Sziasztok!
Valaki megkapta már az Aeolus-klubtagsággal járó ajándékokat?
Szia!
Én 2 éve vagyok Aeolus-klubtag, de azóta sem kaptam semmi ajándékot!
Elméletileg nekem már 2005-ben járt volna, mikor megjelentek a magyar piacon. Akkor azzal hirdették magukat, hogy az első 50 foglaló automatikusan Aeolus-klubtag lesz és ajándékokat kap. Megkérdeztem akkor az utazási irodás kislányt, hogy benne vagyok-e az első 50-ben (a nyitásuk után egy héttel foglaltam) és mondta, hogy bőven beleférek. A következő utaimon mindíg kérdeztem, de akkor már szó sem volt klubtagságról, csak 3 utazás után! Nem volt korrekt ez az eljárás, mert ne ígérjenek olyat, amit nem tartanak be.
#1029622009-06-03 11:50:20 Válasz a #102946. hsz-ra
Hm. Ez érdekes. Én idén télen kaptam a levelet, hogy törzsutasként klubtag lettem, és ez nekem milyen jó, még ajándékot is kapok, átvehetem az irodában. Januárban azt mondták, majd az utazás kiállításra megérkeznek a cuccok...az utazás kiállításon azt, hogy május elejére...most, június elején még mindig semmi.
Már arra is gyanakszom, hogy csak az kapja meg, aki idén is foglal náluk utat.
(De jártam már így biztosítással is másik cégnél: elvileg útikönyv járt mellé - én nem kaptam meg Budapesten, míg a vidéken, ugyanaznap az ismerősöm még választhatott is...)
Ez a szép kis hazánkban. Minek ígérnek, ha nem tartják be? Mert alapvetően nem azért fogok valahol utat fizetni, hogy kapjak egy kispárnát ajándékba, de ha már elhúzzák a mézesmadzagot... na mindegy. "Örülök" hogy nem vagyok egyedül.
És ettől még vidáman fogok utazni.
Egyébként, ha már szóba került az iroda: én minden kis baki ellenére (használhatatlan irodai munkatársak és telepített idegenvezetők - tisztelet a kivételnek) elégedett vagyok velük. Önállótlanoknak és idegennyelvet nem beszélőknek viszont nem ajánlanám jó szívvel.
#1029692009-06-03 12:44:08 Válasz a #102963. hsz-ra
Hát igen, akkor inkább ne ígérnének semmit!
Az Aeolus tényleg messze van a tökéletestől, de nekem is az a véleményem, hogy azért mindent egybevetve nem rossz iroda. Árakban a legjobbak között van, és nagy előnyük a 11-12 napos turnusok+az, hogy széles(ebb) a választék (gondolok itt Lesvosra, Skopelosra, Karpathosra pl.) . Azoknak nem lesz problémája, akik önállóak, beszélnek nyelveket és maguknak megszervezik a kirándulásokat.
Legutóbb kristin1 szerkesztette (2009-06-03 12:45:32), összesen 1 alkalommal
#1029702009-06-03 12:44:36 Válasz a #102962. hsz-ra
Én 2007. telén kaptam meg postán az Aeolus klubkártyát, mert azon a nyáron utaztam harmadszor Velük. Azóta nem, de nem azért hanyagoltam Őket, mert nem kaptam meg az ajándékot. Minden esetre ez annyiból rossz pont nálam, hogy nem szavahihetőek. Én speciel nem szoktam se....t csinálni a számból és joggal elvárná az ember, hogy egy utazási iroda se tegye. Ettől függetlenül amennyiben találok majd olyan utat a kínálatukban ami érdekel és árban is megfelel, továbbra is megyek velük.
#1029982009-06-03 14:00:17 Válasz a #102969. hsz-ra
Kristin, Boldog Szülinapot!!
Én nem szívesen utaznék az Aeolussal, de ha nem lenne más megoldás, akkor persze befizetnék utat, csak nem is várnám el a segítségüket (hiszen úgysem segítenének...)
#1030012009-06-03 14:28:52 Válasz a #102970. hsz-ra
Ha a "szavahihetetlenségük" csak az ajándékokban nyilvánulva meg, az kisebb gond lenne. Mi is kaphattunk volna tőlük ajándékot, mivel 2006-ban 3x utaztunk velük: először, utoljára és soha többet. Ezért nem jár ajándék? Gondolom nem, de az járt volna, hogy egy pár éjszakáig "lakható" szállást adjanak. Ez sem jött össze nekik. 16 éve az első ilyen iroda (nekünk).
Sziasztok.Zakynthosra szeretnék menni idén nyaralni de sehol nem találok olcsó utakat.Tavalyelőtt Korfun voltam a szüleimmel és 52.900ft/fő volt az út,de abba minden benne volt még az illeték is.Aki tud hasonló utakat,vagy olcsó,megbízható utazási irodákat az írjon!Köszönettel:topet2
Akik Ibusz alku akcióval utaznak!!
ha megtudjátok az uticélt légyszi írjatok:-))
Én augusztus 31és szept 7 között megyek valamikor és kíváncsi vagyok ki hova utazik:-))
Egy ismerősömék Kefaloniára mennek júni 8.-i héttől és most olvastam, hogy cicmarek is a júni 15.-i héttől Kefaloniára megy...
SZia Lililuca!
Az ismerősődék melyik apartmant kapták?
Mi az utazás előtt 2héttel tudtuk már az úticél és az apartman nevét is. Végül a Marina Villát kaptuk és nem a stúdiót. Ma fizettük be a maradék összeget+utasbiztosítást. Azt mondta az irodában az ügyintéző, hogy indulás előtt 1héttel még ránk szól, hogy "tuti minden".
#1030582009-06-03 21:56:42 Válasz a #103035. hsz-ra
ezen az áron max.busszal,önellátással,apartmanban tudsz utazni:( sok iroda igy hirdeti az útjait,mire mindent beleszámolunk,illetékek,költőpénz jócskán felrúg az ár
de azért érdemes neten nézelődni.hátha...
Sziasztok.Zakynthosra szeretnék menni idén nyaralni de sehol nem találok olcsó utakat.Tavalyelőtt Korfun voltam a szüleimmel és 52.900ft/fő volt az út,de abba minden benne volt még az illeték is.Aki tud hasonló utakat,vagy olcsó,megbízható utazási irodákat az írjon!Köszönettel:topet2
Szia!
Personal tours-nál 54.900 + ill. jun.20-tól 1 hétre, apartmanban.
Én ma már be is fizettem
Jun.13-tól valamivel olcsóbb, de nem emlékszek rá pontosan, mert nekem az még nem volt jó.
Ez vmi. előszezoni akció, későbbi indulást nem láttam náluk, csak ezt a 2 időpontot.