#1997722013-03-09 11:33:23 Válasz a #199769. hsz-ra
Egyelőre még csak tapogatózom, hogy nekünk mi lenne a legkedvezőbb megoldás. Nem csak anyagilag, hanem pihenés szempontjából.
Autóval mennénk.
És miért? Azért, mert ez nagyobb lehetőséget ad a szigeten. Imádunk autózni. A költség nem lesz több, mintha repülnénk, és bérelnénk. A másik tényező, hogy amikor mi mennénk, már nem is lesz járat. Vagy, ha igen, akkor Bécsből.
Arról ne is beszéljünk, hogy pár cucc az autóban elfér, de repcsivel már nem, ezeket, mind ott kéne megvenni. Nem a teljes éléskamráról beszélek.
És, mindig is azt képzeltem, hogy Krétára hajóval szeretnék menni. Santorinire is, de az nem passzol ide.
Egyéb elfoglaltságok miatt, még nem feküdtem rá a témára, csak bekapcsolódtam, ha már felvetődött.
Az angol tudásom nem éri el, a levelezési szintet, de a másik említett oldalt már szem előtt tartom, egy ideje. Ahogy Krétát is.
Az évnek ebben a szakaszában, még nem merném bizton állítani, hogy sikerül idén.
Már tavaly is benne volt a pakliban, de gyorsan kiderült, hogy másra kell költenünk, amit nem lehetett halasztani. Ezért lett B tervként Kefalonia.
Ha, komolyra fordul a dolog, mindenképpen kikérdezek néhány tapasztalt emberkét, ez ügyben.
Mivel előttünk a szezon, még friss tapasztalatok is lehetnek.
Krétára nem nagyon értem a saját autóval leutazást / átkompozást: bár nem számoltam utána, de pénzügyileg megéri, esetleg más okok játszanak, aki autóval megy?
Ekkora távolságnál szvsz már a komp ára sem túl baráti, nem is beszélve az egyéb kiadásokról.
#1997692013-03-09 11:09:09 Válasz a #199765. hsz-ra
melus, az volna a legokosabb, ha dobnál egy mélt az aneknek, h feketén-fehéren írják meg, érdemes-e anyagilag előre foglalni a neten vagy sem.
nekem a ródos/karpathoson 68 euró volt neten, 78 lett volna helyben (két főre retúr)-nos, oda-vissza kettőnknek a jegykiállítási díj éppen 10 euró volt...)
de ez nem zárja ki, h ha ez a díj állandó vagy ahhoz hasonló, akkor egy hosszú hajóúton már megérje előre venni. (ugyan én azt feltételezem, h nem így van, és a hajóút hosszával ennek díja is növekszik-de emögött nincs tapasztalás, csak tipp)
bé ötlet: indexen írj az alaptopikba, bernard és vad kismilliószor voltak krétán, jó sokszor hajóval, könnyen lehet, h pontos választ tudnak adni arra, érdemes-e előrefoglalni spórolásilag.
aztán,a hajó nem repülő, semmi szükség ideje korán ott lenni. ha kabinod van akkor azért (mert oda más úgyse mehet), ha deck, akkor meg azért. így is elég hosszú az út, sztem ezt ne tetézd. (mindezt úgy írtam, ha gyalogosan vagy; autóval más a történet)
Ez a jegykiállítási díj 2€?
Mert a ránk eső retur kedvezmény az kb. 30. És az nem mindegy.
Ez deck jeggyel számolva...
Mennyi idővel előbb érdemes ezeknél a járatoknál, a helyszínen lenni, és felszállni? Mert, gondolom, több idő szükséges a logisztikára...
Ezt még szintén be kell kalkulálni a menetidőbe. Két-három órát gondolok. Jól, vagy rosszul?
#1997632013-03-09 08:37:52 Válasz a #199757. hsz-ra
Balázs!
Van igazság abban, amit mondasz, főleg, hogy gyerekekkel mentek.
Ebben az esetben én sem gondolkodnék, deckben. De, időm van, még a Ti tapasztalatokat is megvárnom.
