http://www.hellasz.hu/hellasz.php
A hellasz.hu fõoldalon a beszámolok link, azon belül beszámolok és felülrõl a 10-dik
Bemásolom ide csak a szállásról írott véleményünket
"Apollon Hotel - Sarti. Megérkezésünkkor az elõzõ turnus éppen kipakolt, így azt az ígéretet kaptuk a tulajtól, hogy 11-re kész lesznek a szobák. Addig sétálgattunk, felfedeztük a várost. Amikor visszaértünk az 1 szem takarító még csak az elsõ szobánál tartott a 4-bõl. A magyarázat az volt, hogy az elõttünk lévõk nagy koszt hagytak, így sajnos tovább tart, mint gondolták. Érdekes módon, mint megtudtuk az utánunk következõknek ugyan ez volt a válasz, holott mi a kiköltözés reggelén kitakarítottunk és lehúztuk az ágynemût, hogy másnak nem kellejen olyan sokat várni...no comment. Még két ígérgetés és bocsánatkérés után fél egykor végre megkaptuk a szobát. Nem túl nagy, de kényelmesen, jól felszerelt, szép szoba. 1. emeleti, hátsó részre, lépcsõházra, folyosóra nyíló erkéllyel, így ha nem akartuk, hogy folyton benézzenek hozzánk, folyamatosan elhúzva kellett tartani a függönyt. A jó az volt benne, hogy így szélvédett helyen voltunk és nem volt közvetlen utca zaj. Még törülközõnk is volt (2 kicsi, 2 nagy), amit hét közben kérés nélkül cseréltek. A 4 magyar páron kívül a többi 17 szobát németek foglalták el. Kedvesek voltak, mosolyogtak, mindig köszöntek, ami nem mondható el Stellárol az "alkalmazottról", aki naponta többször ingázott el elõttünk a reggeli tálcákkal a német vendégekhez, akiket mézesmázosan kalimera-zot, ám nekünk csak akkor volt hajlandó köszönni, ha mi köszöntünk elõre. A tulaj egy segítõkész, jókedvû fickó, akinek mindig volt pár mosolya és kedves mondata a mi számunkra is."
Olvasatam a beszamolod sartirol!Azt irtad,hogy te nem mennel vissza!Megkerdezhetem miert?Neked mi nem tetszett?
En 14-szer jartam mar sartin,de en mindig visszavagyodom es ezert minden evben vissza is megyek!Nem lehet,hogy rossz ido pontot valasztottal?Szeptemberben eleg ures a falu es lehet ez is kozre jatszott,hogy neked nem nyerte el a tettszesed.
Az idõponttal nem volt baj, mert én elõ és utószezonba szeretek utazni, mert nyugisabb Egy helyen zavart csak a kihaltság, Toronin.
Kiváncsiak voltunk Sartira, mert annyit hallotuk, olvastuk róla...és lehet, hogy pont ez a sok infó zavart meg. mi valami nagyon nagy és nagyon mozgalmas helyre számítottunk, ehelyett kaptunk egy kisebb, lassabb helyet. Maga a hely és a természet gyönyörû, de mégegyszer kizárólag autóval mennék, mert a helyi közlekedés erõst hagy kivánni valót maga után...véleményem szerint.
Távol álljon tõlem, hogy akár egy Sarti imádót is megbántsak, de nekem (nekünk) ilyen volt a benyomásunk...
én hasonlóképp rajongok Nei Poriért, ahová idén megyünk negyedik alkalommal...de ez már egy másik topikba tartozik
Nova!
Csak megismételni tudom a mit Robi írt a szállásról.Mi is laktunk itt szeptember közepén.Nekünk nagyon nem jött be a szállás.Vagy az emeleti lépcsõrenézõt kapjátok,vagy az utcafrontra nézõ földszintit.
Mikor mi voltunk épp egy igen hangosan késõ éjjelig bulizni szeretõ német csapat volt ott (nem fiatalok!)hááát éjjel 2 elött nem volt lefekvés
De szerintem ettõl függetlenül is lehet jó egy nyaralás
A reggeli séta után, amíg a szobaátadására vártunk, felmentünk a tetõteraszra. Ott volt ülõ garnitúra és nyugágyak, hát leheveredtünk aludni, amíg nem szólítottak minket
Igaza van Kristinek, ha "csak" aludni mentek az apartmanba - és persze csendesebbek az utitársak - akkor kevésbé zavaró a kilátás a lépcsõházra nézõ apartmanokban. És összeségében jó lehet a nyaralás
Nei Pori mozgalmasabb hely, mint Sarti?
Mi két éve voltunk Sartin, de nekünk nagyon bejött, mi szerettük. Igaz, mi augusztusban voltunk és akkor esténként nagy élet volt.
Kristi,BRobert köszi aaz infókat majd megpróbáljuk megoldani a szállást hátha ki lehet bulizni valamit ha nem meg nem én úgy vagyok vele az embernek olyan a nyaralása amienek csinálja ha picit szürke feldobjuk valamivel annyira meg csak nem lehet rossz