνεις να μη φύγω;
Γιατί σαν άνεμος αγάπης με κοιτάς;
Γιατί όλα μέσα μου φωνάζουνε να μείνω; (x2)
Most miért nem futsz hozzám, és mondod azt, hogy mennyire szeretsz?
S miért nem zársz el minden utat, hogy ne is keresselek?
Mikor reám nézel, miért is érint meg újra a szerelem?
Vajon mi késztet mégis arra, hogy itt maradjak, Kedvesem? (x2)
Miért nem futsz, hogy elmondd: szeretsz engemet?
Miért nem zárod el az utam, nehogy véletlenül elmenjek?
Most miért néz Ő így reám, mint a szerelem fuvallatára?
S miért kiált bennem minden úgy, hogy maradjak mégis Nála? (x2)
Δε μου μιλάς, δε μ' αγκαλιάζεις, δεν μπορείς
Και τη φωνή μου που τρελάθηκε, την πνίγω
Hozzám már nem beszélsz, még csak át sem ölelsz engemet,
Hangom elvész a szélben, s lassan már minden út az őrületbe vezet...
Nem szólsz hozzám, nem ölelsz, nem bírsz - már nem lehet,
És elfojtom a hangom, mely már az őrületbe esett...
Τόσα που είχα να σου πω, στο δρόμο τα έριξα
Δεν έχεις τίποτα για μένα από δικό σου
Πόσο σε άλλαξε ο καιρός, πόσο σε άδειασε
Μοιάζει με πέτρα στο βυθό το πρόσωπό σου
Sok mindent mondanék még, de mindent az utcán hagytam Neked,
Most, hogy már nem vagy itt, s én sem lehetek Veled
Hogyan is lett Rajtad úrrá ez a hirtelen változás?
Arcod, akár egy porladó kőszikla..., semmi más...
Annyi dolgot mondtam volna neked, de kiszórtam az utcára mindet,
Nincs már semmi számomra mindabból, ami a Tied
Mennyire megváltoztatott téged az idő - óh, mennyire kiürített!
Arcod, akár egy kavics, olyan - a víznek mélyiben...
Refren (x2)
Καρδιά μου πες, πες πως δεν βρεθήκαμε
Σε τέτοια αγάπη δε με δίνω...
Kedvesem, kérlek mondd, mondd azt, hogy "soha sem láttalak",
Bár senkihez sem kéne fűznöm többé ilyen nagy vágyakat...
Szívem, inkább; "- Sosem találkoztunk!", - ezt találd mondani
Mivel, nem kívánom magam, ilyen szerelemnek od'adni...
Σβήνω το τσιγάρο, κατεβαίνω τα σκαλιά
Το ρολόι δείχνει πάλι πέντε
Ρώτησα για σένα μα δεν είσαι πουθενά
Ούτε και οι φίλοι δε μου λένε
Eloltottam a dohányt, s indultam lefelé a lépcsőn, lassan
Az óra számlapja szerint hajnali öt óra van
Téged kerestelek, de nem vagy itt velem,
Barátaim sem mondanak semmit, vajon merre lehetsz? Kedvesem...
Έρχεσαι τις νύχτες που δεν ζω
Όταν στο μηδέν ακροβατώ
Κάτι ώρες δύσκολες
Βραδιές που δεν περνάνε
Mert csak éjjel jössz el hozzám, mikor már alig élek,
Vagy amikor már épp a legmélyebb pontra érek
Mert bizony, vannak órák, amikor már oly nehéz minden,
S mikor az éjszakák is örökké tartanak itten...
Έσβησα τα φώτα να σε δω
Μέσα στο σκοτάδι να σε βρω
Χάνομαι στα μάτια σου
Που πια δε μου μιλάνε
Eloltottam a fényt, hogy jobban láthassalak,
S hogy a sötétségben megtalálhassalak
Szemeidben veszem el, melyek rám merednek,
De híre sincsen bennük újabb üzenetnek...
Φύγε μακριά ανάμνηση παλιά
Το τσιγάρο ανάβω να καεί η μοναξιά
Έρχεσαι ξανά στο δάκρυ που κυλά
Σαν το νερό στο χώμα, σ' ένα σώμα που διψά
Te réges-régi emlék, menj hát innen, kérlek!
Újabb cigarettát gyújtok, a magányt égetve el
De egy könnycseppben Te ismét eljössz hozzám,
Úgy jelensz meg, mint eső a kiszáradt földre, vagy mint testnek a víz, melyre oly régóta vár...
