Βάλε κάτι να πιώ
να μπορέσω να πώ
τις κουβέντες που δύσκολα βγαίνουν
βάλε κάτι βαρύ
η ψυχή μου θα βγεί
δεν θ΄αντέξει αυτά που συμβαίνουν
Tölts hát valamit, hadd igyak Véled!
Tudod, legszívesebben ezt mondanám Néked...
De a beszélgetés köztünk nehezen kezdődik meg...
Tégy hát valamit, valami nagyot!
Hogy meglásd, összetört lelkem miként lesz élőből halott,
Hisz ami történik, oly erővel éri, mit már ki nem bírhatott...
Σκέτο δηλητήριο άμα έχεις πίνω
όλα μου τα όνειρα σήμερα τα σβήνω
σκέτο δηλητήριο άμα θέλεις βάλε
τώρα που η αγάπη μας πάει για φινάλε
Innék egy kis mérget, ha van olyan Tenálad,
Hogy azzal porlasszam minden álmom, hadd hulljanak széjjel!
Azt akarom, most hát, tölts egy kis mérget, hisz oly félve vártam,
Hogy szerelmünk egyszersmind, örökre véget érjen...
Επαιξα κι έχασα τη μάχη της καρδιάς σου
ίσως δεν έφτασα μέχρι τα όνειρά σου
Bár mindenem egy lapra tettem fel én, úgy érzem, mégis elvesztettem a szíved után folytatott harcot
Talán el nem érlek, talán nem tudok közel kerülni Hozzád, hogy kitöltsem minden álmod...
Βάλε κάτι να πιώ
πιο θολά να τα δω
τα μεγάλα σου μάτια να κλαίνε
βάλε κάτι κι εσύ
όλα έχουν χαθεί
όλα γύρω αντίο μας λένε
Tölts hát valamit inni,
Hogy mindent zavartnak, gyorsulva láthassak én...
S úgy tűnjön, szemeidből nagy, kövér könnycseppek hullnak felém...
Mit tettél, hogy Tevéled
Minden meghalt, elveszett?
S hogy köröttünk minden azt suttogja: "Viszlát! Itt a vége!"?
Έπεφτε καυτό το δάκρυ σου
έσταζε φωτιά
Μίλαγες για χωρισμό
και έκλαιγες
Κι όταν τα αντίο έλεγες
πόνεσα πολύ
που ό,τι ζήσαμε μαζί το τέλειωσες
Könnyeid oly forrón égetnek,
Mint a tűz, mely épp hevülni készül
Mikor a szakításról beszélsz nékem
S közben csak sírsz, rendületlenül...
De mikor kimondod: "Hát viszlát!"
Nem tudod, mit érzek, s hogy mennyire szenvedek...
Az, hogy mit egykoron együtt éltünk át,
Egy pillanat alatt véget érhetett...
Νυχτώνει μα δε θα φανείς
μόνο στη σκέψη μου θα 'ρθεις
Ξέρω δε θα σε ξαναδώ
μα πώς να σ' αρνηθώ
που ακόμα σ' αγαπώ
De ha az éj eljő, folyton Téged várlak,
Gondolataim folyton Feléd szállnak...
S bár tudom, hogy többé soha sem látlak,
Hogyan is tagadhatnám le, mi szívem igazsága?
Azt, hogy bármi történt is, én mindig örökké imádlak...
Έφεραν βροχή τα λόγια σου
μέσα στην καρδιά
και το όνειρο αυτό το γκρέμισες
Ύστερα την πόρτα έκλεισες
άφησες σιωπή
κι ό,τι ζήσαμε μαζί το τέλειωσες
Az eső is csak a Te szavaid hozza el felém,
S költözteti be őket szívembe,
S álmomban csak azt látom, a hibás én vagyok mindenért!
Miután az ajtót bezártad előttem,
A néma csöndességet engedted be rajta,
S mindent, mit együtt éltünk meg,
Eldobtál magadtól, durván szétszakajtva...
Πάλι εσύ είναι τρελό και δεν υπάρχει λογική
μπροστά μου έρχεσαι και ζω απ’ την αρχή
όλο τον πόνο και το δάκρυ μου
Ismét őrült lettél, s hogy miért? Nem tudhatom...
Azért jöttél elém, hogy újraélhessem
Minden könnyem, s minden bánatom...
