Szia Firkamanó!
Igen ketten megyünk! Én és a nővérem, úgyhogy szerintem nálunk nem lesz olyan probléma, hogy valaki lehúzza a hangulatot. Már mind a ketten nagyon várjuk az utat! Saját kocsival voltatok? Mi busszal megyünk és úgy terveztük, hogy majd ott bérlünk kocsit vagy robogót. Ez ártól függ. Megjegyzem ezeket a helyeket, és ha ott leszünk el is megyünk megnézni. Hol volt a szállásotok, melyik apartmanban? Lehet, hogy már írtad korábban, de nem emlékszem! És most, hogy írtad, hogy mennyiből jöttetek ki ketten két hét alatt, már megnyugodtam, hogy elég lesz az útra amit költőpénznek szántam.
Ha van még bármilyen hely, vagy program amit érdemes megnézni, vagy kipróbálni örülnék ha megírnád!
#1091752009-07-13 18:58:12 Válasz a #109170. hsz-ra
Szia Firkamano !
Mi is szerencsésen hazaértünk. Az oda és vissza úton semmi gond nem volt. Oda 17 óra, vissza 18 óra volt az út. Így szombat reggel helyett már péntek este Nidribe érkeztünk. Nekem az időjárással semmi gondom nem volt, igaz voltak felhők, de 28-34 fokos melegben nem igazán zavart. Egyébként az én kedvenc helyem Agiofili, a két hét alatt négyszer voltunk. Itt pl. elég hideg volt a víz, de még az is belefért. Átmentünk komppal Meganissire, kocsival körbejártuk, a jobb helyeken pár órát eltöltöttünk. Fantasztikus helyeket fedeztünk fel, viszont ott is a szebb partok kövesek, de nem zavarnak. Sajnálom, hogy nem úgy alakultak a dolgok, illetve úgy érzem egy kicsit csalódtál Lefkadában, ill. főleg az utitársaid. Ha az út előtt olvastak volna egy kicsit a szigetről, hogy ez nem a homokos strandról szól, illetve itt azért a szél is gyakran fúj, ez a sziget erről szól.De ne aggódj, nekünk is voltak már ilyen utitársaink akik itthon lusták voltak a helynek utánanézni, és ott reklamáltak, hogy hová jöttünk. Azóta többnyire egyedül utazunk. Nyilván nem vagyunk egyformák, nekem régen csak a homokos strand jött be, de amióta Lefkadát megláttam, nagyon megkedveltem. Most voltunk 4. alkalommal, de rossz tapasztalatom nem volt az emberekkel sem. A háziakkal is baráti kapcsolat alakult ki.
Lehet, hogy rossz helyen, rossz időben voltatok, mert Katismán minden délután olyan óriási hullámok voltak, hogy úszkálni nem is lehetett.
Jó készülődést a következő útra, mi is visszamegyünk aug. végén, szeptember elején még 2 hétre.
üdv. süni
- sajnos zuhanyzók nincsenek (nekünk nem gond, mindig vittünk magunkkal másfél liter édesvízet flakonban)
-az ajándékboltokban az emberek nem szeretnek köszönni, ez kifejezetten zavart
- fővárosban a gyrosozókban alig szolgálnak ki (sajnos a kórház mellettit nem találtuk)
-elég szemetes a sziget, az útszéleken flakonok cigisdobozok eldobálva, vízben is sok helyen szemetet találtunk
-ELLOPTÁK a törölközőnket, Ekkor nagyon magam alatt voltam és mélységesen csalódott. Ilyet soha nem tapasztaltam és a párom sem pedig 10 éve járja Görögországot. A robogóról lopták el mikor beszaladtunk vásárolni. Igaz feltűnt hogy senki nem hagyja kint a bukóját meg egy kulcs sem lóg semmilyen járműben (más szigeteken általános hogy a kulcs ott van aza utókban is)
-Az itteni görögök nem olyanok mint amit eddig más szigeten tapasztaltam. Nem olyan barátságosak
Zuhanyzók a legtöbb helyen vannak; legfeljebb meg kellene kérdezni, hogy hol? Mert arra azért hiába vártok, hogy utánatok szaladjanak...
