A repülös dolgot én is csak megerõsíteni tudom.
Legutóbb mi ketten repültünk, és ilyen meggondolásból 2 normál méretû hátizsák volt a kézipoggyász.
Mivel ilyenkor egymás mellé szól a jegyünk - amennyiben nem csekkoláskor osztják a helyet, hanem foglalt hely - az egyik biztosan elfér a fejünk feletti csomagtartóban, a másikat pedig felváltva ölelgethetjük. Persze azt hiszem ez nem éppen szabályos.
Ha utánaszámoltok így 2x15 Kg-ot lehet hurcolászni.
Így egyszer egy teli hátizsák édességet hoztunk magunkkal, cukrokat, csokikat.
És még egy jótanács.
Sose hagyjatok értéket a feladott csomagban. sem ékszert, sem mûszaki cikket, semmit, ami fogyóeszköz és értéket képvisel.
Egy barátomnak, akivel egyszer együtt utaztunk, a számzárral bezárt kofferbõl vettek ki 2 karton cigarettát. Ez azért volt kellemetlen, mert Svédországba utaztunk és ott 1 doboz olyan 1400 Ft-ba kerül.
A repülõtéren pedig a panaszirodán azt mondták, maximum jegyzõkönyvet vehetnek fel. De mivel a csomag nem sérült úgysem lehet az üggyel semmit sem kezdeni. Valamint közölték, hogy a feladott csomagot nem lehet bonthatatlanul lezárni (lakatolni stb.), csak a légitársaság által engedélyezett módon (pl. reptéri gépi fóliázás - nagyon drága).
Amit a második bekezdésben írtál, olyat már én is hallottam ismerõstõl.
Ferihegyen láttam olyan gépet, amivel a bõröndöt vastagon körbefóliázzák, egész jó ötletnek tartom, de biztosan jó drága lehet.
Én filmekbõl okulva inkább attól tartok néha, hogy nehogy velem akarjon valaki valamit csempésztetni és beletegyen valamit a csomagba, nem is tudom, hogy lehet ilyet kivédeni - sehogy.
Hát igen elég drága.
Ha jól emlékszem a legutolsó repülõutunkon olyan 15-20 Eur/bõrönd áron csinálták. Én még sosem fanyalodtam rá.
Szerintem rablás, mert az irodaszereket árusító cégeknél általában kapható fólia is és fóliatartó is, amivel körbe lehet csavarni. De ezt nem hiszem, hogy a reptér jóváhagyná, habár ha nem veszik észre...
Azért is tudom ezt, mert a munkahelyemen is használunk ilyet az anyagmozgatáshoz, raktározáshoz.
sziasztok!
mi mindig befóliáztatjuk a bõröndünket...
tényleg nagyon drága, mert emlékeink szerint biztosítással együtt 1500 Ft/bõrönd. viszont jár hozzá vmiféle biztosítás (nem tudom mi tartozik bele ), de leginkább a dobálás miatti sérülések elkerülése miatt tekertetjük be.
egyébként nem hiszem, h bárki is szólna amiatt, h saját fóliával tekered be a csomagodat, hiszen ki ellenõrzi azt mi hazafelé útra is megõrizzük a fóliát, és betekerjük vele a csomagot.... eddig még semmi probléma nem volt vele
lehet, h idén saját fóliával tekert bõröndöt adunk fel... ez eddig még nem jutott eszembe... köszi
üdv
Annyit a bõrönd fóliázásával kapcsolatban, hogy ne sajnáljátok rá azt az 1500,- Ft-os, mert igen: bármilyen bõröndöt kipakolnak, ha akarnak, és kb. 2 perc alatt kiveszik belõle, amit akarnak, mert erre vannak specializálódva. Persze a reptér próbálja kiszúrni állományából a "nemkívánatos dolgozókat", de épp elég, ha TE pont abban a fázisban utazol, amikor még nem fülelték le az esetleges új bandát, vagy éppen külföldön ér a dolog.