Εσύ εκεί που νόμιζα πως είχα ξεχαστεί
τρέχει η σκέψη στη δική σου τη μορφή
και την απώλεια σου ζω απ’ την αρχή
Ki tudja, hol járhatsz, tán már elfeledtél
De tudd, gondolataim csak Körötted járnak
S a tudat, hogy elveszítettelek, bennem újra és újra él...
Πάλι πάλι εσύ
πως να ξεχάσω Θεέ μου εκείνη τη στιγμή
που απ’ τη ζωή μου έκοβες ζωή
χωρίς να θες εσύ μου άνοιξες πληγή
Újra, igen, ismét Te vagy az,
Ki - hogy léteztem egykor - könnyen elfeledted
Életemben, melyben nincs más, csak a bánat,
Sebeimet újra megnyitottam Neked...
Πάλι πάλι εσύ
που δεν κατάλαβα ποτέ μου στη ζωή
πως θα ερχόταν η ώρα κι η στιγμή
με τόση πίκρα να γεμίσει μια ψυχή
Ποια εσύ
Te, igen, ismét Te vagy az,
Aki soha sem értetted meg, vajh, miért is így élek én?
De eljött az idő, mikor realizáltam,
Hogy lelkem a sok fájdalomtól rabláncra verve sír...
Πάλι εσύ να μου θυμίζεις τι σημαίνει έλλειψη
αυτής που αγάπησα με αγάπη αληθινή
τώρα θα ζω με τη δική σου ανάμνηση
Megint emlékeztetsz, mit jelent hiányod
S hogy mily igaz szerelemmel imádva félek,
Mert az emlékekből kell újraépítselek Téged...
Εσύ η απουσία σου για μένα απειλή
που μου στοιχειώνει την καρδιά και τη ψυχή
μόνο στο πλάι σου θα βρω τη λύτρωση
Elvesztésed, hiányod fenyegeti lelkem,
Kísértve tör reám minden egyes percben,
De - úgy érzem, feloldozást csak Melletted lelnék, Szerelmem!
Στην υγειά της αχάριστης / Éljen soká a hálátlanja!
Έφυγε μια μέρα ξαφνικά
δίχως να μου πει ούτε μια λέξη
Έπρεπε να το 'χα φανταστεί
πως με την καρδιά μου ήρθε να παίξει
Egy napon messze ment, s magamra hagyott engemet,
Anélkül, hogy egy szót is szólt volna nekem
Bárcsak előbb tudtam volna, hogy így lehet,
És hogy azért jött, hogy csak játsszon velem!
Στην υγειά της αχάριστης
που δεν άξιζε τόσο
και μπορούσα για χάρη της
την ζωή μου να δώσω
De mégis köszönöm néki, ki oly hálátlan volt velem,
S ki még ily rossz érzéseket nem okozott nekem...
S kiért én - azt hiszem,
Odaadtam volna az egész életem!
Στην υγειά της επόμενης
που θα έχει αισθήματα
Στην υγειά της επόμενης
που δεν ψάχνει για θύματα
S köszönöm annak, aki majd utána jön el,
Ki egyszer majd szerelmet érezhet
Igen, köszönöm annak, kiért majd szívem lángja lobban fel,
Ki nem azért él, hogy mellette én az örök vesztes legyek!
Έφυγε μια νύχτα βιαστικά
και την πίκρα μέσα μου έχει αφήσει
στο ποτό ζητώ παρηγοριά
και ζητάω άλλη να τη σβήσει
Elment, s szenvedni, magamra hagyott egy éjjelen,
S nem hagyott bennem mást, mint keserűséget,
Úgy érzem, megnyugvás már csak az ital lehet nekem,
S valaki, akiért magamból kitörlöm Őt, végleg!
Βρέχει στη φτωχογειτονιά / Zivatar a nyomornegyedben...
Μικρά κι ανήλιαγα στενά
και σπίτια χαμηλά μου
βρέχει στη φτωχογειτονιά
βρέχει και στην καρδιά μου
A kicsiny, fénytelen sikátorokban,
Vagy otthonokban, melyet nem véd masszív háztető
Az égből nehéz cseppek hullnak egyre jobban,
S vélük együtt szívemet is elmossa az eső...