Ti lementetek a Pefkóra, kiválasztottátok a legkövesebb részt, ott bementetek kb térdig a vízbe, majd tíz perces ácsorgás után elhúztatok. Történetesen ott voltunk a teraszon a Babámmal és láttunk a történetet. Meg sem próbáltátok megkertesni, vagy esetleg érdeklődni valakitől.
Azt is írod, hogy nem köszöntek Nektek amikor bementetek a boltba.
Ez valóban bunkóság.
De akkor minek nevezzem azt a kedves fórumos társat, aki itt hónapokig érdeklődik, priviben is fáraszt okos kérdéseivel, de Lefkádán, ahol ugyan akkor ugyan ott van a szállásunk nem is köszön?
És vajon melyik viselkedési iskolában oktattak arra benneteket, hogy a két apartmanban elhelyezett négyfős társaságnak feltétlenül az erkélyen, kerten keresztűl üvöltve kell beszélgeni?
Már megint a bunkóság szó jut eszembe, a fene sem tudja, hogy miért...
Ami pedig az ellopott törülköződet illet: azt a "szép" görög zászlót utánzótól szabadítottak meg? Az csak külföldi lehet, mert ilyen ótvarhoz görög ember bottal sem nyúl, mint ahogy fordított esetben mi sem tennénk.
Ami pedig a gyrosszal való kalandotokat illeti; ennek fuss neki mégegyszer, mert ez így nagyon nem gömbölyű: azt a sok húst azért húzzák nyársra és azért sütögetik, hogy eladják! Szerintem nem értették, hogy mit akarsz!
#1091882009-07-13 20:06:52 Válasz a #109165. hsz-ra
Firkamanó,
az időjárás nálunk (aug.vége, szept.eleje) sem volt felhőtlen az utolsó héten...Az emberekkel viszont nem volt semmi gond, a szállásadónk jó fej volt, mindenben segített, kaptunk tőle saját olivaolajat és a házi borából is kóstolót...Egyszer éjjel 11 körül ugrasztottuk ki az ágyból, hogy adjon már egy kis gázolajat a kocsiba...ugyanis éppen úgy értünk haza (fent volt a szállás a hegyoldalban), hogy már porzott a tank. Lefkada nyugati felén pedig már nem találtunk nyitva tartó kutat, másnap pedig valahogy el kellett jutnunk a kb kocsival negyed órányira lévő kútig. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy Kalamitsin már este 10-kor sem nagyon találtál ébren lévő embereket. A tulaj, minden gond nélkül nagyon kézségesen segített, noha az ő autói benzinesek voltak...
Negatív tapasztalat talán csak a Kalamitsin lévő kis üzletben ért, ahol nem voltak kiírva az árak és az árképzés erősen ránézésre történt, de a sziget többi részén-igaz, hogy mi a keleti oldalon-ahol nagyobb a túrista-terhelés-nem nagyon fordultunk elő. A fővárosban és Vassilikin is mindenhol kedvesek voltak, pedig jópár helyen megfordultunk, még a cukrászdában is kaptunk grátisz desszeret...
Szóval nekem a helyiekkel kapcsolatban csak kellemes élményeim vannak, nem vettem észre, hogy barátságtalanabbak lennének mint máshol Göröghonban. Sajnálom, hogy Te nem így érzed, talán csak rosszkor voltál rossz helyen...
Mi sem tapasztaltunk semmit sem abból, amit Firkamanó írt, pedig ugyanott voltunk és ugyanabban az időben mint Ő. A szigeten élőket rendkívül barátságosnak ismertük meg, velünk az is megtörtén, hogy reggelivel és kávéval kedveskedtek és volt pékség, ahol az ajándék süti mellé ajándék palackozott bort is kaptunk. Az időjárás az első hetünkben az ott élők szerint is rendkívüli volt, de amikor Firkamanóék érkeztek, Ők meghozták a jó időt nekünk. Köszönjük neked Firkamanó!
#1092312009-07-13 22:41:22 Válasz a #109123. hsz-ra
Szia Firkamano!
Nagyon köszi a mocibérléses infókat! És a többit is! Tényleg jó lenne, ha írnál beszámolót, az eldugott strandos infók is nagyon hasznosak!
