Köszi Jox! Én is az olyan helyeket imádom, ahol nincs tömeg, az sem baj, ha még turista is alig.
Egyenlõre még nézegetem a könyveket, mind a két helyrõl. Lehet, hogy épp emiatt, amit írtál Thassos felé hajlok inkább.
De még semmi sem biztos! Mind a két helyen rengeteg látnivaló van, illetve a környéken. Unatkozni nem lehet egyiken sem, az biztos!
anikó!
Jó kérdést tettél fel, mert nekem is ez a két hely most, ahova nagyon-nagyon szívesen elmennék nyaralni.
Tavaly Thassosból csak egy picike darabkát láttam, de az is elég volt ahhoz, hogy beleszeressek. El is határoztam, hogy az idén Thassos lesz a célpont.
Igen ám, de jött ricsi72 Pargaval és teljesen összezavart.
Én is nehezen tudnék választani a kettõ közül, de most jelenleg Pargahoz húz a szívem.
Ricsi beszámolója sokat segítene a döntésben. Nem sok mindent tudok Pargaról, érdekelnének a részletek vele kapcsolatban, ezért jól jönne, ha bárki tudna bõvebb infókat adni Pargaról.
Szia Andra! Teljesen így jártam,mint Te, csak nekem eredetileg a Peloponnészosz volt a terv. Ilyen-olyan okok miatt az jövõre tolódott, és a maradék két cél közül nagyon nehezen döntöttem. Sokat lendített a dolgon nekem is Ricsi, illetve az Õ fotói.
Azután már hozzáolvastam két könyvbõl és így döntöttem Parga mellett. Szeretnénk két hétre menni, és Parga környékén autóval rengeteg helyre el lehet menni és nagyon sok a látnivaló.
Csak a szállással vagyok bajban, mert szeretném jó elõre lefoglalni,b ár csak szeptemberben utazunk, de amíg nem dõl el, hogy 2-en, vagy 3-an, addig nem igazán tudok szállásügyben dönteni.
Ricsit szeretném megkérdezni, hogy melyik irodával voltak, és hol volt a szállásuk, milyen volt? Nem tudom mostanában nézegeti-e ezt a topikot?
Ha igen, megköszönném, ha válaszolnál rá!
Andra, te hogy állsz szállásügyben? Nekem tetszik így képrõl ítélve a Sirene villa, nem tudom ismeri-e valaki "testközelbõl"?
Angol oldalakon rengeteg apartman és villa található, de még szeptemberre is elég húzós áraik vannak, ezért jobb lenne egy magyar irodán keresztül foglalni.
Ricsi úgy tudom, hogy az Aeolussal volt, vagy csak onnan nézte ki Pargat? Itthon csak õk utaztatnak oda és szerintem nagyon jó áron. Most néztem, hogy fõszezonban 11 éjszaka busz+ szállás 55 ezerbe kerül. Szerintem ez szuper ár.
Azt hiszem régebben linkeltem be egy oldalt, ahol szállások vannak, lapozz vissza egy kicsit.
Mi ha megyünk, akkor csak utazási irodával tudunk menni, mivel nincs autóm, így kénytelen leszek az õ szállásaik közül választani.
A Siren nekem is tetszik, csak annyi bajom van vele, hogy piszok messze van a központtól.
Viszont vannak fent új szállások is, csak azokról meg képet nem találtam, csak leírást. Próbálok a neten rákeresni, hogy mégis hogy nézhetnek ki.
Az Aeolus oldalán ezeket a kirándulási lehetõségeket írják, de maszakben biztosan sokkal több lehetõség van. Ezért is jó kis hely Parga, mert rengeteg nézelõdnivaló van a környékén.
MITOLÓGIA ÉS A FOLYÓ – ez a kirándulás lehetõséget ad a görög mitológia felfedezésére: Necromanteion jósda, Nikopolis fürdõhely, Zalongo és Gliki faluk, és a mesebeli mitológiában emlegetett Acheron folyó, rafting lehetõséggel.
IOANNINA – reggeli kávé Terovo faluban és Ioannina város megtekintése: vár, múzeum, óvárosi piac. Nissi sziget és Pamvotis tó, amelyet a város kincsének neveznek, Philantropinon kolostor, és Ali Pasa háza. Az utolsó megálló Dodoni településen, a mitológiai Zeus fõisten jósdájába van.
PAXOS, ANTIPAXOS ÉS A KÉK BARLANGOK – egész napjukat a Marco Polo hajó fedélzetén tölthetik, a Kék Barlang vizeiben, Antipxos bûvöletes szigetén és Paxos sziget fõvárosát, Gaios városát is megtekinthetik.
LEFKADA – elsõ megálló Lefkas sziget fõvárosa, utána Kathisma tengerparti strand, fürdési lehetõséggel és a Faneromeni kolostor gyönyörû kilátását csdálhatják meg.
KORFU – Kirándulás az egyik legszebb görög szigetre. Óváros, erõd, és Régészeti Múzeum megtekintése. Ne hagyják ki a sétát a girbe-görbe utcácskákon és a Liston Promenag sétányának finom kávéját.
METEORA – kétnapos kiránduláson vehetnek részt, ahol megkapják a lehetõséget, hogy megtekintsék a természet és az ember által egyaránt alkotott érdekességeket, azaz a Meteora kolostorokat.
ALBÁNIA – Butrint-régészeti nemzeti park, mely az UNESCO Világörökség listájának része, és Saranda város megtekintése
Sziasztok! Köszi, hogy gondoltatok rám. Andra végignéztem a szállásokat, és a legtöbbhöz árak is voltak, sajnos ahogy kiszámolgattam nekem elég drágának tûnnek. Nem a magyar pénztárcákhoz vannak igazítva, sajnos.
De az Aeolus és az Euniontravel árai már jobbnak tûnnek. Kértem is ajánlatot az egyiküktõl és azt javasolta, hogy minél elõbb foglaljam le a Sirent, ha érdekel, mert az annyira kedvelt, hogy tavaly már nyár elején le volt foglalva egészen októberig. Úgyhogy valószínû, hogy gyorsan fogunk lépni, mert nekem is tetszik, és mivel még nem tudjuk, hogy ketten megyünk-e vagy hárman, szerintem kettõnknek is megfelel, de hármunknak is, ha úgy alakul, ugyanis apartman/éj van, és mindegy hányan alszunk benne.
Azért köszönöm még egyszer a tippeket, Andi tõled is, ha majd küldöd azért még nézelõdöm továbbra is. De az biztos, hogy autóval és Parga az uticél!!
Csak egy bajom van! Az, hogy mikor lesz már SZEPTEMBER?????