Αχ ψεύτη κι άδικε ντουνιά
άναψες τον καημό μου
είσαι μικρός και δε χωράς
τον αναστεναγμό μου
E hazug világban, mely sötét és kegyetlen,
Bánatomnak fényét Te gyújtottad fel!
De elüldöztél, Tenálad rég nincsen már helyem
S meggyötört sóhajomra már senki sem felel...
Οι συμφορές αμέτρητες
δεν έχει ο κόσμος άλλες
φεύγουν οι μέρες μου βαριά
σαν της βροχής τις στάλες
Hogy mily nagy ez a bánat? Már elmondhatatlan,
Oly üres ez a világ, hisz senki sincs velem
Csak kínzó fájdalmat érzek minden egyes napban,
Az eső csak hullik, s én némán könnyezem...
Δεν περάσαν όλες κι όλες δυο ώρες
Που έχεις φύγει κι είμαι ράκος πια σωστό
Και στα μάτια μου τα δάκρυα σαν μπόρες
Τρέχουν και δεν έχουνε σταματημό
Még két óra sem múlt el azóta,
Hogy elhagytál, így, mint egy szétszakadt rongy, olyan lettem...
Szemeimből a könnyek viharként folyva
Folynak, csak folynak szűntelen...
Κι όλο σκέφτομαι τι κάνεις
Κι όλο σκέφτομαι τι είσαι
Νιώθεις πως μια αγάπη χάνεις
Ή με πόνο με εκδικείσαι
Minden gondolatom: vajon Te mit csinálsz?
Merre jársz, hol lehetsz, s hogy vajh magadat hogyan érzed-e?
Most, hogy elveszítettél valakit, ki Érted a halálba vágy,
Vagy tán fájdalommal bosszulva tetézel mindent, mit okoztál nekem?
Μες την τρέλα μου την τόση
Ψάχνω κάτι να με σώσει
Να με κάνει να μην σε ξανασκεφτώ
Μα όσο οι ώρες προχωράνε
Τα δικά μου νεύρα σπάνε
Και με κάνουνε ερείπιο σωστό
Az őrületben, mely magával sodort,
Folyton kutatok valamit, mi még életben tartana...
Valamit, amely majd elterel Terólad minden gondolatot,
De, kit érdekel, az órák, el hogyan múlnak?
Mikor épp most veszítem el önmagam,
S Nélküled csak egy élettelen rom vagyok?
Δεν περάσαν όλες κι όλες δυο μέρες
Κι η ζωή μου έχει αλλάξει εντελώς
Λες και πέφτω σε γκρεμό, σε κατηφόρες
Ζω και αισθάνομαι σαν άνθρωπος τρελός
Szakításunk óta még két nap sem múlott el,
S életem teljesen megváltozott...
Hisz, mióta azt a végzetes szót kimondtad, a hegycsúcsról zuhantam lefelé a mélybe,
Még ugyan élek, de, csak mint egy őrült, egy félhalott...
Κι όλο σκέφτομαι τι κάνεις
Κι όλο σκέφτομαι τι είσαι
Νιώθεις πως μια αγάπη χάνεις
Ή με πόνο με εκδικείσαι
S minden gondolatom csak körötted forog, vajon most mit csinálhatsz?
Vajon hogy lehetsz, mit érezhetsz most,
Hogy tudatosul Benned a végszó, s elveszítesz valakit, ki Miattad a halál karjába vágyna
Okoznál-e még több fájdalmat, miután már minden szétbomlott?
Μες την τρέλα μου τη τόση
Ψάχνω κάτι να με σώσει
Να με κάνει να μην σε ξανασκεφτώ
Μα όσο οι ώρες προχωράνε
Τα δικά μου νεύρα σπάνε
Και με κάνουνε ερείπιο σωστό
Az őrületben, mely maga alá temet,
Kutatok - vajh mi mentene meg engemet?
Keresek valamit, ami meggátolhatja, hogy folyton Reád gondolva legyek,
Kit érdekel, hány óra múlt már el, mióta eldobtad szerelmemet?
Hisz már teljesen összetörve létezem,
S Temiattad, egy roncs, egy élettelen test vagyok, Kedvesem...
Με την αγάπη τα'χω βάλει / Mily dühös vagyok a szerelemre...
