Sziasztok!
A múlt héten érkeztünk haza Sikinosról, illetve Sifnosról. Pár mondatban írnék a szigetről, illetve Sifnosról is majd a maga helyén, ha megengeditek.
Azzal kezdem, hogy most is elrontottuk, mint mindig. Nem kicsit, nagyon, mivel mindig abba a hibába esünk, hogy a túléléshez látszólag több erőforrást igénylő szigetre tervezünk kevesebb időt. Sikinosra Santroriniről érkeztünk a Zante Ferries Adamantios Korais nevű hajójával egy tranzit nap után, ahol a kikötőben várt már Mr Lucas a családjával. Mindegyiküknél tábla "Lucas Rooms" felirattal, így gyakorlatilag létszámfölényben voltak a többiekkel szemben, pedig mindössze hárman voltak.
Sikinos nem híres a strandjairól, a látnivalóiról, sem ámulatba ejtő természeti kincseiről, mégis olyan esszenciáját mutatja meg szemérmesen az igazi görög életérzésnek az odalátogatók számára, ami mögött háttérbe szorul nagyon sok áhított és népszerű sziget, ahova özönlenek az emberek. Sikinos az étlap nélküli, vagy csak egy kockás füzetbe kézzel, gondosan, cirkalmas betűkkel írt étlapos tavernák világa. Egyszer láttunk gírosszal a kézben embert, vettünk is és rögvest, helyben megszavaztuk a "neegyélagíroszából" kategória győztesét.
A topik elején szerepel, hogy egyetlen busz jár a szigeten Alopronia (a kikötő) és Chorio/Kastro között. Azóta hatalmas fejlesztések mentek végbe, mivel aszfaltozásra került az Agios Georgios felé vezető út, illetve ennek az egyetlen busznak a menetrendje kiegészült a Manalis Pincészettel és Episkopival. Az utóbbi helyre mi is busszal jutottunk el véletlenül, holott csak a Kastroba indultunk. Ugyanis a buszmenetrend első olvasatra értelmezhetetlen volt, aztán másodikra is, így hagytuk, hogy sodorjanak az események. Abban a tudatban szálltunk fel, hogy Chora/Kastro a végállomás lesz és nem is tűnt fel, hogy többen sebtében leszálltak pár fehérre festett lépcső mellett. De voltunk még elegen a buszon, és aztán elmaradtak a házak, de ott termett a tenger, az utasok -mind görögök- pedig úgy tűnt, tudják, hogy hova mennek. Aztán elhagytuk a Manalis Pincészetet is. (Ezt felismertem a képek alapján.) Mentünk...mentünk egészen egy parkolóig, ahol motor leállít és megérkeztünk...valahova. Még mindig nyugodt volt mindenki és jól öltözött. Aztán rájöttem, hogy a kakukkfűvel és vadzabbal övezett ösvény Episkopihoz vezet, ami eredetileg római temetkezési mauzóleum, majd Apolló templom és végül a 17. századtól, mint keresztény templom funkcionált az ökumenizmus jegyében. Áhítat, fotózás és csend, majd tovább az ösvényen egészen a szirt szélig, ámulás, valószínűleg a sziget legszebb része. Komótosan elindulunk vissza 5-6 fiatallal. Diszkrét motorhang. Atyaég, a busz! Rohanás, 15-20 évvel le vagyunk maradva a többiek mögött. Szerteágazik az ösvény, a tömegpszichózis hatására futunk jobbra. (Még a híresen jól tájékozódó S. is, pedig ő legzsúfoltabb parkolóban is elsőre megleli az autót.) Látjuk, hogy az út végén maxi ruhában, szövet bermudában és vasalt ingben tipródnak az ifjak egy embernagyságú kőfal előtt, így célba vesszük a baloldali ösvényt szamárkórón, száraz cserjéken keresztül loholva, hogy csak egy derékig érő kerítésen kelljen átmászni. Az ösvény végén, a parkoló szélén a sofőr az óráját nézi. Akár egy jó edző! Choránál leszállunk, úgy festünk, mintha medvetámadást szenvedtünk volna el. Meglepetés, hogy a 21:30-as járaton, miután felismert bennünket a személyzet, egy centet sem fizettünk.
|
Nincs beírva úticél.
Válasz a #82762. hsz-ra
,-láthatjuk esetleg..