Üdv
#1092502009-07-14 08:45:36 Válasz a #109184. hsz-ra
Zuhanyzót 1 helyen láttunk kiírva, és igaz én messzire nem látok el, de a többiek sem vettek észre zuhanyzót. Sőt akikkel megismerkedtünk görögökkel (csak az anyag beszélt magyarul) ő is mondta hogy olyat ők sem találtak.
Pefkóra egyszer mentünk le, pont aznap mikor az útitársunknak homokos partot kerestünk (aznap elég sok strandra lemetünk, többek között Kathisma-ra is, ott csak gyorsan előreszaladtam láttam hogy kavicsos ezért mondtam nekik hogy ne is jöjjenek, menjünk egy másikra hátha az homokos lesz, nem tudtam volna több szájhúzást elviselni). Egyébként egy taverna előtt tettük le a ruháinkat, és csak térdig mentem be a vízbe, mert tele volt növénnyel, attól meg írtózom. Innen elég gyorsan léptünk, mert ez a strand nekem nem tetszett.
Kathismán mi kétszer voltunk (utitársak nélkül nagyon jót szórakoztunk) a nagy köveknél igaz nem kédő délután inkább csak dél körül, élveztem hogy nagyobbak a hullámok mint más strandnál, de még mindig nem olyan nagy volt amit szerettem volna. Úgy látszik délután kellett volna mennünk.
A szállásunkon összesen 2 magyar autót láttam, magyar hangot soha nem halottam. Idegenre nem fogok köszönni, főleg ha még magyarul sem tud. Szerintem Dias-ékat láttuk a kocsiban mikor éppen indultak, (nagyon fiatalnak tűntek) mi is a kocsiban ültünk és az útitársunk (lány) visszaszalad valamiért a szállásra, akkor indultak az út túloldalán.
DE kérdem én, miért nem te köszöntél rám, ha ennyire tudod ki vagyok?
Jó pár dolgot meg szerettünk volna kérdezni Tőletek, de sajnos nem volt rá lehetőségünk, mert igaz néha láttunk magyar rendszámú autót parkolni, de nekem fogalmam sem volt hogy merre lehettek. Azt meg nem várhatja el senki sem tőlem, hogy szólítsak le mindenkit, hogy ugye te vagy a hellaszos fórumozó? Elég sok ember szállt meg ott...
Kettőnk "erkélye" egymástól 2 méter távolságra volt, szerintem a helyemben mindenki beszélgetett volna egymással. De ha ennyire zavart, és ott voltál, miért nem jöttél oda vagy szóltál? LEgalább tudtunk volna beszélgetni.
Egyébként meg a mellettünk lévő család a gyerekkel nagyobb ricsajt csapott minden nap mint mi ebben az 1-2 esetben.
Egy pannonos BEE-s törölköző volt, ami ezerszer jobb minőségű mint amit a szigeteken lehet kapni 5 euroért. A mintázata: a vízben áll egy rajzolt figura, nyakában mégegy és mégegy meg egy idióta kiskutya. Ezt lopták el.
És attól függetlenül hogy a másik törölköző (görög zászlós Kefaloniáról) még nem felel meg az ízlésednek, nem kell le ótvarozni, tartsuk egymást és egymás dolgait tiszteletben, már ha nem túl nagy kérés!
Nehéz lehet félreérteni hogy 4 gyrost kérünk pitában. És ha elsőre sikerült a szigeten a legjobbat adni és másodjára nem, talán nem velünk van a baj. De ezt nem éltük meg sérelemnek, egyszerűen csak nem utaztunk érte 30 km-ert, hanem utána Nidriben a kedvenc helyünkön ettünk mindig.
Az időjárással az volt a gondunk hogy sok felhő volt az égen. Ilyen időtájban nem szokott ilyen lenni és ugyanekkor 2 másik szigeten sem volt rá példa. De ettől függetlenül meleg volt, igaz lehetett volna nagyobb hőség is, de persze örüljünk hogy nem volt rossz idő.
Én csak hasonlítani tudok az eddigi tapasztalataimhoz, és ez a sziget csak egynél volt jobb a másik kettőnél rosszabb. De ez az én véleményem, mindenkinek más az elvárása, igen lehet hogy nekem kicsit több mint másnak.
Döme!