Θέλω το θάνατο σε γυάλινο ποτήρι
να είναι διάφανο το "πια δε σ΄αγαπώ"
ποιός έρωτας μου΄χει κάνει το χατίρι
για να μην είναι το προαίσθημα κακό
σ΄αυτό το βλέμμα σου
που όλα τα αναβάλλει
θα ναυαγήσει τ΄όνειρό μου νιώθω πάλι
Azt akarom, hogy méregpoharamra a halál
A keserű igazságot rajzolja ki: már nem szeretsz többé...
Miféle szerelemről hittem, hogy egyszer reám talál,
Mely után a magány, s minden rossz eltűnik?
Mosolyodban, melyet kínzóan reám szegezel,
S mellyel megölsz, bennem minden elhal, megreked,
Úgy érzem - ismét - minden álmom abban süllyed el!
Με την αγάπη τα'χω βάλει
που πάντα φαίνεται μεγάλη
και είναι μόνο μια τελεία τόση δα
του ρολογιού τους δείκτες κοίτα
πες μου για πάντα καληνύχτα
και σπάσε την ευαίσθητή μου την καρδιά
Mily dühös vagyok a szerelemre,
Mely mindig oly nagynak tűnik nékem!
Azután kiderül, csak egy kis pont az életben, hogy milyen csekélység, se több, se kevesebb...
Egyre csak az óra mutatóit nézem,
Melyek csak azt mondják: "Jó éjszakát! Aludj el, örökre!"
Eközben a még dobogó szívem törve össze...
Κάτι μου λέει πως αυτό το καλοκαίρι
θα παγιδεύομαι σε δύσκολες στροφές
όμως το αύριο να μη σε ξαναφέρει
δεν έχω όνειρα για τις επιστροφές
σ΄αυτό το βλέμμα σου
που όλα τα αναβάλλει
θα ναυαγήσει τ΄όνειρό μου νιώθω πάλι
Valami azt mondja, hogy ez a nyár
Csak csapdákat hozhat számomra, semmi mást..., s folyton csak hiteget...
De a holnap - Téged vissza nem hoz, minden olyan sivár,
Már álmom sincs arról, hogy egyszer újra megkapom szerelmedet...
Mosolyoddal, melyet reám szegeztél,
Bennem mindent szétzúztál, megrekesztettél!
Úgy érzem, álmaim az árral sodródnak, s velük együtt számomra Te is elvesztél!
Ποιός σου είπε μια αγάπη
Πως μπορείς να κανείς στάχτη
Και πώς είσαι ένταξη
Μια συγνώμη όταν λες
Την καρδιά σου να μοιράσεις
Κι όταν πας να με αγκαλιάσεις
Μες τα μάτια με κοιτάζεις
Δίχως ενοχές
Ki mondta Néked, hogy egy szerelem
Ily könnyven hamuvá változtatható?
S hogyan lehet, hogy semmi bajod sincs, s mindn rendben,
Mikor bocsánatomért esedezel mindarról, mi vissza nem fordítható?
Azért, hogy mással osztod meg szívedet,
S mikor újra eljössz, hogy átölelj,
S mélyen két szemembe nézve
Bűntudatot soha sem érzel?
Ποιός σου έμαθε να κάνεις τέτοια πράγματα
Και ανεπανόρθωτα να δίνεις τράυματα
Οσα έζησα μαζί σου, ήταν ψέματα
Πέθαινα για σένα όμως, τώρα σ’ έμαθα
Ki tanított reá, hogy ily dolgokat művelj?
S hogy elviselhetetlen gondokat okozz nekem?
Ezek szerint, hát hazugság volt minden, amit Véled megéltem,
Meghalni is képes voltam Érted, de mára már..., tanultam belőle, s a bajt is könnyen veszem!
Nα πάς αλλού, να πάς αλλού
Ονειρα τώρα να γκρεμίσεις αλλουνού
Να πάς αλλού, να πάς αλλού
Γιατί στην άκρη, θα με στείλεις στου γκρεμού
Menj hát máshová!
Valaki más álmait döntsd ezentúl romba,
Menj innét el, jó messze már,
Mert még a végén úgy hagysz itt engem, kitaszítva, elnyomva...
Πόσο εύκολο για σένα
Να ορκίζεσαι ένα ψέμα
Φταίχτη να με βγάζεις
Και στα ψεύτικα να κλαις
Την καρδιά σου να μοιράσεις
Κι όταν πας να με αγκαλιάσεις
Μες τα μάτια με κοιτάζεις
Δίχως ενοχές
Úgy látom, nagyon is könnyű a számodra,
Az esküdözés a hazugságok mellett
S az is, hogy engem ébressz bűntudatra,
S hogy úgy tégy, mintha sírnál, pedig mindkét szemed nevet...