Én egyszer döntöttem úgy, hogy jó lesz a kb. 13 órás, nagyrészt éjszakai út a decken - soha többet (dacára annak, hogy hajózni is imádok, és a földön is tudok aludni). A nyílt tengeren hideg volt a nyitott fedélzeten, ráadásul esőt is nyertünk, bent egymás hegyén-hátán az emberek, mindenki ott aludt (próbált aludni), ahol tudott. A kabin sokkal komfortosabb, de négy ágyasban azért ott is lehet remek szomszédokat kapni, ami főleg akkor lehet zavaró, ha az éjszaka folyamán többször kiköt a hajó.
Azóta én azt mondom, legalább egy air seat, de inkább kétágyas kabin - vagy ami még jobb, nappali járat, és akkor lehet sütkérezni a szabadban. A hosszú, és kabinos kompozás sokszor nem is éri meg igazán árban, annak, aki nem visz autót.
A hajók "befogadóképessége" típustól és szezontól is függ. Járművekkel kapcsolatban nincs tapasztalatom, viszont kabin nem mindig van a helyszínen kérve (van rá mód, hogy deck jeggyel szállj föl, és a hajón kérj rá különbözetet) - ha van is még üres kabin, mentalitástól is függ a siker.
A hajó mozgása az időjárástól függ. Szélcsendben csak a motor zúgása hallható/érezhető, viharban imbolygás, tengerészjárás. Nem tudod előre kiszámolni. A rossz idő szerintem inkább annyiból zavaró, hogy a zárt helyeken koncentrálódik a tömeg.
Balazsh. ha éjszaka megy a komp, a helyedben én is a kabint választanám a tranzitszállás helyett.
(Rollo, a 2 eurós jegyátvételi díjba én is beleszaladtam Rodoszon... Először és utoljára. )
Én kabinon gondolkodok. Meg is mondom miért.
Mi már évek óta mindig este szoktunk indulni. Igaz Athén még sosem volt célpont (csak 5*Thassos, Kefalonia, Lefkada) így másnap jó időben ott voltunk. Most is így tervezem, mert tuti, hogy bőven elég lesz a 24-25 óra Athénig. Mivel lesz mögöttünk egy napos út, éjszaka már pihenni szeretnék, hogy másnap reggel viszonylag jól ébredjek. Ne nyűgösen lássam meg a nagy szigetet.
Útközben tranzitolni is megoldás lenne, de úgy +1nap az utazás, viszont valamivel olcsóbban ki lehet hozni. Ami még egy nem utolsó szempont, hogy este kényelmesen meg tudok fürödni, és nem gyarapítom a bűzölgők táborát.
Az elővételen gondolkozom, de azzal kivárok. Várom, hogy lejjebb menjen az Euró és jó volna egy WizzAir dupla pontos hétvégére is (az ősz repüléshez).
Ha nem bánjátok egyben írok, mert nem lenne könnyű szétválasztani, hogy melyikőtöknek mit írjak, az azonos témában.
Ekkora hajóval még nem utaztunk, kisebbekkel igen. A minap néztem belső képeket egy-egy ladikról, nyilván szebbek a valóságnál.
Így már el tudom képzelni, bár minden biztos nincs a képeken.
Első blikkre én is a hálózsákos megoldáson gondolkodtam, aztán túl elitnek látszott ehhez a hajó.
Aztán a kabin került előtérbe, de sokallom az árat. Azt a pénzt, akár a szigeten is elkölthetnénk, akár egy-két plusz napon.
Ezen még rágódom.... Ha van még pro, és kontra érvetek, szívesen veszem.
Abban meggyőztetek, hogy nem érdemes előre foglalni, amikor mi megyünk/mennénk, úgyis lenne hely. Előre láthatólag szeptember lenne. Eleje, közepe.
Az a bajom, hogy csak, és kizárólag fekve tudok aludni, ha tudok, egyáltalán járművön.
Menyire mozog egy ekkora hajó? Fekve, érezhető?
Tudom, hogy a tengertől is függ...
Utaztunk már hullámos vízen, nappal nem zavart. De éjjel?
Előtte, benne van a pakliban egy tranzitszállás... De, itt megint fennáll, hogy annak az árán is több lehetne Kréta.