Örülök, hogy ti grátiszt is kaptatok üzletben, nekünk az első pékségbe ahova jártunk inkább csak ugyanannyiért más napon még többet kértek el, majd váltottunk, és amit találtunk pékséget már teljesen megfelelt, ott nagyon kedves és segítőkész volt a hölgy, és még olcsóbbak is voltak az áruk.
A főváros nekünk nagy csalódás volt, igaz csak egy este mentünk be, pár üzletet jártunk meg, SEHOL nem köszöntek, és ennyi bőven elég volt hogy inkább hazamenjünk és megnézzünk egy filmet.
Örülök, hogy más nem tapasztalt ilyet, úgy látszik csak engem ver a sors
Visszatérve az időre, tudom (a netről) hogy előttünk pocsék idő volt, és amikor jöttünk megjavult, de ez még mindig nem az az igazi görög nyári idő ami szokott minket ilyenkor várni, és érdekes hogy mikor átmentünk Kefaloniára ezerszer jobb idő volt ott mint Lefkadán.
Ami másnak biztos nem nagy cucc, mert ha már van 30 fok örül az ember, de én amihez hozzászokok azt szeretem megkapni és ha nem kapom, akkor hiányolom. Ennyi.
#1092592009-07-14 09:46:30 Válasz a #109184. hsz-ra
És jut eszembe Kakadu,
az én értékrendemben az a bunkó, aki tudja hogy ki a másik és nem köszön, ezen erősen elgondolkozhatnál.
És attól mert a másiknak nem tetszett a te álomszigeted annyira és több negatív sérelem érte mint téged azért még el kellene fogadni a személyes tapasztalatát és nem fikázni és tiszteletlenül irogatni.
Vagy ha éppen rossz napod van, akkor add ki máson vagy maradj csöndben!
Érdekes, hogy más az ellenvéleményét értelmes ember módjára le tudta írni. Na akkor most ki a bunkó??! ...
#1093202009-07-14 14:44:41 Válasz a #109259. hsz-ra
Szia Firka!
Minden sziget más és más! Mi jártunk Lefkadán, Kefalónián és Zakyntoson is. Nekem nagyon-nagyon tetszettek. Mindenkinek más a nyűgje nyaraláskor. Én látni megyek, fényképezni és pihenni egy kicsit. Ami a görögöket illeti:
Ők sem egyformák.Miloson a kulcsot este nyolckor az apartman ajtajában hagytuk, másnap reggel jött érte a tulaj.(rajtunk kívül más nem lakott ott) Láttam, hogy drága munkagépeket hagynak az utcán. Az apartman egyik alsó szobáját kifestette a tulaj, aztán hazament, tárva-nyitva hagyott mindent, reggel jött vissza. És csak mi voltunk az egész apartmanban. Ha ezt itt egy békés megyei faluban megcsinálnám!!!!!! Ugyanakkor láttam a görög tv-ben, hogy két motoros Athénban kivégzett egy embert géppisztollyal.
( Miloson erős szél lesz, erre készülj fel!!!!!!!!!!!)
Babar
#1093262009-07-14 15:06:03 Válasz a #109320. hsz-ra
Athénról sok rosszat hallottam, dehát az főváros... milyen legyen...
Örülök, hogy Milos biztonságos hely, Lefkadán valószínűleg azért nem hagynak kulcsot a járművekben, és azért zárnak mindent, mert nagy esélyt látnak arra hogy valaki kiviszi a kis hídon, aztán bottal üthetik az illető nyomát.
Ezért is szeretem az igazi szigeteket amiről csak komppal vagy repülővel lehet kijutni
Szerintem Athén semmivel sem rosszabb, mint akármelyik európai nagyváros.
Manapság pedig semmi sem biztonságos hely, mert akármennyire is Görögország, ott a nyaralóhelyeken a legtöbben nem görögök...
#1093572009-07-14 20:06:27 Válasz a #109259. hsz-ra
Firkamanó!
Sajnos többedszeri nekifutás után sem tudom értelmezni a "nem köszöntek ezért felhúzom az orrom" soraidat. Bementetek egy üzletbe és nem rohantak oda a vörös szőnyeggel és nem hajbókoltak??? Tudod az emberiség több ezer éves írott és íratlan történelme folyamán úgy alakult, hogy az köszön először, aki érkezik, aki belép valahová - ez a nemzetközileg bevett gyakorlat. Meg van olyan is, hogy amilyen az "adjon isten", olyan a fogadj isten" Be lehet lépni valahová olyan stílusban, olyan lekezelő fensőbbséggel is, hogy az eladó inkább elszalad felmosni, mint hogy foglalkoznia kelljen a "kedves" vevővel.