Az is, hogy szíved mással osszad meg,
S mikor ismét visszajössz, hogy átölelj engemet,
Mélyen oda, a szemeimbe nézel,
Hogyan lehet, hogy ilyenkor bűntudatot soha sem érzel?
Az első, hallás után fordított dalom...
Meg kell mondjam, olyan is lett...
Mitritsa Eftihia / Eftyxia: Hronia Deka Sti diopo / Xronia Deka Sti Siopi
Link Χρόνια δέκα στη σιωπή / Tíz év, némaságban...
Έχεις περάσει χρόνια δέκα στη σιωπή,
σ' ένα δωμάτιο αδειανό σαν τη ζωή σου..
Έγινε η αγάπη σου ένα κόκκινο πανί,
που δυναμώνει τη φουρτούνα στο κορμί σου..
Tíz évet magányosan, némán töltöttél el,
Egy szobában, magadban, egyesülve a csenddel
Pedig szerelmed hasonlatos egy vörös kendővel,
Mely felkavar, szenvedéllyel telít el...
Έχεις ξεχάσει πια τι είναι αληθινό
κι αυτή η σκιά πίσω απ' την πόρτα σε κοιτάζει..
Ό,τι ονειρεύτηκες γυρίζει ορφανό
και σαν παιδί, μες στο σκοτάδι σε δικάζει..
Hogy mi az igaz, valós, már rég elfeledted,
S hitted, hogy egy árnyék ajtód mögül figyel...
Minden, mit megálmodtál, árva, kietlen lett,
S kívántad: bárcsak a sötétség bírája lehettél volna, Te!
Η καρδιά σου για 'κείνη έχει μάθει
να πονάει σε κάθε της βλέμμα..
Η φωτιά δε γεννιέται στη στάχτη,
θέλει όλο καινούριο το αίμα..
Μα εσύ που αγαπάς σωστά και λάθη,
ίσως κάποτε αγαπήσεις κι εσένα..
Szíved így hát egyetlen dolgot tanult meg,
Bárhová pillant, mindenki csak bántja
A tűz azért születik, hogy hogy hamuvá égjen,
S folyton-folyvást, egyre csak véredet kívánja...
De Te mégis szeretsz, hibákkal együtt,
S hiszed, hogy talán valaki egyszer szíved megtalálja...
Δεν με τρομάζει ο κρυφός σου ο καημός,
ούτε η ψυχή σου, που δε βρίσκει ησυχία..
Σ' είδα να ψάχνεις, μες στη νύχτα σου το φως,
μι' αχτίδα γη, απ' την εξόριστη ευτυχία..
Nem félek, hisz titkod, hogy Te magad vagy a bánat,
Vagy hogy lelked megnyugvást soha sem találhat...
Attól sem, hogy az éjszakában a fényt kutatva
Jössz rá, hogy a boldogság útjaira - e földön nincs számodra bejárat...
Έχεις περάσει χρόνια δέκα στη σιωπή,
γι' αυτό κι εγώ ζητάω στα μάτια σου τις λέξεις,
που θα μου πουν αυτό που δε μου λες εσύ,
πόσο πολύ στην αγκαλιά μου θες να τρέξεις..
Tíz évet magányosan, egyedül töltöttél el,
S szavaidat szemedben ragyogni látom én,
Azokat, melyeket eddig el nem mondtál nékem,
Hogy két karomból menekülni szeretnél...
Μα εσύ που αγαπάς σωστά και λάθη,
ίσως έτσι απλά αγαπήσεις κι εμένα..
De Te mégis szeretsz tovább, hibák tengerében,
S hiszed, hogy egyszer Rád talál a szívem...
Σε εργοστάσια που μπορούν
Να βάλουν μέσα σε κουτιά
Όλα όσα έζησα
Σαν ανθρώπους που οπλοφορούν
Και με μια σφαίρα στην καρδιά
Ζουν όσα ξέχασα
Σε λάθος έρωτα κι αρχή
Που διαγράφει λογική
Όλα τα αρχεία μου
Αφιερώνω απ' τη ψυχή
Ενός λεπτού μόνο σιγή
Και το αντίο μου
Csupán gyárakban, ott képesek
Dobozokba gyömöszölni, s rakni el
Mindazt, amit megéltem...