Értékes holmit (kamera, fényképezõgép, drága cipõ, ajándéktárgy, nagyobb értékû ital, készpénz) ne tegyetek a bõröndbe, ha nem kértek rá fóliát. Ha befóliáztatod, akkor egyébként belemehet bármi: a fóliázott bõröndhöz nem nyúlnak, mert idõigényes és nem tudják a fóliát helyreállítani!
Biztosra menj: Krétán, Korfun pl. nincs fóliázás, úgyhogy Ferihegyen szabad a pálya érkezésedkor!
Mi minden értéket kézipoggyászba teszünk és magunkkal viszünk a gépre és egy hatalmas bõrönddel utazunk ketten: így 40 kg-ig nincs túlsúly (20 kg/fõ és elfogadják, hogy ketten egy bõrönddel vagytok), de ezt is befóliáztatjuk, a kézipogyásszal pedig pofátlanok vagyunk: ha törékeny, úgyse teteti be a raktérbe (7 kg fejenként a kézipoggyász maximuma, de most Krétán ránk se néztek 2 táskával, kameratáskával és nagy szatyorral, viszont mikor kiuatztunk, a 2 kis hátizsákot át kellett csoprtosítani, hogy 6,5 és 4 kg helyett 2x5 kg legyen az eloszlás (no comment!), mert fiatal, tapasztalatlan stewardess volt, de mi felkészülten vártuk, és ott a pultnál 2 perc alatt átpakoltunk. A tapasztalt utaskísérõ tudja, mit lehet és mit nem: 1 kg ide vagy nem téma!!)
A bõrönd fóliázására soha nem sajnálom a pénzt. Láttam, hogy "pakolják"
be õket a gépbe. Hát, nem volt szép látvány. Az utastársainkal arról beszégettünk , hogy ha leszállunk Ferihegyen a törölközõbõl kell kicsavarni az ouzo-t !
szia, keke!
én úgy emlékszem sem Heraklionban, sem Haniaban, sem pedig Korfun nem fóliáztak, amikor mi jöttünk hazafelé... persze ez csak az én emlékeim szerint van így...
mi ezért inkább meg szoktuk õrizni a fóliát, és visszafelé úton betekerjük a bõröndöt
üdv
szia, keke!
"lazán"
naná!!!
pesten betekerik rendesen passzentosan, kivágják a fogantyúknál és a kerekeknél. mikor a szállásra érünk, "óvatosan" letekerem a még felhasználható fóliát, és hazautazáskor amennyire lehet körbetekerem vele a bõröndöt... (lazán)...
eddig még nem kötöttek bele, még Jordániában sem, pedig ott aztán iszonyat szigor van!
üdv
Szia lacca!!!Hát akkor lazán ,óvatosan kitekerjük és szépen visszacsomagoljuk.A mai újságban olvastam,hogy egy palit leszállítottak a géprõl kommandósok mert hangosan szóvá tette,hogy a nootbook-ot amit állítólag a csomagtérbe kellett letenniük eszement módon dobálták.Egyáltalán miért kellett letenniük a csomagtérbe amikor kézipoggyászként fel lehet vinni.Még szép,hogy szóváteszi ha a szeme láttára dobálják!!
A privát üzit megkaptam. A válasz kisérletezésbe belefáradtam ,hiába mentem rá a PÜ ikonra állandóan címet kér. Amint rájövök, hogy kell választ küldeni, küldöm. Ha lesz idõd írj már légyszi több infót a szigetrõl! Köszi!
Szia ! Mivel írtad,hogy rendszeresen utazol...Mi a véleményed a hûtõtáskáról? Érdemes vinni Korfura?(Nem csirkére gondoltam , de a két kis gyerek miatt kellene vinnünk...) Kipakolják? Van esély,hogy kilopják?Kézipoggyászként felvihetjük szerinted?Elõre is köszi a választ.Kristóf