Én most más nevében beszélek, ugyanis a kollegám múlt hét csütörtökén érkezett haza dél Krétáról.
Azt mondta élete legszebb nyaralása volt és biztos, hogy vissza fognak még oda menni. Teljesen odáig van Krétáért meg vissza.
Azt hiszem még egy Görögország funt szereztem, ugyanis én beszéltem rá, hogy Görögbe menjenek nyaralni.
Szia Andra!
Megértem az ismerõst mert Kréta az maga a csoda!!!!!!!Van Görögország és van Kréta.Tényleg igaz a mondás,hogy ország az országban.Fantasztikus emberek,fantasztikus hozzáállással,fantasztikus természti adottságokkal.Életem legjobb és legszebb nyaralása volt az idei,és eltelt már 1 hónap de még mindig nem rázódtam vissza teljesen sajna
Annyira irigyellek azért, hogy te már láttad Krétát! Nekem sajnos nem telik rá, nem hiszem, hogy a közeljövõben össze fog jönni, de remélem egyszer eljutok majd oda is.
A kollegámnak eszébe se jutott Görögország, mint célpont, mindenáron a Török riviérára, vagy EGyiptomba akart menni, de a robbantgatások miatt nem mertek. Ekkor ajánlottam nekik Görögországot, de nem igazán rajongott érte. Most érkeztek haza nem rég és áradozik róla egyfolytában. Azt mondta, hogy biztos, hogy visszamennek még oda.
Nekem nagy álmom Kréta, nem tudom mikor fog összejönni, hogy eljussak oda, de remélem elõbb-utóbb csak sikerül majd.
Szívbõl kívánom,hogy sikerüljön eljutnod egyszer Krétára!!!!!
Miskolciutas | #15656 | 2006-09-26 19:48:46 | andra
Szia Andra!
Az én nagy álmom Santorini szigete volt,sok évet vártam rá,és mivel nem vet fel a pénz minket sem,hát kettõt egy csapásra Krétáról mentünk el.Sajnos a nagy-nagy nyugalom nem jõtt be,már sokszor leirtam,miért,de az eddigi utazásaim során/nem volt azért kevés,hál Istennek / ilyen csodálatos tájakat,tengert még nem láttam,mint Krétán.Most is beleborzongok,ha eszembe jutnak Gramvousa szinei,pedig ugy mentem oda,hogy azt se tudtam,hogy az van./Én csak hazaérkezésem után fedeztem fel ezt a lapot!!!!!!Sajnos!/Ne add fel az álmod!Ezt neked küldöm:
Annyira aranyosak vagytok, köszönöm szépen a jókívánságokat!!!!
Remélem egyszer tényleg összejön és sikerül eljutnom Krétára.
A másik nagy álmom nekem is Santorini, ahogy Miskolciutasnak is, ezért ha valaha Krétára eljutok, biztos, hogy Santorinit sem fogom kihagyni!
Köszönöm a képet, gyönyörû!!!!!
Egyetértek Veled. Santorinit nem szabad kihagyni, az maga a csoda !
A mélykék tenger, melybõl kiemelkedik a sziget és a csúcsán a hófehér kis házacskák, szinte egymásra épülve. Ezt a csodát látni kell!
Engem már a képek láttán is elvarázsolt Santorini, de mivel minden sokkal szebb szabadszemmel, el tudom képzelni, hogy mennyire csodálatos lehet élõben!
Közben megnéztem stancy képeit is. Nagyon szép képeket csinált és gyönyörû helyeken jártak. A képek láttán még jobban megfájdult a szívem Krétáért.
Gyönyörû sziget lehet.
Tényleg Kréta egy érdekes, különleges ssziget, sok szép látnivalóval.
Mindenkinek tudom ajánlani.
Úgy, de úgy visszemennék most rögtön, de sajna erre most nincs mód, pedig ott még mindig meleg van.
A kollegám egy hete jött haza és azt mondta, hogy végig nagyon meleg volt, ha nem fújt volna a szél, megsültek volna.
Azt is mesélte, hogy az elsõ három napban úgy fújt a szél, hogy a fejüket majd levitte, aztán lecsendesedett.
Az ottaniak azt mondták, hogy ritka az ekkora nagy szél, de ha nagy ritkán mégis elõfordul, akkor általában 3-4 napig tart, aztán abbahagyja.
Más. Emlegetitek santorinit. Amikor heraklion utcáin sétáltunk felfigyeltem egy utazási iroda ajánlatára. 70 € /fö 3nap Santorinin, szállással, utazással.
Csak azért szólok, ne fizessetek be a neckerman és társai ajánlatára, mert ott helyszinen féláron megkaptok mindent.
Továbbá, ha csak 1 hétre mész Krétára, szerintem felejtsd el Santorinit. Kréta is nagyon szép, a maga kopár, néha meg vadregényes tájával. 1 hét kevés krétára, bár nekem majdnem sikerült az egész szigetet bejárnom. 1400 km autóztam úgy, hogy 2 éjszaka középsö részen, 3 a nyugati és 2 a keleti részen volt.