Olyasformán, mint az emberek, kik nehéz fegyverzetben,
S egy golyóval a szívük mélyében
Élnek - mindazok a dolgok -, amit én elfeledtem...
...Egy elhibázott szerelemhez, s egy kezdethez,
Amit előbb átír, majd töröl a józan ész,
Minden gondolatom, minden emlékemet
Ajánlom szívből mindet
Az egyperces néma csendnek,
És még: - "Ég veled" - nem feledlek!...
Κάνε ακόμα μια στροφή
Για όσα δε ζήσαμε
Πάτα το γκάζι στη στροφή
Για όσα γκρεμίσαμε
Κάνε για μένα μια στροφή
Πόσο σ' αγάπησα
Μα δεν υπάρχει επιστροφή
Αφού δε σ' άφησα / x2
Fordulj, térj egy percre vissza, kérlek,
Mindahhoz, amit még nem éltünk meg...
Taposs a gázra ott, a kanyarban...!
Mindenért, mit veszni hagytunk a szakadékban...
Jöjj - a kedvemért - vissza egy fordulóra,
Hisz, annyira szerettelek!
Ám olyan, hogy visszatérés; nem létezhet,
Hisz én nem is hagytalak el soha Tégedet! / x2
Μα δεν υπάρχει επιστροφή
Πόσο σ' αγάπησα
Ám visszatérés - nem létezhet,
Óh, mennyire szerettelek!
Σε πεζοδρόμια και φωνές
Σε ρημαγμένες Κυριακές
Που η Στέλλα έπεφτε
Κι η μουσική είχε πιαστεί
Πάνω στα χείλη, στη μάτια
Και πάλι ανέπνεε
Στη λάσπη αυτή όλης της γης
Που κρύβει πάντα θυσαυρούς
Κι αγία θαύματα
Σε βλέμματα μηχανικά
Σε άσπονδους φίλους και εχθρούς
Ψυχής μου τραύματα
A járdákhoz, és zajokhoz,
S a szomorú vasárnapokhoz...
Oda, ahova Stella elesett,
S amikor a zene hirtelen ecsendesedett,
Az ajkaid, a szemeid felett...
Térj vissza! És ismét lélegezz..!
Fordulj vissza a sárhoz, e földnek salakjához,
Ami mindig kincset rejteget,
És még mennyi dolgot, ami szent!
Térj vissza a gépies tekintetekhez,
Az emberekhez, a barátokhoz, és az ellenségekhez,
Vissza, lelkem megannyi sebéhez...
Κάνε ακόμα μια στροφή
Térj vissza egy fordulóra...!
Δε χωράει αυτό που νιώθω
Σε λέξεις να το κλείσω
Θα περισσέψει κάτι
Κι απ' έξω θα το αφήσω
Τα δυνατά μου βάζω
Αφου επιμένεις τόσο
Μήπως και καταφέρω
Μια ιδέα να σου δώσω
Amit érzek, fel nem fogható
Szavakkal el nem magyarázható
S ha még maradna is valami,
Elhagyom, mert nem bírom elmondani...
Magamból a legjobbat adom Neked,
Ha már ragaszkodsz hozzá, hogy tudni vélheted
Talán sikerülhet,
Hogy ötleteket adhassak Neked...
Απο την γη ως το φεγγάρι
Κι απ' το φεγγάρι πίσω εδώ
Κι όλο αυτό κάντο επι χίλια
Τόσο περίπου σ' αγαπώ
Μέτρα της θάλασσας την άμμο
Τα αστέρια απο τον ουρανό
Βάλτα μαζί και παραπάνω
Τόσο περίπου σ' αγαπώ
A Földtől a Holdig,
S onnan ide vissza
Képzeld el ezt, ezerszer újra még,
Szeretlek, igen, már majdnem annyira...
Számláld csak meg a tenger homokját
S az égnek megannyi csillagát
Vesd össze őket mind, s adj hozzá picit még,
De - hogy mennyire szeretlek - ez még mindig nem elég!