Veletek lehetett (lehet) valami, ha rajtatok kívül senkiben nem élnek ilyen emlékek, főleg nem ekkora hangsúllyal. Nem emlékszem olyanra, hogy bármilyen üzletben a "yasas" köszönésünket ne fogadták volna, főleg ha egy kis mosolyt is eleresztettünk..... A barátságtalan lefkádaiakról pedig; ha az ember valakire rámosolyog, ha barátsággal közeledik, akkor többnyire ilyen a viszonzás is. És csak zárójelben: itthom mi van?? Ne mondd, hogy a hajbókoláshoz szoktál hozzá Magyarországon az üzletekben!
A fenti nemzetközi gyakorlat értelmében a Philipposnál is azt furcsállottam, hogy annyit kérdeztél, kaptál válaszokat és "hálából" annnyit se tudtál kinyögni, hogy kösz, én volnék az, jó nyaralást és ennyi. Lehet, hogy hihetetlen, de Georges készséggel elárulta volna Neked, hogy ki a Kakadu, ahogy több évben már így sikerült ott a fórumtársakkal összeismerkedni. Gyanítom, hogy részünkről is vörös szőnyeget vártál....
Azt sem értem, hogy félévi rákészülés és mindenre kiterjedő kérdezősködés után hogy lehet napokon át a homokos partokat hajkurászni, amikor itt 175 oldalon többször ki lett emelve, hogy Lefkada nem az a sziget.... oda másért megy az ember. Az utitársaidhoz ezek szerint nem jutott el az info...
Valahogy sokat kérdeztél, de a válaszok úgy látszik, nem mentek át... arról is volt már szó, hogy a nyugati oldalon délután vannak a nagy hullámok
Mindegy is, mindenki úgy nyaral, ahogy tetszik, végig lehet nyargalni pár nap alatt több szigeten, meg lehet nézni és ki lehet pipálni az összes strandot, be lehet menni a "városba", néhány üzletbe, majd sértődötten hazarohanni... ahogy jólesik. De a rossz élményekért nem biztos, hogy a sziget a felelős. Mert Lefkasban ott a kis híd, csodálatos a naplemente onnan főleg ha az általad annyira elviselhetetlen felhők is ott vannak az égen, bizonyosan érdekesebb, mint az apartmanban filmet nézni. Ha pedig valaki a nyaralás során úgy alakítja életritmusát, hogy reggel 9-kor amikor kb indultunk a strandra még alszik amikor 2-3 óra felé visszaérkeztünk már az appartman erkélyéről üvöltözik a szomszédba, este, amikor mentünk még kolbászolni csak a csacsogásától hangos a kert az nem meséljen nagyon a szigetről, mert fizikailag sem volt ideje legalább minimálisan körülnézni, nem hogy még itt ossza az észt a sziget eldugott öbleiről. Azoknak a közelébe sem járt.
Jó álomkergetést és pipálgatás, összehasonlítgatást a további nyaralásaidhoz !!!
A görögországi biztonságról meg csak annyit, hogy mégis mit akarunk mi????? Pont mi, hát mi van Mo-n??? Itthon nem csak a törölköződet vittékvolna el, hanem a motort is.
Kakadu,
nagyon sok dologban egyetértek veled, de azt hiszem Firkamanó még túl fiatal ahhoz, hogy elegendő tapasztalata legyen...viszont a lelkesedése vitathatatlan. Kell még neki egy kis idő ahhoz, hogy kellőképpen értékelje/értelmezze a dolgokat... Lehet, hogy tévedek, de szerintem még igencsak a huszas évei elején járhat, ha belegondolok, az ő korában pl. én sem lehettem túl tapasztalt utazás-ügyileg...(tévedés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy most az vagyok...), ezért ne vegyük el a kedvét a kérdezősködéstől, még akkor sem, ha néha nem jut el a válasz hozzá...
Ne dühöngj, inkább pakold fel szépen az idei képeket kedvenc szigetünkről ! Hadd nosztalgiázzak egy kicsit !