Mert, az már most tiszta, hogy akármennyi időt is sikerül kisajtolni, az is kevés lesz...
És, egyenlőre, csak éjszakai járatokat látok...
Mi meg 2006-ban voltunk Kretan. Pireus-Iraklion tavolsagot ugy 9-9,5 ora alatt tettuk meg. Oda es vissza is indulaskor a helyszinen vettuk meg a jegyet. Nem kertunk kabint, de igy utolag vissza talan jobb lett volna. Ahogy Rollo irta a deck-jeggyel nem csak a fedelzeten, hanem zart reszen is lehet lenni. Gondolom Ti is ejszaka akartok hajozni. Sajat tapasztalat: ejszaka a fedelzeten nagyon hideg van (foleg ugy, hogy nagyon fazos vagyok), a zart reszen, ahol halozsakban le tudsz fekudni, meg nagyon budos. Aludni nem sokat tudtunk. Odafele nem volt veszes, mert a szallason, majd a parton tudtunk aludni. Hazafele sokkal nehezebb volt, mert nem aludtunk ejszaka es meg ott allt a hazaut elottunk. Nalunk nem volt halozsak, nem volt ra lehetosegunk, hogy vigyunk.
Ha van kerdesed szivesen segitek.
#1997462013-03-08 14:58:19 Válasz a #199734. hsz-ra
pontosan annyi volt az ára, amennyivel olcsóbb volt a neten vásárolva. )
nem jegyet kapsz, hanem vmi visszaigazolót, azt kell kinyomtatni és bemutatni a kikötőben az adott társaság boxában, kifizetni azt a nem-emlékszem-már-mi-a-pontos-nevét , és kapod meg a hajójegyet. szóval nem is olcsóbb, nem is gyorsabb ha előre veszed.
én pireus-kréta viszonylatot nem hajóztam, 5 óra volt a leghosszabb (az említett ródos-karpathos), az decken volt. (de a 'deck' se szó szerinti jelentésű itt: nem csak legfelül, a szabadban lehetsz, hanem eggyel lejjebb is, ahol vannak székek, bár, padlószőnyeg, ilyesmi. aztán a köv. szint az airseat-ek, ezek magas támlájú székek, olyasmik, mint a repcsin (nem meglepő módon a nevük után ugye ). ez pár eurós felár.
kabint én nem bérelnék, mert annak ára már üti nálam azt, amit kiadnék ilyesmire. inkább hálózsák és egy nyugodt, tiszta sarok (sokan teszik ezt, szóval senki nem lenne egyedül ha így döntene).
De jó, hogy itt vagytok!
Bővebben és súghatnátok nekünk, ebben a kompos témában, nem bánnám.
Szerintem, Anikó sem!
Tippek, trükkök is jól jönnének. Még konkrét döntés nincsen, hogy is lesz!
A kabinon is gondolkozom, hogy érdemes-e? Vagy a sima deck-jeggyel, inkább?
És ez a jegy kiállítási költség, ez hogy? És mennyi?
Mia írásából úgy vettem le, hogy ők már előre kinyomtatták. Vagy csak igazolást kaphattak? Igaz, nem most olvastam....
#1997232013-03-07 22:49:40 Válasz a #199708. hsz-ra
na azzal a kedvezménnyel csak óvatosan. anekkel mentem nyáron ródos-karpathos retúrt (ez a krétai járat is egyébként), előre vettem meg neten, merhogy úgy olcsóbb. aha, télleg: a különbözetet vmi jegykiállítási díjként ott helyben beszedték jól, ergo éppen ott voltam ahol a part szakadt.
szóval sztem elég lehet az ott is, helyben. (hely meg van a hajón mindig, attól nem kell tartani, h nem fér fel az ember vagy az autója)
Mi oda az Anek Lines vissza a Minoan Lines hajojaval jottunk. Elore nem vettunk jegyet, de nem volt semmi gondunk. Az Anek valamivel olcsobb volt, es fel oraval hosszabb volt a menetideje. Meg talan egy kicsit lepukkantabb is volt. Velemenyem szerint egyforman megbizhato.