Κάποια πράγματα τα νιώθεις
Κι απλά δεν εξηγούνται
Κι αν πας να τα χορέσεις
Σε λέξεις αδικούνται
Κι αν πας να τα μετρήσεις
Η αριθμοί δε φτάνουν
Τα λόγια μου μπροστά τους
Το νόημα τους χάνουν
Tán már érzel valamicskét
De hogy mit, el nem mondható
De ne próbáld megérteni, s ne is méricskéld,
Szavakkal ez el nem magyarázható...
S ha megpróbálod összeszámlálni,
Ehhez egyetlen szám sem lenne elég!
Hisz szavaim ezek előtt fognak mind állani,
Jelentésüket mind, mind elveszítenék...
Σ' αφήνω να φύγεις, δε σε κρατάω
Εκείνο που νιώθω δεν το πατάω
Εκείνο που θέλω δε σου το λέω
Απ' έξω γελάω και μέσα μου κλαίω
Hagylak elmenni, én meg nem állítalak
Érzéseim Feléd ki nem mutathatom
Már azt sem mondom el, amit még akartam,
Kívül ugyan nevetek, de, hogy mi van belül? Azt nem uralhatom...
Mετά θα σταματήσω την ανάσα μου
Στον τοίχο θα καρφώσω την ψυχή μου
Ποτάμια θα κυλήσουν απ' τα μάτια μου
Στο πάτωμα θα πέσει το κορμί μου
Ezután mit tehetnék még? Nem lélegzem többé,
Szétszakadt lelkem a falhoz vágom én
Szemeimből, mint megáradt folyó, a könnyek úgy hullnak szét,
S testem a földre esve fekszik a halál küszöbén...
Mετά θα σταματήσω την ανάσα μου
Μετά θα ψάχνω λόγο για να ζήσω
Κανέναν παραπάνω δεν αγάπησα
Να φύγεις πριν να σου το ομολογήσω
Miután elmentél, lélegzetem is megállt,
Okot keresek reá, vajon miért éljek én?
Többé soha senkit nem szeretek már,
Hát menj, mielőtt még bármit is mondanék!
Σ' αφήνω να φύγεις, δε σε κρατάω
Το πάλεψα όμως το παρατάω
Κουβέντα μαζί μου μη ξανανοίγεις
Για λίγο ακόμα, σ' αφήνω να φύγεις
Elengedlek, menj csak, meg nem állítalak
Próbáltam keménynek tűnni, de fel kellett adnom
Nem, kérlek ne mondj semmit, nem kellenek szavak,
Csak egy kicsit maradj még, mielőtt emléked végleg el kell hagynom...
Σου ρίχνω άκυρο
γι' αυτά που μου 'χεις κάνει
που η κάπνα απ' το τσιγάρο μου
είναι απόψε ως το ταβάνι
Ejtelek, mint egy érvénytelenített jegyet!
Mindazért, amiket velem megtettél
Miként a füst, mi a cigimről a plafonig terjed,
Ma éjjel kezeimtől eleresztett-tél!
Σου ρίχνω άκυρο
και στα 'χω μαζεμένα
μα είπα τέρμα το τσιγάρο
τέρμα και με σένα
Eldoblak - mint a jegyet - érvénytelenítelek!
És már össze is csomagoltam neked
Ám, ahogy a cigit is végleg leteszem
Ugyanúgy veled is örökre végeztem!
Σάββατο βράδυ στο μηδέν
σήμα από σένανε ουδέν
μίζερες νότες στα fm
μοιάζουν με ώρες τα λεπτά
με δυο πακέτα αγκαλιά
το βράδυ προσπαθώ να βγει
μα αντί γι' αυτό βγαίνει η ψυχή
Itt a szombat éjjel, a semmivé váltam teljesen
És semmi sem utal arra, hogy itt lennél velem
Az Fm-ről gyászos zene szól, minden reménytelen
A percek, mintha óráknak tűnnének nekem...
Csak pár csomag cigaretta - szorosan ölelem,
Vajon, ezt az éjszakát, túl, hogyan élhetem?
Bár az éj, valahogy nem múlik,
ám a lélek azért előbújik...
Σου ρίχνω άκυρο
γι' αυτά που μου 'χεις κάνει
που η κάπνα απ' το τσιγάρο μου
είναι απόψε ως το ταβάνι
Végeztem Veled!
S mindennel, mit vélem megtehettél
Több cigarettát sem készíthetsz már nekem,
Idegeim a plafonig érnek - ennyi lettél!