Έκλεισα την πόρτα, τα παράθυρα κλειστά
Πάλι το μυαλό παγίδες βάζει
Σκέφτηκα κι σένα τελευταία μου φορά
Τίποτα ο χρόνος δεν αλλάζει
Becsuktam minden ajtót, az ablakok is zárva,
Lehet, hogy a gondolataim kergetnek csapdába?
Mert ismét Rád gondoltam, az utolsó együtt töltött percre,
Azóta is itt rostoklom én, az idő fogságába vetve...
Frissen debütált, fiatal, ám annál ígéretesebbnek tűnő előadó Giorgos Ksilouris, akinek első dalát egyből Phoebus jegyzi...
Számomra tán épp ezért is oly kedves...
Μαζί σου είδα πως ο κόσμος μας που ζούμε
Δεν είναι αγγελικά πλασμένος
Στο πρόσωπό σου γνώρισα την κόλαση μου
Και τώρα να 'μαι διαλυμένος
Véled rájöhettem, hogy a világ, melyben élünk,
Nem sok jót ád, s nem is az angyalok által épült
Általad szinte a pokol lángjába kerültem,
S most mégis itt állok Előtted... esdeklőn, megtörten...
Εύχομαι όλα αυτά που μου 'χεις κάνει να βρεις μπροστά σου
Ράγισε η καρδιά μου και έτσι να ραγίσει κι η δικιά σου
Και όσα έχω πάθει κάηκα και χειρότερα να πάθεις
Έτσι για να μάθεις
Bár minden, amit vélem tettél, Rajtad is látszódna,
Bár a Te szíved is - akár az enyém - törne darabokra
Bár ha egy kicsit is aggódnál, mi lesz most énvelem,
Bár rájönnél arra, hogy vannak idők, mikor nemcsak én vétkezem...
Σε σένα πάνω πόνταρα όλη τη ζωή μου
Και τώρα απλά την έχω χάσει
Το ό,τι ωραίο είχα μέσα στην καρδιά μου
Το πήρες και το έχεις χαλάσει
Bizalmam jeléül kezedbe adtam szívem, s a lelkemet,
De mit sem ér már mindez, ha el kell veszejtselek...
Mindent, ami szép volt, s őriztem ott, belül,
Elvetted, s darabokra zúztad..., kegyetlenül...
Την άποψή μου στα ίσια εγώ τη λέω
Ποτέ δεν ήσουν και τίποτα σπουδαίο
Ζητάω συγνώμη μη με παρεξηγήσεις
Μα απ' τη ζωή μου πέρασες χωρίς να μ' ακουμπήσεις
Azt mondom most, amit érzek, egyenesen a szemedbe,
Soha sem leltem Benned semmi különlegesre!
Ugyan sajnállak, de kérlek, ne értsd félre,
Lényegében sosem voltál az életemnek része!
Κάτι δεν μου κολλάει
Τη σχέση αυτή δεν πάει, δεν πάει άλλο
Κι όσο τη φτιάχνουμε
Τόσο αυτή χαλάει, χαλάει κι άλλο
Γυρίζω σελίδα σε ξέρω σε είδα
Δεν κάνεις για μένα κι αν με ρωτάς γιατί
Már Te is láthatod, hogy valami nem működött jól,
Kapcsolatunk eztán így miért folytatódjon?
S még ha meg is változnánk, nem történne semmi,
Akkor sem tudnék már Véled boldog lenni...
Vége már, tudom, hogy létezel, láttalak is Téged,
De az enyém már nem lehetsz, s ha kérdeznéd, miért? Nos, elmondom Néked...
Την άποψή μου στα ίσια εγώ τη λέω
Ποτέ δεν ήσουν και τίποτα σπουδαίο
Ζητάω συγνώμη μη με παρεξηγήσεις
Μα απ' τη ζωή μου πέρασες χωρίς να μ' ακουμπήσεις
Egyenesen a szemedbe mondom most azt, amit érzek,
Valójában soha sem láttam Benned különlegességet...
Bár sajnállak ugyan, de kérlek, ne érts félre,
Tudd, hogy soha sem voltál az életem része!
Δεν ήσουν τελικά αυτός νόμιζα πως περιμένω
Το άλλο μου μισό και της καρδιάς μου το απωθημένο
Γυρίζω σελίδα σε ξέρω σε είδα
Δεν κάνεις για μένα κι αν με ρωτάς γιατί
Végülis nem Te vagy, kire oly régóta vártam,
Sem a másik felem, sem a lelki társam
Tovább lépek én, mert bár ismerlek, és láttalak is Téged,
Az enyém már nem lehetsz... Hogy miért? Nos, elmondom hát Néked...
Nincs beírva úticél.