Σου ρίχνω άκυρο
και στα 'χω μαζεμένα
μα είπα τέρμα το τσιγάρο
τέρμα και με σένα
Végeztem Veled, egy életre!
S elfeledek mindent, mi egykor idegesített
S meglásd, mire a cigarettám teljesen elégne,
Addigra már Veled sincs mit megbeszélnem!
Αργά σχεδόν ξημέρωσε
κι ο αναπτήρας τέλειωσε
μα ίσως ήρθε η στιγμή
να μου τελειώσεις και εσύ
Késő van, az is lehet: kihajnalodott
Az öngyújtóm is teljesen kifogyott
De elérkezettnek látom a pillanatot
S kimondom: végeztem veled! Oszt, jónapot!
Τέλειωσα, μάζεψα τα πράγματά μου
Τέλος η υπομονή μου, λύγισα
Τέλειωσα, πίστεψα στον έρωτά σου
Μα τον εαυτό μου πάλι αδίκησα...
Végeztem, a dolgaimat is összecsomagoltam már,
A türelmem véget ért, többé már el nem visellek én!
Végeztem! S hittem szerelmedben bár,
De tudod, tűrhetetlen, amit vélem tettél!
Διαταγές δε σηκώνω εγώ που λες
Έτσι είμαι και άμα θες
Παιχνιδάκι σου δεν γίνομαι εγώ όπως πολλές
Τώρα γύρισε σ 'αυτές
Τι περίμενες υποχωρήσεις μη ζητήσεις
Τέλειωσαν κι αυτές...
Többé nem cselekszem kényed-kedved szerint,
Ez vagyok én, s mégha akarod, sem
Leszek a játékszered, akár a többiek, mind,
Menj hát vissza hozzájuk, Kedvesem!
Mire vársz még? Ne kérd, hogy megbocsássak,
Köztünk minden véget ért, hagyd hát, hogy útnak álljak...
Τέλειωσα, σκούπισα τα δάκρυά μου
Τέλος η υπομονή μου λύγισα
Τέλειωσα, άντεξα στις προσβολές σου
Όμως η καρδιά μου είναι αλήτισσα...
Végeztem! Könnyem is letöröltem már,
A türelmem is elfogyott, eltűnök innen, amilyen hamar csak lehet!
Végeztünk! S noha túléltem, hogy folyton csak bántottál,
Szívem mostantól vándorol, de az út vajh hová is vezet?
Μόνος σου ζητάς τώρα να ζήσεις
και το δρόμο σου να συνεχίσεις
Μα ξεχνάς τι νιώ – θω και εγώ
Όμως πριν μιλήσεις για το τέρμα
δες τι ήμουνα λοιπόν για ‘σενα
κι ίσως θυμηθείς το παρελθόν
Azt kéred, ezentúl hadd élj önmagadnak,
S a megkezdett utadat egyedül folytathasd...
De elfelejted, én, vajh, mit is érzek...?
Így hát, mielőtt a végről kezdenéd beszéded,
Nézd meg, mi voltam Tenéked,
S ez tán előhoz néhány múltbéli emléket...
για να μην πάνε τόσα όνειρα χαμένα
που πάντα έκανα για σένα και για μένα
Εγώ ζητάω στο πλάι μου να μείνεις
κι αυτό το λέω απονομή δικαιοσύνης
κι αυτό το λέω απονομή δικαιοσύνης
Azért, hogy álmaim el ne veszejtsem,
Melyekben Terólad, s magamról álmodtam én
Arra kérlek Téged, maradj itt velem,
Hisz mégiscsak így volna minden a helyén...
Hisz mégiscsak így volna minden a helyén...
Θέλεις τώρα να τα ξαναπούμε
αν αγάπη είναι αυτό που ζούμε
ή κάποια συνήθεια μοναχά
Όμως πριν μιλήσεις για το τέρμα
δες τι ήμουνα λοιπόν για ‘σενα
κι ίσως θυμηθείς ποιος σ’ αγαπά
Most, hogy újra beszélnél énvelem,
Arról, hogy amit megélünk, szerelem-e vajon
Vagy csak megszokás csupán? Kedvesem!
Mielőtt a szakítást óhajtod,
Nézz magadba, vajh, mi voltam én Neked?
S talán ezáltal emlékezel majd arra..., Téged ki is szeretett...
Nincs beírva úticél.
